Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

A BBC cinkos a honi soában

A BBC beismerte, hogy cinkos a náci németek által elkövetett honi soában…
A BBC hírül adta, hogy cinkos (volt) a zsidók – náci német megszállás nyomán megindultó – elhurcolás(o)ában…

BBC: a magyar szekció nem figyelmeztette a magyar zsidóságot a holokauszt veszélyére.
A BBC figyelmeztethette volna a magyar zsidóságot arra, hogy milyen sors vár rá Magyarország német megszállása esetén, ám politikai meggondolásokból ezt nem tette meg – ez derül ki a brit közszolgálati médiatársaság által saját archívumaiban elvégzett kutatásokból.

A BBC címere (1970 előtt)

A BBC honlapján kedden megjelent ismertetés szerint a társaság külföldre irányuló hírszolgáltatása a háború idején – a mostani helyzettől eltérően – nem volt független, az adásokat a „politikai hadviselés” irányítására létrehozott testület – Political Warfare Executive (PWE) – felügyelte a BBC Világszolgálatának londoni központjából.
A PWE a BBC adásain keresztül igyekezett megnyerni a magyarok rokonszenvét, és megpróbálta aláásni a Németországgal fennálló szövetségesi viszonyt, abban a reményben, hogy ez bátorítja a magyarországi ellenállást, és Magyarország esetleges német megszállása német katonai erőt köt majd le.
Ennek érdekében a BBC naponta sugárzott Magyarországra híradásokat a háborús helyzetről, emellett általános híreket és kommentárokat is közölt a magyar politikáról. Ezekben az adásokban azonban nem hangzottak el olyan döntő fontosságú információk, amelyek figyelmeztethették volna a magyar zsidókat azokra a szörnyűségekre, amelyek német megszállás esetén rájuk várnak.
Az összeállítás szerzője, Mike Thomson, a BBC rádió Document című dokumentum-műsorsorozatának szerkesztője felfedi: annak idején létezett egy leirat, amely a BBC magyar adásának műsorpolitikáját szabályozta, és amelyben külön szerepelt az az utasítás, hogy „a zsidókat egyáltalán ne is említsük”.
Az 1942-ben kelt leirat szerzője Carlile Macartney, az MI6 – a brit külső hírszerzés – egykori tisztje, a brit külügyminisztérium magyar ügyekért felelős akkor főtanácsadója volt, aki maga is rendre megszólalt a BBC magyar adásaiban.
Macartney annak idején úgy vélte, hogy a zsidók ügyének felkarolása elidegenítené a magyar lakosság többségét. A brit propaganda irányítói el akarták érni, hogy Németország megszálló erőket küldjön Magyarországra, hiszen az a britekkel való tárgyalási hajlam mellett túlzottan zsidópártinak bizonyult.
A brit kormány, a PWE és a BBC magyar szekciója már 1942 decembere óta tudta, hogy mi történik az európai zsidókkal Magyarországon kívül, és azt is, hogy nagy valószínűséggel mi lenne a sorsa a magyar zsidóknak német invázió esetén. Azt nem lehetett elvárni, hogy a BBC magyar osztályának munkatársai megjósolják Magyarország 1944. márciusi német megszállását, de a PWE dokumentumaiból kitűnik, hogy a magyar szekció egyes adásainak célja éppen a német invázió kiprovokálása volt.
A BBC magyar osztálya mindenesetre Macartney útmutatásai alapján folytatta adásait, és egészen az 1944-es német megszállásig nem közölt információkat a Lengyelországban és máshol zajló emberirtásokról, még azután sem, hogy Macartneyt végül – éppen a PWE főnökének követelésére – eltávolították a mikrofon mellől. (Talán nem is éppen a fentiek miatt, persze…)
Frank Chalk professzor, aki a kanadai Concordia egyetemen a népirtások történetével foglalkozó intézetet vezeti, a BBC-nek nyilatkozva úgy vélekedett, legalább néhány ezer magyar zsidót meg lehetett volna menteni, ha a BBC annak idején figyelmeztetéseket sugárzott volna.

MTI nyomán

Amiről pedig az MTI is hallgat, hogy Frank Chalk egyenesen útmutatást is ad, miszerint a zsidóknak szabad útja lehetett volna – a hamarosan árulóvá váló és átálló – Oláhország (Románia) felé a helyesen tájékoztatott zsidóbarát magyarok segítségével…

Szerkesztőségünk összefoglaló véleménye pedig az, hogy éppen arról nem esett szó, ami nekünk magyaroknak valóban fontos, hogy talán Magyarországot is meg lehetett volna menteni ezen aljas mesterkedések nélkül…
A BBC további őszinte beismerése és meakulpája még várat magára…

Dr Sz L

Gyökjegyzet gyöngébbeknek:

holokauszt: „teljes elégettetés”; átvitt értelemben: egy közösség, vagy (nép)csoport teljes megsemmisítése,vagy arra való törekvés. Közismert példája pl. észak- és dél-amarikai őslakos „indián” népek teljes megsemmisítése, kiirtása.

soá : zsidó holokauszt, – a zsidók saját megnevezése szerint – más (pl. indián, ukrán, örmény) holokausztoktól elkülönítendő.

Could the BBC have done more to help Hungarian Jews?

Monday 5 November 2012

Hungarian Jews were killed … in 1944 soon after German forces invaded their country. Mike Thomson reveals how the BBC’s Hungarian Service could have warned them of their likely fate in the event of such an invasion, but did not do so.

A memo setting out policy for the BBC Hungarian Service in 1942 states: „We shouldn’t mention the Jews at all.”

People in Hungary did not know exactly what was happening in Auschwitz…

Frank Chalk argues that at least a few thousand Hungarian Jews could have been saved. They had no inkling of the annihilation of the Jews elsewhere, in his view, but „the opposite might have been the case if the BBC had warned them.”

„Then they would have hidden, they would have sought escape routes, they would have fought… Warnings from the BBC Hungarian Service to the Jews of Hungary and calls on the Christians of Hungary to support the Jewish population by offering sanctuary, false papers, help escaping to Romania, would have been of great significance.”

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje