Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor, szitakötő-mészárláskor, katica-gyilkoláskor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Hogyan lett Londonnak paki polgármestere?

Valakit talán megdöbbentett?
A népesedési adatokból már régóta nyilvánvalóan ez következett…

Londonnak paki polgármestere lett !

Éljen hát Sadiq Khan!

Az „emberi jogok” szakértője…

Egy nyolcgyermekes pakisztáni bevándorló család hetedik gyermeke, busz-sofőr apától és segéd-varrónő anyától most végre a londoni polgármesteri székbe ülhetett! Jobbat erre a szerepkörre bizonyosan nem is találhattak volna a 10 milliós főváros csavargói között! A „modern” Britanniában…

A nem is olyan régen még angol Londonnak paki polgármestere lett !

A pakik egyébként a „paki” megjelölést sértőnek ítélik. Nem is csoda! Legalább olyan sértő, mint például a „magyar”-t lemagyarozni, ahelyett, hogy  körülményeskedve „magyarországi”-nak neveznénk őket. A pakik bizony jobb szeretik a „pakisztáni” elnevezést, hiszen ezt valamivel nehezebb is kimondani…
Talán jobban érthető lenne ez egy olyan Magyarországon, amely nem elveszti ezeréves területeinek több, mint kétharmadát (1920-ban), de inkább még hozzáhódít ugyanannyit, a Balkánról (Rácországból, Boszniából, Albániából, Moldovából, Dobrudzsából) meg Lengyelországból, esetleg még Ausztriából, meg Olaszországból is…
Pakisztán ugyanis egy ennél még sokkal képtelenebb képződmény! Persze szigorúan vallási alapon.

De mit is jelent ez a mindent elöntő nagy álom: Pakisztán?
Betűszó-Eredetileg: Pandzsáb-Afgán-Kasmír országát.
Pandzsáb felét már az alapításkor sikerült Indiából (vallási alapon) kikanyarintani, a függetlenségért könyörgő Kasmírnak a felét pedig már sikeresen megszállták, Afganisztánnal meg még próbálkoznak… (Ez is oka a nem szűnő afgán zűrnek.)
A mi távoli hunza véreinket is leigázták már több, mint 40 éve. A Nagyvilágban senki nem sikoltott!
A hittel tákolt állam már így is csudasokszínű!

Pakisztán főbb népelemei

Képzeljük csak el, ha Magyarország nézett volna ki így a Nagy Háború végén, a Trianoni mészárszéken!
De Magyarország bő magyar többséggel, vallási és nemzetiségi egyenlőséggel is bátran szétdaraboltatott. Talán pont ezekért! (A franci sovinizmus ma is együtt tart bretont, flamandot, provanszált meg baszkot…)

Pakisztán egyébiránt a muzulmán Bengált is uralma alá hajtotta már Kelet-Pakisztán néven…

Alig 2000 km választotta el a „kétnyelvű” Pakisztán két darabját egymástól… – épp mint Angliát Magyarországtól – de hát vannak, akik mernek igazán nagyokat álmodni!
Ez az álom azonban Banglades néven egy új szabad állammá foszlott.

Az egyébiránt éppen 116 nyelvű transzind(iai) (rém)álom vége az Anyanyelv Világnapja.

A paki béklyóból szabadult Banglades a 43 nyelvű „független” ország.

A maradék Pakisztán meg ontja tömérdek magját (többnyire ingyenélőnek) a nyugati világba, míg otthon a középkorból az atomkorba lépett, és a világon – Indián kívül – senki sem tiltakozott! (Bezzeg Irán a messze magasabb műveltségével, meg az éppen olyan, de mégsem kizárólagos muzulmán hitével… atomról szót sem ejthet.)

Egyre kevésbe vicces, egyre inkább valószínű azonban, hogy hamarosan létrejöhet az új „Nyugat-Pakisztán” a hajdani Anglia helyén a Brit szigeteken…

Hiába szépítjük Britannia népe bizony idegengyűlölő és rasszista. Mindig is az volt.
Ha az ősangolok – bő félévszázados megfélemlítettségükben – talán már nem is annyira, hát a bevándorlók bizonyossan számontartják mindenki faját. Már csak gyarmati gyarló bosszúból is…

A londoniak egyszerű választás elé néztek hát: a pakira, vagy a zsidóra szavazzanak?!

Sadiq Khan                    Zac Goldsmith

A londoni nép a brit arisztokratába oltott zsidó ficsúr helyett a fölkapaszkodott, fajavédő muzulmán bevándorlót szavazta be elsöprő többséggel… (Régi beilleszkedett bevándorló helyett az újat.)
Azt ugye senki nem gondolja, hogy az angol fehérek rajongtak a – takfír („álszent”) módon – borotvált pakiért, míg a muzulmán tömegek pedig hithagyó, vadliberális indulattal szavaztak a fehér zsidóra?!

Nohát! Ilyen egy brit választás!
Vallási, meg persze faji alapon!

Már a Csillagok háborújában (Star Wars) is benne volt: The Empire Strikes Back.
A birodalom visszavág! – Hát itt van!
Számomra ez már több, mint két évtizede nyilvánvaló, de most talán a legutolsó (képességű) fehér londoninak is leesett a tantusz! – A birodalom visszavágott! Az alja a felszínretört.

Talán, ha a konzervatívok az elmúlt évben nem a „kelet-európai” fehéremberek ellen hirdetnek kirekesztő hadjáratot, hanem mondjuk a gyarmati bevándorlás ellen, akkor lehetett volna több esélyük. Csak Londonban valamivel több, mint egymillió lengyel és háromszázezer magyar biztos szavazójuk… hogy a többi „kelet-európai”-ról ne is beszéljek…
De a „konzervatív” briteknek a nemzetközösségi népek ál-egyenlősége – azazhogy annak a látszata – sokkal fontosabb volt. Mint a kiszipolyozott, dolgos európai bérmunkások. Hát itt az eredmény!

De… Merjünk bátrabban, magyarabbul gondolkodni!

Adott a recept:

Ha síránkozás helyett minden magyar bevándorlónak lenne nyolc gyereke, hát eljöhetne az idő, amikor Londonnak végre magyar polgármestere is lehetne!
(Például egy igaz magyar „emberi jogvédő”.)
Ez a liberális demokrácia!
Többség dönt!
Síránkozás helyett… szaporodni hamar!
Nem több a feladat hát: Többséggé kell lenni!

A magyar népességfogyás megállítható! – Tudatos gyermekvállalással…

A londoni vezérválasztásból pedig mindenki számára van magyarázat és tanulság.
Vonjuk le hát a magunk tanulságát, és készüljünk a Szebb Jövőre!
40 év elegendő a brit birodalom fővárosi lakosságának – idegenek általi – túlnépesedéshez is!

Másokra való haszontalan haragvás helyett teremtsük meg a Magunk Birodalmát!
Bárhol a világon!
Akár… több helyütt is!

Nem mernék esküdni rá, hogy Sadiq (ejtsd: Szadik) Khan, az „emberi jogok” szakértője vakmerően kiáll majd a londoni – folyvást „le-kelet-európaizott” – magyarokért.
Nem hinném, hogy a trianoni bűntett eltörlése mellett tör majd lándzsát brit vezetőként, vagy távlatokban akár a kirekesztett (gúnyhatáron túli) magyarok jogaiért indítana emberjogi küzdelmet… (Eddig sem tette… miniszterként sem!)
Abban azonban bizonyos vagyok, hogy saját faját minden szinten előtérbe tolja majd.

Így tehát a Magyar Igazság keresése megmarad nekünk, magyaroknak!
Ha Anglia helyén végre létre is jön majd Nyugat-Pakisztán…
Áll még Magyarország!

A dolgunk pedig – Londonban és a Kárpát-medencében is – magyarként akad épp elég!
A szűkebb meg tágabb hazánkra leselkedő veszély tömérdek… rengeteg!

 

https://www.ujszeged.hu/kepeslap2/kepeslap_Hiszek_Egy_Istenben_1.jpg
Míg fogyatkozunk, teendőnk – Európa őreként – egyre csak szaporodik…

Fölkészülhetnénk hát alaposabban a következő 50-100 évre!

Dr. Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány
alapító

Ajánlott olvasmány még: Hunzaország vége – 40 éve!

és…

Létrejött Balucsisztán – de ki ismeri el a függetlenségét?
Létrejött Balucsisztán – de ki ismeri el a függetlenségét?
“Vallással a békéért” – Iszlám fölvonulás Londonban
“Vallással a békéért” – Iszlám fölvonulás Londonban
Kirekesztés angol módra
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje