Gyermekrémnap vagy Hősemlékezet?

Gyermekrémnap vagy Hősemlékezet?

Halloween versus Remembrance Day

Igazán érdemes lenne átgondolnunk, mit is veszünk át a Nyugattól?!
A sarat, vagy az aranyat? A lumpenkultit, vagy az emberi méltóság emlékezetét?

A gyermekeink rémisztgetésére importált „ünnepnap” már rémesen terjedőben van…
A Halloween Britanniában enyésző kelta hagyományát amerikai gyökértelenek elevenítették föl a mai csöpögős, gusztustalan formájában. Sikeresen kiszorították ezzel a – kisebbségbe szorult – maradék keresztény által addig még ünnepelt „Hallowmas”-t is. Ez nagyjából a „halottak Napja” angol változata volt.

Eltemetett véreink emlékezetét – Halottaink Napjával – mi még őrizzük…
Vajon meddig?

Azt, hogy miért kell gazdag hagyományaink – néprajzosaink által bőségesen megörökített, mégis elfeledett – romjain egy idegen giccset növesztenünk, bizony nehéz megérteni. Értelmes embernek ezt értelmezni nehezen sikerül. Hát persze! Hiszen nincs is semmi értelme! A sötét magyarázat azonban eggyszerű: a proliterror, a multináci fenyegetés egyre nagyobb teret nyer interfasizálódó világunkban…

Kelta ősrémekre emlékezzenek a kelták, a magunk hagyományait meg ápoljuk mi magunk!

Lenne azonban mit tanulnunk a Nyugattól is!
Rémnap helyett ott kínálkozik az Emlékezet Napja!
A Nagy Háború emlékezetéé…

Enyészet (november) hava – azaz 11.hó – 11.-én 11 órakor Britanniában megáll a Világ!
Így történt ez ma is!
Megállnak a népek egy perc néma merengésre munkahelyen és utcán eggyaránt.
Őseikre és hőseikre emlékeznek, no meg az értelmetlenül – sötét háttérerők értelmére – kiontott vérre…

Remembrance Day – az “Emlékezés Napja” – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete.
Bizony ezt ünnepelték ma szerencsésebb országokban… Ahol nem volt Vörös Terror… Nem volt Trianon… Nem volt szovjet fölszabadúlás… és nem volt második, avagy Nagy Vörös Terror sem… Nem volt kommunizmus… és nem volt intézményesített nemzetellenes agymosás sem…

Szerencsések, akik csak milliókat áldoztak!

Nálunk nem ünnepelnek. Nem emlékeznek. Senkinek eszébe nem jut megállni egy pillanatra sem! De még csak el se merengünk rajta e napon, hányan ontották (hiába) a vérüket a Nagy Háborúban… (Azóta már számozzuk is: az Első Világháborúban!)

Ez az ünnepnap, ünnepóra, ünnepperc valahogy nem fogan meg a magyar világban…
Pedig bizony volna kire emlékeznünk!

Bizony vannak, akik ma emlékeztek! Miért is éppen e napon?

Hát éppen csak azért, mert ez a nap az évfordulója a Világháború végének.
Ezt a napot emlékezni bizony mégcsak nem is volna majmolás! Miként a halloweenezés bizony nem több, mint szánalmas amerika-majmolás…

A Fegyverszünet napját – angolul: Armistice Day, franciául: jour de l’Armistice – megünneplik azonban az angolok és a franciák minden esztendő enyészet (november) hava 11.-én, az Első Világháborút lezáró Compiègne-i Fegyverszüneti Egyezmény aláírásának emlékére.

11. hó 11.-én 11 órakor megáll az élet Britanniában.

Az utcákon ugyan csak eggyetlen percre, de a hadapródiskolák és katonai létesítmények ennél hosszabban, nagyobb – akár félnapos – rendezvénnyel is megemlékeznek róla.

A Háború végének napjához legközelebb eső vasárnap az elesettek, a “hősi halottak” emlékezete. Remembrance Sunday – az “Emlékezés Vasárnapja” – Britannia-szerte.

Yeovilton, a Brit Haditengerészet repülőseinek temploma és temetője az ünnepség és koszorúzás után…

A brit templomokban e napon minden elesettért imádkoztak. Európa áldozataiért. Minden keresztényért.
Itt lenne végre az idő, velük imádkoznunk! A mieinkért! És minden hiába elesettért! Amíg még van kinek, amíg még van miért…

Olyan emlékünnep ez Britanniában, mint nálunk a szebb emlékezetű Március 15.-ék, vagy mostanában az Október 23.-ák!
Ők emlékeznek a két és fél millió elesett katonájukra…

Micsoda szám! Két és fél millió elesett katonájukra emlékeznek a britek…

Két és fél millió brit katona esett el, hogy a megtámadott szász rokonság térdre rogyjon, hogy a régi ellenség, a franciák valamivel több, mint 2 megyét megszerezzenek (melyet azóta sem köszöntek meg), hogy a kommunizmus végre tombolhasson Oroszországban, hogy az – azóta megvalósított és rajongott – EU előképét – a népek hazáját – az Osztrák-Magyar Monarchiát széttéphessék a francia, meg az általuk fölkorbácsolt kisantant érdekek…

Népek hazája – az EU mintaképe – a Monarchia széttépetett!
A csehek, meg morvák németbe haraptak, a körüllakóink (perioikoszok) meg belénk!

Bizony e háborúnak gondolkodó ember értelmet nem adhat. Ez volt a sötét erők diadala…

Ki tervezte Európának ezt a rettenetet?! A bűnösök leélhették életüket. Békében és gyarapodó gazdagságban. Felelősségre azóta sem vonta őket a történelem! Senki sem!

De mit is „nyertek” a britek?
Birodalmuk megrogyott. Történelmi nemesi családjaik tömegének magva veszett…

Ma már a maradék Britannia (is) Európa omló bástyája. A harmadik világ bevándorlói szétrágják a maradék brit értékeket.

A világra szóló agymosással ma már a templomok is javarészt üresek. Egyre fogy a keresztény Britanniában. De akik még tartják értékeiket, megszokásból eljárnak vasárnaponként… Közben persze minden bazáruház már több, mint egy hónapon át ontja a halloween-giccset!

Vajon volna-e nekünk mire emlékeznünk az „Emlékezés Napján”?

Nálunk az Első Világháború áldozatainak fájdalmát is elhomályosítja az a horror, ami utána következett: a Vörös Terror, majd Trianon!

A négy nyugati hatalom képviselői közül talán a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le Trianon aláírást későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] ”

A Nyugat – Britannia, Franciaország és Belgium – óriási erőkkel, lázas izgalomban készült már több, mint eggy éven át a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára.
Ma megemlékezések mindenütt! Britanniában nyár óta csaknem minden nap!
Utazásokat szerveznek a (Nagy Háborús) harcterek látogatására! A 2-3 napostól a hetes kalandozásig… Új turisztikai ágazat burjánzik széles kínálattal.

Nálunk csak a hallgatás. A páratlanul alapos szegedi Szanka-gyűlyteménynek sincs máig sem helye! Pedig csonkországunk (eggyik?) legnagyobb Első Világháborús tára igazán megérdemelne egy önálló kiállítóházat (kismúzeumot) is a 100. évfordulóra…
Jelenleg szerte részletekben. Ma Szegeden csak az állami kezelésű Délvidék Házban tekinthető meg töredéke állandó tárlaton.
A múltját minden módon megtagadó, gyüttmöntekkel tipratott Szegeden egy ilyen gyűlyteménynek nincsen helye! Már-már „régi”-vé avanzsáló új rablói vannak itt nyárnak, ősznek és télnek is. Az idegen fattyak szegedi Hőseink Emlékét minden szavukkal, tettükkel tiporják, gyalázzák…

Ha Hős Őseinkre és Őseink Hősiességére nem emlékezünk, mi sem érdemlünk többet!
De bizony még annyit se! Csak a teljes feledést!

Hős Magyar Őseinket honn nem emlékezzük, őket nem ünnepeljük!
Ha ők nem élnek emlékezetünkben, mit várunk mi a jövőtől?
Ránk már igazán nem lesz miért emlékezni…

Leventésen
Szebb Jövőt!
kíván:

Dr Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító
Ajánlott olvasmány:

Remembrance Day – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...