Scroll To Top

A szegedi „üvegzsebes” balvezetés
12 évi „tiszta” mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Megszűnő Európa

MEGSZŰNŐ EURÓPA

Ma már minden értelmes, tájékozott ember tudja, Európa megszűnőben van.

Minden civilizációnak a végét jelenti, amikor az egyéni jogok túlsúlyba kerülnek a közösség jogaival szemben. Ez történt az írott történelmünk folyamán a görög városállamokkal, római birodalommal, az angol birodalommal és ez történik napjainkban az amerikai birodalommal. Európa pedig rosszabb helyzetben van, mint az Egyesült Államok. Bár ott is rövidesen vége lesz a fehér uralomnak, mert a színesek néhány év múlva több választót tudnak csatasorba állítani, mint a kelekótya fehérek. Ugyanis a Demokrata pártnak még bőven vannak fehér szavazóik, feltehetően a CFL.CYO szakszervezetek tanácsára, nem tudván, vagy nem akarván tudni, saját sorsukat pecsételik meg.

Persze a Republikánusok is megtesznek mindent, hogy a szavazóik jórészét elidegenítsék a doktrinér “szabadverseny” jegyében és a szociális juttatások csökkentésének fenyegetésével.

Franciaország, Németország, Belgium, Svédország – hogy csak a legismertebbeket említsem, már visszavonhatatlanul elveszítették a születési versenyt. A bevándorlók 4-6 gyereknél alább nem adják, míg a “vendéglátók” jó, ha kettőt vállalnak. Többen még egyet sem.

Tehát kimondhatnánk az igazat, miszerint a fehér faj gyilkosai egyrészt a politikusok, akik fogyasztókat és olcsó munkásokat importálnak, színre, szagra, vallásra, ellenséges doktrinákra való tekintet nélkül de főként az asszonyok, akik nem hajlandók elegendő gyereket szülni a fajunk túlélése érdekében. Furcsa
jelenség, hogy aránylag jólképzett asszonyokat sem érdekli gyermekeik vagy unokáig sorsa a már belátható jövőben.

Ennek tetejében a Földünk túlnépesedése, krónikus vízhiány, légszennyezés a termőföldek tönkretétele, a génmódosított élelmiszererek ránkkényszerítése, a mesterséges klimaváltoztatás, a fehér faj öngyilkos létszámcsökkenése és az észak felé, már folyamatban lévő erőszakos hihetetlen méretű népvándorlás is a teljes vagy részleges kiírtásunk felé mutat.
Ha a népvándorlást meg akarnánk szüntetni, az “emberi jogokra” erősen tekintettel kellene lennünk. Igaz, e jogok és általában a demokrácia legerősebb védőbástyája, azaz az USA módszerét alkalmaznánk, azonnal az emberi jogok megsértői, antiszemiták, nácik, fasiszták lennénk. Ha valaki nem tudná, az USA-Mexico határon egy komoly, igen magas védőfalat húztak a barátaink és kötelező mintaképeink. Erről olvashatunk eleget akár a wikipedia oldalain.

Acélpalánk Mariposa mellett a Sonora sivatagban Mexikó és az USA határán… (Sz.)

Különböző okokból többszáz mexikói határsértő hal meg évente az amerikai határövezetben.


„Környezetbarát rács” Brownsville városában, Texasban. (Sz.)

USA-védőrács El Paso, Texas – Ha egyszer mi építenénk ilyet!? – Nem a gúnyhatárainkra… (Sz.)

Jó tudni, a kb. tízmillió (10,000,000) illegálisan amerikában élő, bagóért dolgozó mexikói nélkül a kaliforniai zöldség, gyümölcs, bor, élelmiszeripar tönkremenne, vagy a zöldség és gyümölcs árak legalább 20%-kal magasabbak lennének.
Jogtalan (bűnös) bevándorlók fölvonulása Los Angeles alsóvárosában…
„Ma még menetelünk, Holnap már szavazunk!” – fölirattal (Sz.)

Képzeljük el, mi lenne a világ reakciója, ha a másként védhetetlen Földközi tengeren ladikázó “menekültek” hajóit az EU hadihajói vissza kényszerítenék a kiindulási kikötőkbe, elsülyesztenék, vagy akárha aknazárral védekeznénk.
Mi magyarok csak annyit tehetnénk, hogy nyugodtan hagynánk az áradatot áthaladni rajtunk, mint azt a szerbek, görögök teszik (büntetlenül) vagy pedig a már sürgősen felállított határőrség azonnal visszadobná a határon átszívárgó tömegeket. Persze kíváncsi vagyok, hogyan tartják kerítésen kívül az áttörő tízezreket tűzparancs nélkül… Másik probléma, hogy mit csinálnak a görögök és szerbek a nyakukon maradt tíz vagy százezrekkel?
Most pedig várhatjuk azt a kb tizenötezer gazdasági menekültet Ausztriából és Németországból, akiket mi sajnos lajstromba vettünk, de azoknak nem kell és visszaküldik őket a nyakunkra. Ha nem védjük határainkat úgy járunk, mint Olaszország és Görögország, amelyek már fuldoklanak az áradatban.
Ja! És kinek is köszönhetjük ezt a mindent elsöprő népvándorlást?

Azon nagyhatalmaknak, amelyek a “demokrácia szent nevében” szétverték az egész térséget. Főként az USA, Anglia, Franciaország. Ezek teremtették meg a teljes káoszt és anyagi romlást Libiában, Irakban, Szíriában, Libanonban, Jemenben.
A legnagyobb hiba Libia szétbombázása volt, mivel Kaddafi feltartóztatta az afrikai menekülteket, és visszazavarta őket hazájukba. Most nincs senki, aki gátat vetne ennek az áradatnak. A “nagy barátaink” által indított olajháborúknak köszönhetően Irakból és Szíriából is elindultak a népek. Nem kellene a
menekültek hajóit ezen “felszabadítók” kikötőibe irányítani? Hátha valamivel jobban örülnének nekik…

Magyaródy Szabolcs

Utóirat:
Egyszerűen nem hiszem, hogy az Európai Unió vezetői, Juncker és társai olyan idióták lennének, mint amilyennek mutatják magukat. Elvégre elég magasra másztak az Unió szamárlétráján s azért már mégis mutatni kell valami “qualitást”.
Oh, NEM Csak parancsot teljesítenek. Kinek a parancsait? Jó volna tudni. Az is lehet, hogy a Bilderbergnek van benne keze? Vagy talán másé?
Hát akkor ki a főnök?
Ki tudja?

A teljes írás (pdf-ben) ide kattintva tekinthető meg!

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Magyaródy Szabolcs