Szemvilágok őrizője: Leitner Vilmos

Szegedi gyógyítók

Szemvilágok őrizője: Leitner Vilmos

„Ma mosolyognak már e vén szemek

Tűnt örömek és tűnt kínok felett,

Miket örökre megáldok”

(Részlet Juhász Gyula A szemeim című verséből)

Hiába köszöntött be az új század, melytől oly sokan oly sokat reméltek, a vészek és kórságok nem tűntek el Szegedről sem. Messze nem volt elég tüdőbajt, kolerát megúszni, ott volt még egy kérlelhetetlen népbetegség, a szegények baja, a trachoma is. A szem világát fenyegette e gyulladásos, váladékozó, fertőző kór. Megfékezésére 1908. szeptember 1-jén megnyílt a szegedi szemkórház. Nagy s szép épület volt 78 ággyal, a kor legmagasabb színvonalú technikai fölszereltségével. Élére pedig olyan ember került, aki jól tudta, miként kell használni az új intézményt, hogyan kell elnyerni a szegénységben sínylődő betegek bizalmát.

A kiváló szemorvost Leitner Vilmosnak hívták. Budapesten született 1872. augusztus 26-án. Kisiparos szülők nehéz sorsú gyermekeként, szabadidejét munkával töltve jutott el az orvosi diplomáig. Eredetileg szülész szeretett volna lenni, ám egy laboratóriumi gyakorlaton, midőn egy ökör szemén végzett kísérletet, tanára fölfedezte tehetségét, biztos kezét, és a helyes pályára állította. Orvossá 1895-ben, a Pázmány Péter Tudományegyetemen avatták. Apponyi Albert kultuszminiszter 1906. július 16-án hagyta jóvá magántanári kinevezését a Budapesti Tudományegyetemre „a gyermekek szembetegségeinek kór és gyógy élettana” tárgykörben. E munkát végezte, amikor Andrássy Gyula belügyminiszter két évvel később, 1908. július 21-én kinevezte a megnyitandó szegedi szemkórház élére. Senki számára nem volt váratlan, hogy Leitner doktort érte a tisztesség. Magas körökben ismerték, Tisza István miniszterelnököt is kezelte. Szeged sem volt számára idegen, hiszen az itteni 5. honvéd gyalogezred segédorvosaként működött korábban.

A Tisza partjára települve elveszítette tanítási jogát, publikációi is megritkultak. A gyógyításnak szentelte magát, 1912-ben pedig mélyreható vizsgálatot végzett a Délvidéken a trachoma gyógyítására, terjedésére vonatkozóan. Hadseregbeli tapasztalataira támaszkodva az első világháború idején több szegedi hadikórházat irányított. Számos alkalommal kitüntették ezért, ünnepeken pedig díszegyenruháját is viselhette. Jeles személyisége lett Szegednek, tagja a tiszti kaszinónak. Élénk társasági életet mégsem bonyolított. A kisebb baráti összejöveteleket kedvelte, leginkább saját otthonában. Rendszeres vendég volt nála például Tonelli Sándor iparkamarai főtitkár, Ocskay Kornél operaénekes, de barátai között tudhatta Móra Ferencet és Juhász Gyulát is. A két irodalmár tevékeny részese volt az őszirózsás forradalmat követő szegedi eseményeknek az új hatalom oldalán, Juhász Gyula még a Tanácsköztársaságnak is híve lett. Leitner Vilmost demokratikus érzelmű embernek mondták kortársai. Elismert és elfogadott volt az első világháború előtti rendszerben, és tisztelték az 1918-19-es forradalmak idején is. Tekintélyét mutatja, hogy a Tanácsköztársaság idején kis híján az orvos szakszervezet elnökévé választották. Ezért-e, vagy sem, amikor az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása idején, Trianon után a kolozsvári egyetem Szegedre költözött, nem ő lett a szemkórház helyén megalakult szemklinika professzora. Az új vezető méltatlanul bánt el vele. Nem számított, hogy ő volt az alapító igazgató, hogy ő határozta meg az intézmény szellemiségét, hogy példás, hasznos munkát végzett. Leitner asztalát az igazgatói szobából az előszobába zsuppoltatta az új direktor. Az országosan elismert, biztos kezű szemgyógyító azonnal elhagyta a kórházat, és minden kérlelés ellenére nyugdíjba vonult, mindössze 50 évesen. Magánorvos lett, egy 1933-ból fönnmaradt recept tanúsága szerint akkori, Kárász utcai lakásán naponta, délelőtt és délután is fogadta a betegeket. Fizetés nélkül gyógyított az 1928-ban alapított Országos Társadalombiztosító Intézetben (OTI), és pálya főorvosa volt a Szeged-csanádi Vasút Részvénytársaságnak.

1940. április 3-án reggel halt meg, teljesen váratlanul. Előző este még barátaival tarokkozott a tiszti kaszinóban. Budapestről jött, mégis Szeged nagy halottja lett. Két nappal elhunyta után az evangélikus temetőben helyezték végső nyugalomra. A szertartásra külön villamos indult a Dugonics térről. Az intézményben, amit a XX. század első évtizedében teremtett, ma is gyógyítanak tudós utódai. Kis és nagy emberek szeme világát adta vissza, őrizte meg. Juhász Gyuláét is, aki hálából verset írt hozzá. Megáldotta örökre.

„A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért hálás köszönet illeti Leitner Vilmos családtagjait, akik máig büszkén ápolják a kiváló szemész emlékét.”