Ozsváth Gábor a Juhász Gyula utcai polgárház kapubejárójában. Az örökségvédelmi szakértő már kétszer javasolta helyi védelemre az épületet. Fotó: Frank Yvette (Délmagyarország)

Sajnos, azóta a Városnak már nincsen főépítésze, csak automata irodája, mely 100%-osan a Vörös Vonal és a szocimborák szolgálatában áll.

Lebonthatják a Nagy Árvizet túlélt házat!

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/lebonthatjak_a_nagy_arvizet_tulelt_hazat/2487997/

Nem győzöm idézni a nyolcad-magyar Károly (Charles) herceget: “A modern építészek többet ártottak Londonnak, mint a német bombázók!”

Mert ez bizony nálunk is igaz… a „szövetséges” bombázókra…

Épített értékeiben él a Nemzet.

A hazafiság minimuma műemlékeink védelme.

Föl kellene már fogni végre!
Az épített értékeink legalább olyan kincseink, mint az irodalmunk!

Nagy különbség azonban, hogy minden öreg építészeti műalkotás egyedi!
És – versekhez hasonlóan – papíron nem sokszorosítható!

Ahhoz, hogy Magyarország méltósága – nemzetközi méretekben is – helyreálljon, rendet kell tenni a fejekben is!

Helyre kell állítani a műemlékvédelem rendszerét és méltóságát.
Példát kell mutatnunk!

A műemlékvédelmet (jogot és védettséget) szándékosan megsértők pedig méltó büntetést érdemelnek!
A büntetéstételüket is emelni érdemes !
Aki a magyar örökséget pusztítja, az az egész Nemzet elleni követ el bűnt.
Jóvátehetetlen bűnt! Hiszen nincsenek évszázados tudású építőmesterek…

A városvesztő rezsimnek meg érzéke sincsen  széphez…
A hatalmon, meg a mutyin túl más semmi meg nem érinti!
A választási cs(usz)a(m)lásokat azonban hiba nélkül megszervezi, így az egyeduralmat „demokrácia” álnéven remekül vezeti. Ezt mindenkinek el kell ismernie: méltatlan balvezetésünk terrorizálásban és értékrombolásban párját ritkítja.

Meg kell értetni végre mindenkivel és különösen politikai vezetőinkkel, hogy épített örökségünk legalább annyira fontos, mint a nyelvünk, vagy irodalmi örökségünk. Ez az, ami igazán látszik!
Az épített örökség értékeinek oktatása ugyanolyan helyet érdemel a közoktatásban, mint az irodalom!

Ahogyan szégyen a bugris beszéd, ahogyan szégyen klasszikus íróink ismeretének hiánya, legalább úgy szégyen az építészeti értékeink ismeretének hiánya is.

Egy-egy épített értékünk elpusztítása kulturális tekintetben a könyvégetéssel egyenértékű!
Ha nem rosszabb! (Mert könyvből maradhat még egy példány…)

Az elpusztított épített értéket nem hozhatja vissza semmi!
Míg egy verseskötetből, ha egy is marad, hát túlél a költemény.

Országos meg helyi védelem híján… Megint lebonthatnak egy Nagy Árvizet is túlélt házat!

Ez a Város bizony sokkal többet érdemel!

Szöbb Szögedi Jövendőt!
kíván
Tisztelettel:
Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
elnök

The post Megint lebonthatnak egy Nagy Árvizet is túlélt házat! appeared first on Szögedöm.hu.

Ozsváth Gábor a Juhász Gyula utcai polgárház kapubejárójában. Az örökségvédelmi szakértő már kétszer javasolta helyi védelemre az épületet. Fotó: Frank Yvette

Összefogást sürget, és megmentené a lebontásra ítélt Juhász Gyula utca 3. alatti polgárházat Ozsváth Gábor. A szegedi örökségvédelmi szakértő már 2003-ban védelemre javasolta a nagy árvíz előtt épült házat.

– A Juhász Gyula utca 3. alatti Rainer-házat már 2003-ban javasoltuk helyi értékvédelemre – mondta Ozsváth Gábor. A műemlékvédelmi szaktanácsadó, örökségvédelmi szakértő feleségével, Csegezi Monika műemlékvédelmi szakmérnökkel 2003 és 2005 között a szegedi polgármesteri hivatal megbízásából mérte fel a város védettségre érdemes építészeti értékeit (2004. szeptember 20.: Bontási láz Szegeden). Ozsváth Gábor hangsúlyozta, a reneszánsz mértéktartó eleganciáját sugárzó, eklektikus épület kvalitásainál fogva méltó lenne országos műemléki védelemre is.

Négyszáz helyi védelem alatt álló ház

Szeged helyi építészeti örökségének védelméről szóló rendeletében jelenleg 409 helyi egyedi védelem alá tartozó épületet, építményt tartanak nyilván. A legfrissebb a Temesvári körút 35. alatti, volt gyermekmenhely főépülete, mely február 17-e óta védett. Mindezeken felül 18 napsugaras ház áll még helyi védelem alatt.
A szakértő kiemelte a kapubejárót és a homlokzatot, de szerinte egyedi a magasföldszint középső termének különlegesen finom részletképzésű, kazettás mennyezetornamentikája és a míves ajtók is. Ugyanígy igényes munka szerinte a lépcsőház kapualjból nyíló, félköríves bejárata is.

– A védelemre vonatkozó javaslatunkat megerősítettük 2004-ben is. Mindezek után érthetetlen, hogy a Rainer-ház még a helyi védelem alatt álló épületek közé sem került be, mindössze a műemléki jelentőségű terület kategória ad valamennyi védelmet az utcai homlokzatnak – magyarázta Ozsváth Gábor.

„Próbáljunk tenni valamit, hisz bűnösök közt cinkos, aki néma. Hátha sikerül még jobb belátásra bírni, megértetni az érintettekkel, hogy olyan értéket dobnak el maguktól, ami nem pótolható” – írta egyebek mellett Bodor Dezsőnek, a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara elnökének és Schulcz Péternek, a Csongrád Megyei Építész Kamara elnökének az aggódó műemlékvédő. Ozsváth Gábor levelet írt az ügyben Nemesi Pálnak, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének is. A műemlékvédő szerint az épített örökség mellett fájdalmas művelődés-, technika- és ipartörténeti, valamint urbanisztikai veszteség is a Juhász Gyula utcai polgárház eltüntetése. A szakértő szerint az épület megtartása mindannyiunk közös gazdagsága.

Ozsváth elmondta, annak idején alapos történeti kutatást és építészeti értékelést adtak a városnak a javaslataikhoz. Arról, hogy mely házak kerültek védelem alá, bizottsági javaslat alapján döntött és dönt a mai napig a közgyűlés.

Ki volt Rainer Ferenc?

Ozsváth Gábor a Juhász Gyula utca 3. alatti ház történetéről elmesélte, a magasföldszintes polgárház az 1879-es nagy árvíztől megkímélt épületek között, Rainer Ferenc kádár birtokaként szerepel. A kádármester Ferenc József arcképével díszített érdeméremmel tért haza az 1873-as bécsi világkiállításról, ahol remekbe szabott hordóival aratott hatalmas sikert. Rainer volt az első elnöke az 1885-ben alapított szegedi ipartestületnek, majd később alelnökké választották a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamarában.

Forrás: Délmagyar – Lebonthatják a nagy árvizet túlélt házat

The post Lebonthatják a nagy árvizet túlélt házat appeared first on Szögedöm.hu.

Ilyen és hasonló járdákon közlekedtek a Nagyárvíz után a szegediek a városban, amíg vissza nem vonult a Tisza

Egész nap kongott a harang a Dóm téren. Persze nem a Fogadalmi Templomé, hanem a tér közepén felállított, kisméretű harang, amelyet a nagyobb gyerekek önállóan is meg tudtak kongatni, a kisebbeket a szüleik emelték fel. A dél-alföldi cserkészek és a Szeged-Belvárosi Plébánia által szervezett Árvízi Emléknapon elsősorban a nagyobb gyerekek számára voltak programok. A ragyogó napsütésben, a kellemes tavaszi időben az ember szívesebben gondolt a város újjászületésére, mint a pusztulására.

Hétfőn lesz 133 éve, hogy a Tisza Szeged 5700-nál valamivel több épületéből 5458-at lerombolt, a város 75 ezer lakójából földönfutóvá tett 60 ezret. A kiáradt folyó a várostól húsz kilométernyire átszakította a gátat, és lényegében elmosta az egész várost. Az épen maradt 265 ház mindegyike a belváros kőből épült épületei voltak.

A Nagyárvíz után hazai és külföldi összefogással néhány év alatt újjáépítették Szegedet. A városnak akkor alakult ki az a körutas-sugárutas szerkezete, amely a mai napig megmaradt. Ilyen szerkezetű várost Magyarországon először itt építettek, a fővárosban is csak ezután alakították át hasonlóra a város képét.

A szombati emléknapot zászlófelvonással és közös imával nyitották meg, a téren nagyjából 1500 cserkész volt. Buday Barnabás, a Cserkészszövetség elnöke beszédében úgy fogalmazott: a régi eseményekre visszaemlékezve mindig tanulhatunk valamit. Érdemes az árvízi emléknapra is így tekinteni – felmérni, hogy az akkori emberek értékeiből, hősiességéből mi az, amit a mai korra is átemelhetünk, amire ma is feltekinthetünk. Szerinte ilyen az az önzetlen segítségnyújtás és figyelmesség, amelyet akkor megtapasztalhattak a szegediek az ország és a világ részéről. Az elnök hangsúlyozta: ez köti össze a cserkészeket is.

A kellemes tavaszi időt emlegette Laurinyecz Mihály, az 5. cserkészkerület elnöke is, aki tréfálkozva bocsánatot kért a cserkészektől, amiért nem az elmúlt években tapasztalt hóesés fogadta őket.

A téren elsősorban a kézműves foglakozásoknak hódolhattak a kilátogatók: lehetett kavicsot festeni, fakanálbábot készíteni, használt papírból (elsősorban teásdobozokból) virágot készíteni. A nagyobbak kipróbálhatták az élő-csocsót, vagy a sakkot, az íjászatot és az ostorcsattogtatást is. A kisebbeknek volt bábszínház is, és bárki átkelhetett azon a deszkákból épült, egy kis mesterséges pocsolya felett felállított hídon, amelyhez hasonlón a Nagyárvíz után közlekedtek a szegediek, amíg a víz vissza nem vonult a városból.

Csapatversenyeket is tartottak: volt élő-csocsó kupa, főzőverseny, kvízjáték és városismereti verseny.

Este egy misével emlékeztek meg az árvíz áldozatairól, majd tábortüzet is raktak a Dóm téren.

The post Harangzúgás a Dóm téren: a Nagyárvízre emlékeztek appeared first on Szögedöm.hu.

A Krikkay-ház méltó helye lehetett volna az árvízi múzeumnak

A javaslat szerint a Nagyárvizet túlélt utolsó vályogházban, a Krikkay-házban kellett volna kialakítani az állandó tárlatot, ami nem is lett volna túl bonyolult, hiszen az épület tulajdonosa az önkormányzat volt. Szabó László úgy fogalmaz: polgári demokráciákban, kulturált országok kulturált városaiban a hasonló kismúzeumok természetes igazgyöngyei az idegenforgalomnak. Ezt az épületet azonban 11 millió forintért kiárusította a város balvezetése.

A másik árvízzel kapcsolatos javaslat szerint hivatalos városi emléknappá kellene nyilvánítani március 12-ét, és minden esztendőben méltó megemlékezést kellene tartani. Szabó elképzelése szerint eleinte kisebb megemlékezéssorozat is elegendő, amely később akár egy búcsújellegű karnevál-ünneppé duzzadhat korabeli ruhák, közlekedési formák megelevenítésével. Ez már az idegenforgalom felpezsdítésére is alkalmas lehetne. A megemlékezéssorozatban Szabó László iskolák közti futóverseny, lábtójáró-versenyt képzelt el. (A lábtó az árvíz idejének különleges, pallókból, cölöpökből készült járdája.) A rendezvényen tarthatnának egész napos – a legkülönbözőbb csoportok erejét összemérő – úszóversenyt az uszodában, a bátrabbak, kevésbé fázósak megfelelő időjárás esetén délután megmártózhatnának a Tiszában, este pedig a korabeli, rákövetkező napok hideg hangulatát megidézve tábortüzeknél szabadtéri bográcsos főzéssel, szalonnázással lehetne emlékezni.

Szabó szerint az Árvízi emlékmű és a megsegítő városok emléktáblái által határolt kis tér a hivatalos rendezvények megfelelő kiindulópontja lehet. A rendezvényt éjfélkor – a korabeli, belvárosi menekülési útvonalnak megfelelően – egy fáklyás körmenet zárhatná a hajdani hajóhíd helyén álló régi hídon át, Szeged belvárosából Újszegedre.

– A későbbiekben az Árvíz-ünnep kibővülhetne, lehetne belőle Szeged Feltámadásának Ünnepe, a hagyományos szép tavaszköszöntő játékokkal pedig akár több napos Szögedi Téltemető Tavaszünnep – tette hozzá a Szögedi Védegylet elnöke.

Ezt a javaslatot Szabó László 2003-ban, az árvíz 124. évfordulója előtt nyújtotta be. Mint elmesélte, az indítvány hivatalos benyújtását követő napon az akkor még létező, azóta a politikai süllyesztőbe jutott Centrum és SZDSZ a hely médián keresztül kisajátították ötletét. Később az EU-csatlakozáshoz közeledve a 125. évforduló méltó megünneplésének tervezetét végül elfogadta a közgyűlés, ám a szervezésből Szabó Lászlót kiszorították. Mint mondta, a megemlékezés olyan is lett: Botka László, a közismert komisszár celebrálta az ünnepet, és az országos pártkongresszusba torkollott, melyen az internacionálét énekelték. Elmesélte azt is: komoly bakik is kísérték a 2004-es, már Botka László által dirigált városi megemlékezést: az egyetlen, amit majdnem jól átvettek az eredeti tervből, az a fáklyás fölvonulás volt, csak annak az irányát elvétették. Nem a hajdani menekülés irányában vonultak Szegedről Újszeged felé az öreg (egykoron hajó-) hídon át, hanem a kiskörúton, mert az nagyobb nézettséget biztosított…

Szabó szerint azonban egy megyeszékhely, egy 170 ezres város, egy régióközpont tartozik annyival magának és a világnak, hogy évszázadokra visszamenőlegesen legnagyobb jelentőségű eseményét méltóan megünnepli.

The post Nagyárvíz: a méltó megemlékezés és a múzeum még várat magára appeared first on Szögedöm.hu.

A megemlékezést a Szeged-Belvárosi Plébánia, valamint a dél-alföldi cserkészek szervezik. A rendezvény helyszíne a Dóm tér lesz, mert az 1930-ban felépült Fogadalmi Templom is az árvíznek köszönheti létét, illetve a nevét is: az életben maradt szegediek megfogadták, ha átvészelik a nehéz időket, templomot emelnek hálájuk jeléül.

A délelőtt tíz órakor kezdődő események közt bemutatkoznak a népi kismesterségek, lesz bőrözés, só-liszt gyurmázás, gyertyaöntés, nemezelés, kovácsolás, fafaragás, íjászat, ostorcsattogtatás és lovaglás. A vásárban kézművesek kínálják portékáikat, de lesz főzőverseny is. Azok pedig, akik fizikailag felkészültek, több száz lépcső megmászása után megmutathatják toronykilátó képességüket a Dóm legmagasabb erkélyéről.

Délután mesemondó és bábos előadások várják a legkisebbeket, illetve óriás sakk és élő csocsó a nagyobbakat. A téren berendeznek egy cserkész- és egy árvízi kiállítást is, felidézve az egykori eseményeket. Kitelepül a térre a Teddy Maci Kórház, hogy a gyerekek betegség nélkül is ismerkedhessenek az egészségüggyel, akik pedig inkább a kalandos ismeretszerzést részesítik előnyben, városismereti vetélkedőre nevezhetnek be. Este a programokat tábortűz zárja.

Az Árvízi Emléknap egy egész éves programsorozat része, amelyet a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a HÁLÓ Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület indított Eunity: közösségi programok szervezése címmel, melyet a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogat. Ez a nap az első közös szervezésű események közt van.

Újjászületés-emléksétát rendez az  Idegenvezetők Dél-alföldi Egyesülete március 12-én délelőtt tíz és délután négy óra között.  A szegedi emlékhelyeket bemutató program része a Somogyi-könyvtár Árvíz – Fogadalom – Katedrális című kiállítása, amely március 8-21-ig tekinthető meg az aulában. A tárlat a szegedi Dóm fölépítésére tett 1880-as fogadalomtól a templom fölszenteléséig eltelt csaknem fél évszázad fontos pillanatait illusztrálja az árvíz idején készült fényképek, a Dömötör-templom bontását és a Fogadalmi templom építését bemutató fotók, valamint tervpályázatok, aprónyomtatványok, iratok, képeslapok segítségével.

A kiállítást virtuálisan is megtekinthetik a Somogyi-könyvtár honlapján:
http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/arviz1879/index.html

The post Családi nap a Nagyárvíz évfordulóján appeared first on Szögedöm.hu.

A Széchenyi tér a víz alatt

„Az állatok ösztönszerűleg megérezték a közelgő veszedelmet: midőn este 8 órakor az Újvilágba mentünk vacsorálni, egy jármos ökör bődítette el magát a Dugonics téren, mintegy 9 óra felé pedig a városháza előtt egy ló nyerített föl keservesen. S egy fél óra múlva rá kitört az iszonyatos vihar, mely megrezegtette a fenyegetett városban az ablaktáblákat, végigsüvített a Széchenyi tér fái között, s hatalmasan megrázá azokat.” – ezt Mikszáth Kálmán írta az árvíz előestéjéről.

A víz 1879 március 12-én hajnalban öntötte el a várost. A szegediek már 1878 karácsonyától rettegésben éltek, három hónapon keresztül folyamatosan erősítették a vasúti, illetve a folyóval párhuzamos töltéseket. Mindez azonban kevés volt, mert március 11-én este hatalmas vihar tört ki, erős szél fújt, eső is esett. Éjszaka a folyó a várostól húsz kilométernyire északra Petresnél átszakította a gátat, és onnan öntötte el a várost, gyakorlatilag hátba támadta Szegedet.

Hiába erősítették az úgynevezett alföldi vasút töltését (ami északnyugat-nyugat felől védte és védi a várost ma is), a víz – a föltámadt szélvihartól is támogatva – mindent elsöpört. Csak a város legősibb, legkiemelkedőbb része, a Palánk (Dömötör-templom, mely a mai Fogadalmi Templom, azaz a Dómhelyén állt, s az Oskola utca) környéke maradt szárazon. A város többi részét elnyelte az ár, belső és külső területén több mint 36 ezer holdnyi terület került víz alá, és körülbelül 150 emberéletet követelt a 75 ezer lakosból áldozatul. A víz majd csak három hónap múlva, szivattyúzások segítségével kezdett apadni. Abban az időben a házak legnagyobb része nem tartós anyagból épült, 5458 ház összeomlott, épségben csak 265 maradt. Az épen maradt házak leginkább a belváros kőépületei voltak. Mintegy 60 ezer ember vált hajléktalanná. Műemléki épületeink úsztak ugyan a vízben, de nem pusztultak el. Az alsóvárosi templomon, a zsinagógán és még a város néhány megmaradt házán egykorú jel őrzi a víz magasságát.

Az árvíz alapvetően azért következhetett meg, mert nem egyenletesen szabályozták a Tiszát a 19. század folyamán. A Tisza felső szakaszán az ott élő dzsentri anyagi boldogulásának érdekében átmetszésekkel és töltésekkel meggyorsították a víz lefolyását. Ennek aztán az lett a szükségszerű következménye, hogy a még szabályozatlan dél-alföldi szakaszon – ahol nem feudális, hanem polgáriasodó, kevéssé befolyásos társadalmi rétegek éltek – nem bírt lefolyni, és így sűrűn idézett elő komoly árvizeket. Tetézte a komor helyzetet Szeged esetében a Maros is. A gyors folyású Maros éppen Szeged fölött torkollik a Tiszába. Többször felmerült az a gondolat, hogy a vízi biztonság érdekében a szabályozott Marost délen vezessék a Tiszába, ezt azonban gazdasági megfontolásokból végül elvetették.

Az emberek mentésében élen jártak a ladikosok, csónakosok. Pestről Zubovics Fedor nyugalmazott huszártiszt érkezett egy egész mentő-expedícióval. A mentést azonban nem tudták elkezdeni, amíg el nem borította az egész várost a víz. Zubovics így írta le a történteket: „Tíz ladikkal vártam a vizet a kiskaszinó tájékán, ahol a mostani Tisza Lajos körút fölső szakasza a folyó felé hajlik. Meg nem lehetett mozdulni, olyan erővel zúdult ránk a víz. Fogódzkodtunk, mi menteni jöttünk, nem meghalni. Egy iparos ember úszott az utca közepén hömpölygő zavaros áradatban, segítségért kiáltozott. Amennyire tudtuk, értésére adtuk, hogy kapaszkodjon valamelyik házba, de ő éppen attól menekült. Később láttuk, mennyire igaza van. Árvízben házra támaszkodni kész halál. Azt tapasztaltam, hogy az ár első rohamaiban, az első órákban dőlt össze Szegeden a legtöbb ház, amikor a víz nemcsak áztatta, de nyomta, húzta lefelé az épületeket. Amelyik ház ezt a rohamot kiállta, még estig megmaradhatott. A jobbak kitartottak másnapig.”

A mentésben sokan részt vettek: Zubovicsékon kívül Makóról, Hódmezővásárhelyről is érkezett segítség, de Csontváry Kosztka Tivadar festőművész is mentett. Segítettek a temesvári utászkatonák is, az ő erejük, csónakjuk, pontonjuk, szakértelmük nélkülözhetetlen volt az életek megmentéséhez.

A Tisza Kálmán miniszterelnöknek küldött hajnali távirat így fogalmazott: „A katasztrófa megtörtént. Szeged víz alá került. A házak roskadoznak. Negyed háromkor megkondult a vészharang. A hajóhídon emberek ezrei törtetnek Újszeged felé. Segélykiáltások hangjait hordja szét a szél. Sokan csak a puszta életüket menthették meg. Száraz lábbal csak a Palánk három utcájának végén lehet járni. A víz tovább emelkedik, döglött ökröket, lovakat hurcol. A várfalakra katonák hordják föl a hidegtől megdermedt, ijedtségtől elalélt embereket. A zsinagóga teli vízzel, a keresztény templomok és a főgimnázium menekültekkel. Estig mindent elborít a víz…”

Ferenc József a Vár bástyáján tart szemlét

Az újjáépítéshez szükséges segítség gyorsan megérkezett: már március 17-én Szegedre látogatott Ferenc József. Töltésekről és csónakról is megtekintette a romvárost a katasztrófa közvetlen színterein; a király különös támogatását helyezte kilátásba. A Várat pedig, amelynek tulajdonjogán Szeged és az államkincstár már régóta vitatkozott, a város közönségének ajándékozta.

A magyarság és Európa, sőt a világ közösen építette újjá Szegedet. A legtöbbet Ausztria segítette, de nagyon sokat adományozott Németország is. Jöttek az adományok Oroszországból, Romániából, Szerbiából, Törökországból. A franciák is sokat segítettek, a francia gyűjtést a már befutott művész, a Párizsban élő Munkácsy Mihály védnökölte. Franciaországban volt az első jótékonysági hangverseny Szegedért már március 30-án, de Brüsszel és London is kitett magáért. Szeged szerencsétlensége bejárta a korabeli világsajtót, ennek (is) köszönhetően több mint kétmillió forint jött össze Szeged föltámasztásához, ami a teljesen felépült város értékének mintegy egyhatodát tette ki. (Csak tájékoztatásul: abban az időben egy mázsa búza ára nyolc forint volt, a kukorica mázsájáért pedig négy forintot kértek.

A városban keletkezett anyagi kár az akkori felmérés szerint összesen körülbelül 11 millió forint volt, ebbe a köz-, illetve a magántulajdonban álló épületeket, földeket, ingatlanokat és ingóságokat egyaránt beleszámolták.

Az újjáépítést Tisza Lajos királyi biztos vezette. A szigorú és nagy tekintélyű politikusnak döntő szerepe volt abban, hogy megszületett az új Szeged. Az újjáépítési tervet Lechner Lajos készítette. Az ő elgondolásai és alig négy év megfeszített munkája nyomán Szeged szebb lett, mint valaha, ahogyan azt Ferenc József március 17-i látogatásán megígérte a városnak. Az egykori girbegurba keskeny utcák helyén kirajzolódott az új körutas-sugárutas, rakparttal beépített városszerkezet.

Újszegedet egyesítették Szegeddel, és hozzákezdtek a közúti híd építéséhez. Számos középület, köztük a Szegedi Nemzeti Színház, a törvényszéki palota, a posta ekkor épült fel, de felújították a városházát és a Piarista Gimnáziumot is. Több mint 2600 lakóházat és hatszáznál több, egyéb rendeltetésű épületet emeltek a romok helyére. Lechner Lajos húszféle mintatervvel szabályozta a háztípusok anyagát, alaprajzát, homlokzatát. Külön nagy figyelmet fordítottak az alapozásra. A mintatervekben megszabottaknál jobbat bárkinek és mindenkinek, de egyszerűbbet senkinek nem volt szabad építenie.

The post Szeged pusztulására és újjáépítésére emlékezünk appeared first on Szögedöm.hu.