Álmucs, Álmuz és Álmó

 …Őseink nevei helyesen…

Álmodó eleinkről és Álmos – bár olykor inkább álmos – utódaikról számadást adnunk mikor is lehetne időszerűbb, mint éppen Álom havában?! A Természet éves édes álmának, a télnek első hónapja, az esztendő utolsó hava, magyarhoz méltatlan és értelmetlen latin nevén „december”. Jelentése: a „tizedik hónap”, bár már több, mint ezer esztendeje éppen a tizenkettedik. Ez a beteges római örökség azon túl, hogy egy megrögzött félreértés, a Természetről, az esztendőről nem mond semmit, hiszen közel 2000 éve (Január és Február betoldása óta) nem is jelent semmit. A „december” tehát nem több, mint egy régen megváltozott rendszerű időszámlálás időtlen-idétlen emléke, nem a magyar, legfeljebb a latin világ kultúrtörténeti érdekessége. Az ifjú horvát nemzet 2000-hez közeli újjászületésekor el tudta takarítani nyelvéből az emberi butaság ezen hordalékát, miért okozna hát gondot ez épp nekünk…

A kerek esztendő utolsó hónapjának kifejező, szép és magyar neve: „Álom hava”. Az álomé, hiszen a lombruháját elhullatván az Anyatermészet csöndes álomba merül. Az álom hava, hiszen rövid nappalait követően ilyenkor a leghosszabbak az álomalmú éjszakák. Az éj leplének öblein álmok fogannak a csönd mély ölén, ahogyan a „Megálmodott” is fogant Emese álmában. A magok és rügyek jövendő álmai valóra válhatnak a Turul – a megváltást jelentő Fény – üdvös (szent) lelkének feltámadásával. Ősi álommal fogant – ősanyánk által megálmodott – „Álmos” fejedelmünk emléke és szent neve is új életre ébredhet, ha óhajtjuk és merjük is újraálmodni Őt.

Álmus nagyfejedelem (ismeretlen rajzoló)

Álmus, mai bevett nevén Álmos fejedelmünk, Emese fejedelemasszony álmában, az égi, szent Turul által fogant. Álmos a „megálmodás”tól, az álomtól, régi, ómagyar szóval az „álum”-tól „Álum-os”, azaz „Álmus”. A hetedik ízéből – a szentlélek, vagyis – a Turul által életre kelt Álmus nem csak megálmodott volt, de ő maga is nagyhitű (meg)álmodó: Őfejedelemsége álmodta meg az Etelközből induló hazatérést, a világ szívébe, a megtérést a Kárpátok gyűrűjébe. Aggastyánként megbékélve, szent hazánkban tért meg, földi nagy álma beteljesedtén, az örök égi álomra, a Hadak útjára – talán éppen álom… „Álum havá”-ban.

Emese a Turul madárral a Nagyszentmiklósi kincs eggyik korsaján

Mai „álmos” szavunk már csak távoli mellékértelmében jelent „megálmodott”-at, vagy „megálmodó”-t; köznyelvi „álomra vágyó” „fáradt” jelentése mára teljesen eluralta a névben rejlő ősi másikat. Egyebek közt ezen álmos árnyék miatt is oly ritka ma e sokatmondóan szép férfinév. Az álmodni merő és szebb jövőt álmodó őst is tiszteljük, nyelvünk ősibb állapotát is becsüljük, őrizzük egy kelletlen elértés lehetőségének eltakarításával: az Álmus-Álmos névkör ősibb alakjának, az eredeti „Álmus” névnek és változatainak közkinccsé avatásával.

A Hét Vezér – Álmu(c)s és vezértársai – Anonymus (P. Magister) : Chronicon Pictum (Képes Khrónika) 1360.

Kónsztantinosz Porphürogennétosz (a Bíborbanszületett Kónsztantin) írásában „Álmutzész”-ként (Αλμούτζης) jelenik meg görögös alakban Álmos, azaz Álmus – e forrás névalakja alapján magyarul valószínűsíthetőbben „Álmucs” – vezér neve, következetesen mindig „u”-val (a ma megszokott és erőltetett „o” helyén), pedig a görögben egyáltalán nem szokás az „-u”-s végződés.

Az “Αλμούτζης” alakból – a görögös ragadvány-végződés lefosztása után – a végi “τζ” betűkből  a megszokott alakkal szemben inkább az eredeti “cs” végződés valószínűsíthető. Ha ezen írásalak “Álmus”alakot rejtene, kora görög leíratában “Álmuszész”-ként, tau-zéta (“t” és “z”) helyett (csak egy) szigmával (“sz”-szel) kellene megjelennie. A sajnálatos módon – tisztes kultúrmecenatúra  hiányában – magyarul máig meg nem jelent “Bizantinoturcica” című művében, Moravcsik Gyula – a “türk” népek görög forrásainak vitathatatlanul legképzettebb ismerője – is “Almucs(i)”-ként fejti ez írott névalak valószínűsíthető eredetijét. (Megtalálható persze ez a névalak ekként már Gombocz, Pais, Ligeti és Németh műveiben is.)

Az “Álmucs” alak ma még talán szokatlanul hangzik, de minden tekintetben létjogosult arra, hogy mielőbb az “Álmos”-névkör egyik – bár elveszett, ősi, most új életre kelő – méltó tagjává váljon.

A Bécsi Képes Krónika „Almus”-ként emlegeti Előd – korabeli ejtése szerint „Eleüd” – fiát, Csaba ükunokáját, Attila királyunk és az Árpád-ház folytonos családfáján.

A Kr. u. 920 táján uralkodó, szintén nagyhírű, volgai bolgár „Almıs” fejedelem neve vélhetően más tőről fakadó, török eredetű név, de az időben nem is, térben tőle bizony meglehetősen távol eső „Álmus” nevével való egybecsengése, hasonlatossága mindenképpen figyelmet érdemlő szójáték. (Jelentése: megszerző, aki megszerzi amit akar…) Akár korabeli, vagy későbbi áthallás népnyelvi értelmezése is elképzelhető…

De lássuk csak másík hírneves „Álmus”-unkat! A tétényt, a herceget! Az 1138-ból származó Dömösi összeírás „Almus”-ként emlegeti prépostságának egy emberöltővel előbbi alapítóját, az „Álmos” néven közismert Árpád-házi herceget, Szent László unokaöccsét (I. Géza fiát), Könyves Kálmán nagyerejű öccsét, az Uruszág egyharmadának – egy mai bő Csonka-Magyarországnyi területnek – az urát. Ugyanezen esztendőben, ugyanezen iratban az „Álmus” név már a köznép fiának neveként is felbukkan. Ioannész Kinnamosznál pedig „Álmuzész” görögös alakban jelenik meg Álmos-Álmus hercegünk, azaz talán „Álmuz” tétény (herceg) neve, újfent csak „u”-val a második szótagjában.

Verancsics Antal, dalmáciai születésű egri érsekünk tanúsága szerint a Szerémség hajdan (a török előtt) híres magyar szőlőtermő lejtői, (a ma rácul és horvátul Fruška Gora-ként ismert vonulat) – vélhetően a fejedelem, vagy a hercegi Álmus nevéről – „Almus-hegy(ség)”-ként volt ismeretes. Álmusnak tehát hegyvonulata is volt a déli végeinken! A legjobb magyar bortermő vidék…

Az 1211-es esztendőből való Tihanyi Összeírás??? egy „Almo” – mai kiejtésében vélhetően hosszú „ó”-val értendő „Álmó” – névalakot említ a Mot nemzetség egyik férfitagja neveként. Ez a szokatlan alakú férfinév talán átkötő láncszem lehet mai, közismert „Álmos”-unk felé.

Tiszteletre méltó mai Álmosoknak, és édes szüleiknek, köszönet érte, hogy nem hagyták feledésbe veszni ez öreg, dicső nevünk szép emlékét. Az Álmos névcsokor bővülése, gazdagodása talán segíti majd az Önök nevének tisztelettudóbb elfogad(tat)ását is. Álmus, Álmucs, Álmuz, vagy Álmó… az „Álmos” gúnnyal évődő félreérthetősége nélkül a köznapi használatra talán alkalmasabb nevek, ódon, de szépreményű, hosszú, új életre méltó névalakok. Hivatalos névvé avatásuk, kedveltebbé tételük/megkedveltetésük az enyészettől mentheti meg ősi, fejedelmi, szebb jövőt álmodó Álmos-névkörünket. Ma még az Álmos név ősibb változatait csak a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos megkeresésével és engedélyével – vagy a félreértelmezett „multikulturalitás” jegyében, esetlegesen családunkat valamely nem-magyar nemzetiségnek vallva (!) – adhatjuk gyermekeinknek. Egyébiránt kb. 50 ezer forintból megváltható… ???

De talán eljön majd a vad „liberalizmus”-nak egy olyan korszaka is, amely Magyarországon a magyarokat, saját hazájukban a nemzetiségeikhez fogható jogokkal is felruházza. Akkor talán majd szabad sőt illendő és „korszerű” lesz régi magyar neveinkből magyar gyermekeinkre illőt is szabadon választani.

Székely Bertalan (1835–1910) – Vérszerződés (1896. és 1897. között) – Kecskemét, Városháza tanácsterme.

Európa szívébe (haza)vezérlő álmával „Álmucs” fejedelmünk emlékének és nevének megidézésével, új „Álmus”-ok életre álmodásával méltón lehet a ma még latinkodó december az ádventhez is méltóbban az álmok és az álmodók hava, a szebb-jobb jövőt álmodó magyarok üdvös, szent hónapja.

Nyáry Szabó László

(egy kis Álmos atyja)

The post Álmus, Álmos, Álm(od)ó… appeared first on Szögedöm.hu.