Advent, másként ádvent, ádvënt, a félegyházi nép ajkán ádvint, Istensegíts székelyei körében edvent (adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti) az Egyház tanácsa szerint szent idő; az előző évszázadokban még négyhetes böjti előkészület karácsony ünnepére, a Megváltó érkezésére.

Igen jellemző, hogy a középkor hazai liturgikus gyakorlatában advent első vasárnapjának evangéliuma – eltérően a Missale Romanum előírásától – Jézusnak a szamár hátán való jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg. E jellemző megfontolások szerint a századok Királya vonul be az új egyházi évbe, amely – mint mondottuk – a polgári esztendőtől eltérően adventtól-adventig tart.
A mi áttekintésünk is, éppen úgy, mint a jeles napokhoz fűződő európai hagyományvilág, természetesen ehhez a liturgikus esztendőhöz igazodik.

Csopak hajdani templom titulusa Jézus jeruzsálemi bevonulása volt. A búcsúnap a fentiek értelmében nyilvánvalóan advent első vasárnapjára esett.

„Advent: így neveztetnek – írja Bod Péter – a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög ekklézsia a maga böjtit. De idővel a deák ekklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon: mert a Krisztusnak négy adventtussa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre.
Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján. Minthogy ezek a napok a Krisztus testben eljöveteléről való szent elmélkedésekre készülő napok voltanak, kezdették ezeket megbőjtölni.„

Bod Péter magyarázata a középkor szimbolikus szemléletét idézi föl. Eszerint az advent négy hete csakugyan Krisztus négyféle eljövetelét jelképezi: III. Ince pápa fogalmazása szerint megjelenik a test felhőjében, a kegyelem harmatában, a halál tusájában és az ítélet tüzében.

Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Ezért emlegetik a szegedi öregek kisbűt, tápaiak ádventbűt néven. Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton pedig húsételtől való megtartóztatás. E böjtöket az ország több vidékén az öregje, így a bokortanyák evangélikus tirpák népe is tartotta. A zajos mulatságtól is tartózkodott, csak a disznótorok családias hangulatában olvadt egy kissé föl.

Régen ádvent kezdetét éjféli harangszóval jelezték, amelyet hazánkban egyes helyeken (így a Budai Cisztercita Plébániatemplomban) felújítottak.

Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise vagy angyali mise, a régiségben aranyos mise, liturgikus szóval roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa. Így él Ausztriában, Horvát, Cseh, Lengyelországban is, ami páratlan kedveltségét mutatja. A rítuskongregáció készséggel hozzájárult e közép-európai liturgikus hagyomány életben maradásához. A hitújító Szkhárosi Horvát András szellemeskedésnek szánt szójátékkal így gúnyolja:

Fegyverrel őrzi pápa ő szerzését,
Nagy Karácsony előtt agyaras miséjét.

Az Evangyéliomi Kenyér Morzsalékok és Apostoli Búza Kalászok egyik prédikációjában Padányi Bíró Márton így szól: Most ezekben a szent napokban, egyéb időknek szokásán kívül, még nap felkölte előtt, hajnalban a Názáreti Mária Szent Szűznek angyali üdvözlésérül avagy az Isten Fiának megtestesülendőségérül szentmisét hallgatunk, melyet is mi magyarok az eő nagy tiszteletéért és méltóságáért aranyos misének nevezünk.

Esztendő által való innepek napján – rendelkezik a révkomáromi magyarszabók céhregulája – és egész adventban az arany misék idejin ifjabbik a mesterek között tartozik a gyertyákat meggyújtani.

A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Hagyományőrző helyeken alig veszik észre, ami pedig egyébként nehezükre esik: a korai fölkeléssel, a hóval, faggyal járó áldozatot. A havat különben még a templomba menés ideje előtt illik elsöpörni, de ezért e korai munkáért sem zúgolódik senki.

Bozó Gyula – Boldog ünnepeket! – Szögedi művésztől – Képeslap keresztény békeidőkből…

Nagyzsámon (mai megszállói nevén: Jamu(l) Mare Sz.) ádventben a gyerekek hajnali harangszóval kelnek. Megjelölt helyen gyülekeznek és házról házra járva költögetik csengővel és énekszóval az alvó híveket, hogy idejében odaérjenek a hajnali misére. Utolsó nap mindenűn kapnak valami ajándékot, amelyen aztán igazságosan megosztoznak.

Nagymányok német faluban a hajnali misékre kirendelt ministráns és orgonafújtató fiúk régebben az iskolában háltak, hogy a korai szolgálatot el ne aludják.

A katolikus Csíkban régebben a betlehemes játékot is előadták a hajnali misén. Csak így indultak a falu házaiba betlehemezni.
A hajnali mise sejtelmes varázsához még a századforduló táján is sok hiedelem fűződik. Számos erdélyi magyar helyen azt tartják, hogy roráté templomozás alatt be kell zárni minden ajtót, ablakot, különösen pedig az ólat, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltve, a rendkívüli időben történő harangozás elől emberi és állati hajlékokba húzódnak és ott kárt okoznak. Főleg a teheneket szokták megrontani.

A fiatalságot is megfogja a hajnali miséből kicsendülő bizakodás, hiszen az ifjú szívek várakozása és ádvent hangulata közön olyan nagy az egyezés. Az Alföldön ha rorátéra harangoznak, cukrot vagy mézet eszik a lány, hogy édes legyen a nyelve, és így minél előbb férjet édesgessen magához. Máshol az első hajnali misére való harangozáskor a férjhezmenendő lány a harang köteléből kis darabot igyekszik szakítani és azt a hajfonópántlikájába varrja, s a hajában viseli, hogy farsangkor sok kérője legyen.

A szerelmi varázslat igazi ideje, hathatós napjai: Szent András, Borbála, Luca, Tamás, beköszöntőül Katalin szintén ádventba esnek, amely egyúttal a téli napfordulat időpontja, a természet újjászületésének előkészítése, az embersors folytonosságának kozmikus szolgálata.

Az advent népszerű szentjeihez fűződő profán hiedelmek jó részének semmi köze az illető szent életéhez, legendájához.
Az éjszakák mostanában a leghosszabbak, tehát ez az időszak varázslatra a legalkalmasabb. Minthogy pedig az Egyház ajánlja a szentek segítségül hívását: a néphit a maga mágikus várakozásait vonatkozásba hozza az említett napok szentjének nevével és hatalmával, azonban nemcsak a vallás tanítása és ajánlása szerint kéri közbenjárását, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

Bálint Sándor,

1975. Fehérvasárnap

Ajánlott olvasmány még:

Ádventi készülődés szögedi és magyar hagyományokkal

A Bálint Sándor szülőház kálváriája < a megnyitáshoz kattintson !

Megjegyzések: Ma már a „gyermekcsöngettyűs” Nagyzsám eggy tized alá esett magyar kissebbségben, hagyományafogyottan él…
Neve hiteles magyar nyelvtudósaink szerint a magyar som szóból, esetleg ugyanezen jelentésű Som – régies alakjában Suma – személynévből származik. Előtagja a bácskai (ma rácok által megszállott) Kiszsámtól való megkülönböztetésére szolgált. Történeti névalakjai: Suma (1370), Šam (1554), Zam (1716), Scham (1717), Grosz-Jam (1740), Gross-Scham (1780), N. Zsám (1840).

Ajánlott olvasmány: Milleker Bódog: Nagyzsám története. 1370–1909. Temesvár, 1909.

The post Advent – Ádvent – Ádvint – Edvent – Aranymise és Kisbűt appeared first on Szögedöm.hu.