Juhász Gyulát máig is alig ismeri a szögedi és a vidéki (nem szögedi) magyar olvasó. A hangos, botrányos Ady hírös, míg a mi szerény csöndes Juhász Gyulánk költészete a feledés homályába enyészik. Csak kérdezzünk meg gyermeket a közelünkben, hány Juhász Gyula verset tud(na) elszavalni!? A közoktatásban is jó háromszor olyan súlyos a botrányhős, mint a bús rögéhöz hűségös, tősgyökös szögedi vérünk.
Lehetne ez máshogy is a szülővárosában!

Juhász Gyulának viseli persze nevét utca és iskola, egy szobra is van, de bizony Neki még egy emlékszoba sem jutott a tulajdon szülő városában. Szülőházát még a frissen alapított szegedi egyetem klinika-építési lázában bontották el – fanyar módon ezzel éppen – költőnk alapbetegségét, búbaját (beteges idegen szóval „depresszió”-ját) fokozva. Könnyes tekintettel búcsúzó érzéseiről így írt a hatrongyosi öreg szülőházból kiűzetve:

„A szülőház, amelytől Móra Ferenc a középiskola után búcsút vett, ma már csak emlékben él. Lebontották, mint ahogy nálunk általában a nemzeti sportok közé tartozik a költők szülőházának lebontása. Pindaroszét még az ellenség is megkímélte, de nálunk félnek tőle, hogy a példa vonz és még egy költőnek kedve támad, hogy megszülessék benne. Könnyű volt Tömörkény Istvánnak – mondogatta egy szegedi poéta, amikor Dugonics András szülőházának lebontása után az övére került a sor -, Tömörkény a ceglédi állomáson született. Az állomásokat pedig bajosabb lebontani.” – A minap Cegléden jártam. A Tömörkény-szülőház melletti (azzal egyidős) vasúti épületet éppen most veri szét e roncsország „modern” indulatja. Hiszen leégett… a tetőt meg képtelenség lenne visszarakni így békeidőben…

Épp e szobra talpán, meg a Város hírös „(régóta nem) zenélő szökőkútján” (is) álló verséről, a „Szeged”-ről még nem jelent mög érdemi tanulmány sem. Ahogy Zsoldos Sándor, irodalomtörténész említötte: „Talán azok, akik e vers sorsáról döntöttek, sem jutottak tovább a címénél! Hiszen ha jutottak volna, bizony az nem állna ma itt!”
Juhász Gyulát ma sem igen olvassák, csak takaróznak inkább a nevével. Épp e „Szeged” verse zengi: „Mert búsulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok?” – Hát mi töretlen küzdünk érte, hogy ez megváltozzon gyökeresen, azaz deákul „radikálisan”!
Legyen ez a Város, ahol minden(ki) a helyére kerül!

A Szögedi Védegylet a Város jelös szülötteinek méltatlan helyzetén kíván változtatni e hagyományteremtő rendezvényével is:

Juhász Gyula minden szülinapján összegyűlünk ezentúl itt!
Szelek hava (április) 4.-e legyen ezentúl valóban Juhász Gyula napja!
Halála 75. évfordulója alkalmából pedig indítványozom, hogy a Város alakítson ki Neki végre emlékszobát! Rendhagyó voltukban is élvezetesebb irodalomórák zsonghatják majd be végre Juhász Gyula Juhász Gyula utcai házát és lakását!

Szobránál adózva
tisztelettel:
Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök.

Juhász Gyula

Szeged

A Tiszaparton halkan ballagok
És hallgatom, mit sírnak a habok?

E partok méla fordulóinál
Állt egyszer gőgös Attila király.

E tájon, hol a két víz összeér,
Áldozott egykor dús Ajtony vezér.

Ott fönn, ahol most vén harang dalol,
Dugonics András búsult valahol.

Mert búsulásra volt itt mindig ok,
Ugye bajtársak, ugye magyarok?

Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott,
Petőfi Zoltán erre ballagott.

Megállok felhős tavaszég alatt
S míg megy a víz és az idő szalad,

Érzem, hogy az öreg Tisza felett
Az örök élet csillaga remeg.

A Ritmusok című ciklus I. részeként Délmagyarország 1919. április 9.

Hanganyag

The post Olvassunk Juhász Gyulát! – Legalább a szülinapján! appeared first on Szögedöm.hu.