2012-ig a nemzeti park Igazgatóságoknak saját pályázati és elbírálási rendszere volt, s a haszonbérleti szerződések különböző fokozatú szigorú természetvédelmi korlátokat tartalmaztak, melyet rendszeresen ellenőriztek, betartattak és nyilvántartottak. 2012 óta a minisztérium egységesítette a pályáztatási szempontokat.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését idézte az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának alelnöke: a Hortobágyi Nemzeti Park által jóváhagyott 428 pályázat tételes ellenőrzése alapján a pályázatok 28 százaléka esetében nem lett volna szabad a szerződést megkötni, s ebből 14 százaléknál, azaz több mint 40 pályázatnál a pályázó valótlan adatokat közölt vagy nem felelt meg a kiírás feltételeinek. A fennmaradó pályázatok negyedénél, mintegy 80 esetben pedig a gazdasági terv szubjektív pontszámaival nyert a pályázó.

2012-ig a nemzeti park Igazgatóságoknak saját pályázati és elbírálási rendszere volt, s a haszonbérleti szerződések különböző fokozatú szigorú természetvédelmi korlátokat tartalmaztak, melyet rendszeresen ellenőriztek, betartattak és nyilvántartottak. 2012 óta a minisztérium egységesítette a pályáztatási szempontokat. A lejárt szerződések után kötött új szerződésekben az Igazgatóságok által pályáztatott területeken is az Nemzeti Földalapkezelő (NFA) lazább értékelési módszerei váltak dominánssá. Ennek eredményét tükrözi a Kehi jelentés.

Hasonló eredményt mutatnak az NFA által elbírált földpályázatok is. Ángyán Józsefnek az Indexben idézett kimutatása szerint 2011 és 2013 között a Fideszhez kötődő, ismert cégcsoportok, illetve személyek jutottak egyre nagyobb földvagyonhoz, illetve földalapú EU-s támogatáshoz. Az állami döntések terén a politikai alapú kedvezményezettség a közbeszerzésre is jellemző. A politikailag preferált elosztást mutatja ki a budapesti korrupciókutató központ (CRCB), amely a korrupciós kockázatok elemzése során a közbeszerzések 2009-2012 közötti hozzáférhető adatainak feldolgozásával többek között a pályázatok Fideszhez kötődő kedvezményezettjeinek 2010 óta megnőtt koncentrációját jelzi (hozzáférhető: kozpenzkereso.eu).

A kormányzati döntések intézményi hátterére utal a Transparency International jelentése, amely szerint, átláthatóság szempontjából Magyarország az Európai Unió alsó harmadában szerepel, a gyakran változó szabályok, az állami forrás-elosztás politikai szempontjai, a végrehajtó hatalmat korlátozó intézmények módszeres felszámolása, a kormány-közeli csoportoknak kedvező jogalkotás terjedése következtében. A politika-közeli legalizált vagyon és forráselosztásnak számtalan egyéb technikája van, többek között a közbeszerzésből való kiemelés, titkosítás és a Miniszterelnökséghez rendelés, az állami off-shore cégek, az ország árfolyam-veszteségének felhasználása banki ingatlanvásárlásokra vagy saját káderképzésre, személyes hobby állami pénzből történő kiélése, a nemzeti értékek személyes kisajátítása vagy a személyes birodalom kiépítése (hvg.hu, Csanádi).

A legalizált tulajdonátcsoportosítást szolgálja egy látszólag csupán igazgatási rutin is: az irányítás optimalizálása, az áttekinthetőség növelése, a párhuzamosságok kiiktatása, a költségcsökkentő átszervezés, az optimális döntések és a finanszírozhatóság érdekében. A rutin folyamat szakaszai: egy nemzeti szintű központi szakigazgatási intézmény létrehozása, azonos funkciójú decentralizált intézmények ez alá rendelése, erőforrás elosztás feletti döntéseik átvétele, majd forráskivonás, és újraelosztás. Ilyen forráskivonó és újraelosztó költségvetési „ernyőszervezetek” az államigazgatás legkülönbözőbb területén születtek, elvben más-más igazgatási feladattal, más-más módszer alkalmazásával, eltérő számú áttételen keresztül, de a gyakorlatban hasonló végeredménnyel járnak.

Ilyen „szervezetek” jöttek létre például: a magán-nyugdíjpénztárakra (NyAA), általános és középiskolákra (KLIK), tankönyvkiadásra (NTK), a bíróságokra (OBH), a hírközlés- és frekvencia kiosztásra (NMHH, MTVA, NKH), egészségügyben az állami tulajdonú kórházakra (GYEMSZI, januártól ÁEEK), filmiparra (MNF), művészetekre (NKA), a korábban szakmai önkormányzatok által kezelt képzőművészeti vagyonra (MANK), az állami földek haszonbérleti hasznosítására (NFA), a kutatás finanszírozásra (NKFIH), a dohánykereskedelemre (NDZRT), az élelmiszer-kereskedelemre (NÉBIH), közlekedésre (még név nélküli új városigazgatóság, amely integrálja a BKK-t, BVK-t, s esetleg a BKV-t).

Úgy tűnik, hogy a kormányzat a legalizált forráselszívás és újraosztás lehetőségének újabb tárházára talált a védett természeti területek esetében. Egy még nem közzétett kormánydöntés alapján a nemzeti park Igazgatóságok által eddig kezelt természetvédelmi területek 20 százalékát a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) hatáskörébe vonják. A hírek szerint a nemzeti park Igazgatóságokat is egy újonnan létesített felügyeleti szerv alá fogják rendelni, amely majd lehetővé teszi a tulajdon elszívást és átcsoportosítást. A rutinszerű harmadik lépéssel azonban (a forráskivonással) úgy tűnik, hogy ezúttal türelmetlenebbek voltak a döntéshozók, s már az ernyőszervezet és a centralizálás előtt megszületett a döntés az erőforrás kivonásáról. Milyen erőforrásokról is van szó?

Az Őrségi Nemzeti Park első táblája. 2002 március. Orbán avatott, Gyurcsány szüntetett.Magyarországon a földterület 8,9%-a védett, ez hozzávetőleg 900 ezer hektár (ebben nincsenek benne a helyi védettségű földek). A 2010-ben, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-ből kivált Nemzeti Földalapkezelő (NFA) mintegy 1.8 millió hektár állami terület fölött rendelkezik. Az NFA a Nemzeti Földalappal kapcsolatos jogok és kötelezettségek tekintetében a korábbi intézmény, a MNV Zrt. (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) jogutódja lett. Az 1,8 millió hektárból a kilencvenes évek folyamán szerződéssel 300 ezer hektár természetvédelmi terület átkerült az 1996-os természetvédelmi törvény alapján megalakult nemzeti park Igazgatóságok vagyonkezelésébe.E 300 ezer hektár felét a nemzeti park Igazgatóságok pályáztatás útján haszonbérbe adják, ahol a bérlő végzi a természetvédelmi célú területkezelést (legeltet, meghatározott kritériumoknak megfelelően kaszál, hasznosítja a szántóföldet, oly módon, hogy az elsődleges cél a természeti értékek megőrzése).

A haszonbérbe adott területek utáni bér mindig a pályáztatót, jelen esetben a nemzeti parkok igazgatóságát illeti, a mostani átcsoportosítást követően pedig a Nemzeti Földalapkezelőt.

A 300 ezer hektár másik felét az Igazgatóságok maguk kezelik, s részben a haszonbérből befolyó összegből biztosítják a kezeléshez, kutatáshoz, adminisztrációhoz és ellenőrzéshez szükséges munkaerő finanszírozását. Ezt egészíti ki az EU-ból automatikusan átutalt, földalapú támogatás, amit a kezelő kap (akár bérlő, akár tulajdonos, akár kezelő), valamint a területtől függően különböző mértékű természetvédelmi előírások betartásának önkéntes vállalásával a bérlőnek, illetve kezelőnek juttatott kompenzáció, illetve agár-környezetgazdálkodási kifizetés. E pénzekből biztosították eddig a nemzeti park Igazgatóságok a forrásuk 75 százalékát, a maradékot a folyamatosan csökkenő állami támogatásokból kapták.

A mostani erőforrás-kivonást tehát nem csak általában az országos természetvédelem alatt álló földek húsz százalékának NFA-hoz történő átcsoportosítása jelenti, hanem konkrétan a nemzeti park Igazgatóságokhoz tartozó, az általuk haszonbérbe kiadott területek egyharmadának (50 ezer hektár) átcsoportosítását, s e területek bérleti díjának NFA-ba vándorlását. Ez az átcsoportosítás az elvont földek esetében az Igazgatóságok szempontjából a jelentős anyagi veszteségeken túl, az új pályázati kiírások, az azok feletti döntések, s a korábbi és az új szerződések betartása feletti szakmai kontroll elvesztését is jelenti. A mostani bérlők szempontjából a földhaszonbérlési előjog elvesztését, a területek kétséges kritériumok szerinti újraelosztását, s a további működés veszélyeztetését jelenti. Az új bérlők számára az NFA elbírálása alapján a földvagyon megszerzését, az NFA által előírt alacsonyabb bérleti díjat, valamint az EU által nyújtott automatikus földalapú támogatás- és a természetvédelmi kompenzáció felhalmozását, s a természetvédelmi kötelezettségek teljesítése feletti szakmai kontroll lazulását jelenti. A vagyont és a forrásokat az NFA-n keresztül legalizáltan átcsoportosító hatalom számára pedig a klientúra kifizetését, növelésének lehetőségét és a hatalomhoz kötődésük biztosítását, és egyben a laza kritériumok alkalmazásával azok kompromittálását teszi lehetővé.

A tervezett forráskivonás (átcsoportosítás) legális: két költségvetési intézmény között kormányrendelet alapján történik, nem ütközik törvénybe. Sőt, az sem ütközne törvénybe, ha a 150 ezer hektár haszonbérbe adott védett területet, s a vele járó haszon egészét átcsoportosítanák az NFA-hoz, az igazgatási „párhuzamosságok” megszüntetése érdekében. A nemzeti park Igazgatóságok szakmai felügyeleti jogaikat úgy is megtarthatnák, de meg lennének fosztva az anyagi forrásoktól, a természetvédelmi szempontú pályáztatás, a szerződéssel járó befolyás, s a természetvédelmi kritériumok betartatásának lehetőségétől. Mi több, a védettség megszüntetésének sincs törvényi akadálya: a környezetvédelmi törvény bizonyos passzusai– nyilvánvalóan nem a vagyonátcsoportosítás biztosítása szempontjából – lehetővé teszik, hogy a felelős miniszter feloldja a védett területeket a védelem alól (1996 LIII, 15§ (3); 26§) például, ha megszűnt a védelem oka pusztítás vagy pusztulás következtében. Sőt, a védett, vagy már nem védett állami területek hazai privatizálásának sincs akadálya, hitelkonstrukciót is lehet rá építeni.

Jelenleg a nemzeti park Igazgatóságok saját forrásai több irányból is szűkülnek: az új földtörvény szerint a földalapú támogatás januártól csak 1200 hektár alatt jár, a többit, ami e fölött automatikusan járna, a magyar hatóság más kasszába tereli. A törvény csak azokat érinti hátrányosan, ahol az 1200 hektár fölötti területnagyság egy gazdálkodó személyhez, vagy intézményhez tartozik, azokat nem, ahol az egybefüggő, de egyenként kisebb területeket a rokonság különböző tagjai pályázták meg és nyerték el. A nemzeti park Igazgatóságok számára azonban ez nagy veszteség, hiszen törzsterületük a törvényben előírt korlátnál nagyobb. Másik probléma, hogy a földalapú támogatások mellé a szerződésben önként vállalt eltérő szintű környezetvédelmi követelmények betartásáért járó agrár-környezetgazdálkodási kifizetések EU-s forrása 2014-ben lejár és csak 2016-ban indul újra. Ez minden kezelőt érint. További hátrány, hogy a hektáronkénti bérleti díjakat kormányhatározattal jelentősen csökkentették: ez egyszerre jelent forráskivonást a bérbeadó számára és kedvezményt a bérlőknek.

Hasonló kísérlet a természetvédelem alatt álló földek szétosztására 1992. december 30-án éjszaka történt. A Kisgazdapárt és az MDF néhány parlamenti képviselője egy tiltó paragrafus feloldását csempészte bele egy napok óta tartó láncszavazásba. A paragrafus feloldása lehetővé tette, hogy természetvédelmi területek is bevonhatók legyenek a kárpótlásba (Alkotmányügyi Bizottság által benyújtott, a Földrendező és Földkiadó Bizottságok feladatairól és hatósági jogköréről szóló 1993 évi II. törvény záró rendelkezései, 19§). A döntés egyhangú volt, ennek alapján az ország védett területeinek csaknem egyharmada felett – amely addig szövetkezeti tulajdonban volt – a kárpótlásba kerülés tilalma megszűnt. A feloldást ellenzők csak másnap kaptak észbe, s fordultak az Alkotmánybírósághoz a visszavonás érdekében. A törvény e feloldó paragrafusának megsemmisítéséig, s a visszavonó hatályú Alkotmánybírósági döntésig a védett területek tíz százalékát már kiosztották. A földek állami megbízás és források alapján történő visszavásárlása több évbe került, s addigra visszafordíthatatlan károk keletkeztek (Csanádi, Páczi, 1998, KTI, MT-DP 48. sz.).

Akkor még nem volt természetvédelmi törvény, amely csak 1996-ban lépett életbe. 1996 óta, bár rengeteg módosítással, de van ilyen jogszabály, és mégis fennáll a veszélye annak, hogy egy kormányrendelet alapján legálisan elindul a védett állami területek újraelosztása. A még nem közzétett kormánydöntés ellen, s a természeti környezet védelmében, három nagy szervezet, a WWF Magyarország, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, és felhívásukra országos és helyi természetvédő egyesületek és állampolgárok is állást foglalnak.

Csanádi Mária  az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója

Forrás: greenfo.hu / nol.hu

The post Már a védett természetet fenyegeti az osztogatás appeared first on Szögedöm.hu.

A nemzeti parkoknak az 1970-es évektől 2002-ig volt egy felívelő időszaka, azóta kis lépésekben, de folyamatosan apadnak jogosítványai, ember- és eszközállománya. Ezt a sajnálatos tendenciát teljesítené be a vagyonkezelői jog elvétele – mondta a biztoshelyettes. A hírekben szereplő új döntés alkotmányos aggályokat vethet fel, hiszen két évtizede alkotmánybírósági döntés mondta ki Magyarországon, hogy nem lehet a már elért természetvédelmi szintről visszalépni.

A nemzeti parkok szinte „Noé bárkái”, hiszen a nemzetközi jelentések szerint az elmúlt fél évszázadban az emberiség elpusztította a szárazföldi élőlények 40 százalékát, a 21. század végéig pedig a még velünk élők kétharmada juthat ugyanerre a sorsra – figyelmeztetett a szakember. Szerinte a nemzeti parkok területén lévő földekről elsősorban a természetvédelem szempontjai szerint kell rendelkezni, ehhez pedig az szükséges, hogy a védett területek vagyonkezelése maradjon a nemzeti parkok hatáskörében. Alapvető kívánalom lenne, hogy legalább a nemzeti parkok területén a természetvédelemé legyen a végső szó abban a tekintetben, hogy melyek a leginkább védendő értékek, és hogy milyen természetvédelmi kezelés szükséges e területeken.

Szabó Marcel anyagi érdekekkel magyarázta a természetvédelmi szempontok háttérbe szorulását. A zöldombudsman a jelenlegi helyzetet bemutatva elmondta: a nemzeti parkok földjük egy részét szigorú környezetvédelmi feltételekkel haszonbérbe adják. Ezeken a területeken is környezetkímélő hasznosítás folyik, például a legeltető állattartás, kaszálás. A földek más részét a nemzeti parkok saját kezelésükben tartják, és így közvetlenül érvényesítik a természetvédelmi követelményeket.
Az ombudsmanhelyettes felidézte: a nemzeti parkok vagyonkezeléséből kikerülő földek ügye emlékeztet arra a két évtizeddel ezelőtti helyzetre, amikor az állam egyes természetvédelmi jelentőségű földterületek állami tulajdonát és környezetvédelmi vagyonkezelését a kárpótlás miatt meg kívánta szüntetni. A nemzeti parkok saját kezelésében lévő földek elvétele jelentős bevételektől fosztaná meg a nemzeti parkokat, így azok önrész hiányában nem tudnák folytatni sikeres uniós pályázati gyakorlatukat.

Az olyan nemzedékeken átívelő nagy célokhoz, melyeket például nemzeti parkok szolgálnak, szükség van stabil anyagi alapokra, gazdasági autonómiára – jegyezte meg a zöldombudsman, példaként említve Széchenyi Istvánt, aki két évszázada egyéves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. (MTI)

Előre a múltba?

A nemzeti parkok mint a természeti és kulturális értékek őrzői a jövő nemzedékek számára

A Jövő Nemzedékek Szószólójának elvi állásfoglalása

A nemzeti park igazgatóságokat érintő szabályozás korábbi több módosítása után nemrégiben újabb szabályozási koncepciók elképzeléséről érkeztek hírek. Ezek kapcsán a jövő nemzedékek szószólója, Szabó Marcel fontosnak tartja megvizsgálni, melyek azok az alkotmányos sarokpontok, amelyeket az átalakítás során figyelembe kell venni, és melyek azok az esetleges változások, amelyek meghaladhatják az alkotmányosság mércéjét. Az Alaptörvény szigorú korlátokat szab a természetvédelmileg fontos értékek megőrzésének szándékával. Az Alaptörvény P) cikke ugyanis az állam és mindenki kötelezettségévé teszi a nemzet közös örökségét képező értékek, azaz a természeti erőforrások, így különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek megőrzését a jövő nemzedékek érdekében. A nemzeti park igazgatóságok működésük során nemcsak a teljes magyar biológiai sokféleség túlélésének garanciáját jelentik, de kiemelt feladatot látnak el valamennyi fenti értékek átmentésében.

1. A nemzeti parkokkal kapcsolatos állásfoglalást különlegesen aktuálissá teszi a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelését érintő várható átszervezések híre. Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az Alkotmánybíróság 28/1994. (V.20.) környezetvédelmi alaphatározatához, amelyben a testület elvi éllel kimondta, hogy az elért környezetvédelmi szint nem csökkenthető. Az Alkotmánybíróság e határozatában hangsúlyosan kiáll a védett természeti területek feletti állami tulajdon, illetve a nemzeti park igazgatóságok által végzett természetvédelmi vagyonkezelés garanciális szerepe mellett. A húsz évvel ezelőtti és a mai helyzet nagyban emlékeztet egymásra. A korábbi ügy lényege, hogy a jogszabály-módosítás folytán védett illetve védelemre kijelölt mezőgazdasági területek kerültek volna ki a természetvédelmi vagyonkezelés alól, amiről az Alkotmánybíróság akkor egyértelműen kimondta, hogy a védelmi szinttől való visszalépésnek minősül, ezért alkotmányellenes. Az Alaptörvény ide vonatkozó XXI. cikkének szövege (egészséges környezethez való alapjog) tartalmában megegyezik a korábbi Alkotmány 18. §-ával, ezért az Alkotmánybíróság elvi tétele ma is irányadó.
    

Az Alkotmánybíróság korábbi határozatának fényében elmondható, hogy minden olyan esetleges átszervezés, amely során a védett természeti területek természetvédelmi vagyonkezelése megszűnik, illetve a vagyonkezelés a nemzeti park igazgatóságoktól egy nem természetvédelmi alapfeladatra rendelt szervhez kerül át, sértheti az egészséges környezethez való alapjogot és alkotmányos visszásság aggályát veti fel.

Megfontolást érdemlő fontos körülmény az is, hogy a nemzeti park igazgatóságok saját bevételének fontos forrása a vagyonkezelésükben álló védett földterületekből származó haszonbérleti díj. Másrészről földterületek az Európai Uniós pályázati forrásokhoz szükséges önerő szempontjából is nélkülözhetetlenek, valamint a pályázatok jelentős részénél feltétel a területek saját vagyonkezelésben léte. A vagyonkezelésükben álló területek csökkentése ezért a megfelelő színvonalú működőképességüket is veszélyezteti. 

2. A szószóló felhívja a figyelmet arra is, hogy a nemzeti parkokat érintő szabályozás számos egyéb ponton sem szentel megfelelő figyelmet a jövő nemzedékek érdekeinek. A legfontosabb hiányosság, hogy a jelenlegi szabályozás mellett nem feltétlenül a természetvédelmi érdek kap prioritást a védett természeti területeken. A nemzetközi példákban eltérő szabályozási koncepciók léteznek, de az általánosnak mondható, hogy a leginkább védelemre méltó területek lehatárolása és a védett területek kezelése a Nemzeti Park Igazgatóságok kompetenciájába tartozik. Magyarországon azonban egyik esetben sem őket illeti a végső szó.  Így van ez különösen a Nemzeti Parkok területének övezeti besorolásakor, ahol a Nemzeti Park Igazgatóságok természetvédelmi szempontú övezeti besorolási javaslata a végső döntés megszületéséig – a gazdasági megfontolások fényében – akár alapvetően is módosulhat.

3. Az állami szervek bevételi elvárásai is korlátot szabhatnak a természetvédelmi célok érvényesülésének. E helytelen szemlélet bukkan fel például az Állami Számvevőszék 2012. évi nemzeti parkokról szóló jelentésében is, amely a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú erdőkezelését azért nem tartja hatékonynak, mert e tevékenységből csak egy évben származott nyereségük. A Nemzeti Park Igazgatóságok tevékenységének megítélésében azonban nem lehet a profit siker mércéje.

4. A szószóló hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a védett területeken a természetvédelmi célok elsődlegességének kell érvényesülnie.

 Ennek érdekében fontos elvárás, hogy a védett területek természetvédelmi kezelésének szabályait a Nemzeti Park Igazgatóságok határozhassák meg. Ezzel egybecsengenek a külföldi megoldások is. Ausztriában pl.: a védett erdők kizárólag nemzeti parki vagyonkezelésében állnak, Finnországban pedig a természetvédelmi szempontból kiemelkedő erdőrészletekben tilos gazdasági célú erdőgazdasági tevékenységet folytatni. Az erdőtervezés továbbfejlesztése során ezért minél hamarabb felül kell vizsgálni azt a szabályozást, amely szerint a gazdálkodási szempontok alapján készülő körzeti erdőterv bizonyos esetekben természetvédelmi kezelési tervnek is tekintendő, lerontva ezzel a természetvédelmi célok primátusát.

• Csökkenti a természetvédelmi célok elsődlegességét továbbá az a probléma is, hogy a jelenlegi rendszerben gyakran még a természetvédelmi szempontból legkiemelkedőbb területek sem a Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében állnak, amely lényegesen csökkenti a természetvédelmi szempontú érdekérvényesítés lehetőségét a területen gazdálkodó szervezetek érdekeivel szemben. Mindezek alapján a jövő nemzedékek szószólója javasolja, hogy a magas szintű természetvédelem garanciája érdekében a védett természeti területek vagyonkezelését a megfelelő szakértelemmel rendelkező Nemzeti Park Igazgatóság lássa el.

• A gazdasági érdekek miatt késik a Nemzeti Parkok területének övezeti kategóriákba való besorolása is, amely legalább a legértékesebb természeti területeken korlátozná a haszonelvű gazdasági tevékenységet. Az övezeti besorolások esetén természetvédelmi szempontoknak meg kell előzniük a gazdaságiakat. Kívánatos lenne, hogy Nemzeti Park Igazgatóság kaphassa a végső szót a védendő értékek kezelése kapcsán legalább a Nemzeti Park területén, és ezt semmilyen gazdasági megfontolás ne kérdőjelezhesse meg. 

5. A szószóló javasolja, hogy a Nemzeti Park Igazgatóságokat mint nemzedékeken  átívelő feladatokkal felruházott intézményeket stabil, önálló vagyontömeggel kellene ellátni, így biztosítva egyfajta gazdasági autonómiát számukra. Az állami források csökkenése miatt a Nemzeti Parkok költségvetésének nagyobb részét ma már saját források teszik ki. Hangsúlyozandó azonban, hogy az állam semmi esetre vonulhat ki a természetvédelmi intézményrendszer finanszírozásából. A Nemzeti Park Igazgatóságok célja, hogy a területükön található természeti és kulturális értékeket megőrizzék a magyar nemzet eljövendő generációinak számára. Ez az Alaptörvény szellemében történelmi távlatokat felölelő cél megvalósítása nem eshet áldozatul az éves költségvetési esetlegességének és korlátainak. Feltétlenül szükségesnek látjuk, hogy az alapvető célok megvalósításához elengedő, erre a célra rendelt a Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelésében álló vagyontömeg biztosítson kellő garanciát a Nemzeti Park Igazgatóságok hosszú távú működőképességére és az általuk betöltendő feladat zökkenőmentes és akadálytalan ellátására.

6. A Nemzeti Park Igazgatóságok forráshiánya mindennapi működésük során is akadályozza munkájukat. A források hiánya miatt nem tudják az ingatlanok védett jogi jellegét az ingatlan-nyilvántartásba feljegyeztetni. Holott az egészséges környezethez való alapjog érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy ingatlanának védett jogi jellegéről, illetve az ingatlant terhelő korlátozásokról minden tulajdonos megfelelő módon értesülhessen. Jogbizonytalanságot okoz, hogy nem történt meg ezek teljes körű ingatlan-nyilvántartási feljegyzése. A megoldás a Nemzeti Park Igazgatóságoknak biztosított földhivatali tárgyi illetékmentesség vagy megfelelő költségvetési források biztosítása lenne. 

7. A szószóló felhívja a figyelmet, hogy a Nemzeti Park Igazgatóságok erdei iskoláikkal, erdei óvoda programjaikkal, nemzeti történelmi emlékhelyeikkel, látogatóközpontjaikkal a környezeti nevelés terén is pótolhatatlan szerepet játszanak. Fontos partnerek lehetnek az szószóló által kezdeményezett országos faültetési programban is. A „Fák Nemzetünk Jövő Generációiért” kezdeményezés célja, hogy a helyi közösségek minden magyar gyermek születését egy őshonos erdei vagy gyümölcsfa elültetésével ünnepeljék meg, többek között a Nemzeti Parkok területein, ún. „gyermekligetek” létrehozásával.

A HIVATAL RÉSZLETES ÁLLÁSFOGLALÁSA:   Nemzeti Park állásfoglalás Szabó Marcel (545 KB pdf)

Forrás: greenfo.hu

The post Nemzeti parki ombudsmani aggályok appeared first on Szögedöm.hu.