Nagyböjt az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak. Írásunk Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi Karácsony, Húsvét Pünkösd című, 1975-ben kiadott könyve nyomán készült.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Bálint Sándor így ír erről: „Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.”

„A folytonos könnyítések (tej, túró, vaj, tojás) ellenére is a parasztság a múlt századnak (a XIX. századnak) szinte a végéig mégis csupán halat és olyan eledeleket fogyasztott, amelyeket – mint a szegedi nép mondja – csak a harmat nevelt, tehát növényféléket. Ezért mondogatják az enyhítéseket visszautasító öreg tápaiak: könnyű a bűt (böjt) túrún, kinyérőn, vagyis hiányzik belőle az önmegtagadás.”

Bálint Sándor így ír: „Az ország több vidékén hallottuk, hogy voltak, akik a házasélettől, dohányzástól is megtartóztatták magukat, Nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak.”

Nyilván hajdani kultikus, de egyelőre tisztázatlan háttere van annak a jámbor gyakorlatnak, hogy a szegedi, kalocsai tájon a hagyományőrző asszonynép között sokan akadnak, akik a nagyböjt péntekjeit, különösen pedig a nagypénteket három, esetleg hét szem búzán tartják meg. Emlegetik, hogy Patosfán némelyek még a század elején is a nagyböjti szerdát, pénteket, szombatot három szem búzán meg vízen böjtölték meg. Mint mondogatták, Jézus is így cselekedett a pusztában.

„Az egész böjti hagyományrend korunk nagy gazdasági és társadalmi változásában, világnézeti forrongásában gyorsan pusztul, és hovatovább a maga aszkétikus erkölcsi szándékaiban a múlté lesz” – írja Bálint Sándor.

Hamvazószerda a nagyböjt kezdete, első napja. A szegedi eredetű Lányi-kódex (1520) is böjtfogadó szerda néven emlegeti. E napon mise előtt van a templomban a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamu megszentelése, utána pedig a hamvazás. A hamu a bűnbánat szimbóluma már az ószövetségben is. Az őskeresztények a töredelem jeléül hamuval hintették meg magukat. A nyilvános bűnbánat ugyanis a nagyböjt első napján, hamvazószerdán vette kezdetét. A nagy bűnösök mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupa alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval.

Népünk a hamvazást többfelé szentelménynek tekinti. Tudomásunk szerint Algyő, Maroslele, Kiskunmajsa, Jászladány, Apátfalva (Csongrád) idősebb népe úgy tartja, hogy aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. Előfordul, hogy a templomból hazatérők összedörzsölik homlokukat az otthon maradottakéval, hogy azoknak se fájjon a fejük. A tápai anya hazaérkezve, kisgyermekei homlokára dörgöli a homlokán maradt hamut. A kölesdi gyerek markában a keresztapjának, keresztanyjának hamut visz. Rászórja ruhájukra. Ajándékot kap érte.

A kiszombori gazdasszony valamikor az egész házat hamuval hintette meg, hogy a bűn, baj, kár elkerülje a családot.

A hamvazószerda és nagyböjt első vasárnapja közötti pár napnak Pölöskefőn húshagyóhét, általában azonban csonkahét, így a csütörtöknek is csonkacsütörtök, Székelyföldön kövércsütörtök, zabálócsütörtök, torkoscsütörtök, tobzódócsütörtök, Székesfehérvárott is torkoscsütörtök, a nyugati Kethelyen kisfarsang a neve. Ilyenkor még megették a farsangi ételmaradékot, hogy kárba ne vesszen.

A nagyböjt következő, második hete, illetőleg vasárnapja (Reminiscere) a Döbrentei-kódexben böjt másod vasárnap, Telegdi Miklósnál, továbbá Bujákon nevetlenvasárnap. Tápén guzsahét, guzsavasárnap, Szakmáron guzsolóhét, guzsolóvasárnap, Hangonyban vitérhét, vitérvasárnap, Győr vidékén torkoshét, illetőleg torkosvasárnap, Kresznerics szerint világoshét, mert ennek vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásáról szól.

A harmadik (Oculi), a Döbrentei-kódexben böjt harmad vasárnap Telegdi Miklósnál böjtközépvasárnap, egy XVII. századi evangélium-magyarázatban szemek vasárnapja.

Szinnyei Merse Pál egyik koratavaszi tájat ábrázoló képének az Oculi nevet adta. A hajdani deákos műveltségű úri vadászok a vasárnapot az ez idő tájt kezdődő szalonkales miatt tartották számon.

A nagypéntekhez, a közvetlen húsvéti készülődéshez tapad a hajdani kecskeméti bikahajsza. „Szigorúan tartott nagyböjt korlátozta a mészárszéki húsfogyasztást. Hogy tehát a székállók hosszú fogat csináljanak a fogyasztóközönségnek húsvétra, az újfönt meg-megeredő szarvasmarha-vágást ünnepélyességgel szokták bevezetni. Hízott bikát szalagoztak föl nagypénteken, a szarvát megaranyozták és legényeik vérebek kíséretében vitték a városon kívül álló vágóhídra.”

A negyedik (Laetare) Tápén, Szakmáron, északi csángóknál sükethét, süketvasárnap, a Winkler-kódexben még süketpéntek is, Hollókőn csíkvasárnap, Győr vidékén guzsahét. Kresznericsnél guzsáshét, Mezőföldön guzsapéntek, a Döbrentei-kódex szerint guzsalyütővasárnap, Telegdi Miklósnál, napjainkban is Bujákon guzsalyvasárnap. Erdélyben (1560) böjtközépvasárnap. A régiségben még vigadozóvasárnap (1635), másként rózsavasárnap (1635). A guzsaly megnevezés nyilvánvalóan az asszonyi szövés-fonás befejezését jelenti. Tavaszodik, kezdődik a mezei munka. Mihálygergei jellemző hagyomány szerint guzsalyvasárnap hosszú metélt tésztát kell enni, hogy majd vékonyszálú legyen az új kender.

Az ünnep német neve Sommertag, amely a tavaszvárásra, melegedő időre utal. Régebben Kelet-Németországban e napon hurcolták ki a telet jelképező bábot (Todaustragen) a városból, majd elégették.

Az ötödik (Judica): általában és ismerten feketehét, feketevasárnap. Szlovákul: smrtna, cerna (nedelja). Rá következik a feketehétfő. A megnevezés Melich odavetett megjegyzése szerint német eredetű. A Lányi-kódex szerint ez a sükethét, süketvasárnap, előtte süketpéntek, a muraközi horvát nyelvjárásban is gluha, vagyis süket (vasárnap). Somogyi Elek szerint kereszthét, keresztvasárnap (dominica de passione).

Liturgikus hagyomány, hogy feketevasárnaptól a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket, továbbá a főoltár képét violaszín lepellel eltakarják. Egyes kutatók szerint ez a nap evangéliumával függ össze: Jézus azonban eltűnt és kiment a templomból. A lepel (Hungertuch) a középkorban sokszor egyúttal szegények bibliája is volt, mert sorjában vagy Jézus egész életét, vagy pedig kínszenvedésének állomásait festették rá.

A böjti lepel nálunk sem volt ismeretlen, de fennmaradt figurális emlékről sajnos, nem tudunk, följegyzéssel is kevéssel dicsekedhetünk. A magyar középkorban a mennyezetről, a triumphus gerendájáról csüngött le és teljesen eltakarta a szentélyt, illetőleg a miséző papot a hívek szeme elől.

A vasárnap nevéből érthető, hogy régebben a falusi asszony- és lánynép az ország számos vidékén fekete gyászba öltözve ment a templomba, Püspökbogád, Hajdúszoboszló és bizonyára még más helységek katolikus családjaiban odahaza a szentképeket is fekete kendővel, ruhával takarták le, amint a templomi oltárokon látták. Székesfehérvári gazdák feketehéten nem dolgoznak a szőlőben.

Hatodik (Palmarum): közismerten és már az Érdy-kódexben virághét, virágvasárnap. A régiségben virágcsütörtök, a Veszprémi-kódexben, a szegedi népnyelvben pedig, de elvétve más tájakon is virágszombat.

The post Szerdán megkezdődött a nagyböjt appeared first on Szögedöm.hu.

Vidák Zoltán portáján öltöznek és készülődnek a felvonuláshoz a busók Mohácson. Több ezer vendég érkezett a Duna parti városba, hogy megtekintse az Európa szerte híres mohácsi busójárást, a télűző farsangi felvonulást. Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit: csak a vasárnapi fő programokra, a busók dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, valamint az esti máglyagyújtásra ezrek voltak kíváncsiak Mohácson. A busójárást 2009-től az UNESCO felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára.

A Duna-parti városba érkezők már délelőtt nehezen találhattak parkolóhelyet autóiknak, és jó időbe telt, amíg gyalog a vásáros bódék portékáit szemlélő, válogató, vagy éppen mulatozó tömegen keresztül a főtérre jutottak. A vendégeket ijesztgető maskarások aztán bizonyították, hogy a mulatság tradicionális elemei változatlanok: borzas, busóbundákat öltő hagyományőrzők faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, köztük favillákkal, kereplőkkel és kolompokkal „felfegyverkezve” búcsúztatják a zord évszakot. Ráadásul ebben idén minden eddiginél több, nyolcszáz busó- és kétszáz más jelmezes vesz részt.

Szekó József, Mohács polgármestere a vasárnapi busóavatáson mondott beszédében elégedettségének adott hangot a télűző, tavaszköszöntő rendezvény sikerét illetően. Úgy értékelte, a busók „megtették a magukét”, egy héttel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy farsangvasárnapra ilyen enyhe lesz az időjárás. A politikus utalt rá, hogy az UNESCO 2009-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára a busójárást, amelynek köszönhetően nemcsak a népszokás, hanem az annak otthont adó város is nemzetközi ismertséget szerzett, s ez a látogatók egyre magasabb számában is érzékelhető.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról szólt, hogy a busójárás a magyarság legfontosabb értékei közé tartozik, igazi hungaricum. Csodálatosnak nevezte, hogy e hagyományt Mohács összetartó közössége évszázadokon át meg tudta tartani. A miniszter úgy vélte, az, hogy Mohácson évről-évre egyre többen vállalják a maskarába öltözést és felvonulást, jó példája annak, hogy a magyar vidékben, a magyar emberekben van erő, van akarat az értékek megőrzésére. Hangsúlyozta, e tevékenységben a kormány és a vidékfejlesztési minisztérium is partner.

Busók és farsangolók a mohácsi utcákon. Több ezer vendég érkezett a Duna parti városba, hogy megtekintse az Európa szerte híres mohácsi busójárást. Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

A csütörtöki farsangi készülődéssel kezdődött és a húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló busójárás harminc helyszínen reggeltől estig hetven programot, köztük zenei, táncos eseményeket és más kulturális szórakoztató rendezvényeket kínál a városba érkező több tízezres vendégseregnek. A dunai jégzajlás miatt a fő programok közül vasárnap elmaradt volna a farsangi koporsó vízre bocsátása, de az időjárás enyhülésének és a hajózási tilalom feloldásának köszönhetően mégis sikerült megtartani. A busók dunai átkelésére is sor került, igaz, a maskarások ezúttal nem csónakokon, hanem motoros hajón utazva teljesítették a feladatot.

A sokácok, azaz a baranyai horvátok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

(MTI)

The post Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit appeared first on Szögedöm.hu.