[EVSZAM] évvel ezelőtt ezen a napon szállták meg a német csapatok Magyarországot. Az ország ismételten elveszítette függetlenségét, és elkezdődött a 20. századi magyar történelem egyik legszörnyűbb tragédiája. A kérdés magától értetődő: miért volt szükség az ország megszállására?

A Margaréta-terv – Margarethe hadművelet

1943. fordulatot hozott a második világháborúban. A sztálingrádi és a kurszki német vereség, Észak-Afrika elvesztése a nácikkal szövetséges országok politikai vezetését rádöbbentette, hogy a háború megnyerésére Hitler hadseregének egyre kevesebb  az esélye. A fordulat először Olaszországban következett be, miután 1943 nyarán a nyugati szövetségesek partra szálltak Szicíliában. Mussolinit megbuktatták, az új olasz vezetés pedig némi habozás után szembefordult a németekkel. A tétovázást Hitler kihasználta és a németek rövid idő alatt megszállták az országot. Bár Mussolinit egy SS-egység kiszabadította és az olasz ,,csizma” déli részén a Wehrmacht megszilárdította a frontot, az esetnek komoly következményei lettek.

Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlődjenek az olaszországi események. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentőségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészről a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.

Az első jelentős dátum a megszállást előkészítő terv (Margarethe I.) kidolgozásánál 1943. szeptember 30-a volt. Az időpont nem véletlen: egyfelől Olaszország kiválása a háborúból, másfelől a keleti fronton történt hadműveletek indokolták a tervezés mielőbbi megkezdését. A megszállás végrehajtásához román és szlovák haderőt is bevetettek volna, emellett előirányozták a magyar honvédség lefegyverzését. A terv három hadműveleti zónára osztotta az országot. Az első zóna a Tisza vonaláig kiterjedő területeket foglalta magába. A második a Tiszától keletre és délre helyezkedett el, míg a harmadik zónát a Tiszától északra hozták létre.

A Margarethe I. előkészítése kapcsán a német vezérkar novemberben két említésre méltó döntést hozott. Feladták a magyar haderő lefegyverzésének gondolatát, valamint számbavették a hadművelet végrehajtásához szükséges katonai erő nagyságát. Utóbbi nem lehetett egyszerű feladat, hiszen a front megnövekedett igényei miatt egyre kevesebb felhasználható alakulattal számolhattak a német stratégák. A következő lényeges dátum 1944. február 19.: ekkor a német vezetés ismét összeállította a rendelkezésére álló megszálló egységek számát. Lényeges változásnak tekinthetjük, hogy különös figyelmet szenteltek a hadművelet kivitelezésénél az SS-alakulatoknak.

Hitler február 28-án parancsot adott a Margarethe I. mielőbbi véglegesítésére. A terven ismét módosítottak, a felvonulási terepet Magyarország határain belülre helyezték. Nem véletlen, hogy az akciót aTrójai faló fedőnévvel illették. Azt már nem is tekinthetjük meglepőnek a tervezéssel kapcsolatban, hogy újfent felmérték a bevethető csapatok számát. A keleti front eseményei azonban ismételten felborították a katonai vezetés számításait. A március 4-én megindult szovjet támadás hatására egységeket kellett elvonni a megszállást végrehajtó erőktől. Ráadásul a megszállást sem lehetett tovább halogatni, így március 7-én Foertsch tábornokot hivatalosan megbízták a Margarethe I. végrehajtásával.

A határmenti csapatösszevonásokra felfigyeltek ugyan a magyar hatóságok, de konkrét ellenlépéseket nem foganasítottak. Arról már esett szó, hogy a felvonulási terepet az ország határain belül képzelték el a németek. A kérdés ezek után csupán az maradt, hogy milyen indokkal állomásoztassanak katonai alakulatokat az országban. Túl nagy fejtörést nem okozott a probléma megoldása, hiszen elég volt a keleti fronton kialakult helyzetre hivatkozni. A magyar vezetés nem gördített semmiféle akadályt a német követelések teljesítésének útjába. A terv tökéletes kivitelezését már csak egyetlen tényező zavarhatta meg, ez pedig nem volt más, mint maga a kormányzó: Horthy Miklós.

Mi történt Klessheimben?

Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelően március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A meghívó március 18-ra szólt. Horthy ingadozott: tudta, nem véletlenül kapott meghívást Klessheimbe. Pro és kontra hangzottak el érvek, a kormányzó végül mégis az elutazás mellett döntött. A magyar küldöttség március 18-án a délelőtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra. Nem mondhatni, hogy a Führer túl sok időt hagyott volna az utazás fáradalmainak kipihenésére, egyből a tárgyalások megkezdését sürgette. Horthy visszaemlékezése szerint Hitler meglehetősen zavarban volt a megbeszélés kezdetén, nem tudta, hogyan kezdjen bele mondandójába. Végül kerek perec kijelentette: nem akarja, hogy az olasz példa megismétlődjék, ezért megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Edmund Veesenmayer (1904-1977)

Miután Horthy előtt világossá vált, hogy felesleg érveket felsorakoztatnia az ország megszállása ellen, odakiáltotta Hitlernek: „Ha mindenben végleges elhatározott dologgal állok szemben, akkor semmi célja sincs további megbeszélésünknek. Elutazom!” Horthy ezt követően távozott és kérette kíséretének tagjait. A németek légiriadóra hivatkozva nem engedték útjára a magyar küldöttséget. Délután újabb tárgyalásokra került sor, de változás nem történt. A magyar küldöttség hazatartó különvonatát többször feltartóztatták a német hatóságok, így nem meglepő, hogy a megszállás kezdetekor még osztrák területen tartózkodott a szerelvény.

A német erők három irányból támadtak az országra. Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk: úgy haladtak előre, mint kés a vajban. Bajcsy-Zsilinszky Endre tettét, és néhány helyi lövöldözést leszámítva gyakorlatilag semmifajta ellenállásba nem ütköztek a németek. A kormányzó megérkezését követően a várba hajtott, túl sok illúziója nem lehetett a jövővel kapcsolatban. A koronatanács ülésén a belügyminiszter beszámolt az országban történt változásokról.

A németek szinte azonnal átvették a rendvédelmi szervek funkcióit, letartóztattak több képviselőt, túszul ejtették a gazdagabb zsidó családok tagjait. Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja Edmund Veesenmayer volt. Nem véletlenül esett a Führer választása Veesenmayerre, hiszen a sztárdiplomata jól ismerte a magyarországi viszonyokat. Veesenmayer céljai elérése érdekében nem csupán a diplomáciában megismert eszközöket használt, gyakran kegyetlen fenyegetőzéssel érvényesítette akaratát.

1944. március 19-ét követően az országot a teljes katonai és politikai káosz jellemezte, amely végül totális katasztrófához vezetett. Megkezdődtek a deportálások, az ország szisztematikus gazdasági kifosztása…

Erdei András, Kovács Linda

Forrás: Magyarország német megszállása – Múlt-kor
Múlt-kor történelmi portál

The post Magyarország német megszállása 1944. appeared first on Szögedöm.hu.