kárpótlás Achívumok - Szögedöm.hu %

Egy áldozat harca az ártatlanságért: Teleki Júlia túlélte a délvidéki mészárlást

Admin — Tue, 31 Jan 2012 09:07:36 +0000

„Apád már nem éhes. A nővérednek többé már nem kell ebédet vinni. – Tudtuk pontosan, hogy ez mit jelentett. No persze én akkor még nem érthettem, hiszen tíz hónapos, karon ülő gyerök voltam” – meséli Teleki Júlia, akit csecsemőként hurcoltak el otthonából, és családjával együtt vitték el Járekra, a koncentrációs táborba. Az asszony az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás egyik túlélője. Azóta parlamenti képviselő is volt Szerbiában, ám az ártatlan áldozatok rehabilitálásáért még mindig hiába küzd. Teleki Júliával a hétvégi, délvidéki áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen beszélgettünk.
– Anyám mindig mesélt, pedig nem volt szabad beszélni erről. Mindig erről suttogott, de nem nemzetgyűlöletre nevelt – idézi fel Teleki Júlia.
Elmondása szerint egy tizenöt éves, helybéli fiú rontott a konyhájukba, feldúlt mindent, és közben üvöltött: Hagyjátok el a házat! De nem sok időt hagyott a Teleki család számára. – Anyánk csak sírt: öljetek meg engem is. – meséli az asszony. A Teleki családban négy gyermek volt, a legidősebb lány is alig múlt tizenhárom éves. Néhány holmit összekapkodtak, de meleg ruhát már nem volt idő a gyerekekre adni. A család a többi magyarral együtt reggel kilenc órától este hat óráig didergett és várta a sorsát. Végül a korábban németek lakta Járekra, koncentrációs táborba terelték őket, majd három hónappal később tovább Szépligetre. Itt öt hónapig embertelen körülmények között tartották a magyarokat (és a németeket is), majd a Teleki családot szélnek eresztették azzal, hogy lakóhelyükre soha vissza nem mehetnek. – Be sem tettem azóta oda a lábam, mások laknak a házunkban – emlékezik tovább Teleki Júlia. Ezeket a napokat, hónapokat bizonyosan nem lehet elfelejteni.
– Amikor képviselő voltam, 1992-ben a parlamentben is kértem, hogy adják vissza a becsületét azoknak a magyaroknak, akiket 1944 őszén kivégeztek, bírósági végzés nélkül, majd ’45 januárjában családjaikat is elhurcolták, mindenüket elvették, földönfutóvá tették őket – számol be korábbi, a rehabilitálással összefüggő munkájáról Teleki Júlia. 2006-ban beadta családja beadtuk a rehabilitációs kérelmét. 2010-ig várt a bíróság válaszára. A végzésben az szerepelt, hogy ideológia okok miatt végezték ki édesapját, s hurcolták meg családját. – Ideológiailag? Egy tíz hónapos csecsemőt? – kérdezi még ma is értetlenül. Felhívja a figyelmet: azt nem mondták ki a végzésben, hogy ártatlan és azt sem mondták ki, hogy mindez csak azért történt, mert magyarok voltunk.
Az asszony ma azt gondolja, hogy soha nem lesz béke. Elmeséli: még 1994-ben állítottak egy keresztet a járeki tábor helyén a kivégzettek emlékére, majd másnap ledöntötték. Újra állítottak egyet, azt kalapáccsal verték szét. A még újabbat vörös festékkel öntötték le. – És ma, 2012-ben, amikor éppen ide, erre a megemlékezésre siettem, azt hallottam a rádióban, a hírekben, hogy ismét megrongálták a keresztet – méltatlankodik.
Szerinte ha a szerb kormány elismerné a Délvidéki Hideg Napok áldozatainak ártatlanságát, az lenne eredmény. De Teleki Júlia erre sok esélyt nem lát, szerinte ugyanis az Európai Unió előszobájában ezt a gesztust már rég meg kellett volna tenniük, ám nem tették meg. Arra, hogy elkobzott vagyonkájukat viszont lássák, végképp nem lát esélyt. Ha a jövőben valalmi kárpótlás mégis történik, szerinte csak a z egykori gyárosok, a gazdagabbak reménykedhetnek, az olyanok, mint a Teleki család volt, a megélhetésre éppen elég vagyonnal, nekik semmi esélyük.
Teleki Júlia arról is beszél: a pécsi fiatalok példáját követhetnék többen. Ők elmentek a helyszínre, megnézték, meghallgatták, hogy mi is történt ott valójában. Azóta minden évben elmennek, és együtt emlékeznek a Vajdaságban élőkkel. Azt vallják, hogy ez a Magyarországon élő magyaroknak is fontos kell, hogy legyen. Teleki Júlia szerint tömegeknek kellene ahhoz megmozdulniuk, hogy a hatalmon lévők tegyenek is. Úgy véli: nem kell a csontokat számolgatni, hogy szerb, vagy magyar áldozat volt-e több. Aki ártatlan, az mind áldozat. – Csak egyszer ismernék azt el, hogy megtörtént a gyalázat, azért pusztítottak el családokat, mert magyarok voltak. Ezért élek, ezért küzdök tíz hónapos korom óta – mondja.

Hanganyag

A böngészője nem támogatja a hanglejátszást. Kérem frissítse böngészőjét!

(Szlavkovits)

A Dévidéki Magyar Holokauszt Irodalma < Kattintson ide a könyvtár megtekintéséhez!

The post Egy áldozat harca az ártatlanságért: Teleki Júlia túlélte a délvidéki mészárlást appeared first on Szögedöm.hu.

Idén is lesz megemlékezés a délvidéki népirtásról – a kutatóközpont és emlékmúzeum még várat magára

Admin — Sat, 21 Jan 2012 10:59:55 +0000

A magyar Délvidéken, a volt Jugoszlávia területén 1944 végén és 1945 elején a partizánok tömegesen végezték ki a magyarokat. Ártatlan polgárok tízezreit lőtték tömegsírokba, vagy a folyóba. Az áldozatoknak (köztük nőknek és csecsemőknek) többnyire annyi volt a vétkük, hogy magyarok voltak.

Az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert, az elmúlt húsz évben többnyire amatőrök kutatták az eseményeket. Átfogó feltáró munka a szerb hatóságok és hivatalos szervek ellenállása miatt egyelőre nem indulhatott. A titoi Jugoszláviában évtizedekig említeni sem lehetett a vérengzéseket, aki mégis szóba hozta, az életével játszott. A kutatások magyar állami támogatása máig is késik. A szerb oldal „támogatás”-áról beszélni is fekete humor. De hát mit is számít ötven-száz ezer magyar?
Az áldozatokról minden évben megemlékezést tartanak az Újszegedi Rendezvényházban, így lesz ez idén is, ezúttal január 28-án. Délután 15 óra 20 perckor kiállítás nyílik meg, amelynek témája a délvidéki népirtás. Megemlékező gondolatokat mond Mojzes Antal és Forró Lajos. Az ezt követő emléknapon zenés, verses emlékműsort tartanak, majd – mint minden évben – megkoszorúzzák a kopjafát. Idén Bogdán József törökkanizsai plébános mond imát.
A délvidéki magyarirtás történéseinek hivatalos feltárása tavaly kezdődhetett meg egy vegyes szerb-magyar bizottság felállításával. Amit az eseményekről eddig tudni lehetett, az annyi volt, hogy a volt Jugoszlávia területén 1944 végén és 1945 elején a partizánok tömegesen végezték ki a magyarokat, akiknek bűnük a nemzetiségük volt. A tavalyi emléknapon egy konferenciát is tartottak, ahol az amatőr kutatók és a történészek számoltak be az általuk eddig feltárt eseményekről.
Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem professzora például arról beszélt, hogy a bácskai magyarok elleni partizán megtorlásokról a katolikus egyház tudatosan gyűjtötte az információkat. A kalocsai érsekség levéltári dokumentációjából kiderül, hogy sok ezerre tehető a meggyilkolt magyarok száma, tízezreket hurcoltak el otthonukból vagy utasítottak ki az akkori Jugoszláviából. Egy levélből kiderül, hogy még az orosz csapatok bevonulása előtt elkezdődtek a vérengzések; vannak olyan települések, például Zsablya és Csúrog, ahol a falu teljes magyarságát kiirtották, az asszonyokat és a gyerekeket is „kivégezték”.
Csorba Béla temerini néprajzkutató előadásában tavaly azt mondta el: a partizánok először 1944 telén a települések környékén kisebb, helyi internálótáborokat hoztak létre a magyar és a német lakosság számára. Később központi munkatáborokat alapítottak, volt ilyen Karlócán (ennek dokumentumai fennmaradtak), de munkatábor működött az újvidéki dohánygyárban is. Léteztek emellett a különleges státusú lágerek is, ide a munkaképtelennek nyilvánított lakosságot: a tizennégy esztendő alatti gyerekeket, a hatvan év fölöttieket és a kisgyermekeket nevelő anyákat, valamint a betegeket gyűjtötték össze. A néprajzkutató szerint a lágerek egészen 1948-ig működtek, volt olyan, amelyben hatezren vesztették életüket. A táborok összes áldozatának becsült száma meghaladja a harmincezret, többségük német nemzetiségű volt.
Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár munkatársa elmondta, a bírósági ítélet nélkül kivégzettekről is találhatók dokumentumok. A kivégzettek egy részéről készült személyi karton, ezeken azonban gyakran még az áldozatok feltételezett bűnéről sincs információ. A levéltáros elmondta: pusztán azért is háborús bűnösnek nyilvánítottak embereket, mert tagjai voltak egy olyan kulturális vagy gazdasági egyesületnek, amelynek nevében szerepelt az a szó, hogy magyar.

A délvidéki szögedi kirajzások sorsát is fölvállaló Szögedi Védegylet elnöke, Dr. Szabó László jelezte szerkesztőségünknek: „a Délvidéki Magyar Holokauszt tagadásának, vagy módszeres elhallgatásának szankcionálása a megújított alkotmányunkból is kimaradt. Bár az EU nem ezért támadta alaptörvényünket, a reményünk megmaradt, hogy a módosított változatban végre ez is tisztességgel megjelenhet. A Délvidéki Magyar Holokauszt kutatóközpontja és a helyszíneken fölállítandó emlékművei, valamint az ártatlan magyarok délvidéki emlékmúzeuma továbbra is csak kirekesztett magyar álom marad.”

A délvidéki, magyarok elleni vérengzésről és módszeres népirtásról részletes dokumentációt (könyvajánlót, dokumentumfilmeket) találnak az ujszeged.hu honlapon:
Magyargyalázat

Lapunk az idei megemlékezésről is beszámol majd. Emellett felkeressük a tavalyi konferencia résztvevői, hogy megtudjuk: hol tart az események feltárása, mire jutott a két ország szakértőiből álló bizottság.

Érdemes megfigyelni (2:08 táján) amint a megkötözött magyar úriembert az akasztása előtti pillanatban a rendkívül „bátor” rác partizán még ököllel lágyékon vágja… Bizonyára ma is szabadon jár… vagy békében halt meg büntetlenül valamelyik kiirtott magyar házában…

A Dévidéki Magyar Holokauszt Irodalma < Kattintson ide a könyvtár megtekintéséhez!

The post Idén is lesz megemlékezés a délvidéki népirtásról – a kutatóközpont és emlékmúzeum még várat magára appeared first on Szögedöm.hu.