[1.1.] Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted.

Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak.

[1.2.] Midőn én, mint az ország teljes hatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottság egyik tagja, a népfölkelés szervezője, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem.

És én mondhatom, örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitűek a fővárosban azt mondták, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz.

Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasichcsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezünkből újra kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet.

[2.1.] És most, midőn Szeged népét látom, látom szemiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? [A nép: meg!]

Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz.

Mikor Krisztus mennyei országát megalapította a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy: Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erőt nem vesznek azon.

Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkél és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fönntartani erős karjaival.

Hazám fiai! Mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz reánk ez óra? győzelmet vagy veszteséget? — De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz; ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa.

Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? [A nép egyhangúlag: Nem!]

[2.2.] Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! [A nép e szavakat lefödött fővel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.]

[2.3.] Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok Istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netán a végrehajtó hatalmat az ármány a fővárosból kiszorítaná, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem.

[3.1.] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé: egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.

[3.2.] Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamilyen rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, kívánhattam volna talán tőletek koszorúkat; de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak föl, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem másképp, mint előjeléül azon győzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk.

[3.3.] Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat — ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, míg el nem mondhatom az írás ama szavait: „Most bocsásd el, uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve!”

Keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egypár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek — soha nem sírtam és könnyezek.

Kossuth Lajos

The post Kossuth Lajos beszéde Szeged népéhez appeared first on Szögedöm.hu.

2012. március 15.

A Kossuthkifliről aztán nem lehet mondani, hogy ne volna világa. Mennyire kellett beleásnod Magad a korabeli kulisszákba, illetve azok mögé? Komoly háttérmunkát sejt az olvasó.

Fehér Béla: Nyilván minden írónak megvannak az öngerjesztő módszerei. Én még azt is tudni akarom, milyen a levegő illata ott, ahol a történet játszódik. A Kossuthkifli persze nem történelmi regény, hanem magyarság-groteszk, de addig nem tudtam jó lelkiismerettel elkezdeni az írást, míg úgy nem éreztem, eleget tudok a korról. Nem a történelmi eseményekről, csatákról, nagypolitikai fejleményekről, vagy a honvédség felszereléséről, hanem a hétköznapokról. Arról, hogy az istenadta nép hogyan gondolkozott, miről vitatkozott, milyen elfogultságok mentén hasadtak a nézetek. Arról, hogyan terjedt a szóbeszéd az oroszok galíciai beszivárgásáról. Ez pedig csak emlékiratokból, levelekből, anekdotákból, újságcikkekből derül ki. Sok információt gyűjtöttem, kilencven százalékát fel sem használtam, viszont nagyszerű olvasmányokra leltem. Például Pálffy János Magyarországi és erdélyi urak című munkájára. Ennek a történelmi pletykagyűjteménynek csak 2008-ban jelent meg a teljes szövege. A főszereplők útvonalát egyébként korabeli katonai térkép segítségével pontosan megterveztem. A települések akkori elnevezését használtam, és csak ott kelnek át hídon, ahol csakugyan volt híd. A kifogástalanul működő császári besúgó hálózat működése egyébként külön is megérne egy regényt.

Hangsúlyozottan „háttérmunkáról” beszéltem, mert ez a tudás sem nem hivalkodó, sem nem esik le a regényről. A beszélt nyelvi fordulatokat miként studíroztad például?

FB: Félig viccesen azt szoktam mondani, azért írtam az egészet, hogy alkalmam legyen folyamatosan fürödni a magyar nyelvben. Végtelen nyaralás ez számomra, napfény sem kell hozzá. A Kossuthkiflit illetően úgy gondoltam, nem szerencsés rekonstruálni a korabeli nyelvi világot, hiszen az olvashatóság rovására menne, ellenben talán fel lehet építeni a mai beszédhasználat formáiból. Nagyképűen fogalmazva tehát modern szerkezetbe kényszerítettem a múltba csúszott szókincset, nyelvi modort. Ez óriási stiláris szabadságot adott.

Mekkora területet láttál be előre a könyvből, azaz mennyire volt kimérve a pálya? Beszámolnál-e néhány meglepetésről, amire végképp nem számítottál az indulásnál?

FB: A történet egész ívét beláttam.  Mint kiderült, rosszul. Soha nem dolgozom vázlattal, nincs türelmem hozzá. Cédulák tucatjai vesznek körül. Ezek önálló életet élnek, kikopnak, közben állandóan újak keletkeznek. Az első két fejezettel sokat vesződtem, hol gyorsnak, hol nehézkesnek éreztem, de amikor a szöveg rátalált a helyes ritmusra, arra a szólamra, amit elvártam tőle, vígan és rózsás kedvvel dolgoztam. Lám, így csal az emlékezet! Valójában hullámhegyről hullámvölgybe bukdácsoltam, két-három hónapra félre is tettem a kéziratot, úgy éreztem, becsődöltem. Olyankor életbe lép az akaraterő és a kötelességtudat. Az írás általában nem megy, ugyanakkor általában szépen halad. Ez nem ellentmondás, hanem kiérdemelt tapasztalat! Regényem egyébként a fóti Károlyi-kastély tópartján ért véget 1849. május 11-én, aztán a kész mű három „előolvasója” egybehangzóan kijelentette, ennek bizony ott nincs vége, folytatni kell. Egy hét kellett ahhoz, hogy feldolgozzam a kudarcot, mert lássuk be, kudarc, ha egy író csaknem négy évi munka után nem tudja hol van vége a regényének. Durcásan epilógust, amolyan lecsengést írtam hozzá. Szerencsére, mert tényleg szükség volt rá.

Hallatlanul ironikus, olykor szarkasztikus a Kossuthkifli szemlélete, mégis azt írtad alcímnek: hazafias kalandregény. Manapság, a megtépázott szövegkörnyezetben egyre nehezebb bizonyos szavakat használni. Úgy is vehetjük, hogy a könyv egyfajta nyelvtisztítás?

FB: A hazafias kalandregényt is iróniának szántam. Mert ki a hazafi? A hazájáért feltétel nélkül rajongó, az anyaföldért áldozatokra képes egyén. Ez rendben van. De már a „hazafias szólamok” minősítés pejoratív, a „hazafiaskodik” szintén, itt már megbicsaklik ez a szó. Ördögi kettőséget hordoz, hiszen értelme, tartalma nézőpont, vagy hovatartozás, hit szerint változik, erre a könyvben is van néhány példa. De ezzel én különösebben nem akartam foglalkozni, egy groteszk díszekben páváskodó kalandregénynek nem is feladata.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Jókaival lehetséges összevetés, a Jókai-paródia, a Jókai-persziflázs megközelítések adják magukat, akkor a tizenkilencedik századi nemzeteszme is érdekes fénytörésbe, újraértelmezésre kerül. Ennyivel a megjelenés után látsz-e hasonlókat a könyvről, esetleg előtte, közben felmerült-e ez a reflexió?

FB: Kezdettől fogva felmerült, sőt, szándékom szerint vörös fonálként húzódik végig a történeten. Persze leegyszerűsítve, másképp nem is lehet. Ennyiben, és persze a jellemépítést illetően valóban a nagy mesemondó juthat eszünkbe, erre nagy élvezettel rá is játszottam. Ami pedig a mondott fénytörést illeti: sajnos a mai társadalmi tudatban a szabadságharc közhellyé száradt. Nagyon megnehezíti a regényíró dolgát, ha az olvasó ismereteire is számítani akar. Oly korról beszélünk, amikor a nemzetiségek összlétszámához képest a magyarság kisebbségben volt, mégis létrejött az, amit nemzeti egységnek lehet nevezni. Ennek részletei nagyon izgalmasak. A bukás utáni tanulságok ugyancsak. A következő nemzedékek súlyos örökséget cipeltek, ahogy aztán időben távolodunk, kopik az emlékezet, legendák, sőt, mítoszok szökkennek szárba. Ezzel aztán kedvére operálhat a mindenkori hatalom.

A gasztronómia, a szakácskönyvek régi szenvedélyed; itt sem álltad meg, hogy minduntalan felbukkanjanak receptek és ételek-italok. Ad absurdum elbeszélhető lenne egy közösség története a szakácskönyveik mentén?

FB: Izgalmas gondolat, csakhogy ez a történet hitelesen legfeljebb a 20. századi Magyarországon játszódhatna. Megjegyzem, és közösEdénkre gondolva ezt Cserna Bandi nevében is mondhatom, a gasztronómiában minket a kultúrtörténeti mozzanatok, a különböző társadalmi rétegek szokásai, életmódja, a magyar konyha, és mezőgazdaság valódi múltja is roppant érdekel. E tárgyban a mai napig szamárságok tömege jelenik meg. Igyekszünk tiszta forrásból meríteni, ezeket azonban fel kell kutatni. A kutatás sok meglepetéssel jár. Így szembesültünk azzal a ténnyel, hogy talán két kivételtől eltekintve, a 19. században egyébként szép számmal megjelent szakácskönyveink – a sokszor idézett Czifray Istvánét is beleértve –  mind német fordítások. Ezek a receptgyűjtemények olyan ételeket tartalmaznak, amelyek a magyarság konyhájában soha nem készültek. Kedvenc példám: Petőfiék könyvtárában megvolt Zelena Ferenc Nemzeti szakácskönyve, de hogy Szendrey Júlia ezt mire használta, nem tudjuk, Zelena Ferenc, azaz Franz Zelena ugyanis Habsburg-Lotaringiai János főherceg udvarmestere volt, aki az udvari konyha fogásait írta össze. Hát, most látom, mégis elbeszélhető lenne szakácskönyvek alapján egy közösség története.

Végül: az eddigi olvasó reakciók közül melyiknek örültél a legjobban, és melyiknek a legkevésbé?

FB: Szűkebb és tágabb környezetem, a kiadóm, a barátaim mind elismerésel szóltak a műről. Azok is, akikről tudom, hogy nem elfogultak. A könyvbemutatók közönsége is szeretettel fogadta, s noha, ismét mondom, nem történelmi regényt írtam, ezeken a találkozókon meglepő érdeklődés mutatkozik a szabadságharc kevésbé ismert részletei iránt. Végül is az olvasó ítélete a döntő. Ami nem esik jól, az egyes „műbírálatokból” sugárzó prekoncepció. Azzal semmi bajom, ha egy munkám rossz kritikát kap, amennyiben a szerző elemez, és érvel. Vagyis érdemi munkát végez! De az tűrhetetlen, amikor eleve úgy áll hozzá – mert ezt már az elején látni lehet, némelyik nem akkora stílművész, hogy ki ne lógjon a lóláb – , hogy megsemmisíti az áldozatot. Butaságokat hord össze, gonosz, fölényes, számonkérő. Egyetlen érdemi észrevétel nélkül lemészárolja adott esetben több év munkáját, de még arra se figyel, hogy a regény szereplőinek a nevét jól írja le. A Kossutkiflire is rárohant már egy ilyen bérvadász.

Jánossy Lajos

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/napfeny_sem_kell_hozza

The post Napfény sem kell hozzá appeared first on Szögedöm.hu.

A „legkossuthabb” kiflit keresi a Móra-múzeum. Mi pedig a legszögedibb receptöt hozzá!

Kossuth-kiflik versenye zajlik ma a szögedi Móra Ferenc Múzeumban, március 15-én. A mögmérettetésön induló süteményök közül szakértők választják majd ki a „legkossuthabb” kiflit.

Kossuth Lajos kedvenc süteménye, a Kossuth-kifli az 1840-es években vált közkedvelt édösséggé. Kossuth a Pozsonyi Országgyűlés idején gyakran szállt mög a Zöldfa fogadóban, melynek tulajdonosa Palugyay Jakab volt. A „pozsonyi Gundelként” emlögetött vendéglős sütötte mög először a pozsonyi kifli mandulás változatát, mely Kossuth Lajos kedvence lett.

A Kossuth-kiflisütő verseny mögmérettetésére saját sütésű kiflivel löhet nevezni az ünnepnapon. A sütögető honleányok és honfiak által készítött édös műremekök „bemutatására” és persze elfogyasztására a március 15-ei nemzeti ünnepön kerül sor. Az első helyezött kifli-sütő múzeumi ajándékcsomagot kap sütőtudománya elismeréseként. A legeredetibb Kossuth-kifli különdíja is Kossuthkifli lösz. Könyv alakban. Fehér Béla mulattató reformkori története alakjában, a Szögedi Védegylet és a Magvető Kiadó fölajánlásában.

Ha olvasnának róla, hát nem csak a Kossuth-kiflit, de a Kossuthkiflit is melegen ajánlhatjuk: > Olvasson bele!

A nemzeti ünnep alkalmából Szögedön a legszögedibb Kossuth-kifli kerestetik. A Szögedi Védegylet möghirdette a legszögedibb Kossuth-kiflik receptjének versenyét. Várjuk receptjeiket a levelek@szegedem.hu címre. A legeredetibb szögedi receptök beküldői Kossuthkiflit nyerhetnek. Ízelítőül itt egy szögedi recept a tősgyökerös Lábdy család hagyományos konyhájából, Lábdy Magdi néni receptkönyvéből:

Szögedi Kossuth-kifli Lábdy módra

12 dkg liszt
10 dkg vaj
25 dkg cukor
5 tojás
fél citrom leve.

A vajat a cukorral habosra keveröm, majd tovább keveröm az öt tojás sárgájával, és fél citrom levével.
A lisztöt apránként beleszórom, majd a kemény habbá vert tojásfehérjével lazán összekeveröm.
Kivajazott, kilisztözött tepsibe símitom, tetejét mögszórom apróra vágott mandulával ( esetleg dióval ) és durva szömű cukorral.
Nagyon lassú tűzön mögsütöm, s ha kihűlt, pogácsaszaggatóval kifliket vágok ki belőle.

Ennek Hódmezővásárhelyi változata, a Kossuth félhold:

A citrom leve helyett a jól megmosott citrom héját kockacukorral kell ledörzsölni, vigyázva, hogy a fehér , keserű része már ne kerüljön bele! Ez kerül a tésztába. Ez, valamint a habverés mindig a gyermekek föladata volt.

A legszögedibb Kossuth-kiflik nyeröménye:

> Olvasson bele!

Kossuthkifli

Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, XIX. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény.
A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosem volt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt?
A Kossuthkifli végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsó sorban) a XIX. század gasztronómiai tárháza, ízes hasregény. (Cserna-Szabó András)

Ajánljuk még az alábbi ajánlót:
A Kossuthkifliről aztán nem lehet mondani, hogy ne volna világa.

The post Március idusán – Süssünk Kossuth-kiflit szögedi módra! appeared first on Szögedöm.hu.

Kossuth-kiflik versenyét hirdeti meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum: a szabadságharc vezéregyéniségének süteményét éltető sütő-versenyt rendeznek március 15-én. A megmérettetésen induló sütemények közül szakértők választják majd ki a „legkossuthabb” kiflit.

Kossuth Lajos kedvenc süteménye, a Kossuth-kifli az 1840-es években vált közkedvelt édességgé. Kossuth a Pozsonyi Országgyűlés idején gyakran szállt meg a Zöldfa fogadóban, melynek tulajdonosa Palugyay Jakab volt. A „pozsonyi Gundelként” emlegetett vendéglős sütötte meg először a pozsonyi kifli mandulás változatát, mely Kossuth Lajos kedvence lett.

Kossuth olyannyira kedvelte a fogadót, hogy 1848. március 17-én a Zöldfa erkélyéről hirdette ki a márciusi törvényeket és mutatta be az erkély alatt összegyűlt tömegnek az első magyar független miniszterelnököt, Batthyány Lajost. Az erkélyt Pozsony méltatlan elbitorlása után a két világháború között (Trianon terrora alatt) Magyarországra szállították, ma a Ceglédi Református Nagytemplom kertjében látható. Igen méltatlan körülmények között ultramodern, de inkább csak szocreál vasazatban!

A Kossuth-kiflisütő verseny megmérettetésére saját sütésű kiflivel lehet nevezni az ünnepnapon. A sütögető honleányok és honfiak által készített édes műremekek „bemutatására” és persze elfogyasztására a március 15-ei nemzeti ünnepen kerül sor. Az első helyezett kifli-sütő múzeumi ajándékcsomagot kap sütőtudománya elismeréseként.

Ha meg inkább csak olvasnának róla, azt is melegen ajánlhatjuk:

> Olvasson bele!

The post Kossuth-kiflik, de ha lehet, még Kossuthabb kiflik! appeared first on Szögedöm.hu.