Elfogultságot jelentek: életem legrosszabb emlékezetű két esztendejét töltöttem az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM szellemtelen, belterjes és degenerált világában. Nem a névadó tette ilyenné a SÁGVÁRIGIMNÁZIUMOT, ahol bennünket, a szabadság ízén és a bizalom szárnyai alatt nevelkedett EGYESGYAKORLÓSOKAT a kesztyűbe dudálás ígéretével üdvözöltek a legelső, szürkeségével és jellegtelenségével utóbb jóserejűnek bizonyult szeptemberi reggelen. Talán nem is az volt az oka a SÁGVÁRIGIMNÁZIUMBAN uralkodó garnizoni kockafejűségnek, hogy a megjuhászodott ávósók képviselete az intézmény vezetésében a városszerte kerengő értesülések szerint messze meghaladta az országos átlagot. Ahhoz már inkább köze lehetett ez utóbbi körülménynek, hogy két perccel a rendszerváltozás előtt, 1987-ben  ebben a haladó szellemiségére méltán büszke tanintézményben hatalmi szóval visszavonták e sorok írójának jelölését az iskolaújság főszerkesztői tisztére, tekintettel nevezettnek a Kommunista Ifjúsági Szövetség kötelékéből való folytatólagos és visszaeső kívülmaradásáért.

„Üres az asztal, nincs lakója még”
Ballagási díszben a SÁGVÁRIGIMNÁZIUM (1970-es évek)

Nem ejtenék hát könnyet, ha úgy esnék, hogy az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM bezárásával, lebontásával, nyomainak sóval való behintésével fenyeget a lánctalpas diktatúra. Tollat sem ragadnék, esetleg csak örömömben, ám harag, bosszúérzés nincs bennem: megpróbáltatásaimra enyhet adtak a TÖMÖRKÉNY kedves falai, ha pedig az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM tájékára vetődöm, inkább átkelek a túloldalra, a szomszédos ingatlanban élő szeretteimet pedig a Vitéz utca felől közelítem meg.

Akinek harminckét neve volt: Ságvári Endre

Csakhogy az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM körül mostanság kitört hisztéria nem jó vagy rossz emlékek kérdése. Talán csak annyiban, hogy mindabban az elfogult, minden éleslátást és erkölcsi érzéket nélkülöző hangulatkeltésben, amellyel naponta szembesülünk, épp annak a begyöpösödött látásmódnak túlburjánzását vehetjük szemügyre, amely a korlátoltság és kirekesztés fullasztó érzésével telítette fent megidézett, ifjonti éveimet. Aggódva látom, hogy az ostobaság és a dolgok néven nem nevezése tömegjárvánnyá terebélyesedett az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM szellemi hatókörében.

A begyöpösödésnek megvan a történelmi oka. Ha az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM anno, a rendszerváltozás idején élére áll a társadalom katarzis iránti vágyának, az intézmény cégtáblacseréje szimbolikus üzenetté, nemzedéki hitvallássá válhatott volna. A történések fényében azonban a hagyománytiszteletnek álcázott gyávaság nyert szimbolikus színezetet: a névadójához foggal-körömmel ragaszkodó intézmény mintegy magamagát zárta a kádárizmus rezervátumába, hogy most, mint valami kipusztulásra ítélt természettani ritkaság, megmaradásáért ágáljon.

Lássunk hát tisztán e szimbolikus perpatvarban. Hogy az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM névadója mennyiben alkalmatos a serdülő ifjúság idoljául, ez ügyben az Akadémia tudós testülete alighanem illetékesebb, mint akárhány nosztalgiázó öregdiák és mégoly odaadó gyakorlógimnáziumi tanerő. A Facebook-csoportok virtuális ereje sem igen jöhet itt szóba, mert ezen logika mentén akárkit szentté avattathatnánk a jó Ferenc pápával, akinek megfelelő számú lájkolója akad a világhálóba. Vagy visszabiggyeszthetnénk az Országházra a vörös csillagot, minthogy évtizedeken át megszokta a szemünk. Arra hivatkozni végül, hogy a nem fakuló érdemekkel ékes gerilla és rendőrgyilkos égisze alatt hány kiválóság nevelkedett a tanintézményben, nagyjából akkora súllyal eshet a latba, mintha az Aranycsapat érdemein való osztozása miatt szobrot állítanánk Rákosi Mátyásnak a felcsúti stadionban.

Igaza van valamelyik hőbörgőnek: az úgynevezett SÁGVÁRIGIMNÁZIUM elnevezése nem túl lényeges kérdés. Mint fentebb írtam, akár az intézmény léte vagy nemléte is hidegen hagyhatja a közügyeinken tépelődőt. Ekkora cécót legutóbb akkor láttunk, amidőn egy társintézmény megtiltotta a tanórán való okostelefonozást, nemkülönben felfüggesztve a szabad helyváltoztatás jogainak gyakorlását. Maga a hercehurca tehát roppant provinciális. Üzenete azonban az én olvasatomban mélyen aggasztó: szimbolikus eszmékkel, történelmi igazsággal, morális kérdésekkel szembeni érzéketlenségünk éktelen példája.   

Marton Árpád

Forrás: http://www.szegedilap.hu/cikkek/kultureset/marton-arpad–tizmillioan-sagvariert-.html

 

Marton Árpád a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1994) és a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1995) végzett. 1992-től 2001-ig a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójának szerkesztője, majd szerkesztő-rendezője. 1998 és 2002 között több színházi produkció vetített látványterveit készítette el (Kajak-Kenu VB gálája a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Anna Karenina a Kisvárdai Várszínházban, majd a Ferencvárosi Nyári Játékokon). 2001-től tárcái és cikkei jelennek meg a Délmagyarország, a Szegedi Élet és az Új Ember című lapokban. 2003 óta állandó szerzője a Szegedtől Szegedig antológiának. 2005-től számos kulturális eseményt szervezett a Móra Ferenc Múzeum közművelődési munkatársaként, köztük az első szegedi Múzeumok Éjszakáját. 2004-től alapító munkatárs a Magyar Katolikus Rádióban (szerkesztő – Zenei Kincsestár, A vasárnap muzsikusa; műsorvezető – Szépség-Szalon); számos kulturális és portréműsort készített, 1000-nél több zenei műsora között a Mozart teljes életművét bemutató, Mozart-galaxis című, rádiótörténeti jelentőségű sorozattal. 2001 és 2006 között tagja volt a H.S.D. Magyar Rendezők Társaságának, 2006 óta a MAKÚSZ Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének valamint a Szegedi Írók Társaságának. Könyvei: Musical Kalauz. (Móra, Bp., 1998); „Ő muzsikál rajtam keresztül” – beszélgetés Rév Lívia zongoraművésszel (Kairosz, Bp., 2007); „Hazavár az Isten” – beszélgetés P. Nemeshegyi Péter dogmatikaprofesszorral (Kairosz, Bp., 2008); „A művész Isten szolgája” – beszélgetés Tokody Ilona operaénekessel (Kairosz, Bp., 2008); A felettes Mi – kulturális és médiaetika egyetemi tankönyv (GerhardusKiadó, Szeged, 2009); A Mozart-galaxis (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2009).

A szerző írásai korábban a SzegediLapon: A kép születése…; Marasztalások; A forrás és a csillag; Dóm tér, Isten veled; Mese a Barkos királylányról; Ibolyák virulása; Ők tudják; Szilveszteri versviccek; A nagy színésznő látogatása; „Anima mea in dolore est”; Táj, kép; Korai sirató; Giccs más a király; Holtszezon; Verismo negro…; Zene, fülemnek; (Intermezzo No. 2…); Belepte a nyál…; Alpesi Alhambra; A Madách Szníház fantomja…; Libaleárazás, dámabutik, pipipiac; 7 kérdés Herczeg Tamáshoz és Harangozó Gyulához; Szeged Tabánja; Tápai színvázlat; Ha szabad maradok!; Negyedik este Boldog Elréddel; 7 kérdés Fekete Gizihez; Graciőz gráciák; Költészetnapi variációk; A nyomra-vezető; Az én pálymunkám; Tűzben égők; Trio D’Arco Angelico; Hódolat lovaknak s lovasaiknak; Így vigalom, úgy unalom; Jézusmária!; Viva la opera!; Parasztvakítás; Hegyén-hátán lakodalom; Debil és fád; „Színház! Pompázó hazugság”; Nagy Anikó életmű-albuma, szegedi szerző művészportréjával; A gép öl, a lélek éltet (Tóth Pálról); A szólásszabadság határai; A cirkusz metafizikája; Krisztus négy megkísértése; Chopin

The post Tízmillióan Ságváriért! appeared first on Szögedöm.hu.