A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig kiáltványa.
Az igazi háttérhatalom emberei – a Gyermek Lajos mögött álló Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – ezt bizony komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata. Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi Diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – és kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a „hon(vissza)foglalásunk” végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a “hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla. Ha pedig a magyar történelemkönyvekben nem kapnak kellő hangsúlyt, hát másoktól a sulykolását hiába várjuk…

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek, egészen az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az Óperenciát! Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Ausztria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 80 év múlva, 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a „keresztes hadjárat” tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passau beli) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mintegy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesedmagával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két másik püspök, három apát, és tizenkilenc gróf is.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig. Erről minden magyarnak érdemes megemlékeznie Passaunál átlépve a ma osztrák-német határt!

De nagy ára volt a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. (Bárcsak neveikben túlélnének!)
Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda. Milyen érdekes! Az Ő neve bizony messze túlélte Őt! Csak viselői nem tudják, hogy miért! Éppen e diadalért! A Pozsonyi Diadalért oly gyakori ma is a Zoltán név!

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt “kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen az egyik legfontosabb érettségi tétel is lenne! Csonkolt roncsországunkban ma nem az!

Változnak azonban az idők. Szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett tavaly a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra 2012. július 07-én Ausztriában.

Bízom benne, hogy hamarosan nem jelenhet meg már hazánkban történelemkönyv e tanulságos lecke nélkül. Javaslatom azonban nemcsak egy leckényi tananyag, meg egy érettségi tétel. Mindezen alapvetésen túllépve magyar hadi játékokkal pompás ünnepnap is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. 

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – a “munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Leventésen

Szebb Jövőt!
kíván

Szögedi Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

The post A Pozsonyi Diadal magyar szemmel appeared first on Szögedöm.hu.

A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig (a Gyermek Lajos) kiáltványa.
Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – az igazi háttérhatalom emberei – ezt komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata. Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – és kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a honfoglalás végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a „hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla.

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata – grafika (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Austria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a keresztes hadjárat tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passaui) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mint egy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesed magával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig.

De nagy ára volt a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda.

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt „kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen érettségi tétel is lenne! Csonkolt roncsországunkban ma nem az!

Változnak azonban az idők. Szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra 2012. július 07-én Ausztriában.

Bízom benne, hogy hamarosan nem jelenhet meg már hazánkban történelemkönyv e tanulságos lecke nélkül. Javaslatom azonban nemcsak egy leckényi tananyag, meg egy érettségi tétel. Mindezen alapvetésen túllépve magyar hadi játékokkal pompás ünnepnap is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. 

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – a „munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Leventésen

Szebb Jövőt!
kíván

Szögedi Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

The post A Pozsonyi diadal magyar szemmel appeared first on Szögedöm.hu.

Hadműveletek a Duna déli partján

A gyülekezést követően a Duna déli oldalán, a római limes út nyomvonalát követve, egy bajor hadoszlop június 17-én megkezdte előrevonulását, és napi 25 kilométer átlagos menetteljesítménnyel haladva június 24-én átkelt a Bécsi-erdőn. A bajor támadási szándékot a gyepűsávban őrjáratozó felderítők valahol a Bécsi-erdő nyugati vonulatánál észlelték, és azonnal útnak eredtek a hírrel a határvédelmi egységekhez és a szállásterületeken tartózkodó, azonnal bevethető törzsi főerőkhöz. A határvédelmi erők a riasztást követően azonnal elindultak a gyepűsáv mélységébe azzal a céllal, hogy kihasználva a könnyűlovasság mozgékonyságának rendkívül megfelelő terep előnyeit, állandóan zaklatva a túlerőben lévő ellenséget, lassítsák annak előnyomulását a főerők beérkezéséig. A számítások azt mutatták, hogy a bajor hadoszlop a Fischa folyó környékéig ellenállás nélkül vonulhatott. Azonban ebben a térségben már megjelentek a határvédelmi erők és június 26-án felvették a harcérintkezést a támadók első csoportosításaival. Ettől kezdve a gyepűsávban folyamatosan nyomon követhető a határvédelem halogató harctevékenysége. Június 28-án beérkeznek a riasztott magyar főerők első csoportjai, és a Fischa keleti, 10–15 kilométeres sávjába érve feltehetően felváltották a két napja harcoló határvédő erőket. Amennyiben lépcsőzött bajor előrevonással és harcba lépéssel számolunk, akkor a főerőik bevetése erre az időre valószínűsíthető.

A dátumok alapján feltételezhető, hogy a főerők első csoportjainak (a Pozsonytól mintegy 40 kilométer mélységig riasztott csapatok) harcbavetésekor nagyobb összecsapásra is sor kerülhetett június 28–29-én. A nekrológiumoknak a püspökökre vonatkozó korai dátumai azt valószínűsítik, hogy a Duna déli oldalán a zömmel egyházi méltóságok által felállított had vonult, Theotmár salzburgi érsek vezetésével. Egyúttal utalnak a Pozsony előtti elhúzódó harcokra is.

A bajorok megerősödve a beérkezett erőkkel, tovább nyomultak, és június 29-ére mintegy 15 kilométerre megközelítették Pozsonyt. Ugyanezen a napon feltételezhető a főerőik újabb csoportjainak harcba lépése (Pozsonytól 80 kilométer mélységig riasztott csapatok). A dunántúli szállásterületek nagyobb mélységeiből (Szombathely, Komárom) július 1-jén és 2-án további magyar erők érkezhettek Pozsony térségébe, melyek feltehetően alkalmazási körletekben, csapdát állítva várták be az elfáradt bajor hadoszlopot. A bajorokkal harcérintkezésben harcoló csapatok magukra vonva a támadókat, bekerítésre alkalmas területre csalogatták a harcokban kifáradt bajor erőket, ahol már vártak rájuk a rejtett körleteket elfoglaló magyarok. Július 4-én, a Pozsonnyal szembeni Duna jobb partjához közeli térségben a szemben álló felek között döntő ütközetre került sor, melyben a magyarok hatalmas veszteségeket okozva súlyos vereséget mértek a bajorokra.

A bajor vereség alapvető okát abban látom, hogy nem szerveződhettek össze csapásmérő erővé, nem alkalmazhatták a döntő csata harceljárását. A magyarok támadása az időben elkülönült, csoportokba szervezett menetrendjüket érte, lehetővé téve részenkénti megsemmisítésüket, és a magyarok részéről az erőfölény megszerzését. Mindez azért alakulhatott így, mert nem ismerték a magyaroknak a messze hordó reflexíjaikra alapuló távolharc taktikáját és az ezzel kombinált, színlelt megfutamodás harceljárását. A vereséghez hozzájárulhatott – feltételezve az északi hadoszlop létét –, hogy a Duna két partján felvonuló erők nem rendelkeztek folyamatos összeköttetéssel, nem tájékozódhattak a kialakult helyzetről.

Torma Béla, ezredes (Új Honvédségi Szemle 2007/7.)

The post A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE appeared first on Szögedöm.hu.