A Pozsonyi Diadal – Nemzeti ünnepünk!
De lehetne illendőn – Május elseje helyett – méltán munkaszüneti napunk is!

Akár egy hosszú hétvégével… korabeli hagyományőrzőkkel, karnevállal, lovas viadalokkal…
Nemzeti értékeink ünneplésével, önbecsülésünk helyreépülésével…

Miért “ünnepeljük” szépnevű Pozsonyi Diadalunk helyett mégis részegülten a bukott kommunizmus Május elsejéjét – még mindig?

Talán azért is, mert a magyarság túlnyomó többsége máig nem is tudja, mi is volt a Pozsonyi Diadal…Lássuk hát! Hányadán is állunk Pozsonyi Diadalunkkal!

„Decretum… Ugros eliminandos esse” –  A magyarok kiirtassanak!

A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig (Lajos) kiáltványa.
Az igazi háttérhatalom emberei – a Gyermek Lajos mögött álló Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – ezt bizony komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza. Olyan erővel, hogy bő 120 évig földünkre nem merték tenni lábukat.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata.
Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi Diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a “hon(vissza)foglalásunk” végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a “hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Magyar történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla. Ha pedig a saját történelemkönyveinkben nem kaphat kellő hangsúlyt, hát másoktól a sulykolását hiába várjuk…

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek, egészen az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az Óperenciát! Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Ausztria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre
(Vindobonát, Bécset Wien nevén csak 1030-ban említik először.)

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi Diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és ő 200 km-rel nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 80 év múlva, 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a “keresztes hadjárat” tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passau beli) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mintegy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesedmagával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két másik püspök, három apát, és tizenkilenc gróf is.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig. Erről minden magyarnak érdemes megemlékeznie Passaunál átlépve a ma osztrák-német határt!

Nagy ára volt azonban a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. (Bárcsak neveikben túlélnének!)
Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda. Milyen érdekes! Az Ő neve bizony messze túlélte Őt! Csak viselői nem tudják, hogy miért! Éppen e diadalért! A Pozsonyi Diadalért oly gyakori ma is a Zoltán név! A hősi halottan is elfeledett Tarhos, Üllő és Jutas helyett. Illő lenne legalább Áldás hava elején (3.-a és 7.-e között) született fiainknak méltán Tarhos, Üllő vagy Jutas nevét adnunk. Velük talán régi hitünk is új erőre kap.

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt “kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen az egyik legfontosabb érettségi tétel is kellene legyen! Csonkolt roncsországunkban ma még mindig nem az!

Változnak az idők. Talán a szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra

Bízom benne, hogy hazánkban nem jelenhet már meg történelemkönyv e tanulságos lecke módszeres elhallgatásával. A történelmi jelentőségű diadal azonban Magyarországon nem lehet csak egy leckényi tananyag, hanem legalább egy érettségi tétel is kell legyen!

Mindezen alapvetésen túllépve az évforduló napjain magyar hadi játékokkal pompás ünnep is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. (Bár a maira is készen lehetne már.)

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – éppen a “munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Amíg szellemileg, meg lelkileg is gyöngék, csonkák vagyunk, addig hiába is várjuk a Magyar Föltámadást!

Megemlékezésül ajánlom az alábbi kis filmet:

Ma este a Pozsonyi Diadal emlékére gyermekeinknek is adjuk át a győzelem élményét!

Dr. Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Ajánlott olvasmány:

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A Pozsonyi diadal magyar szemmel

Nándorfehérvár Napja – Nemzeti Ünnepünk!

The post A Pozsonyi Diadal – máig nem Nemzeti ünnepünk! appeared first on Szögedöm.hu.

Lehetne… illendően munkaszüneti nap, akár egy hosszú hétvégével…
Nemzeti értékeink ünneplésével, önbecsülésünk helyreépülésével…

Miért „ünnepeljük” szépnevű Nemzeti Diadalunk helyett mégis részegülten a bukott kommunizmus Május elsejéjét – még mindig?

Talán azért is, mert a magyarság túlnyomó többsége azt sem tudja, mi is volt a Pozsonyi diadal…

„Decretum… Ugros eliminandos esse” –  A magyarok kiirtassanak!

A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig kiáltványa.
Az igazi háttérhatalom emberei – a Gyermek Lajos mögött álló Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – ezt bizony komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata. Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi Diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – és kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a “hon(vissza)foglalásunk” végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a “hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla. Ha pedig a magyar történelemkönyvekben nem kapnak kellő hangsúlyt, hát másoktól a sulykolását hiába várjuk…

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek, egészen az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az Óperenciát! Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Ausztria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 80 év múlva, 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a “keresztes hadjárat” tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passau beli) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mintegy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesedmagával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két másik püspök, három apát, és tizenkilenc gróf is.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig. Erről minden magyarnak érdemes megemlékeznie Passaunál átlépve a ma osztrák-német határt!

De nagy ára volt a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. (Bárcsak neveikben túlélnének!)
Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda. Milyen érdekes! Az Ő neve bizony messze túlélte Őt! Csak viselői nem tudják, hogy miért! Éppen e diadalért! A Pozsonyi Diadalért oly gyakori ma is a Zoltán név!

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt “kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen az egyik legfontosabb érettségi tétel is lenne! Csonkolt roncsországunkban ma nem az!

Változnak az idők. Szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett tavaly a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra 2012. július 07-én Ausztriában.

Bízom benne, hogy hamarosan nem jelenhet már meg már hazánkban történelemkönyv e tanulságos lecke módszeres elhallgatásával.
Javaslatom azonban nemcsak egy leckényi tananyag, hanem legalább egy érettségi tétel.

Mindezen alapvetésen túllépve magyar hadi játékokkal pompás ünnepnap is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. 

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – éppen a “munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Amíg szellemileg, meg lelkileg is csonkák vagyunk, addig hiába is várnánk a Magyar Föltámadást!

Hozzánk méltó,

Szebb Jövendőt!
kíván

Dr. Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Ajánlott olvasmány:

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A Pozsonyi diadal magyar szemmel

Nándorfehérvár Napja – Nemzeti Ünnepünk!

The post A Pozsonyi Diadal – Nemzeti Ünnepünk appeared first on Szögedöm.hu.

Diadaljaink emlékei helyett zavaros május elsejék izzatag munkásmozgalmi kötődése még mindig béklyóba veri a magyart.
Nem látjuk tőle az igazi Ünnepet!
Nándorfehérvárt nem ünnepeljük, míg május elseje meg még mindig piros betűs ünnepnapunk.
A “munka ünnepén” meg nem csak a magyar dicsőséget, de még a munkát is messziről kerüljük…
Ezzel szembe kellene néznünk: Röhejesen magyarellenesek vagyunk!
Ünnepelhetnénk a munkát akár munkával is!
A chicagoi csőcselék tombolásának és balsorsának avítt kötődéstől pedig igazán meg kellene már szabadulnia a modern magyarságnak. Egy érett nemzethez nem méltó a sajátja helyett más népek kétes évfordulóit ünnepelgetni. Majd ünnepli azt, aki akarja. Ki-ki magában, vagy elvtársai kedélyes körében. Bárki kiveheti a szabadnapjait és vigadhat. Amikor akar, vagy amikor épp a munkahelye engedi.
Ahogyan megszabadultunk a vörös októberi november 7.-étől, úgy könnyedén megszabadulhatunk a május elsejéktől is. Magyaros engedékenységgel meghagyva persze az ünneplés lehetőségét annak, akinek világnézete, vagy vallása (hiánya) úgy kívánja.

Ha már nem a 907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt Pozsonyi csatát, helyesebben, végre magyarul a Pozsonyi diadalt, első honvédő háborúnk sikerét ünnepeljük, hát itt van – jelenkorunkig a félidőben – Nándorfehérvár!

A mi örökségünk Nándorfehérvár és a diadala! Nem pedig holmi idegen május elsejék! Ahogyan már a módszerváltozással töröltük a november 7.-éket, úgy törölhetnénk le a Vörös Terror üres sör-virsli tolongásainak kétes emlékét is…

Ha munkaszüneti nap, hát a magyarnak Áldás hava (július) 22.-e, a Diadal Napja illendő, a diadalhoz méltó ünnepléssel, hagyományőrző fölvonulásokkal, korabeli hőseinket és vitézségüket idéző gyermekműsorokkal.

A Nándorfehérvári Csata. (Ismeretlen, 19. századi festő munkája)
A kép közepén kereszttel a kezében a győzelembe vetett HIT Hőse, Kapisztrán János.

A Nándorfehérvári Diadal 555. évfordulója alkalmából (2011-ben) a Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány már indítványozta Áldás hava (július) 22.-e nemzeti ünnepnappá és – május elseje helyett – munkaszüneti nappá nyilvánítását Magyarországon. Nem lett sok foganatja. A roncsország kétes elitje nem eszmél…

Idén keddi napra esik Nemzeti Ünnepünk. Érdemes hát elmerengeni rajta, a május elsejét kellene továbbra is, jövőre is munkátlanul elvesztegetni, vagy Nándorfehérvár diadalmas hangulatát idéző párviadalokat élveznénk inkább az évfordulón, a Nemzeti Ünnepen, illendően magyar szabadnapunkon?!

Szebb Magyar Jövendőt!
kíván

Tisztelettel:
Dr. Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány
alapító
www.makultur.hu

Emlékeztetőül: 2011-05-01 – Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

Ajánlott oldal még:

Magyar csaták újratöltve

Megvívhatjuk harcainkat – Megnyerhetjük csatáinkat! A Mohácsi Csata megnyerhető, de a Piski Csata is újrajátszható a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) által a Történelmi Animációs Egyesülettel indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével …

A Pozsonyi diadal magyar szemmel

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

Nehezen hihető, hogy 25 évvel a Vörös Terror bukása után még mindig annak karneválját ünnepeltetik a magyarral! S mi bizony tűrjük. Sőt jó képet is vágunk hozzá…

The post Nándorfehérvár Napja – Nemzeti Ünnepünk! appeared first on Szögedöm.hu.

A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig kiáltványa.
Az igazi háttérhatalom emberei – a Gyermek Lajos mögött álló Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – ezt bizony komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata. Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi Diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – és kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a „hon(vissza)foglalásunk” végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a “hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla. Ha pedig a magyar történelemkönyvekben nem kapnak kellő hangsúlyt, hát másoktól a sulykolását hiába várjuk…

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek, egészen az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az Óperenciát! Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Ausztria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 80 év múlva, 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a „keresztes hadjárat” tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passau beli) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mintegy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesedmagával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két másik püspök, három apát, és tizenkilenc gróf is.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig. Erről minden magyarnak érdemes megemlékeznie Passaunál átlépve a ma osztrák-német határt!

De nagy ára volt a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. (Bárcsak neveikben túlélnének!)
Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda. Milyen érdekes! Az Ő neve bizony messze túlélte Őt! Csak viselői nem tudják, hogy miért! Éppen e diadalért! A Pozsonyi Diadalért oly gyakori ma is a Zoltán név!

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt “kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen az egyik legfontosabb érettségi tétel is lenne! Csonkolt roncsországunkban ma nem az!

Változnak azonban az idők. Szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett tavaly a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra 2012. július 07-én Ausztriában.

Bízom benne, hogy hamarosan nem jelenhet meg már hazánkban történelemkönyv e tanulságos lecke nélkül. Javaslatom azonban nemcsak egy leckényi tananyag, meg egy érettségi tétel. Mindezen alapvetésen túllépve magyar hadi játékokkal pompás ünnepnap is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. 

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – a “munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Leventésen

Szebb Jövőt!
kíván

Szögedi Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

The post A Pozsonyi Diadal magyar szemmel appeared first on Szögedöm.hu.

A május elsejék munkásmozgalmi kötődése még mindig béklyóba veri a magyart. Nem látja tőle az igazi Ünnepet! Nándorfehérvárt nem ünnepeljük, május elseje meg még mindig piros betűs ünnepnapunk. A „munka ünnepén” meg nem csak a magyar dicsőséget, de még a munkát is messziről kerüljük…
Ünnepelhetnénk a munkát akár munkával is!
A chicagoi csőcselék tombolásának és balsorsának avítt kötődéstől pedig igazán meg kellene már szabadulnia a modern magyarságnak. Egy érett nemzethez nem méltó a sajátja helyett más népek kétes évfordulóit ünnepelgetni. Majd ünnepli azt, aki akarja. Ki-ki magában, vagy elvtársai kedélyes körében. Bárki kiveheti a szabadnapjait és vigadhat. Amikor akar, vagy amikor épp a munkahelye engedi.
Ahogyan megszabadultunk a vörös októberi november 7.-étől, úgy könnyedén megszabadulhatunk a május elsejéktől is. Magyaros engedékenységgel meghagyva persze az ünneplés lehetőségét annak, akinek világnézete, vagy vallása (hiánya) úgy kívánja.

Ha már nem a 907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt Pozsonyi csatát, helyesebben, végre magyarul a Pozsonyi diadalt, első honvédő háborúnk sikerét ünnepeljük, hát itt van – jelenkorunkig a félidőben – Nándorfehérvár!

A mi örökségünk Nándorfehérvár és a diadala! Nem pedig holmi idegen május elsejék! Ahogyan már a módszerváltozással töröltük a november 7.-éket, úgy törölhetnénk le a Vörös Terror üres sör-virsli tolongásainak kétes emlékét is…

Ha munkaszüneti nap, hát a magyarnak Áldás hava (július) 22.-e, a Diadal Napja illendő, a diadalhoz méltó ünnepléssel, hagyományőrző fölvonulásokkal, korabeli hőseinket és vitézségüket idéző gyermekműsorokkal.

A Nándorfehérvári Csata. (Ismeretlen, 19. századi festő munkája)
A kép közepén kereszttel a kezében a győzelembe vetett hit hőse, Kapisztrán János.

A Nándorfehérvári Diadal 555. évfordulója alkalmából (2011-ben) a Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány már indítványozta Áldás hava (július) 22.-e nemzeti ünnepnappá és – május elseje helyett – munkaszüneti nappá nyilvánítását Magyarországon. Nem lett sok foganatja. A roncsország kétes elitje nem eszmél…

Idén hétfői napra esik Nemzeti Ünnepünk. Érdemes hát elmerengeni rajta, a május elsejét kellene továbbra is, jövőre is munkátlanul elvesztegetni, vagy Nándorfehérvár diadalmas hangulatát idéző párviadalokat élveznénk inkább az évfordulón, a Nemzeti Ünnepen, illendően magyar szabadnapunkon?!

Szebb Jövendőt!
kíván

Tisztelettel:
Dr Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány
alapító
www.makultur.hu

Emlékeztetőül: 2011-05-01 – Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

Ajánlott oldal még:

Magyar csaták újratöltve

Megvívhatjuk harcainkat – Megnyerhetjük csatáinkat! A Mohácsi Csata megnyerhető, de a Piski Csata is újrajátszható a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) által a Történelmi Animációs Egyesülettel indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével …

A Pozsonyi diadal magyar szemmel

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

Nehezen hihető, hogy 22 évvel a Vörös Terror bukása után még mindig annak karneválját ünnepeltetik a magyarral! S mi bizony tűrjük. Sőt jó képet is vágunk hozzá…

The post Nándorfehérvár Napja – Nemzeti Ünnepünk! appeared first on Szögedöm.hu.

A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig (a Gyermek Lajos) kiáltványa.
Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök – az igazi háttérhatalom emberei – ezt komolyan is gondolták.
Százezres sereggel vonultak fel ellenünk – Nagy Károly frank uralkodó csaknem száz esztendővel azelőtti, avar eleinket szétverő és fosztogató hadjáratának dicsködében.

Meglepetésükre azonban a Kárpát-medence frissen rendeződött magyarsága iszonyú csapással sújtott vissza.

907. Áldás (július) hava 4.-étől 7.-éig tombolt a Pozsonyi csata. Helyesebben, végre magyarul: a Pozsonyi diadal!

Első honvédő háborúnk a támadó – és kiirtásunkkal fenyegetődző – nyugat teljes vereségével végződött.

A Pozsony térségétől az Enns-ig – tehát az Óperenciáig – terjedő csatában az Árpád fejedelem vezette magyar sereg megsemmisítette a Keleti Frank Királyság hadait. Számos forrás a honfoglalás végének tekinti az eseményt. Bölcsebben szólva a „hazatérés megerősítésé”-nek tekinthetjük a ránktörő nyugaton aratott teljes diadalt. Történelem tankönyveink mégis hallgatnak róla.

Geiger J. Péter : A pozsonyi csata – grafika (keptar.oszk.hu)

A csata – a csaknem négyszeres túlerő ellenére – a keleti frank seregek megsemmisítő vereségével végződött, amiben vezéreik, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett.

Átlépve az Enns folyón az Óperencián túlra, vagy onnan visszafelé magam erről mindig meg is emlékezem. Gyermekeim is diadallal harsogják: Átléptük az ó-magyar határt!

Enns, Austria legrégibb városa – utca a középkori (ma már inkább klasszicizáló barokk) főtérre

A Magyar Nagyfejedelemség 907-ben, a Pozsonyi diadalt követően kitolta határait az Enns folyóig, északon pedig biztosította a Morvaország alatti határvonalat. Alsó-Ausztria birtokba vételével uralma alá vonta a teljes Bécsi-medencét, és nyugatra – az avar gyepűkig – tolódtak a magyar szállásterületek. A magyarok sorra megostromolták és bevették a Duna menti várakat és városokat. Ezek közül Melk erődített apátságát Babenberg Lipót osztrák őrgróf csak 985-ben tudta visszafoglalni.

De lássuk csak, hogyan is történt a Duna-menti diadal!

A Kárpát-medence visszafoglalásának egyik fontos lépése volt, a gyepűrendszer kialakítása. A korábbi szittya-hun-avar területeinket megszálló, így ellenséges germán és szláv népeket a hazatéréskor igyekeztek őseink a határtól minél messzebb űzni.

Johannes Turmair, írói nevén Johannes Aventinus 1477-1534 között élt bajor történetíró Bajor évkönyvek (Annales Boiorium) című, 1521-ben megjelent krónikájában (Gyermek) Lajos német király Ennsnél hívja össze a nyugati seregeket, ahol dekrétumban rendeli el a magyarok kiirtását – Ugros eliminandos esse!

„Decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis elrendeljük, a magyarok kiirtassanak, kezdetű bullában hozták Európa tudomására a keresztes hadjárat tervét.

907. június 17. körül IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), keleti frank király (900-911), és a pápa hívó szavára több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (Passaui) kolostor között elterülő síkságon. A keresztesek táborában megállapodtak a hadjárat tervében is. A keresztes haderő legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, tekenősökből, ahogy a magyarok hívták a nyugati, páncélba burkolt, nehezen mozgó gyalogságot.

A több mint száztízezres nyugati sereggel szemben, mint egy harmincötezer fős magyar hadsereg állt. A keresztes haderő három hadoszlopban, kettő a Duna két partján, illetve egy hadoszlop a Dunán, hajókon közeledett Pozsony alá.
Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmar érsek. Az utánpótlást szállító hajóhad (flotta) vezetője pedig Sieghard volt.

A magyar hadvezetés célja az lehetett, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez a csapatok átkelését kellett megakadályozni, vagy megelőzni, valamint az utánpótlás lehetőségét elvágni. Így a csata első napján égő taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak kevesed magával menekült meg, s így vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

A másik két seregrész is hasonló sorsra jutott. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Majd megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A már sokszor alkalmazott szittya-magyar modor megint bevált.  A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is nehezen jutott csak el Passauig.

De nagy ára volt a honvédő háborúnak! Mi magyarok Árpádot és három fiát Tarhost (43), Üllőt (41), és Jutast (35) vesztettük el. Így lett ezért nem sokkal ezután a negyedik fiú, a tizenegy éves Zoltán-Zolta-Zsolt-Solt fejedelem Árpád utóda.

Árpád nagyfejedelem emlékműve Ópusztaszeren

A Pozsonyi csatában a támadó németek vesztesége annyira súlyos volt, hogy több mint száz esztendeig tartózkodtak mindenféle magyarellenes hadmozdulattól. Legközelebb csak 123 év múlva, 1030-ban mertek jelentősebb támadást indítani, akkor már a keresztény Magyar Királyság ellen. (Az utánpótlásukat akkor Búvár Kund intézte el…)

Hogyan lehet, hogy mégsem közismert e sorsdöntő csatánk? Milyen erő titkolta évszázadokon át előlünk. Hogyan lehet(ett) ezt „kifelejteni” a magyar közoktatásból? – Súlyos kérdések. Halovány válaszok…

Egy valóban magyar országon ez a – Nándorfehérvárit is messze felülmúló – diadal a történelemoktatás alaptétele és természetesen érettségi tétel is lenne! Csonkolt roncsországunkban ma nem az!

Változnak azonban az idők. Szovjet agymosás és deformkor után lassan megindul végre a magyar ébredés…
Ópusztaszeren Nyílzápor és Íjásztalálkozó emlékezett a csaknem feledésbe veszett magyar diadalra.

Az egyik legígéretesebb kezdeményezés: Pozsonyi csata Emléktúra 2012. július 07-én Ausztriában.

Bízom benne, hogy hamarosan nem jelenhet meg már hazánkban történelemkönyv e tanulságos lecke nélkül. Javaslatom azonban nemcsak egy leckényi tananyag, meg egy érettségi tétel. Mindezen alapvetésen túllépve magyar hadi játékokkal pompás ünnepnap is illendő lenne országszerte. A diadal négy napjához közelebb súlyozható hétvégére.
Egy valóban magyar ország hamarosan nagyszabású történelmi filmmel is készül majd a Pozsonyi Diadal következő évfordulóira. 

Amíg Pozsonyi és Nándorfehérvári Diadal napja(i) helyett a május elsejét – a „munka ünnepét” – ünnepli munkaszünettel a Kárpát-medence, addig nem is nevezheti magát tisztességgel Magyarországnak!

Leventésen

Szebb Jövőt!
kíván

Szögedi Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány

Könyvajánló: Torma Béla Gyula – Veszprémy László (szerk.) : Egy elfeledett diadal: a 907. évi pozsonyi csata (jelzet: 78.333)

Ajánlott még: A POZSONYI CSATA TÖRTÉNETE

A pozsonyi csata – 907 július 4-7. (Keszi Íjász Egyesület)

907. július 4. A pozsonyi csata kezdete – Rubicon

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián …

Szaniszló Ferenc a Pozsonyi Csata emlékén

Május elseje – nemzeti ünnep – Még mindig?

The post A Pozsonyi diadal magyar szemmel appeared first on Szögedöm.hu.