Szánalmas, ahogyan mi magyarok meg nem emlékezünk a Nagy Háborúban elesett hős eleinkről.
Nyugat-Európa országaiban legalább heti rendszerességgel sajtóhír egy-egy csata, vagy áttörés évfordulója, megemlékezése. A Világháború első hónapjainak 100. évfordulóján pedig e megemlékezések mindennaposak voltak. Nem úgy, mint nálunk.
Mi hős múlt elevenítése helyett szégyenkezve feledünk…

Remembrance Day – az “Emlékezés Napja” – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete.
A világháború utolsó napján, a négy évig várt Béke Napján emlékezik a nyugati világ.
Bizony ezt ünneplik ma szerencsésebb országokban, ahol nem volt Vörös Terror, nem volt Trianon, nem volt újabb vesztes háború, meg szovjet fölszabadúlás, és nem volt második – immár félévszázadra szóló – Vörös Terror sem! Nem volt kommunizmus és intézményesített nemzetellenes terror és agymoslékolás…

Szerencsések, akik csak embermilliókat áldoztak!

Mi egyetlen földünkön állomásozó katona nélkül befejezett háború után országunk kétharmadát vesztettük el… A hazaáruló bolsevik diplomácia, a Vörös Terror miatt, melynek jogörökösei még ma is büntetlenek, sőt szalonképesek. Persze balsütetű antant támogatással…

Mi nem ünnepelünk. Mi nem emlékezünk. Hivatalosan bizonyosan nem.
Senkinek eszébe nem jut megállni egy pillanatra sem!
De még csak el se merengünk rajta e napon, hányan ontották (hiába) a vérüket a Nagy Háborúban…
Azóta már jó ideje számozzuk is: az Első Világháborúban!

Bizony vannak, akik ma emlékeznek! Miért is éppen e napon?

Hát éppen csak azért, mert ez a nap az évfordulója a Világháború végének.

Ez az ünnepnap, ünnepóra, ünnepperc valahogy nem fogan meg a magyar világban…
Pedig bizony volna kire emlékeznünk!
Sok angol szenny és förtelmes szubkultúr söpredék helyett ezt tanulhatná el a magyar világ tőlük!

A Fegyverszünet napját – angolul: Armistice Day, franciául: jour de l’Armistice – megünneplik azonban az angolok és a franciák minden esztendő enyészet (november) hava 11.-én, az Első Világháborút lezáró Compiègne-i Fegyverszüneti Egyezmény aláírásának emlékére.

11. hó 11.-én 11 órakor megáll az élet Britanniában.

Az utcákon ugyan csak eggyetlen percre, de a hadapródiskolák és katonai létesítmények ennél hosszabban is megemlékeznek róla. Gyakran egész napos ünnepléssel, dallal, tisztelgéssel.

Talán ez az eggyetlen valóban ünnepelt ünnep Britanniában!
Nekik nincsen Március 15.-éjük, vagy Október 23.-ájuk! Nekik már egy jó bő ezer éve nem kellett rabigát lerázniuk. Nem voltak megszállóik. Nem voltak szabadságharcaik!
De emlékeznek e napon a két és fél millió elesett katonájukra…

Micsoda szám!

Két és fél millió brit katona esett el, hogy a szász rokonság térdre rogyjon, hogy német véreiket egy évszázadra démonizálják (fehértelenítsék!), hogy a franciák valamivel több, mint 2 megyét megszerezzenek (melyet azóta sem köszöntek meg), hogy a kommunizmus tombolhasson Oroszországban, hogy az EU előképét – a Népek Hazáját – az Osztrák-Magyar Monarchiát széttéphessék a rasszista (egyebek közt antiszemita) francia és az általuk fölkorbácsolt kisantant érdekek… Győztek a sötét háttérerők!

Népek hazája – EU mintaképe – a Monarchia széttépetett!

Ki tervezte Európának ezt a rettenetet?! A bűnösök leélhették életüket. Békében és gyarapodó gazdagságban. Felelősségre azóta sem vonta őket a történelem!

De mit is nyertek a britek?
Birodalmuk megrogyott. Történelmi nemesi családjaik tömegének magva veszett…

Ma már a maradék Britannia (is) Európa omló bástyája. A harmadik világ bevándorlói szétrágják a maradék brit értékeket. A sötét csőcselék tömegek mellett gyarmatiak utálták ki Britanniából a (ceruzás) népszavazáson az Európaiakat. Bizony ők, a Gyarmatközösség tagjai is szavazhattak (akár állampolgárság nélkül is) az éppen-ott-tartózkodás elvén Európa kirekesztéséről.

A világra szóló agymoslékolással ma már az angol templomok is javarészt üresek. Egyre fogy a keresztény Britanniában. De akik még tartják értékeiket, megszokásból eljárnak vasárnaponként…

A Remembrance Day-hez legközelebb eső vasárnap az elesettek, a “hősi halottak” emlékezete. Remembrance Sunday – az “Emlékezés Vasárnapja” – Britannia-szerte. Az lesz a mostani hétvége is.

Yeovilton, a Brit Haditengerészet repülőseinek temploma és temetője megemlékezés után (2013.11.11.-én 12 órakor)

A brit templomokban e napon minden elesettért imádkoznak. Európa áldozataiért. Minden keresztényért.
Itt lenne végre az idő, hogy velük imádkozzunk! A Mieinkért! És minden hiába elesettért! Amíg még van Kinek, amíg még van Miért…

Nekünk az Első Világháború áldozatainak fájdalmát is elhomályosítja az a horror, ami utána következett: a Vörös Terror, majd Trianon!

A négy nyugati hatalom képviselői közül talán a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le Trianon aláírást későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.”

A Nyugat – Britannia, Franciaország és Belgium – óriási erőkkel, lázas izgalomban készült a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára. Megemlékezések voltak és vannak mindenütt!
Utazásokat hirdetnek a (Nagy Háborús) harcterek látogatására! A 2-3 napostól a hetes kalandozásig… Új turisztikai ágazat burjánzik széles kínálattal…
Nálunk csak a hallgatás. A páratlanul alapos szegedi Szanka-gyűlyteménynek sincs máig sem helye! Pedig csonkországunk (eggyik?) legnagyobb Első Világháborús tára igazán megérdemelt volna egy önálló kiállítóházat (múzeumot) is a 100. évfordulóra…
Jelenleg szerte részletekben megtekinthető, egyebek között Szegeden a Délvidék Házban állandó tárlaton.

Ha Hős Őseinkre és Őseink Hősiességére nem emlékezünk, mi sem érdemlünk többet! De még annyit se! Csak a teljes feledést!

Emlékezzünk hát, hogy Hős Magyar Őseink is végre méltó emlékezetünkben újra élhessenek!

Dr. Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító

Ajánlott még ez angol rajzfilm is:

In Flanders fields the poppies blow
Between the crosses, row on row,
That mark our place; and in the sky
The larks, still bravely singing, fly
Scarce heard amid the guns below.

We are the Dead. Short days ago
We lived, felt dawn, saw sunset glow,
Loved and were loved, and now we lie
In Flanders fields.

Take up our quarrel with the foe:
To you from failing hands we throw
The torch; be yours to hold it high.
If ye break faith with us who die
We shall not sleep, though poppies grow
In Flanders fields.

The post Remembrance Day – ahol még él a hősökre “Emlékezés Napja” appeared first on Szögedöm.hu.

Halloween versus Remembrance Day

Igazán érdemes lenne átgondolnunk, mit is veszünk át a Nyugattól?!
A sarat, vagy az aranyat? A lumpenkultit, vagy az emberi méltóság emlékezetét?

A gyermekeink rémisztgetésére importált „ünnepnap” már rémesen terjedőben van…
A Halloween Britanniában enyésző kelta hagyományát amerikai gyökértelenek elevenítették föl a mai csöpögős, gusztustalan formájában. Sikeresen kiszorították ezzel a – kisebbségbe szorult – maradék keresztény által addig még ünnepelt „Hallowmas”-t is. Ez nagyjából a „halottak Napja” angol változata volt.

Eltemetett véreink emlékezetét – Halottaink Napjával – mi még őrizzük…
Vajon meddig?

Azt, hogy miért kell gazdag hagyományaink – néprajzosaink által bőségesen megörökített, mégis elfeledett – romjain egy idegen giccset növesztenünk, bizony nehéz megérteni. Értelmes embernek ezt értelmezni nehezen sikerül. Hát persze! Hiszen nincs is semmi értelme! A sötét magyarázat azonban eggyszerű: a proliterror, a multináci fenyegetés egyre nagyobb teret nyer interfasizálódó világunkban…

Kelta ősrémekre emlékezzenek a kelták, a magunk hagyományait meg ápoljuk mi magunk!

Lenne azonban mit tanulnunk a Nyugattól is!
Rémnap helyett ott kínálkozik az Emlékezet Napja!
A Nagy Háború emlékezetéé…

Enyészet (november) hava – azaz 11.hó – 11.-én 11 órakor Britanniában megáll a Világ!
Így történt ez ma is!
Megállnak a népek egy perc néma merengésre munkahelyen és utcán eggyaránt.
Őseikre és hőseikre emlékeznek, no meg az értelmetlenül – sötét háttérerők értelmére – kiontott vérre…

Remembrance Day – az “Emlékezés Napja” – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete.
Bizony ezt ünnepelték ma szerencsésebb országokban… Ahol nem volt Vörös Terror… Nem volt Trianon… Nem volt szovjet fölszabadúlás… és nem volt második, avagy Nagy Vörös Terror sem… Nem volt kommunizmus… és nem volt intézményesített nemzetellenes agymosás sem…

Szerencsések, akik csak milliókat áldoztak!

Nálunk nem ünnepelnek. Nem emlékeznek. Senkinek eszébe nem jut megállni egy pillanatra sem! De még csak el se merengünk rajta e napon, hányan ontották (hiába) a vérüket a Nagy Háborúban… (Azóta már számozzuk is: az Első Világháborúban!)

Ez az ünnepnap, ünnepóra, ünnepperc valahogy nem fogan meg a magyar világban…
Pedig bizony volna kire emlékeznünk!

Bizony vannak, akik ma emlékeztek! Miért is éppen e napon?

Hát éppen csak azért, mert ez a nap az évfordulója a Világháború végének.
Ezt a napot emlékezni bizony mégcsak nem is volna majmolás! Miként a halloweenezés bizony nem több, mint szánalmas amerika-majmolás…

A Fegyverszünet napját – angolul: Armistice Day, franciául: jour de l’Armistice – megünneplik azonban az angolok és a franciák minden esztendő enyészet (november) hava 11.-én, az Első Világháborút lezáró Compiègne-i Fegyverszüneti Egyezmény aláírásának emlékére.

11. hó 11.-én 11 órakor megáll az élet Britanniában.

Az utcákon ugyan csak eggyetlen percre, de a hadapródiskolák és katonai létesítmények ennél hosszabban, nagyobb – akár félnapos – rendezvénnyel is megemlékeznek róla.

A Háború végének napjához legközelebb eső vasárnap az elesettek, a “hősi halottak” emlékezete. Remembrance Sunday – az “Emlékezés Vasárnapja” – Britannia-szerte.

Yeovilton, a Brit Haditengerészet repülőseinek temploma és temetője az ünnepség és koszorúzás után…

A brit templomokban e napon minden elesettért imádkoztak. Európa áldozataiért. Minden keresztényért.
Itt lenne végre az idő, velük imádkoznunk! A mieinkért! És minden hiába elesettért! Amíg még van kinek, amíg még van miért…

Olyan emlékünnep ez Britanniában, mint nálunk a szebb emlékezetű Március 15.-ék, vagy mostanában az Október 23.-ák!
Ők emlékeznek a két és fél millió elesett katonájukra…

Micsoda szám! Két és fél millió elesett katonájukra emlékeznek a britek…

Két és fél millió brit katona esett el, hogy a megtámadott szász rokonság térdre rogyjon, hogy a régi ellenség, a franciák valamivel több, mint 2 megyét megszerezzenek (melyet azóta sem köszöntek meg), hogy a kommunizmus végre tombolhasson Oroszországban, hogy az – azóta megvalósított és rajongott – EU előképét – a népek hazáját – az Osztrák-Magyar Monarchiát széttéphessék a francia, meg az általuk fölkorbácsolt kisantant érdekek…

Népek hazája – az EU mintaképe – a Monarchia széttépetett!
A csehek, meg morvák németbe haraptak, a körüllakóink (perioikoszok) meg belénk!

Bizony e háborúnak gondolkodó ember értelmet nem adhat. Ez volt a sötét erők diadala…

Ki tervezte Európának ezt a rettenetet?! A bűnösök leélhették életüket. Békében és gyarapodó gazdagságban. Felelősségre azóta sem vonta őket a történelem! Senki sem!

De mit is „nyertek” a britek?
Birodalmuk megrogyott. Történelmi nemesi családjaik tömegének magva veszett…

Ma már a maradék Britannia (is) Európa omló bástyája. A harmadik világ bevándorlói szétrágják a maradék brit értékeket.

A világra szóló agymosással ma már a templomok is javarészt üresek. Egyre fogy a keresztény Britanniában. De akik még tartják értékeiket, megszokásból eljárnak vasárnaponként… Közben persze minden bazáruház már több, mint egy hónapon át ontja a halloween-giccset!

Vajon volna-e nekünk mire emlékeznünk az „Emlékezés Napján”?

Nálunk az Első Világháború áldozatainak fájdalmát is elhomályosítja az a horror, ami utána következett: a Vörös Terror, majd Trianon!

A négy nyugati hatalom képviselői közül talán a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le Trianon aláírást későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] ”

A Nyugat – Britannia, Franciaország és Belgium – óriási erőkkel, lázas izgalomban készült már több, mint eggy éven át a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára.
Ma megemlékezések mindenütt! Britanniában nyár óta csaknem minden nap!
Utazásokat szerveznek a (Nagy Háborús) harcterek látogatására! A 2-3 napostól a hetes kalandozásig… Új turisztikai ágazat burjánzik széles kínálattal.

Nálunk csak a hallgatás. A páratlanul alapos szegedi Szanka-gyűlyteménynek sincs máig sem helye! Pedig csonkországunk (eggyik?) legnagyobb Első Világháborús tára igazán megérdemelne egy önálló kiállítóházat (kismúzeumot) is a 100. évfordulóra…
Jelenleg szerte részletekben. Ma Szegeden csak az állami kezelésű Délvidék Házban tekinthető meg töredéke állandó tárlaton.
A múltját minden módon megtagadó, gyüttmöntekkel tipratott Szegeden egy ilyen gyűlyteménynek nincsen helye! Már-már „régi”-vé avanzsáló új rablói vannak itt nyárnak, ősznek és télnek is. Az idegen fattyak szegedi Hőseink Emlékét minden szavukkal, tettükkel tiporják, gyalázzák…

Ha Hős Őseinkre és Őseink Hősiességére nem emlékezünk, mi sem érdemlünk többet!
De bizony még annyit se! Csak a teljes feledést!

Hős Magyar Őseinket honn nem emlékezzük, őket nem ünnepeljük!
Ha ők nem élnek emlékezetünkben, mit várunk mi a jövőtől?
Ránk már igazán nem lesz miért emlékezni…

Leventésen
Szebb Jövőt!
kíván:

Dr Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító
Ajánlott olvasmány:

Remembrance Day – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete

The post Gyermekrémnap vagy Hősemlékezet? appeared first on Szögedöm.hu.

Szerencsések, akik csak milliókat áldoztak!

Nálunk nem ünnepelnek. Nem emlékeznek. Senkinek eszébe nem jut megállni egy pillanatra sem! De még csak el se merengünk rajta e napon, hányan ontották (hiába) a vérüket a Nagy Háborúban…
Azóta már számozzuk is: az Első Világháborúban!

Bizony vannak, akik ma emlékeznek! Miért is éppen e napon?

Hát éppen csak azért, mert ez a nap az évfordulója a Világháború végének.

A Fegyverszünet napját – angolul: Armistice Day, franciául: jour de l’Armistice – megünneplik azonban az angolok és a franciák minden esztendő enyészet (november) hava 11.-én, az Első Világháborút lezáró Compiègne-i Fegyverszüneti Egyezmény aláírásának emlékére.

11. hó 11.-én 11 órakor megáll az élet Britanniában.

Az utcákon ugyan csak eggyetlen percre, de a hadapródiskolák és katonai létesítmények ennél hosszabban is megemlékeznek róla.

Talán ez az eggyetlen valóban ünnepelt ünnep Britanniában! Nekik nincsen Március 15.-éjük, vagy Október 23.-ájuk! Nekik már egy jó bő ezer éve nem kellett rabigát lerázniuk. De emlékeznek a két és fél millió elesett katonájukra…

Micsoda szám! Két és fél millió elesett katonájukra emlékeznek a britek…

Két és fél millió brit katona esett el, hogy a szász rokonság térdre rogyjon, hogy a franciák valamivel több, mint 2 megyét megszerezzenek (melyet azóta sem köszöntek meg), hogy a kommunizmus tombolhasson Oroszországban, hogy az EU előképét – a népek hazáját – az Osztrák-Magyar Monarchiát széttéphessék a francia és az általuk fölkorbácsolt kisantant érdekek…

Népek hazája – EU mintaképe – a Monarchia széttépetett!

Ki tervezte Európának ezt a rettenetet?! A bűnösök leélhették életüket. Békében és gyarapodó gazdagságban. Felelősségre azóta sem vonta őket a történelem!

De mit is nyertek a britek?
Birodalmuk megrogyott. Történelmi nemesi családjaik tömegének magva veszett…

Ma már a maradék Britannia (is) Európa omló bástyája. A harmadik világ bevándorlói szétrágják a maradék brit értékeket.

A világra szóló agymosással ma már a templomok is javarészt üresek. Egyre fogy a keresztény Britanniában. De akik még tartják értékeiket, megszokásból eljárnak vasárnaponként…

Ez a vasárnap az elesettek, a „hősi halottak” emlékezete volt. Remembrance Sunday – az „Emlékezés Vasárnapja” – Britannia-szerte.

Yeovilton, a Brit Haditengerészet repülőseinek temploma és temetője (2013.11.11.-én 12 órakor)

A brit templomokban e napon minden elesettért imádkoztak. Európa áldozataiért. Minden keresztényért.
Itt lenne végre az idő, velük imádkoznunk! A mieinkért! És minden hiába elesettért! Amíg még van kinek, amíg még van miért…

Nekünk az Első Világháború áldozatainak fájdalmát is elhomályosítja az a horror, ami utána következett: a Vörös Terror, majd Trianon!

A négy nyugati hatalom képviselői közül talán a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le Trianon aláírást későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.”

A Nyugat – Britannia, Franciaország és Belgium – óriási erőkkel, lázas izgalomban készül a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára. Megemlékezések mindenütt!
Utazásokat hirdetnek a (Nagy Háborús) harcterek látogatására! A 2-3 napostól a hetes kalandozásig… Új turisztikai ágazat burjánzik széles kínálattal…
Nálunk csak a hallgatás. A páratlanul alapos szegedi Szanka-gyűlyteménynek sincs máig sem helye! Pedig csonkországunk (eggyik?) legnagyobb Első Világháborús tára igazán megérdemelne egy önálló kiállítóházat (múzeumot) is a 100. évfordulóra…
Jelenleg szerte részletekben megtekinthető egyebek között a Délvidék Házban állandó tárlaton.

Ha Hős Őseinkre és Őseink Hősiességére nem emlékezünk, mi sem érdemlünk többet! De még annyit se! Csak a teljes feledést!

Még maradt néhány hónapunk fölébredni, hogy Hős Magyar Őseink is végre méltó emlékezetünkben újra élhessenek!

Dr Szabó László

Magyar Kultúrális Örökség
Alapítvány
alapító

www.makultur.hu

The post Remembrance Day – a Nagy Háborúban elesettek emlékezete appeared first on Szögedöm.hu.