Dombiratoson született 1924. december 21-én. Apja mesterségét, az asztalosságot tanulta ki, és szakmájában dolgozott 1946-ig. Harmadéves magyar–orosz szakos egyetemi hallgató volt Szegeden, amikor megjelent első novellája, A sintér, a Tiszatájban. 1953-ban szerzett diplomát. Egy ideig a Szabad Nép munkatársa, 1953-tól az Orosz Filológiai Intézet tanársegéde, utána kollégiumi igazgató volt. 1957 után sűrűbben jelentkezett írásaival. 1958-tól a Somogyi-könyvtár tudományos munkatársa, 1973-tól igazgatója volt. 1976-ban választották meg először a dél-magyarországi írócsoport titkárává, majd 1982-ben ismét. A Somogyi-könyvtár új, Dóm téri palotájának építését folyamatosan gondozta, az új épület 1984-es átadása után nem sokkal, 1989-ben vonult nyugdíjba. 1998-tól a Szegedi Írók Társaságának első elnöke volt.

Kötetei: A köszörűs kádi, 1959. Atya, fiú, Szentlélek, 1962. (Paraszt-drámai históriák); Mi, janicsárok, 1969 (regény) Álarcban, 1976 (kisregények); Móra Ferenc betűösvényein, 1979 ; A Szegedi Nagyárvíz Képeskönyve, 1979; Legeltetés a három sárkány pusztáján, 1984 (Délalföldi népmesék) Iratos dombon, 1988 (A szülőfalu regényes bemutatása); Anyám fiai, 1990 (Újkori, háborús novellák); Mély a Tiszának a széle, 1995. (Szeged környéki népmesék); Szegedi regélő, 1999 (dokumentumregény); Teremtő Jó Istvánék emlékező könyve, 2000 (történelmi regény); In prigione (Rabságban — Olasz foglyok a szegedi várban), 2001 (történelmi regény) Szeged vidámítása I-II, (dokumentumregény), 2004.; Tiszajárás (riport-szociográfiák), 2006. Róla: A 75 éves Tóth Béla vándortarisznyája belbecséből, 2000. K.: Juhász Gyula-díj, Szabó Ervin – díj, Bölöni-díj, József Attila – díj: 1970, 1986, A Munka Érdemrend Arany Fokozata, 1987, Pro Urbe – díj 1995, A Szegedért Alapítvány Fődíja, 1997.

The post Elhunyt Tóth Béla író appeared first on Szögedöm.hu.