Intő példa lehet mindannyiunk számára a vizek országában, milyen kincsnek is vagyunk birtokában!

Egyszer volt, hol nem volt, volt valaha egy meseszép tó az ősi Szittyaföld déli – kazah, üzbég és türkmén – határvidékén. A tavat két bővizű folyam táplálta, az Amu Darja délről és a Szir Darja keletről. Területe 68,000 négyzetkilométer volt, és ezzel a világ negyedik legnagyobb sóstavaként tartották számon. Az Aral-tó esete intő jel…

A szovjet tudósok bölcs fejlesztése halálra ítélte e kincses tavat.

A tónak különleges, gazdag élővilága volt. Halászata és a kapcsolódó feldolgozó ipar egykor több, mint 30.000 ember számára nyújtott megélhetést. Vízét 113 halászhajó járta, és a Szovjetunió haltermelésének 1/6-át adta.

Halászok az Aralon 1952-ben

Mujnak kikötője a harmincas években

Mujnaki halkonzervek

A környező aszályos, sivatagos területek lakói szívesen töltötték itt szabadságukat:

 Fürdőzők az Aral tóban

Azonban az negyvenes évek végén a szovjetek elhatározták, hogy a tavat tápláló folyamok mentén öntözőcsatornákat építenek, hogy rizst, dinnyét, gyapotot termelhessenek a Kara-kum sivatag aszályos területein. A nagyszabású építkezésről a szovjet híradások esetén szokásos szuperlatívuszokban számolt be a filmhíradó:

Gondos kezek valósították meg a pihent elméből kipattant ötletet, és a eredmény nem is maradt el. No, hát éppenséggel nem lett Üzbegisztán a világ vezető rizstermelő nagyhatalma… viszont a mértéktelen vízkivétel miatt a tó szintje 1960-tól fogva megállíthatatlanul apadni kezdett!

Így zsugorodott a tó (Forrás: Wikipedia, by NordNordWest)

Sebaj – mondták az orosz vízmérnökök – mi sem egyszerűbb ennél, csak meg kell fordítani az Irtis, Iszim, Pecsora és Tobol folyamok folyásirányát, építeni egy 2500 km hosszú csatornát a sztyeppén, és máris föl lehet tölteni az Aralt az Ob folyó vízével!

Hogy a munka haladós legyen, föld alatti atomrobbantásokkal kívánták átrendezni a terepet. 1971 márciusában meg is történt az első, 15 kilotonnás robbantás Vasjukovo falu közelében, eredménye egy 750 méteres kráter és erős nukleáris szennyezés lett. 1975-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nyomására a tervezett, tovább 250 robbantást átmenetileg felfüggesztették. Ez így is maradt egészen 1986-ig, amikor is hivatalosan is leállították a költségesnek ígérkező építkezést (egy mai becslés szerint kb. 40 milliárd USA dollárból lehetne megépíteni a csatornát).

A soha el nem készült csaknem háromezer kilométeres Sib-Aral csatorna nyomvonalterve

Ekkoriban a mujnaki kikötő már hat éve használhatatlan volt. A megfeneklett halászhajókat sorsukra hagyták, a lakosság nagy része elvándorolt.

Az egykori halászkikötő ma már több mint 150 km-re van az Aral tóból megmaradt pocsolyától.

Hotel Mujnak

A városka egykori főutcája

Halászok esőköpenyben és gumicsizmában nehezen hihető, hogy valaha zordon, esős időjárás lehetett itt

Ahogyan a tó kiszáradt, sókoncentrációja egyre emelkedett, ehhez élővilága nem tudott alkalmazkodni, és folyamatosan pusztult. A már kiszáradt medert homokviharok kavarták fel, és sóval terítették be a környéken termesztett haszonnövényeket. Ezen homokviharok, valamint az általános vízhiány a halászat után hamarosan a mezőgazdaságot is tönkretette.

A Mujnakba vezető út jobbra-balra látszik, hogy itt már a gyomok sem élnek meg

A helyi lakosoknál gyakorivá vált a torokrák, a tuberkolózis, és más légzőszevi megbetegedések. A proteinhiányos táplálkozás miatt az emberek anémiásokká váltak, és a csecsemőhalandóság az egekbe szökött.

Mumifikálódott haltetem a Barsekelmes (egykori) sziget közelében A sziget természetvédelmi terület volt, sőt, jogilag még ma is az, csak már kissé okafogyottan.

Azért az Aral vidékén még most is járnak hajók… a sivatag hajói, a tevék pihennek a partra vetett halászhajók árnyékában.

(A Karakalpakiját a kilencvenes években egy lengyel filmrendező újrafestette, hogy az ökológiai katasztrófáról forgatott dokumentumfilmje drámai hatását fokozza.)

2004-re a tó elvesztette korábbi területének 75, vízmennyiségének 90%-át.

Az egészben az a legmegrázóbb, hogy mindez alig egyetlen emberöltő alatt történt. Néhány még ma is él azok közül a halászok közül, akik egykor ezeken a hajókon dolgoztak.

Ainaev Musa 13 éves korában ment ki először halászni az Aral tóra. Mára már csak ez a fénykép maradt neki a hajdan pazar halgazdagságból…

Dokumentumfilm sok archivval az Aralról

Forrás: greenfo.hu

The post Aral – Teljes éghajlati veszedelem egyetlen emberöltő alatt appeared first on Szögedöm.hu.

Ennek első vivmánya az erőszakos beolvasztás volt. A „szabadság, testvériség, és  egyenlőség” szent nevében azonnal bezárták a más nyelvű iskolákat, nyomdákat, szervezeteket. Majd a katolikus papok kinevezését a hivők szavazataira bízták.

Ennek a végrehajtása nem ment simán, hiszen Franciaország lakosságának több mint fele, nem volt francia. Legtovább a bretonok harcoltak a Franciaország szemetéből toborzott fegyveres rablóbanda ellen. A két évig tartó kegyetlen harcban a bretonok kétszázezer férfit, nőt, gyereket vesztettek, borzalmas körülmények között. Csak a huszadik század végén engedték meg a nemzetiségi nyelven tanító iskolák megnyitását.

A nacionalizmus viharos sebességgel terjedt és rengeteg kisebb-nagyobb háborúnak volt okozója. Az eddig különböző dinasztiák alatt aránylag békésen együttélő népek gyűlölni kezdték egymást. Nemcsak önállóságra törekedtek, de más, gyöngébb népekre is ki akarták terjeszteni hatalmukat. Siker esetén, tűzzel vassal azok megsemmisítésén, beolvasztásán, kivándorlásra kényszerítésén, kitelepítésén dolgoznak.

A világ láthatatlan urai villámgyorsan kihasználták e rendszernek a kínálkozó eszközeit hatalmuk, befolyásuk megalapozására. Nekik a BÉKE az igazi ellenségük. Nagy pénzeket és hatalmas politikai befolyást csak háborús eszközökkel lehet elérni.

Napoleon leverése után a világháború első felvonása végével kínálkozott a legjobb alkalom. A határokat úgy igyekeztek megvonni, hogy minél több kisebbség kerüljön a győzők kezére, hiszen azok harca az elnyomás ellen, kitűnő ok lesz a második felvonás kirobbantására.

A trianoni határokat kizárólag azért húzták meg, hogy a magyarokat legalább négy ellenség fogja körül. Nyugat Magyarországot is azért adták Ausztriának, hogy legyen egy rágnivaló csont közöttünk.. Lengyelország határait is a később biztosan bekövetkező konfliktusok könnyű előidézése érdekében jelölték ki. Sok németet, ukránt, litvánt ajándékoztak a lengyeleknek. Tetejében pedig egy korridort adtak nekik a tengerre a németek lakta területeken keresztül.

A békecsinálók nem voltak hülye gyerekek. Nem tévedésből rendezték így sorsunkat, hanem egy végetnemérő konfliktus magvait szándékosan ültették el népeink között.

A második felvonás végén „helyreállitották” a háborús okokat és még meg is tetézték azokat. A Szovjetet beengedték a Kárpát medencébe. Gondolom azért, hogy könnyebben támadhassák meg Európát a Bécsi Medencén és a Po völgyén keresztül.

A lengyeleknek megint odaadtak Németországból egy darabot, ami nem járt nekik.

Kelet Poroszországot pedig bekebelezték a Szovjet Unióba. Lengyelország keleti részéből is lekanyaritottak egy jó darabot. Mindezt szintén egy eljövendő konfliktus reményében tették.

A Szovjet szétesése idején az oroszok, tőlük nem várt nagylelküséggel az Ukránoknak  adták a Donyec medencét, ahol az ukránok hiánycikkek, Krim félszigetről is lemondtak,  ahol azok szintén ritkaság számba mentek.

Igy érkeztünk el napjainkig, mikoris Nyugat magához akarta ölelni Ukrajnát az  oroszok legnagyobb bosszúságára. Az ottani orosz milliók pedig hirtelen ráébredtek, hogy  szivük mélyén végyakoznak visszatérni a „Cár atyuska” szőrös kebelére.

A francia forradalom következményeinek még nincs vége. Megoldatlan problémák  ezeken kívűl is akadnak még garmadával. Itt van néhány, a teljesség igénye nélkül:
Baszkok, Catalánok, Bretonok, Belgium kettészakadása, Moldáv köztársaság, Erdély, Bácska, Felvidék, Ruszinok, Korzika, a Morvák, az ukrajnai lengyelek románok, magyarok, a krimi tatárok…

Nem fogunk unatkozni, de még unokáink sem…

Raraavis
2014 március 4

The post Az ördög műve appeared first on Szögedöm.hu.

Cár Bomba – moziképen…

A valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki, és 1961. Mag hava (október) 30-án robbantották fel Novaja Zemlja fölött. A górbomba a hidegháború során természetellenes propagandacélokat szolgált. A fejlesztés során „Ványa” ill. „Nagy Iván” néven szereplő bombát a Nyugat nevezte el Cár Bombának, furcsa is lett volna a cár-mészáros szovjet hatalomtól ilyen rendszerellenes névadás. A „Cár Puska” (a világ legnagyobb ágyúja) meg a „Cár Harang” (a világ legnagyobb harangja) is bizonyára névmintául szolgáltak. Talán „Rettegett Iván” rémképe is segített a képzettársításban. Mára azonban ezt az elnevezést vették át és használják széles körben az orosz források is. Hivatalos szovjet típusjelzése AN602 volt, de ismert az RDSZ–202 jelzés is.

A Cár-bomba másolata múzeumban

A Cár Bomba soha sem állt hadrendben, szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt, főként annak csúcspontján, az 1960-as évek elején. A bomba kísérleti robbantását Nyikita Hruscsov pártfőtitkár kezdeményezte 1961. július 10-én, azzal, hogy arra az SZKP XXII. Kongresszusának ideje alatt kerüljön sor. A fejlesztésének kezdetei azonban az 50-es évek közepéig nyúlnak vissza.

A Cár-bomba egy 50 Mt (50 millió tonna TNT-nek megfelelő) hatóerejű többfokozatú termonukleáris fegyver (hidrogénbomba). Eredetileg háromfokozatúra és kb. 100 Mt hatóerejűre tervezték, de ekkor igen jelentős radioaktív csapadék keletkezett volna. Ennek csökkentése érdekében a harmadik fokozatban az urán-238 köpenyt ólommal helyettesítették. A kialakításnak köszönhetően a felszabaduló energia 97%-a a fúzióból származott, így a radioaktív szennyezés kismértékű volt. A bomba igen nagy hatóereje ellenére az egyik „legtisztább” atomfegyver volt. Tömege 27 tonna, a fékezőernyő tömege pedig további 800 kg. Hossza 8 m, legnagyobb átmérője pedig 2 m.

A bombát az Arzamasz–16 zárt városban (mai neve: Szarov (talán beszélő név?), város a Nyizsnyij Novgorod-i területen) lévő kutatóintézetben tervezték és építették. Kifejlesztésében Julij Boriszovics Hariton vezetésével fontos szerepet játszottak Andrej Szaharov, Viktor Adamszkij, Jurij Babajev és Jurij Trutnyev fizikusok.

A Cár Bomba felrobbantása után röviddel a tervező, Andrej Szaharov nyilvánosan követelte az atomfegyverkezés beszüntetését. Hasonló a szovjet „zseni” ébredése az atombombát kierőszakoló, majd később betiltását követelő – a minden korok hiú tudósaival egy követ fújó – Einstein „bombaszilárd” álláspontjával.

A hordozó repülőgép
Az első változat a tervek szerint még 40 tonnás volt, de ezt a bombázó repülőgép fejlesztői az OKB–156 tervezőirodában túlságosan nagynak találták. A bomba tömegét később 20 tonna körülire csökkentették. A Tupoljev-tervezőiroda (OKB–156) a Cár-bomba hordozására a már hadrendben álló Tu–16, vagy az éppen a fejlesztés végső stádiumában lévő Tu–95 nehézbombázó átalakított változatát javasolta. Végül a Tu–95 mellett döntöttek, a Cár Bomba hordozására átalakított változat pedig a Tu–95V típusjelzést kapta.

A Cárbombázó ifjabb változata (Tu–95MSZ) – A Tu–95 (NATO-kódja: Bear) a Szovjetunióban kifejlesztett stratégiai bombázó repülőgép. Többféle felszereltséggel, több szerepkörben is alkalmazták. A Tu–95-t elsősorban rakétahordozó nehézbombázóként használják.

A Tupolev Tu-95 BEAR háromnézeti rajza

A repülőgép átalakításanak előkészületei már az 1950-es évek közepén elkezdődtek, a munkálatokat Alekszandr Nadaskevics irányította. A nagyméretű légibomba felfüggesztéséhez át kellett alakítani a Tu–95 bombaterét, meg kellett erősíteni a repülőgép egyes szerkezeti elemeit, valamint át kellett alakítani a fegyverfelfüggesztési pontokat, és a törzsből ki kellett szerelni az üzemanyagtartályok egy részét. 1955-re elkészültek az átalakítás tervei. A bombát a törzsbe félig besüllyesztett állapotban függesztették a gépre. A bombát három bombazár rögzítette, ezek egyidejű nyitásáról átalakított elektromos berendezések gondoskodtak. A gép átalakítását Zsukovszkijban végezték. A munkálatok 1956-ban kezdődtek és 1959-ig folytak. A kísérleti repülésekhez elkészítették a Cár Bomba makettjét.

A Cár Bomba gombafelhője 160 km távolságból. Magassága 56 km a fölvétel pillanatában.

A Cár Bombát a szállító repülőgép 1961. október 30-án 10 500 m magasságban oldotta ki, és az a földfelszín felett 4000 m (a tengerszint felett 4200 m) magasságban moszkvai idő szerint 11 óra 32 perckor robbant föl a Novaja Zemlja északi részén lévő nukleáris kísérleti telep fölött (73.85° N 54.50° E). A bomba megfelelő magasságon való felrobbantásáról légnyomásérzékelő gondoskodott.

A Cár Bomba tűzgömbje kb. 8 kilométeres átmérővel, csaknem elérte a 10,5 kilométeren távozó hordozóját, a Tu-95-ös bombázórepülőgépet. A levegőben robbant, hogy kevesebb rengést idézzen elő. Így azonban még ejtőernyővel késleltetve is veszélyeztette a bombázó személyzetét.

A Cár Bomba ugyan az 1950-es évek végére készen volt, de a hidegháborús helyzet átmeneti javulása miatt akkor nem került sor a kísérleti robbantásra. Csak 1961-ben, a keleti és a nyugati szembenállás erősödésekor (ld. 1961-ban az első berlini fal, 1962-ben a kubai rakétaválság) vált időszerűvé a fegyver képességeinek demonstrálása. A Tu–95V bombázó 1959-re ugyancsak készen állt, de utána egy Kijev melletti katonai repülőtéren, Uzinban gyakorlógépként állomásozott. 1961-ben a gépet áttelepítették az Arhangelszki területen lévő Vaenge repülőterére, ahol felkészítették a kísérleti bombavetésre. Ennek során a gép fehér színű hővédő réteget kapott, majd felszerelték rá a bombát is.

A robbanás tűzgömbje elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is. A fényhatás még 1000 km távolságból, így Finnországból is látható volt. A hőhatás akkora volt, hogy még 100 km-es távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott (volna). A robbanáskor kialakult gombafelhő 64 km magasra emelkedett, és 30–40 km széles volt. A rengési (szeizmikus) lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.

A bomba hatóerejét az amerikai források kezdetben 57 Mt-ra becsülték, de az 1991 utáni hivatalos orosz források is az 50 Mt-s hatóerőt erősítik meg. A Cár Bomba robbanásakor 39 nanoszekundum (3,9·10⁻⁸ másodperc) alatt 2,1·10¹⁷ joule energia szabadult fel, ez 5,3·10²⁴ watt teljesítményt jelent. A Cár-bomba felrobbantása volt ezidáig az emberiség történetében mesterségesen felszabadított legnagyobb energia, amely nagyjából megegyezik a Nap ugyanennyi idő (39 nanoszekundum) alatt kibocsátott energiájának 1%-ával.

A Castle Bravo kísérleti robbantás gombafelhője

Összehasonlításul, az Amerikai Egyesült Államok által épített legnagyobb nukleáris fegyver, a B41-es bomba hatóereje 25 Mt, a legnagyobb felrobbantott amerikai atomfegyver, a Castle Bravo kísérlet hatóereje pedig 15 Mt volt. Kevesebb, mint negyede a kevély szovjet rettenetnek!

A Cár Bomba – dokumentumfilm

Tsar Bomba – Largest Nuclear Device Ever Tested (50MT)

Ajánlott (forrás)olvasmány: Cár-bomba

The post Cár Bomba – a szovjet rettenet appeared first on Szögedöm.hu.