Dugonics András Szeged szülötte, a szegedi városi kapitány fia, 1788-tól a Budai Egyetem rektora.

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859. július 31.)

Dugonics a nyelvújító mozgalom gyökeres (radikális) alakja volt, aki a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egyetlen “somma” (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés.
Ezt az irányzatot tudálékos deáksággal ma is “purista”-ként emlegetik. Ennek illendőbb magyar megfelelője a “tisztász”, vagy pontosabban “nyelvtisztász” (Sz.) lehetne…

Rendtársa, és életrajzírója, Karácsony Chrysostom Incze ekképp jellemezte: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Számtanunk és mértanunk alapszavait ő alkotta. Ma nevét sem említjük e minőségben…

Sokoldalú műveltségét ma bármelyik toronyaljas megirigyelhetné…
Persze csak, ha volna hozzá képessége, hogy a minőségi különbséget érzékelje!

Néhány műve

• Troja veszedelme, melyet a régi versszerzőknek irásiból egybe szedett és versekbe foglalt. Pozsony, 1774. (Magyarázó jegyzetekkel. Függelékként néhány költeményfordítása található: Vergilius első eklogája, Ovidiustól Pallas és Arachne regénye és A világkorok leirása, valamint Horatiustól két óda.)
• Andreae Dugonicii Argonauticorum, sive de Vellere Aureo, LL. XXIV. Pozsony és Kassa, 1778. (Tanítóregény.)
• Ulyssesnek, ama hires és nevezetes görög királynak csudálatos történetei. Pest, 1780. (Amelyben az Odüsszeiát követte szabadon.)
• A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria.) Pest, 1874. (2. bővített kiadás, Pozsony és Pest, 1798.)
• A tudákosságnak III. könyve: A három szögellések (trigonometria) és IV. könyve: a csúcsos szelésekről (de sectionibus conicis). Pozsony és Pest, 1798. A szerző ezen munkájával felelt II. József kormányának a német nyelvet tannyelvül kijelőlő rendelete ellen, a magyar nyelvnek a felsőbb tudományok tárgyalására is alkalmas voltát bizonyítandó. A munka címén hibásan áll második kiadás; csak a két első kötet 2. kiadásához tartozott.)
• Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony Világas-Váratt, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben. Pozsony és Kassa, 1788. (Ism. Mindenes Gyűjtemény 1789. I. 129. l. 2. javított kiadás. Pozsony és Pest, 1791. 3. kiadás. Ugyanott, 1805.)
• Az arany pereczek. Szomorú történet öt szakaszokban. Pozsony és Kassa, 1790. (2. kiadás. Ugyanott, 1800. Családi regény Barcsai Ákos fejedelem korából.)
• A gyapjas vitézek, két könyvben. Pozsony, 1794. (Magyar átdolgozása a szerző Argonautáinak).
• Jeles történetek, melyeket a magyar játék színre alkalmaztatott. Pest, 1794. Két kötet. (Toldi Miklós, szomorú történet 3 szakaszban. Kún László, szomorú történet 4 szakaszban. Etelka Karjelben, szomorkás darab 4 szakaszban. Bátori Mária, szomorú történet 5 szakaszban.)
• Gyöngyösi István költeményes maradványai. Pozsony és Pest, 1796. (Kiadta bő bevezetéssel.)
• A szerecsenek. Pozsony és Pest, 1798. Két kötet. («Heliodórusnak nyomdoki szerént úgy fölékesítöttem, a mint csak tőllem kitelhetött.» Előszó.)
• Római történetek. Pozsony és Pest, 1800.
• Etelkából ki-válogatott remekje a helyes magyarságnak. Pozsony, 1800.
• A magyaroknak uradalmaik; mint a régi, mind a mostani időben. Tizennégy rézmetszett paisokkal. Pest és Pozsony, 1801.
• Jolánka Etelkának leánya. Pest és Pozsony, 1803–1804. Két kötet.
• Szittyai történetek. Pest és Pozsony, 1806–08. Két kötet. (A magyarok őstörténte Árpád haláláig.)
• Cserei. Egy honvári herczeg. Szeged, 1808.
• Radnai történetek. Szeged, 1810. (A radnai kápolna csodái, a búcsújárók számára, még 1808-ban Pesten irta.)
• Nevezetes hadi-vezérek. Pest, 1817. (Életrajzok Corn. Nepos és Plutarchus után.)
• Magyar példabeszédek és jeles mondások. Pest, 1820. (Két kötet, P. Chrysostomus által írt életrajzával együtt Grünn Orban szegedi nyomdász adta ki. Hasonmás kiadásban megjelent a szegedi Bába Kiadónál 2009-ben.)

Dugonics András megérdemelné, hogy helyi oktatásunk egyik alappillére legyen! Ennek ellenére emlékét nem őrzi méltón Szeged balvezetése. Az utóbbi idők eseményein pedig csakis szégyenkezhetünk. Emlékére egy fillért nem sikerült csorgatni a szocimborák közt elpancsolt másfél milliárd forintból. Dugonics (mathematika professzor) szellemes téridomai helyett kőgömböket öklendeztek oda a szellemtelen gyüttmöntek…

Másfél milliárdból… Szépül a Dugonics tér ?
Szépül a Dugonics tér ? – Szedett-vedett faállomány

A szülőháza helyén álló iskolát bezárták. Ez akár jelképesnek is nevezhető.
De tovább tetézve a bűnt, az épületet „értékesítette”, magyarul eladta a Város méltatlan balvezetése.

Dugonics András ennél többet érdemel!

Szeged Városa is sokkal többet érdemel!

Szögedi hagyományőrzésünk túlélése reményében…

Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök

Ajánlott olvasmány: Dugonics András: MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820.

• A magyar irodalom arcképcsarnoka – Dugonics András
• Gyimesi István: Dugonics András matematikai munkássága

The post Dugonics András Szeged szülötte, a Budai Egyetem rektora appeared first on Szögedöm.hu.

Hol?
Magyarország, Csongrád megye
Szeged
Dugonics tér

Ki? Mikor?
Izsó Miklós, Huszár Adolf, Madarász Viktor
1876

Kozma János @ 2008.01.25. (13.11.07.)

Avatta Reizner János 1876. augusztus 19-én. Emlékszobor, bronz, másfélszeres életnagyságú. Szeged első hagyományos értelembe vett köztéri szobra a Dugonics szobor. Máig a legjelentősebb szegedi szobrok egyike, nemcsak elsősége jogán, hanem mert igazi szobrásznagyság volt az alkotója. A szobor állítás gondolata már 1830-ba felvetődik. 1859-be szobor alapot hoznak létre. 1873-ba Izsó Miklóst javasolták egy mellszobor megalkotására. Az első vázlat Dugonics arcképe alapján 1874-be el is készül, közben a szobor alap tőkéje megnövekszik, ami lehetőséget biztosít, most már egy egész alakos szobor megrendelésére. a második szobor vázlat is elnyeri megbízói tetszését. Mindössze annyit kötnek ki, hogy Dugonicsot egy kissé idősebbre formálja és mint ‘tudóst, hazafit és papot tüntesse fel’. Izsó a megállapodást írásba fogalja, aláírására már nem kerülhetett sor, mert 1875. május 28-án tüdővészben meghalt. Végül Huszár Adolf, Izsó tanítványa, Madarász Viktor felügyelete mellett – Izsó nagyon részletes kis mintája alapján – végzi el az agyagminta felnagyítását, melyet 1876-ban hagynak jóvá, kisebb módosítások mellett. A szobrot Röhlich bécsi műhelye öntötte ki.
Izsónak életében csak a debreceni Csokonai szobrot sikerült sajátjaként befejeznie.
Dugonics-szobornál Izsó helyénvalóan alkalmazta az attribútumot. Az író keresztbe font jobb kezében könyvet tart és ezzel azt a benyomást kelti, hogy gondolatba mélyedve felejtette kezébe. A könyv fedőlapján fő művének a címe olvasható: ETELKA. Luigi Conti – a talapzat építője – léptékében kitűnően alkalmazkodott a szobor méreteihez, arányaihoz. A párkányzatok szolidak és mértéktartóak.
Irodalom: Soós Gyula: A szegedi Dugonics szobor 1957. 2.-3. szám
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged, 1993);
Péter László: Szegedi örökség; Soós Gyula: Izsó Miklós. 1966;
Apró Ferenc: Százéves a Dugonics szobor DM 1969.okt. 26.;
Szeged története 3/2. 1016-1020.

Forrás: drtothattila.info
staff.u-szeged.hu

Cedrus @ 2013.11.06. 08:50

„A Du­go­nics-szo­bor ere­de­ti­leg kö­rül­be­lül ott áll­ha­tott, ahol most a szö­kő­kút van, és Du­go­nics a vá­ros fe­lé né­zett, há­ta mö­gött volt az egye­tem – ma­gya­ráz­za Tol­nay Jó­zsef, mi­köz­ben né­hány ré­gi ké­pes­la­pot tesz elém. A szo­bor tal­pa­za­tát iszt­ri­ai szür­ke­már­vány-tömb­ből fa­rag­ta Luigi Con­ti, a Mo­nar­chia egyik leg­ne­ve­sebb kő­fa­ra­gó­ja. A szo­bor­hoz egyéb­ként több ki­sebb anek­do­ta is kap­cso­ló­dik. A városi legenda ar­ról szólt, hogy ké­sőbb, mi­kor a té­ren hát­rébb ke­rült Du­go­nics, és szem­be­for­dí­tot­ták az épü­let­tel, azon tű­nő­dött, ho­gyan ke­rül­het­ne fel az épü­let te­te­jé­re, a szfin­xek közé… – me­sé­li mo­so­lyog­va a szak­em­ber. Az 1876-ban fel­ava­tott szob­rot egyéb­ként 1895-ben he­lyez­ték a tér kö­ze­pé­re, mai he­lyé­re. Az ak­ko­ri hir­te­len át­he­lye­zés nyo­mán ke­let­ke­zett a sze­ge­di mon­dás: „Möglépött, mint Du­go­nics.”

Források: u-szeged.hu

Kozma János @ 2010.09.25. 14:36

A hátsóudvar elfeledett különlegessége: szeged.hu

Forrás: kozterkep.hu

The post Dugonics András-emlékszobor appeared first on Szögedöm.hu.

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859. július 31.)

Dugonics a nyelvújító mozgalom gyökeres (radikális) alakja volt, aki a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egyetlen “somma” (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés.
Ezt az irányzatot tudálékos deáksággal ma is “purista”-ként emlegetik. Ennek illendőbb magyar megfelelője a “tisztász”, vagy pontosabban “nyelvtisztász” (Sz.) lehetne…

Rendtársa, és életrajzírója, Karácsony Chrysostom Incze ekképp jellemezte: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Egészségessen éledő szögedi hagyományőrzésünk reményében

Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök

Ajánlott olvasmány: Dugonics András: MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820.

The post Dugonics András Szeged szülötte, a Budai Egyetem rektora appeared first on Szögedöm.hu.

DUGONICS ANDRÁS

(1740-1818)

Egy valamikor régen Szegedre vetődött dalmát kereskedőcsalád sarja volt az a tekintélyes városi tanácsos úr, sőt egy időben városkapitány, aki a Habsburg-császárok birodalmában már öntudattal vallotta magát magyar polgárnak. Szeged ritka képlet volt a nemesi-jobbágyi Magyarországon, ahol a városi polgárság túlnyomó része idegen ajkú volt. Jelentékeny, ízig-vérig magyar polgárváros csak a kálvinista cívisek Debrecenje volt. Másutt csak elvétve akadt magyar kereskedőiparos réteg. Ezek közt foglalt el főhelyet Szeged, amelynek katolikus polgári körében a betelepedettek is hamarosan magyarrá váltak, mint Dugonicsék is. Ennek az öntudatos tanácsbélinek a fia volt Dugonics András.

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859. július 31.)

A jómódú család természetesen vallásos volt, de azt már nem helyeselték, hogy a korán érő, már a kisiskolában is felettébb értelmesnek bizonyuló fiú papnak menjen. A jó tanuló azonban mindenáron tudós akart lenni, ugyanúgy izgatta a történelem, mint a matematika, korán felébredt tanító hajlandósága is. Ehhez pedig abban az időben csakis az egyházon belül volt lehetőség minálunk. (Protestáns vidéken még valahogy elképzelhető volt a világi tudós, ámbár ott is elvárták hozzá a teológiai műveltséget, de katolikusként még középiskolai tanár sem lehetett, aki nem volt valamelyik tanító rend papja.) Dugonics András tehát nagy családi viták után meggyőzte anyját is, akinek még az apánál is kevesebb kedve volt ahhoz, hogy fia ne valami nagy jövedelmű kalmári vagy ipari pályát válasszon, belépett a piarista rendbe. A kegyesrendiek pedig nemcsak eleve hivatásos tanárok voltak, hanem a szellemük is sokkal haladóbb, mint bármely más szerzetesi közösségé. Ide nemhogy polgár, de még jobbágyfiú is könnyen bejutott, ha tanult férfiú akart lenni. Köreikben erősebb volt a nemzeti érzés is, kevesebb volt az előítélet, még a felvilágosodás eszméit is – bizonyos határokon belül – be tudták fogadni. Dugonicsnak például nemcsak rendtársa, hanem élete folyamán jó barátja volt az a Benyák Bernát, aki a hazai felvilágosodás egyik előhírnöke volt, lelkesedett a francia kultúráért, és egyebek közt egy Joás című, harcosan zsarnokellenes iskoladrámát írt (Racine Athalie-jának alapján).

Dugonics tehát felszentelt papként tanár lett. Tanított Vácott, Medgyesen, Nyitrán. És már harmincnégy éves korában a matematika egyetemi tanára Nagyszombatban. Ez az egyetem költözött három évvel később (1777) Budára, majd Pestre. Így lett belőle is évtizedekre budai lakos. Kitűnő tanár volt, diákjai lelkesedtek érte. Felismerték benne a többinél korszerűbb tudóst. Hiszen ő még Sajnovics oly nagy botrányt kavart tudományos eredményét is a magáévá tette, hogy ti. a magyar nyelv a finn meg a lapp nyelv rokona. A nemesi gőg felháborodott a ,,halszagú atyafiság” hallatára. Dugonics – bár szakmája szerint matematikus volt – tudós körökben szakszerűen ki tudott állni Sajnovics mellett. Ugyanakkor kedvelte Voltaire-t is. És felismerte az Európában bontakozó folklórtudomány jelentőségét. Egész életében gyűjtötte és rendszerezte a közmondásokat. Igazi főművének a Magyar példabeszédek és jeles közmondások című óriási gyűjteményt mondhatjuk. De tudományos életünkben nem kisebb jelentőségű magyar nyelvű matematikai tankönyve, amelyben a számtan, algebra, mértan és részben a természettudományok műszavait fordította le, s ezzel a nyelvújításnak is előfutárává lett. Magyar műszavainak jó része élő is maradt. Sok egyéb közt neki köszönhetjük a kör és a derékszög szavakat. (Azért kör és nem ker, mert a ,,körék” szóból rövidítette le, mivel világéletében szögedi tájszólásban beszélt.)

Jelentősége mégis elsősorban szépirodalmi, holott igazából nem is volt jó író. Kezdetben verses műveket írt Gyöngyösi modorában, de ismeretterjesztő célzattal: görög regéket és római történeteket szedett versbe. Írt közben egy latin nyelvű regényt is az aranygyapjú antik mondájáról, ebből később magyar regényt is készített Gyapjas vitézek címen. Leghíresebb művét a II. József németesítő szándéka elleni felháborodás szülte. Írt egy áltörténelmi regényt a honfoglalás korából. A címe: Etelka. Túl szövevényes és mégis igen primitív történet, de: az első magyar valódi regény! És olyan kulcsregény volt, hogy minden olvasó megértette a Bécs elleni célzásokat, a rokonszenves és az ellenszenves alakok élő mintáit. És aki mégsem értette volna, annak a későbbi kiadásokban jegyzetben megmagyarázta. Mert, ami példátlan volt addig irodalmi életünkben, az első kiadás ezer példánya oly hamar elfogyott, hogy rövidesen második, majd harmadik kiadásra is sor került. És ettől kezdve lett divatos név nálunk az Etelka, amelyet ő talált ki, mint az ősi hun Etele név női változatát, és ettől kezdve kereszteltek nálunk olyan krónikáinkból felújított nevekre, mint Árpád és Zoltán.

Az Etelka fő érdeme a nyelve. Dugonics ősmagyarjai Szeged környéki tájszólásban beszélnek, közmondásokat mondanak. Népiességükbe olykor durvaságok is keverednek, s ez nem is tetszett a finomabb ízlésű Kazinczyéknak. Az is igaz, hogy Dugonics azonosítja magát a nemesi ellenállás kritikátlan magyarkodásával, a régi szokásokat túlbecsülő és minden külföldit megvető provincializmusával, ami feloldhatatlan ellentétbe is kerül francia-rokonszenvével. De a nemzettudat erősítése akkor, még nemesi előítéletek közepette is, mégis polgárosító erejű volt. Dugonics pedig attól a botránytól sem riadt vissza, hogy egyetemi matematikai óráit olykor nem latinul, hanem magyarul tartotta, és a kúpszeletek magyarázása közben hirtelen a dicsőséges nemzeti múltról vagy Sajnovics nyelvészeti felismeréseiről kezdett beszélni. Persze, hogy rajongtak érte a diákok!

Az Etelka sikere pedig további munkára ösztönözte. Írt számos regényt, egyik se különösen jó, de azért Az arany percekben már az eljövendő romantikus történelmi regények kalandosságát előlegzi. Drámákat is írt, illetve német drámák témáit magyarította, és dramatizálta az Etelkát is, hogy ha majd lesz magyar játékszín, legyen mit játszaniok. A viszonylag legeljátszhatóbb, a Bátori Mária, a XIX. század első felében, a magyar színház hőskorában a legkülönbözőbb társulatok állandó műsordarabja volt. Harmincnégy évi egyetemi tanárkodás után mint az ország egyik legnépszerűbb embere ment nyugalomba. Kedvelték a felvilágosodottak is, noha politikailag náluk konzervatívabb volt; szerették a maradi nemesek is, noha náluk politikailag haladóbb volt. Szerették a polgárok, hiszen az ő körükből származott, és szerették a nemesek, mivel az ő eszméiket fejezte ki. De ez a nemesi szemléletű polgár a jobbágynép nyelvének szerzett irodalmi jogosultságot. Életműve eszmékben igazán nem eredeti, mégis vele kezdődik az irodalmi népiesség, a nyelvújítás, a magyar regényirodalom, a rendszeres folklóranyaggyűjtés. És még a bontakozó színházi élet is sokat köszönhet neki.

Nyugdíjasként hazaköltözött Szegedre, ahol mint a város legnagyobb szülöttjét fogadták. Itt is folytatja az írói, de főleg kultúraterjesztő (ma úgy mondanók: népnevelő) tevékenységét. Megmagyarítva, hajdani magyar környezetbe téve átdolgozza Voltaire Zadigját, összegyűjti és kiadja a tisztelt Gyöngyösi munkáit, folytatja a közmondások rendszerezését, és magyar kalandregényt ír egy ókori görög kalandregényből, Héliodórosz Aithiopikájából. Ez a Szerecsenek című félponyva is sokáig széles körben volt népszerű szórakoztató olvasmány. Dugonics rengeteget írt, fordított, átdolgozott. Ami él belőle: a matematika és geometria jó néhány magyar műszava és eredeti alkotásainál sokkalta fontosabb közmondásgyűjteménye, amelynek alapos és korszerű feldolgozásával még mindig adósok vagyunk.

De ha az életmű nagy része hamar elavult is, ő maga egyéniségével és példamutatásával olyan tiszteletre méltó és fontos alakja korának, hogy bár a felvilágosodás éppen csak megérintette, nélküle mégsem volna teljes a magyar felvilágosodás története.

Forrás:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/dugonics.htm

The post DUGONICS ANDRÁS (1740-1818) appeared first on Szögedöm.hu.

Dugonics András, királyi oktató a MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820-as (halála utáni) kiadásában „Bűntetések” között idézi ezt a szólást: ” El ért az Eb ijesztő Péntekre.”

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859. július 31.)

Magyarázatul írja: „Húsvét után a’ leg első Pénteket a’ Magyarok eb ijesztő Pénteknek mongyák. Erre hamar el jutván az ebek, azon gondolattal vannak, hogy ismét az elmúltt negyvennapi bőjtre érkeztek”.

A mondás arra is utal, hogy a jólét után a megvonás még ijesztőbb, mint általában a jólét hiánya. Nehezebb, úgymond „(eb)ijesztőbb” elviselni a dolgok elvesztését, mint azoknak a mindennapos hiányát…
Érthető alatta persze az is, hogy ez igazán csak az ebeket ijeszti. Tiszta szívű, művelt, hívő ember – az ebek fölött állva – ismeri és érti, sőt érzi a dolgok értékét és mértékét…

Dugonics András Szeged szülötte, a szegedi városi kapitány fia, 1788-tól a Budai Egyetem – kora eggyetlen magyar egyetemének – rektora.

Dugonics a nyelvújító mozgalom gyökeres (radikális) alakja volt, aki a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egyetlen “somma” (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés.
Ezt az irányzatot tudálékos deáksággal ma is “purista”-ként emlegetik. Ennek illendőbb magyar megfelelője a “tisztász”, vagy pontosabban “nyelvtisztász” (Sz.) lehetne.

Rendtársa, és életrajzírója, Karácsony Chrysostom Incze ekképp jellemezte: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Az Ebijesztő Péntek feltámadása és egészségessen erősödő hagyományőrzésünk reményében

Dr Szabó László
Szögedi Védegylet

Ajánlott olvasmány: Dugonics András: MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820.
valamint Bálint Sándor KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD, 1975.
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából

The post Ebijesztő Péntek appeared first on Szögedöm.hu.