Számos tanítványommal azért romlott meg a viszonyom, mert megpróbáltam meggyőzni őket Horthy Miklós nemzet iránti tiszteletéről, jó szándékáról, becsületes államfői cselekedeteiről. Tekintettel, hogy máig nem volt rendszerváltás, a nemzetpusztító Tanácsköztársaság népbiztosainak leszármazottai uralják a közéletet, a médiát, a művészeti életet, akik egy kivételével (Garbai Sándor) zsidók voltak.

A Horthy börtönében sínylődő kártékony gazemberek (Rákosi (Rozenfeld) Mátyás, Révai József), aztán Gerő Ernő, Péter Gábor (Eisenberger Benjamin) és társaik szolgálták ki a szovjet elnyomás évtizedeit, likvidálták a magyar arisztokráciát, tették tönkre az értelmiséget, verték a kulákokat, papokat. Hithű kommunisták voltak az átkosban, most pedig sokszoros milliárdos „vállalkozók”. Mert a volt KISZ- párttitkárok, vállalatvezetők, tsz-elnökök, amerikai támogatással (Soros /Schwartz/ György) hajtották végre a privatizációt, lopták szét nemzeti vagyonunkat, tették tönkre mezőgazdaságunkat, iparunkat, közbiztonságunkat, tüntették el aranykészletünket (Surányi).
S mindezek után még ők átkozzák a Horthy-korszakot, hogy az egész magyarságot kollektíve bűnösnek tüntetve fel a zsidók deportálásáért, rendszeresen tetemes összegekkel csapolják meg a magyar államkasszát. A magyarság bűntudatának ébrentartása jó biznisz számukra (biztos lóvé), ezért hazaáruló módon szapulják demokratikusan választott vezetőinket. Állandóan hazudoznak, ködösítenek, meghamisítják közelmúlt történelmünket, pedig szüleink, nagyszüleink meséltek arról, hogy mennyivel különb életszínvonal, egymás iránti tisztelet, becsület és főleg közbiztonság volt a Horthy-korszakban. Az első világháború borzalmai, a trianoni sokk, az elkapcsolt országrészekből menekültek fogadása, elhelyezése, az 1929-33-as gazdasági világválság ellenére Horthy és kormánya csodát művelt 17 év alatt: a magyar pengő a világ egyik legjobb valutája volt, azonos értékű a tallérból származott dollárral és a Ferenc József-kori koronással.

Vezető politikusaink tiszteletreméltó, becsületes, művelt úriemberek voltak (Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Bethlen István), amilyen formátumú államférfiak ma nincsenek.

Jellemző módon azért maradt el máig az elszámoltatás (nem is lesz), mert ahogy Balczó András Küldetés c. filmjében fogalmazott 1977-ben: Én tudom, hogy Te mit hazudtál, Te meg azt, hogy én mennyit loptam – és ez a szövetség széttéphetetlen. Vagyis pártoktól függetlenül kölcsönösen van mit egymás szemére vetniük, a mocsok tartja őket össze – ezért nem volt elszámoltatás, a magas pártnyugdíjak mérséklése (Biszkúé még mindig 600.000 fölött van), csak maszatolás folyik devizahitelesek ügyében és máig hallgatnak az ügynöklistával (mert az országgyűlési képviselők jelentős része rokonilag érintett.

Dr. Somorjai Ferenc

Ajánlott olvasmány: Horthy Miklós beszéde 1919. november 16.-án,
Budapest fölszabadulása alkalmából

The post A Horthy-korszak téves értékelése appeared first on Szögedöm.hu.

Meg kell tehát vizsgálnunk szuvrénitásunk illúzióját.

A világháború első menetének kezdetén Magyarország nem volt szuverén állam.

Még a 67-es kiegyezés után is az Osztrák-Magyar Monarchia tagja voltunk, tehát a császár-király akaratától függött a kormányunk. Tehát nem voltunk szuverén állam. A hadüzenet ellen is hiába küzdött az akkori miniszterelnökünk, Tisza István.

Az első kommunista kormány leverése és a román megszállás után sem voltunk szuverén állam.
Sokáig nyugati felügyelet alatt voltunk.

Lassan kiteljesedő szuverénitásunkat csak egyszer sikerült érvényre juttatni, amikor 1939 nyarán megtagadtuk hazánk útjainak és vasútainak használatát a baráti Lengyelország elleni német támadás céljára. Ez csak rövid ideig, 1941 tavaszáig tartott, mikoris Hitler csapatai az államfő, kormányfő és a parlament engedélye nélkül, egyszerűen átvonult az országon és hazánk területét felvonulási területként használva, innen is megtámadták Jugoszláviát.
Ezzel megszakadt a rövid ideig tartó szuverénitásunk. A szerbek természetesen védekezni próbáltak s több alkalommal bombázták déli városainkat. Néhány napig sikerült ellenállnunk Hitlernek a hadjáratban való résztvételünkre irányuló követelésének.
A magyar kormány nem akart és nem is lett szerződésszegő, ugyanis csak és kizárólag akkor kezdte az elcsatolt területeink visszaszerzésére irányuló hadműveleteket, amikor Horvátország bejelentette önállóságát, tehát Jugoszlávia jogilag megszűnt. Igaz, a nyugati államok nem ismerték el a horvát nép államalapítási jogát, ennek következtében Churchill hullarablóknak minősített minket.
Mondta ezt annak az országnak a miniszterelnöke, amely az ismert világ jórészét leigázva rabságban tartotta, az írek, velsziek és skótok nyelvét is elvette, megtiltván azok használatát, tanítását.

Ettől kezdve a német csapatok jöttek-mentek országunk területén, tehát a szuverénitásunk megszűnt, mert nem állt módunkban ezt megtiltani. Igaz, kormányunkat megtürték, de annak nem volt joga a Honvédség fölött korlátlanul rendelkezni.
A II. Magyar hadsereg is német parancsnokság alatt harcolt.

Jellemző az akkori viszonyokra Szombathelyi vezérezredes a honvéd vezérkar főnökének mondása: “Személy szerint számomra mindegy ki nyeri meg a háborút, mert Hitler is és Sztalin is felakasztat.”

Mikor Hitler megunta a “Kállay kettőst” hivatalosan is megszállta az országot.

Amint a hadihelyzetük rosszabbra fordult, kevesebb katonát hagyott hazánkban, de Horthy kiugrási kisérlete kiváltotta a teljes megszállást. Ekkor szuverénitásunk látszata is megszünt.

A “felszabadúlás” után sem kaptuk vissza szuverénitásunkat. Hiszen 2001-ben hagyta el az utolsó szovjet katona hazánkat. Addig csak az történhetett, amire Moszkva engedélyt adott vagy eltürt.

Kivonulásuk után a “tankok helyett a bankok” korlátozzák szuverénitásunkat. Miután tagja lettünk az EU-nak és a NATO-nak, minden lényeges bel- vagy külpolitikai kérdésben Brüsszel rosszindulatú beavatkozására számíthatunk.

Napjainkban folyik az erőszakkal összetákolt Ukrajna szétesése. Mert minden olyan állam, amelyet a győző jogán, a lakosság tisztességes szavaztatása nélkül kényszerítenek idegen fennhatóság alá, szétesésre, felbomlásra van ítélve. Nekünk persze a kisebbségek megszavaztatása – az igazság – mellett kellene állnunk, ha szuverének lennénk. Ezt kívánná tőlünk az igazság, véreink érdeke. Ez esetben legalább a magyarlakta vidék, a Tiszahát autonómiáját kellene követelnünk, de nem tehetjük. Az elnyomók, a bitorlók oldalára állított bennünket a létérdekünk.

Nyugodtan mondhatjuk, a Horthy korszak 6-8 évén kívül, sohasem voltunk sorsunk irányítói és még ma sem vagyunk szuverén állam.

Ezt kellene végre történészeinknek, politikusainknak, újságíróinknak, nevelőinknek tudomásul venniök.

Umbra Avis
2014, március 26

The post SZUVERENITÁS ILLÚZIÓJA appeared first on Szögedöm.hu.

MAGYAR  ANTISZEMITIZMUS?

Magyar rasszizmusról, antiszemitizmusról és cigányüldözésről gajdolnak a baloldali politikusok, és terjesztik ezt a tévhitet az egész világon. Mi pedig  gyámoltalanul és hatástalanul védekezünk.

Természetesen  mások bűnei nem kicsinyítik a mieinket, de  nem vagyunk kötelesek egyedül elszenvedni a világ sajtóban megjelenő – antiszemitizmussal  vádló – aljas támadásokat.  A baj az, hogy a magyar polgári sajtó és politikusok berkeiben nagyon ritka a nyugati nyelvek ismerete.  Viszont a nyugati, magyarellenes médiát és politikusokat hazug hírekkel ellátó hazai liberális ellenzék prominens személyei vagy tudnak idegen nyelveken, vagy pedig vannak – valószínűleg jól megfizetett – fordítóik. Persze soraikban találhatók a nyugaton élő ismert  irók, publicisták,  az impresszárióktól függő müvészek (Fischer Ádám? Dohnányi?), akik önként, családtagjaik pusztulása miatt, esetleg  megélhetési  kényszerből,  gyűlölethadjáratot folytatnak hazánk ellen.

Az okosok úgy vélik,  legjobb védekezés a  támadás.

A világháló tele van antiszemita hirekkel. Például a békeszerető, demokratikus Canada területén, a B’nai Brith 1135 zsidóellenes atrocitást jelentett 2008-ban.[1]

Kiváncsi volnék, hány zsidót vertek meg Magyarországon az elmúlt évben.  Csak egyről hallottam!

A B’Nai B’rith 2011-es jelentése itt található Canadáról:

http://bnaibrith.ca/files/audit2011/AUDIT2011.pdf

A jó öreg Egyesült Királyság sem marad el az antiszemitizmus terén. Mind többen kritizálják a zsidó nagytőke erős befolyását az angol politikai életben.  Az angolok mindig is a  palesztinok oldalán  voltak és erősen kritizálják az Izraeli  kormányt[2]

Soha nem tapasztalt számú antiszemita incidens történt Nagy-Britanniában 2010 első fél évében – áll a 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet tavalyi összegezésében, amely szerint a vizsgált időszakban feljegyzett ilyen atrocitások száma meghaladta az eddigi teljes évi rekordot. A Community Security Trust (CST) közölte, hogy január és június között 609 verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást. A tavalyi azonos időszakban 276 bejelentés érkezett a szervezethez. A CST a 2006-os esztendő egészében regisztrálta az eddigi éves rekordot, ami 598 eset volt.

Franciaországban még rosszabb lehet a helyzet, még Izrael miniszterelnöke is, hazatérésre szólította fel a  francia zsidókat, az ottani üldözés elől… Többszáz zsidó már házat vett Izraelben, menekülésüket előkészítendő.

Ez érthető, hiszen Franciaországban több millióra tehető az afrikai volt francia gyarmatokról beözönlő, zsidógyűlölő muzlim. Hozzánk meg ezrével telepednek haza, teljesen legálisan, az izraeli magyarszármazású zsidók illetve utódaik..

A muzlimok tekintetében a franciák nincsennek egyedül, hiszen az UK-tól Belgiumon, Hollandián, Dánián, Németországon keresztül Svédországig baj van velük.

Ez csak néhány szemelvény a sokszáz közül.

Néhány évvel ezelőtt dúló, vérre menő harc folyt az amerikai egyetemek között. Ezt a forró, sokak állásába kerülő vitát  két egyetemi tanár: John Mearsheimer (U of Chicago) és Stephen Walt (Harvard) könyve: „The Izrael Lobby” cimű könyve váltotta  ki. (ECONOMIST September 29, 2007, 87. oldal).  A két professzor az amerikai külpolitikát irányitó lobbyról írott, kitűnően dokumentált tanulmánya sokak szemét nyitotta fel Amerikában, egyúttal kiváltotta a zsidó szervezetek kemény támadásait.

Ez csak a jéghegy csúcsa volt, mert sehol a világon olyan intenzív antiszemita harc nem folyik a világhálón, mint az USA-ban. Csak egy kicsit körül kell nézni az interneten. A mi nyuszi lelkületű, fegyvertelen gárdáink kismiskák az amerikai KuKluxKlan, a White Supremacy, stb. mozgalmak jól felfegyverzett, zsidó, szines és katolikus gyűlölő szervezetekhez viszonyitva.

A több amerikai szélsőjobb szervezet kiképző táborokkal is rendelkezik, ahol fegyveres harcra képezik ki a lelkes, rasszista fiatalokat. Nálunk a „gárdák”, „csendőrők” még megbízható, hatlövetű messzehordó csúzlikkal sem vannak felszerelve… Néha azt is meg lehetne kérdezni az amerikaiaktól és a kanadaiaktól, hogyan lehetne összehasonlítani a magyar (európai) cigányokat az indiánjaikkal.

Sokat emlegetik itthon a Numerus Clausus törvényt, amely a hazánkbeli nemzetiségeknek arányszámuknak megfelelően biztosított helyet az egyetemeken. A kritikusok  több tényről feledkeznek el.  Például arról is, hogy csak Budapesten tartották be ezt a törvényt,  azt is csak a területi autonómiával rendelkező egyetemeken történt zsidóverések miatt, mert a vidéki egyetemeken vidáman tanulhattak a zsidó fiatalok is.

A másik tény pedig az, hogy a legtöbb UK és USA „Ivy ligue” (régi, elit) egyetemeken ugyan nem volt törvénybe iktatva a diszkrimináció, de sem néger, sem zsidó diákokat nem vettek fel. Legfeljebb zseniális vagy nagyon gazdagon adományozó zsidó papák esetében tettek kivételt. Több egyetemen még a katolikusokat sem fogadták, vagy csak immel-ámmal. Ez csak a G.I. (frontharcos) törvény alapján változott meg a második világháború után.. Az elemi és  középiskolák (néger) integrálása csak hosszú harcok után valósult meg a hatvanas években.

Az USA-ban történő antiszemita cselekményekről itt olvashatunk egy összegezést: http://www.adl.org/PresRele/ASUS_12/6128_12.htm   Ezenkívűl szemezgethetünk a Világhálón  a veszettül antiszemita amerikai honlapok tömkelegében.

A két háború közötti antiszemitizmus sem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a „Roosevelt titkos háborúja” (Roosevelt‘s Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények:

1. 218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Jamaikában, Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.

2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)

3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó… Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi „numerus claususunk” és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik.

Ami a szomszéd „győztes” államok „dicső” tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 DM-et fizettek a németeknek.

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan, 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: „A Román Holocauszt” című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.  Ceausescu pedig „kilóra” adta el a zsidókat Izraelnek, a szászokat pedig a németeknek.

Szerbek

Nyugaton már csak Titó partizánjainak „hősies” harcáról szól a háborúból visszamardt nyugati propaganda.  Igaz ugyan, hogy velük főként a szerb kollaborátor miniszterelnök Milan Nedic   szerb csapatai és a horvátok harcolgattak, kevés német segítséggel. A szerb zsidókat is ők irtották ki, minden német közreműködés nélkül.

Ezeket az állításokat és híreket még hívatkozásokkal sem kell megerősíteni, mert ha elővesszük a jó öreg Google keresőt és beütjük a következőket:

Antisemitizm in France (vagy akár UK, USA, Germany) rengeteg adat jelenik meg, főként az illetékes zsidó szervezetek jelentései.

Mit is csináltunk mi magyarok, 

akiket előszeretettel neveznek hazai  és külföldi politikusok atiszemitáknak?

A Szovjet elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a Szovjet ellenes háborúban minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig a hálás Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban. Ifj. Horthy Istvánné pedig  meleg barátsággal emlékezik meg könyvében az őket segíteni akaró cionistákról. Megbízottjuk Dr. Ruben  Hecht el is ment Horthyékhoz, hogy „megköszönje apósomnak, amit a magyarországi zsidókért tett” írja özv. Horthy Istvánné. Nyilván nem ok nélkül voltak segítségükre. A köszönetet az a többszázezer magyar honvéd és zsidó munkaszolgálatos is megérdemelné, akik a magyar Holokauszt elodázásért is életüket áldozták. Amiről nem hajlandók  tudomást venni:

A történelmünket valószínűleg alaposan át kellene írni, ha valaha is előkerülne annak a Koronatanácsnak az eredeti – teljes – jegyzőkönyve, amelyen elhatározták a Szovjet elleni háborúban való részvételt.

Ugyanis állítólag csak két példány maradt meg, de mindkettőben a második rész különbőzik egymástól. Igy nyilván mindkettő hamisítvány.

1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen., A lengyel hadsereggel érkező zsidókat is a nemzetközi jognak megfelelően védtük és hamis papírokkal is elláttuk őket.

2. Osztrák és cseh zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is titokban és sokat kockáztatva, többször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.

3. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat. Ezzel kb. kettőszázezer budapesti és oda menekült vidéki zsidónek minősűlő magyar állampolgárt mentett meg.

4. Eichman, az „Endlösung” végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.

5. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14.

A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800,000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon.

Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez…

Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának.

Reg.: ) 012035/385/21î”

Nos, kik is  az antiszemiták??

Ugyancsak emlékezni kell a nemrég elhunyt Tom Lantos, azaz Lantos Tamás magyar származású amerikai szenátusi képviselő 1994. május 26-i kongresszusi felszólalására, mely „Koszorús Ferenc: a magyar holokauszt hőse” címen a Congessional Record megfelelő számában olvasható. Idézem:

„Ezen év a holokauszt ötvenéves évfordulója. Szólásra emelkedem, hogy értékeljem a magyar holokauszt hőseinek egyikét, Koszorús Ferencet, aki saját élete biztonságának veszélyeztetésével magyar zsidók ezreit mentette meg a náci haláltáborokba deportálástól…”

Majd Tom Lantos így folytatja: „Látva a helyzet adta veszélyeket, tanácskozott a Kormányzóval, és saját hatáskörében előkészületeket tett, hogy megállítsa Bakyt és csendőrzászlóaljait. 1944. július 5-én a 1. páncélos hadosztály alakulatait Budapest stratégiai pontjaira rendelte, lezárva a városba vezető összes utat. Július 6-án reggel 7 órakor minden egység a helyén volt, és Koszorús tudatta Bakyval, ha a csendőrei nem távoznak és nem oszolnak fel, akkor megsemmisíti őket. Július 7-én Baky kapitulált és eltávolította csapatait…”

Majd: „Koszorús ezredes példa nélkül álló tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel megakadályozta a zsidók elhurcolását. Ez a rendkívüli, kockázatos hőstett, amit igen bizonytalan körülmények között hajtottak végre, eredményezte azt, hogy Budapestnek a nácik általi végleges birtokbavétele három és fél hónappal eltolódott. Ez az időszak a zsidók ezreinek tette lehetővé, hogy biztonságot találjanak Budapesten, s megmeneküljenek a biztos pusztulástól. Ez a szünet tette lehetővé a híres Raoul Wallenbergnek is, hogy sikeres és eredményes mentő küldetését koordinálhassa…” (Dobai Miklós)

Külföldi példák:

http://poorrichards-blog.blogspot.fr/

KIK FELELŐSEK AZ ANTISZEMITIZMUS ESETLEGES MAGYARORSZÁGI TERJEDÉSÉÉRT?

EZEK:

Kertész Ákos író  Amerikai Népszava, Holocaust.

2011. szeptember 1. 02:16

A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Regős Péter: „Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát útálom. Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyűszű méretű ország még nagyítóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd az a barom Antallt és a még nagyobb Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok. Majd egyszer elmesélem személyesen, hogy miért is van közöm hozzá.

Ezt az istenverte népet azonban  nemcsak a holokauszt miatt  utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért  is, ami ebben a  kis szar országban uralkodik, mindegy, hogy a komcsi vagy a náci  oldalon vizsgálódunk- „ Engem ez az ország már apámban meglopott” – írta a költő. Hát engem is. Egyenlőre ennyit erről.” Tisztelettel, dr. Regős Péter

***

Heller Ágnes: „Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet! Senkit nem lőttek meg, senkit nem kínoztak meg. Mutasson egy esetet, amikor bárkit is meglőttek vagy megkínoztak!” (Heller Ágnes az Európai Parlamentben 2011. március elején 2006 őszéről.)

***

A 2013 évi Zsidó Világkongresszus szónokai, akik hevesen támadták, sértegették, antiszemitizmussal vádolták a magyarságot, élükön elnökükkel Ronald S. Lauder  úrral. Lauder úr később bocsánatot kért ugyan Orbán Viktor úrtól, de az már nem sokat javított a helyzeten

Az sem ártott volna, ha ezek a szónokok összehasonlították volna a magyar verbális antiszemitizmust a nyugati országok tettleges antiszemitizmusával, zsidóveréseivel, zsinagóga égetéseivel.

Így csak az antiszemitizmust szították, erősítették! Ezt volt talán a céljuk?

UTÓSZÓ:

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink  megmentése érdekében és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz!  Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a  másik tányérjába.

Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért.  Ennek ellenére sokan vállalták a „felkoncolást”, amit a nyilasok igértek a  zsidómentőknek. Wallenberg úr sem volt az egyetlen aki  ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor szervezésében legalább annyi zsidót mentett meg, mint ö. Ezenkívül apácák, papok,  hivatalnokok, katonák, külföldi diplomaták  mentették zsidó polgárainkat

Ezenkívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkivüli idők voltak. Túl voltunk Sztalingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles  férfi katona volt. Nem volt már olyan  család  Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy  hadifogoly. Az ember élete már egy fabatkát sem ért.   A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a  harcok. Frontkatonáink  elbeszéléseiből és  1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi várt ránk. Mindenki leszámolt a  saját és családja bizonytalan jövőjével s életével is. 1944 április harmadika óta  pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak az USA, UK és Szovjet légierőktől. Azok ne kritizálják a magyarságot, akik nem élték át azokat a rettenetes időket, vagy bűnös szándékkal nem akarnak rá emlékezni!

Kíváncsi  volnék, külföldi kriktikusaink – hasonló rettenetes, kilátástalan  körülmények között – hogyan viselkedtek volna?

Umbra Avis

[1] http://www.nowpublic.com/ also: www.ynetnews.com ( 04  01 09)

[2]  Howard Jacobson,  The New Republic  Published: Wednesday, April 15, 2009

The post MAGYAR ANTISZEMITIZMUS? appeared first on Szögedöm.hu.

Legutóbb a MAZSIHISZ rontott neki a kormánynak egy emlékmű ügyében.

Ezideig a kormány és az ellenzéki pártok hamut szórtak a fejükre és a sarokba térdepeltek kemény kukoricára. Ezzel az alázatos magatartással csak fokozták a gyűlölettől csepegő támadások erejét és mennyiségét. A kutya is főként azt marja meg, aki fél tőle.

Tudjuk, a hitehagyott zsidók, akik felelősek voltak az 1919-es patkányforradalomért és a Szovjet által a nyakunkra ültetett zsidó vezetőkért és Ávósokért a zsidóság 95 százaléka nem felelős. Pontosan ugyanúgy nem felelős a magyarság a nyilasok rémtetteiért.

Azt is tessék tudomásul venni, hogy ha a magyar kormány nem vesz részt a szovjet elleni háborúba, ma egy árva zsidó és cigány sem volna országunkban.

A külföldi, főként amerikai zsidó szervezetek dícsérték a magyar kormányt és imádkoztak, hogy idő előtt ne ugorjunk ki a háborúból, mert ha megpróbáljuk, a nácik kiirtják az összes zsidót és cigányt. Csehországban és Lengyelországban alig maradt néhány ezer.

Nekik kellene szobrokat állítani Horthynak, nem nekünk. A korai hadüzenetért veszítettünk legalább négyszázezer honvédet és munkaszolgálatost. Romba döntötték országunkat. Nyugatra kényszerült menekülni az ország vezető rétege és fiatalsága, aki maradt azt a kommunisták semmisítették meg fizikailag vagy szellemileg.

Arra kell gondolnunk, hogy ha a csehek útját választjuk és nem adunk katonát a frontokra csak a teljes iparunkat és mezőgazdaságunkat bocsájtjuk Hitler rendelkezésére, a győzők oldalán végeztünk volna. Tessék elgondolkozni ezen egy kicsit!

Vigh Mátyás

The post KÁROGÓ appeared first on Szögedöm.hu.

Az évfordulón igazán érdemes elgondolkodni rajta…

QUE  BONO?

            Ezen ugyancsak el lehet, sőt kell gondolkozni. Ugyanis az okok lehetnek nyiltak, vagy titkosak, fontosak, lényegtelenek, komolytalanok. Fel kellett hoznom ezt az örökzöld témát, mert a Budapesten megjelenő, angol BBC magyar nyelvű “HISTORY” folyóirata megint a “bűnös nemzet” fogalmát akarja feléleszteni – nehogy elbízzuk magunkat. Vagy a hazánk ellen indított általános támadásnak az egyik alkotó eleme.

Romsics Ignác: “Magyarország hadbalép” cikke akár Rákosi idejében is íródhatott volna. Ránki György cikke: “Kényszer nélkül” már a címében is hazudott. Mindkét cikknek azonos – alapvető hibája, hogy a létező okoknak csak a felére épültek. A másik, lényeges okot, mindkettő szemérmesen elhallgatja…

Abból induljunk ki, ami nyilvánvaló. Ha nem lépünk be a  szovjetellenes háborúba, Hitler hazánk megszállása mellett döntött volna, kényszerűségből. Addig, amíg jól mentek a  dolgok, nem akart a győzelemben osztozkodni Magyarországgal. Úgy vélte csak a finnekre, szlovákokra és a románokra (oláhokra Sz.) volt szüksége a győzelemhez. Különösen barátjában, Antonescu román (oláh Sz.) diktátorban bízott s feltehetően, a győzelemből kimaradó magyaroktól visszavett Észak-Erdélyt lett volna Antonescu jutalma.

1941 őszén már a vakok is világosan látták, hogy nagy katlancsaták és győzelmek ellenére, a németeknek nem sikerült megtörniök a vörös hadsereg gerincét. Tudomásukra jutott már a távolkeleti hadsereg nyugatra szállítása is, amely döntően befolyásolta a háború  kimenetelét. Tehát minden  katonára szüksége volt a  német hadseregnek a tervezett 1942 évi “mindent eldöntő” támadáshoz…

Az akkori magyar államvezetés tisztában volt a helyzettel. Tudták, hogy bármi történik is eleinte, a nyugati hatalmak fogják megnyerni ezt a háborút is. Közhihedelemmel ellentétben, egy pillanatig sem hittek Hitler győzelmében. Ezt igazolja  több kísérlet a nyugati szövetségesekkel való megegyezés érdekében.

Akkoriban két helyen lehetett  nyilvánosan kételkedni a tengelyhatalmak végső győzelmében. Az egyik a  parlament két háza, a másik a Magyar Királyi Külügyi Társaság szemináriuma volt.  Az előbbi helyeken az ellenzék mondhatta el a magáét, a másikon pedig az előadók. Mondanom sem kell, az előadók egyetemi tanárok, magasrangú katonák és diplomaták voltak.

1942 szeptemberében indult szemináriumi előadásokra az MKKT ifjúsági szervezetének tagjai is bejárhattunk, csak nem vizsgázhattunk. Az előadásokat az ELTE, akkoriban Pázmány Péter TE, egyik nagy előadótermében  tartották esténként.

Érdekes, sohanemhallott történelmi, katonapolitikai tényekről szerezhettünk tudomást. Például ott hallottam először a “dinamikus” és “statikus” államokról. A statikus állam tipikusan szárazföldi hatalom, határain több ellenséggel. Szűkében vannak a nyersanyagoknak, emberanyagnak. Németország esetére külön felhívták figyelmünket: Például bemutatták a  német vasuti hálózat térképét is. Ebből nyilvánvaló volt, hogy ők mindig kétfrontos háborúra számítottak. Így a vasuti fővonalaik  párhuzamosan haladtak a  Rajna völgyétől a  keleti határokig. Ez az elrendezés nyilván a hadsereg gyors szállítását tette lehetővé, egyik hadszintérről a másikra. Hadvezetésük minden eshetőségre felkészül, pontos mozgósítási terveik vannak.

A dinamikus államok óriási kereskedelmet folytatnak az egész világgal. Hatalmas hadi és kereskedelmi flottájuk van, rengeteg nyersanyag áll rendelkezésükre, iparuk fejlett, kapacitásuk rövid időn belül, úgyszólván korlátlanul fokozható. Emberanyaguk, politikai és gazdasági befolyásuk úgyszólván páratlan.  Haditerveik nincsennek. A háborúkat rendszerint ők kényszerítik ki, eleinte sorban veszítik el csatáikat és lelkiismeretfurdalás nélkül hagyják cserben  kis szövetségeseiket. Néhány év alatt alaposan felkészülnek és  óriási  emberi, anyagi erőkkel támadnak. Mégpedig ott, ahol ŐK akarnak, nem pedig ott, ahol emberi számítás szerint támadniok kellene.

Ezt a fölényt Haltenberger professzor mutatta be Sztalingrád előtt néhány hónappal. Ugyanis az egyik előadásának végén megkérdezte, van e  valakinek kérdése?

Az egyik hallgató harsány hangon kérdezte: Professzor úr, ki fogja  megnyerni ezt a  háborút?  Ez persze akkoriban nevetést kiprovokáló kérdés volt.

Haltenberger komor arccal imigyen válaszolt: “Nem vagyok jós, de ezt talán ön is kikövetkeztetheti”. Azzal odament a  táblához, krétával húzott három vízszintes és vagy tíz fűggőleges vonalat. A második vízszintes vonal elejére  ráírta: ŐK. A harmadikra: MI. A függőleges rubrikák fölé sorban felírta a stratégiai nyersanyagok nevét és utolsó fölé: emberanyag. A számokat fejből, kerekítve írta föl. Majd a krétát letéve, leverte a fehér port a kezéről, felénk fordult és halk “Jóéjszakát” kívánva, kiment a csöndbeborult teremből.

Egy másik alkalommal a haditechnika fejlődéséről volt szó. Az előadó (nevére már  nem emlékszem) bizonygatta a technikai haladás egyetemlegességét. Azaz magas műveltségű, fejlett technikával rendelkező államok tudósai, kutatói tudnak egymás kutatási eredményeiről.  Majdnem mindenki publikál, és tanít. Még a nagyon titkos kutatások is általában egy szinten haladnak – részben mások kutatási eredményei alapján. Elképzelhető, hogy egyes  témákban más államok kutatói kissé előbbre vannak, de hosszú távon a kiegyenlítődés mindig  megtörténik. Ezzel elintézték a “titkos” fegyverek témáját.

Ha az előadóink ezeket a tényeket, elméleteket ismerték, empirikus tudással rendelkeztek, nyilván a kormányzat magasabb körei is tudatában voltak a várható eseményeknek, akkor mi késztette őket a szovjet elleni hadjáratban való részvételre?

Erre a kérdésre csak az azt elhatározó Koronatanács jegyzőkönyve adhatna választ. Az pedig hiányzik. Valaha olvastam két példány létezéséről, melyeknek az első fele egyezik mindkettőben a másik fele pedig más stilusban, különböző szöveggel íródott. Ezek létezéséről sincs biztos adatom, de ha igaz a kósza hír, mindkettő hamisítvány! Ekkor  tűnik elő Ciceró kérdése : QUE BONO? (Kinek jó ?). Kinek az érdeke volt a  háborúba való belépés.

Az említett Koronatanács  résztvevőinek ismert listája szerint ezen az ülésen Chorin Ferenc és a jótékonyságáról is ismert Kornfeld Mór is jelen voltak. Mindketten óriási vagyonnal rendelkeztek, tehát alapos félnivalójuk volt egy esetleges német megszállástól. Nekik életbevágó fontosságú volt e kérdés megoldása.

Chorinok (Chorin Ferenc és fia)

Nyilvánvalóan a háborúba való részvétel mellett foglalhattak állást. Tisztában voltak a német megszállás veszélyével, ami feltétlenül bekövetkezett volna, ha nem veszünk részt – minimális erőkkel. Az érvelés egyszerű volt a hadjárat elején, amikor a németek óriási győzelmeket arattak : Ha nem veszünk részt, elveszítjük az eddig visszakapott területeket. Azt már nem magyarázták meg az egyenes gondolkozású katona Államfőnek, hogy elsősorban a saját bőrük megmentéséről van szó.

Az állam szempontjából  az volt a különbség, hogy a  megszállás csak három év múlva következett be. Ha nem lépünk be, 41 őszén megtörtént volna, amikor már látták Hitlerék, hogy minden emberre szükség van, mert a vörös hadsereg gerincét nem tudták megtörni. Egy akkor alakuló (honi) Quisling kormány száz százalékig teljesített volna minden német követelés. Tehát a vér és anyagi veszteségünk még  nagyobb lett volna!

A Gyorshadtest, majd a  2. hadsereg kiküldésének  árán a magyar zsidóság – egyedül Európában –  komoly veszteséggel ugyan, de zömében túlélte a háborút. Ugyancsak a túlélők között voltak a nagyiparosaink, akik a Gestapoval kötött szerződés alapján  egy teljes vonatrakomány gazdag illetve fiatal, életerős, Izrael által  használható zsidóval együtt Svájcba  utazhattak – vagyonuk a Gestaponak átruházása  ellenében.

Ha az elmondottakra bizonyíték szükséges, el kell olvasni özv. Horthy Istvánné  könyvét (Becsület és Kötelesség). Ebben olvashatjuk, hogy a cionisták képviselője, Dr. Ruben Hecht búcsúlátogatása alkalmából megköszönte Horthynak a zsidóság érdekében kifejtett tevékenységét.

Dr. Reuben Hecht – Hecht Museum

Ide tartozik az is, hogy a volt budapesti US ügyvivő, Montgomery úr egy alapot hozott létre, amelyen keresztül Ő, Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és mások fedezték a Horthy család Estoril-i életének költségeit.

Vigh Mátyás

PS

KASSA BOMBÁZÁSA

2013 augusztus 5

Ajánlott honlapoldal : www.corvinuslibrary.com

Haltenberger Samu (1875-1956) – Csonka Jánossal együttműködve részt vett a Magyar Királyi Posta motorizálásában, elindítója volt a vidéki Posta-autóbusz hállózat kiépítésének, majd 1913-tól a Szürketaxi Vállalat (a mai Főtaxi) egyik alapítójaként, később vezérigazgatójaként alkotott maradandót. 1943-ig kulcsszerepet töltött be a magyar közlekedéspolitikában, majd 1945 után is azon fáradozott, hogy a háború romjain a gépjármű-közlekedés is újjáéledjen. A kommunisták internálták, vagyonát elkobozták, és vidéken kellett élnie szinte élete végéig, csak meghalni térhetett vissza Budapestre. (Sz.)

The post MIÉRT TÁMADTUK MEG A SZOVJETUNIÓT? appeared first on Szögedöm.hu.