Százötven évvel ezelőtt, 1866. december 21-én született Tömörkény István író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató. E jubileumhoz igazodva fogalmazta meg a Szögedi Védegyletet alapító Szabó László, hogy Szeged gazdag irodalmi múltjára tekintettel, irodalmi múzeumot kellene alapítani a városban. Ennek szerinte legideálisabb helyszíne a nemrégiben a lebontástól megmentett Rainer-ház lenne.

A vidéki városok közül Szeged büszkélkedhet a leggazdagabb irodalmi múlttal, mégsem gondozzuk megfelelően ezt az örökséget – mondja Szabó László, a Szögedi Védegylet alapítója, korábbi önkormányzati képviselő. Példaként a 150 éve született Tömörkény Istvánt hozva fel, az író életműve még halála után 100 évvel sem feldolgozott. „Úgy érzem, ez a százötvenedik születésnap tökéletes alkalom arra, hogy Tömörkényt végre méltóképp ünnepeljük, ezért erre az időpontra időzítem annak bejelentését, hogy a Városvédő Egylet egy irodalmi múzeumot alapítana Szegeden, amelyhez kormányzati támogatást már kértünk is” – tudatta Szabó László.

Egy irodalmi múzeum nyitása már korábban is megfogalmazódott civilekben, ahogy megírtuk, azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy Budapest és Debrecen után Szegeden is létesüljön irodalmi múzeum, hiszen a szegedi születésű Dugonics András és Juhász Gyula mellett rengeteg író, költő köthető valamilyen módon a városhoz, például Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Radnóti Miklós, József Attila, akikről egy-egy emléktábla vagy szobor, netán időszaki tárlatot emlékeznek meg.

A Városvédő Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, elképzeléseik szerint állandó rendezvényeknek adhatna otthont a tervezett múzeum, de a költők és írók személyes tárgyait is be lehetne mutatni ott, például kéziratokat. „Sokan nem tudják, hogy az első magyar regény is szegedi írótól származik, méghozzá Dugonics Andrástól. Az ő hagyatékát nem láthatja meg a nagyközönség, és a Móra-múzeum irodalmi büszkeségeinket bemutató tárlata is jó két évtizede bezárt. Egy irodalmi múzeum erre is ráirányíthatná a figyelmet, mint ahogy a költők és írók születésnapjáról is meg lehetne emlékezni. Ezen felül kihelyezett irodalom óráknak is helyet adhat egy ilyen múzeum, ami által a diákok közelebb kerülhetnének az adott költőhöz, íróhoz” – magyarázta Szabó László.

Arra a kérdésünkre, hogy hol lehetne kialakítani Szegeden belül egy irodalmi múzeumot, Szabó elmondta, eredeti ötlete a tíz éve üresen álló, s egyre pusztuló Bartók Béla Művelődési Ház épülete volt. Eredetileg az ügyészség költözött volna oda, ám ez nem valósult meg, s bár van azóta újabb hasznosítási terv is, de továbbra is üresen kong. Felmerült Juhász Gyula háza is ideális helyszínként, ami az egykori Fodor, immár a költő nevét viselő utcában áll. A nyolclakásos épület magánszemélyek tulajdonában áll, vagyis bonyolult lenne ott múzeumot kialakítani, bár Szabó László tárgyalt a tulajdonossal is. „Legfrissebb ötlet, hogy pontosan Juhász Gyula házával szemben található a város egykori leggazdagabb polgárának az otthona, a kis híján lebontott Rainer-ház. Ez a leggyönyörűbb belsővel, faburkolattal, polgári miliővel rendelkező épület tökéletes helyszín lehetne az irodalmi múzeum számára” – mondta el portálunknak Szabó László. Hozzátette, a ház két ablaka szembe is néz Juhász Gyula ablakaival. Mint ismert, a Rainer-ház helyére 86 lakásos társasházat szerettek volna felhúzni, ám védetté nyilvánították az ingatlant, így jelenleg nincs hasznosítva. „Schulcz Péter, a Csongrád Megyei Építészkamara elnöke is jónak tartja az ötletet, és szerinte Szeged építészeti értékeinek a bemutatására is kiválóan alkalmas lenne ez az épület. Mivel vannak olyan polihisztorok Szegeden, akik egyszerre voltak építészek és irodalmi nagyságok, gondoljunk csak Vedres Istvánra, össze is lehetne kapcsolni ezt a két területet” – részletezte a volt önkormányzati képviselő.

Az anyagiakat firtató kérdésünkre Szabó közölte, nem Szeged irodalmi nagyságain kellene spórolnia Szegednek, hiszen rengeteg pénz megy el felesleges dolgokra. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi tulajdonos felajánlja a célra, ezért is számítanak a kormányzat támogatására, illetőleg az önkormányzatéra is. A város esetleges támogató hozzáállásával kapcsolatban megjegyezte, nincsenek illúziói, de azt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az ötlete megtetszik a döntéshozóknak. Mint mondta, volt már erre példa, hiszen önkormányzati képviselőként javaslatot tett egy városi képtár létrehozására, amit lehurrogtak, majd egy hónap múlva saját ötletként állt vele elő a baloldali vezetés.

A Városvédő Egyesület és a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány támogatási kérelmet nyújtott be Hoppál Péterhez, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárához. Szabó László portálunknak elmondta, az irodalmi múzeum ötletével azokra – így a 150 éve született Tömörkény Istvánra – is szeretnék ráirányítani a figyelmet, akiket mai irodalmi közéletünk nem méltányol illően. Mint elmondta, Szeged nagyjai ezt megérdemelik.

Forrás: Szabó László: Irodalmi múzeumot Szegednek! – Szegedma

Ajánlott olvasmány még e témához:

Irodalmi múzeumot nyitnának a civilek Szegeden

A Juhász Gyula Irodalmi Emlékmúzeum létrehozásáért tartottak fórumot szegedi civilek – melyben nem csupán a szegedi költő, de városunkhoz köthető valamennyi kiválóság is helyet kap majd…

The post Szabó László: Irodalmi múzeumot Szegednek! appeared first on Szögedöm.hu.

– a szegedi irodalom(történet) jelen állásáról is

Tömörkény István „Szeged írója” – így szerepel a legújabb (Akadémiai, 2010) magyar irodalomtörténeti kézikönyvben. (A megállapítás folytatását azonban – erre „egy egész egzisztenciát alapozhatott” – jobb lenne elfelejteni.)

Ady Endre szerint Tömörkény „annyira szegedi, hogy az már szinte bosszantotta az embert” (Nyugat, 1917).

Tehát Tömörkény és Szeged – elválaszthatatlanok. És ha ez így van, akkor – gondolhatnánk – nyugodtan nevezhetnénk szegedi írónak (is).

De van-e, lehet-e szegedi irodalom? És ha igen, akkor hányadán is állunk vele?

Juhász Gyula – szinte napra pontosan 110 éve – föltette és részben máig érvényesen (ha nem teljes körűen is) megválaszolta a kérdést. Nem kis fölzúdulást okozva akkor. A helyzet ma sem ad okot bizakodására. A múlt ez esetben is tartósan meghatározza jelent.

Juhász Gyula ezt írta 1906-ban: „De van-e igazi szegedi irodalom és milyen az, ez itt a kérdés. […] Van már pesti irodalom is, de ez nem azonos a pesti írókkal általában. […] Beszélhetünk-e szegedi irodalomról? […] A városnak nem volt és nincs irodalma, mert nem volt története, múltja és nincs egyéni jellege. Szeged nem volt soha irodalmi fészek. […] A szegedi városi író voltaképpen csak magyar író. Valójában átutazó Pest felé.”

Darvasi László (Balogh Tamásnak) 2007-ben – Juhászra is hivatkozva, de álláspontját kicsit (?) leegyszerűsítve – azt mondta: „Nem, nincsen szegedi író, ez egy irodalmon kívüli címke, görcsös kapaszkodás a hely intenciójába, varázsába, szellemébe. […] A »Szeged« szó csak egy papírzacskó. Hogy mit rakunk bele, az a lényeg.” Ne menjünk bele, hogy amennyire látványos, annyira ingatag (és fellengzős) is lehet ez a szempont, ne adj isten, esetleg gyökértelen stb. A hely tagadása, kiiktatása lehet-e általános érvényű? És hogy nem túlságosan farizeus-e, ha elfogadhatjuk, hogy Szegeden és Szegedről születhetnek művek, de azokat szegedinek (szegedi irodalomnak) nem nevezhetjük…

A szegediség mint olyan, természetesen, nem lehet értékkategória egy irodalmi mű megítélésében. De ha elfogadjuk, és el kell fogadnunk, hogy költői/írói eszköz a téma is – bizonyosan vizsgálható is…

E vita (ha nevezhetjük annak), aligha lesz eldönthető a közeljövőben, ahogy a szegediség kategóriája sem fog megszűnni semmiféle tagadás hatására. E szegediség milyensége viszont különösen a szegediek számára nem elhanyagolható.

Ilia Mihály mondta valamikor, talán a kilencvenes évek elején, hogy a szegedi irodalom valamiképp mindig a Város ellenében jött létre.

Mintha a Város – mint olyan – a mai napig nem akarná, hogy legyen irodalma. Ezt Juhász Gyula érezte meg a legnagyobb erővel, szinte bele is halt Szegedbe (ahol „búsulásra volt itt mindig ok”). A szegediség milyenségéről árulkodó már maga a kérdésfelvetés is.

Juhász 1906-os cikkéből terveztem kiindulni Tömörkény „szegediségét” vizsgálandó.

Meglepetésemre, nem találtam egyetlen önálló cikket sem, amelyik Tömörkény és Szeged kapcsolatát vizsgálta volna. (Ugyanígy nem találtam Juhász Gyula és a város kapcsolatáról sem, de még csak a közismert Szeged című versnek egy elemzését/értelmezését sem!) Vajon ennyire elhanyagolható lenne a téma? Meglehet, de azt is meg lehetne/kellene írni, ugyan miért az. Ha pedig annyira közhelyes/közismert lenne, akkor bizonyára közkézen forogna a téma, fölös mennyiségű írásban. Vagy talán csak annyira magától értetődő, hogy senki sem gondolt a megírására?

Ez a tény is alighanem a lehető legfényesebben (?!) bizonyítja, hányadán is áll Szeged a múltjával, irodalmával. Szeged múltját (aligha csak az irodalmit) mintha szándékosan hagynák (kik?) elveszni, elporladni. (Juhász publicisztikájának is már állandó témája!)

A Szegedhez kötődő, azért is: szegedi!, klasszikusok (Tömörkény – Móra – Juhász) életművének kiadottsága (hozzáférhetősége) igencsak problémás.

Kritikai kiadása egyedül Juhász Gyula életművének van, ám ez az összes művei sorozat vállaltan válogatás (cenzúra? öncenzúra?), különösen a publicisztika, munkásságának mennyiségileg meghatározó, terén; a versek hiányait már pótolták. (Ilia Mihály Juhász Tömörkény-kultuszáról szóló dolgozatában [1968] több olyan Juhász-cikket idéz, amelyek szövege nincs benne a kritikai kiadásban.) És (1981 óta) befejezetlen a sorozat, hiányzik a levelezés második fele, de újra ki kellene adni, javítva, bővítve, végre valóban teljesen, beleértve a névtelen, de azonosítható írásaival együtt. (De már egy új, annotált bibliográfia is jelentős előrelépés lenne a valódi teljesség felé.)

A Móra „összesből” a sajtó alá rendezők kihagyták – úgymond – az unalmasabb részeket. Ellenben vezércikkeinek van legalább bibliográfiája.

Tömörkénynek máig nincs összkiadása, az életműsorozat 8 kötete válogatás, de (nemhogy frissített, elavult) bibliográfiája sincs, amiből megtudhatnánk, mi(ke)t is írt, akár csak a szegedi lapokba. Nem tudjuk meg, csak hosszas utánjárás után, milyen írásokat vett föl köteteibe. Írónknak a közelmúltban két „új” könyve is megjelent az életműsorozatban nem szereplő írásaiból (a Bába Kiadónál Péter László, a Napkút Kiadónál Urbán László gyűjtései), teljesen visszhangtalanul.

Furcsa sajátossága a magyar irodalomnak és irodalomtudománynak, hogy előbb gyűjtötték össze egy író műveinél a róla szóló írásokat.

Ha ezeket az írókat Szegedhez köti „minden”, életművük java itt született, hagyatékuk nagyobb része itt található, a városi urak is előszeretettel hivatkoznak rájuk – aligha várhatjuk máshonnan, hogy ezt az örökséget gondozzák. Minthogy azonban ez a hátországuk (hinterlandjuk) tartósan hiányzik, régóta nincs intézményes szegedi hely- és irodalomtörténeti kutatás (a Somogyi-könyvtár aligha önszántából állt ki a sorból), országos ismertségük is rohamosan csökken. (Lassan már Juhász Gyula is kiszorul a tankönyvekből, nincs naprakész monográfiája, így inog a tudományos talapzata.)

Szeged bizonyára egyedülálló abban, hogy mennyi országos (el)ismertségű írója, költője van, és szinte mindnek úgymond „ellentmondásos” a viszonya a Városhoz. (A Város hozzájuk való viszonyáról mi sem tanúskodik jobban, hogy a három nagy egyike sem lett díszpolgár és igazán irodalomközeli intézménynek sem adták a nevüket. Juhász Gyulából pl. szakszervezti díj és tanárképző főiskola is lett, de Társasága már nem, sem múzeuma, emlékszobája.)

Szeged irodalma intézményes keretek (háttér) nélkül nem tud igazán élő lenni. Létfenntartási gondjai vannak. Rejtély, hogy miért gondolják, hogy az irodalom valódi támogatás nélkül is virágozhat, és ha virágzik, akkor azt ellenszolgáltatás nélkül használhatják, magukénak tekinthetik. (Egy negyedosztálybeli focicsapatra többet költhet a város egy évben, mint az egész irodalomtámogatásra – pedig társadalmi hasznosulása aligha marad el a sport mögött, teljesítménye pedig sokkal kézzelfoghatóbb, maradandóbb, mint egy majdnem üres lelátók előtt játszott meccsé, hogy a kultúratámogatáson belüli aránytalanságokról most ne szóljunk…)

Tehát, ha lenne valódi Tömörkény-összkiadás, vagy legalább egy bibliográfia, könnyebb lenne megválaszolni, milyen is (lehetett) Tömörkény és Szeged viszonya. Ez – mint írói eszköz – nem csupán filológiai adalék, hanem esztétikai kérdés is! Hogyan lehet ennyire a városhoz kötni azt, akinek szinte alig akad Szegedről szóló írása? Valóban meglehetősen kevésnek tűnik. Talán egy füzetecskére valót lehetne a most ismert művekből összegyűjteni. (Juhász róla szóló írásaival már kis kötetecske is lehetne!)

A Tömörkény-életmű új olvasatait nem ismerem, pedig ez a szinte egytömbnyi szövegfolyam „provokálhatná” a posztmodern újraolvasást is. Talán nem is kellene a valódi novellákat elválasztani a tárcáktól, esetleg kirajzolódnának nagyobb egységek, így például egy szegedi (városi) szál is, a tanyai mellett

Legutoljára talán Sőtér István olvasta újra Tömörkényt, Tanyák lelke címmel számolt be róla, és sok fontos megállapítás, új meglátás mellett ezt írja: „Ha szeretem Tömörkényt, úgy nem a szülővárosomért, Szegedért, mert Szegedet nem találom meg nála.” (Tiszatáj, 1987.)

Tömörkény Találkozás (1914) című elbeszélése így kezdődik: „Mikor az egész világot ellepi a hó, valami olyan különös vágyam támad, hogy gyerünk ki valahova, mindegy akárhova, csak olyan hely legyen, ahol nincsen város.” (Kiemelés tőlem – Zs. S.)

Az alapállás talán ez – minél messzebb a várostól. Vajon miért? Erre egyelőre nem tudok válaszolni. A városiakról sincs nagy véleménnyel, főként az államhatalom képviselőiről (fináncokról, akik bosszantják az embert; a semmittevő városi hivatalnokokról – pl. A kincs az asztal alatt van, 1902).

Önálló írást csak elvétve találunk a városról, pl. A nagyvíz (1912) a novellák között, vagy a Régi világ (1914) az egyebek között (8. kötet), melyben Pósa Lajossal a régi Szegedet is megörökíti, búcsúztatja.

De – számomra meglepően – a Fakadó szerelmek, már említett, kötetben a Regénydarab című írásban (154–158.) egészen megkapóan festi le Tömörkény az éjszakai Szegedet. Figyelemre méltó már a cím is, hiszen Tömörkény köztudottan nem írt regényt. Persze, az egyéb írások között (Munkák és napok a Tisza partján) számos városi képpel találkozhatunk, az életműsorozat első 7 kötetében jóval kevesebbel – szinte mindannyiszor éppen csak fölvillannak ezek a képek…

Jövőre, Tömörkény halálának centenáriumán, talán sikerül kicsit előrébb lépnünk – jó lenne újrakezdéssel folytatni a Tömörkénnyel való ismerkedést. Egy új, valóban teljes életműkiadás elindításával.

Zsoldos Sándor

The post Tömörkény és Szeged appeared first on Szögedöm.hu.

The post Trianon a Magyar Irodalomban. appeared first on Szögedöm.hu.

A Juhász Gyula Irodalmi Emlékmúzeum létrehozásáért tartottak fórumot szegedi civilek – nevével ellentétben ebben nem csupán a szegedi költő, de városunkhoz köthető valamennyi kiválóság helyet kapna. Aláírásgyűjtést is indítanak az ötletgazdák, hogy minél több szegedit az ügy mögé sorakoztassanak.

A Móra-múzeum időszakos kiállításai mellett Szeged gazdag irodalmi múltja és a városban megfordult írók és költők hagyatéka egy külön termet, sőt múzeumot érdemelne – vallják azok a civilek, akik a Közéleti Kávéház szerdai estjén egy irodalmi múzeum kialakításáról tartottak vitafórumot. A rendezvény vendégei – Diószegi Szabó Pál a Szegedi Írók Társaságától, Veszelka Attila a Szegedi Akadémiai Bizottság képviseletében, Szabó László a Kulturális Örökség Alapítványtól és Bene Zoltán a Magyar Írószövetségtől – elsősorban Juhász Gyula örökségét szeretnék valamilyen formában összegyűjteni, nem ő azonban az egyetlen büszkesége városunknak.

“Budapest után Szeged büszkélkedhet a leggazdagabb irodalmi múlttal. Dugonics Andrásés Juhász Gyula mellett – akik ízig-vérig szegediek, hiszen itt születtek és itt is haltak meg – rengeteg írónk, költőnk köthető valamilyen módon a városhoz. Mikszáth, Gárdonyi, Radnóti, József Attila és számtalan jelentős személyiség emlékét jobb esetben utcák, közterek vagy épületek, rosszabban csak egy emléktábla őrzi” – mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére Szabó László. Az egykori önkormányzati képviselő három évvel ezelőtt vetette fel az alapítvány nevében, hogy Juhász Gyulának egy emlékházat, vagy legalább egy emlékszobát alakítsanak ki. A költő Fodor utcai – illetve azóta már Juhász Gyula utcai – lakása szerencsére még épségben van, ezt sajnos Bálint Sándortól Tömörkényig több más szegedi kötődésű kiválóság házáról már nem mondhatjuk el – hangsúlyozta a képviselő.

A lakást, melyben Juhász Gyula utolsó napjait töltötte, jelenleg Vajda Júlia lakja. Az operaénekes a kulturális célért korábban már felajánlotta, hogy piaci áron eladja a lakást, hogy azt a költő hagyatéka foglalhassa el. Juhász Gyula gazdag öröksége a Móra-múzeum és a Somogyi-könyvtár mellett több magángyűjtő tulajdonában is van, akikkel a civilek felvették már a kapcsolatot az emlékszoba ügyében.

Legfőbb céljuk persze egy irodalmi múzeum berendezése lenne – ilyen jelenleg Budapesten, illetve Debrecenben működik, félig-meddig még Szegeden is volt, hiszen a Móra Ferenc Múzeum 1984-ig tartott fenn egy állandó tárlatot a Tisza-parti város irodalmi büszkeségeinek bemutatásával. Ez a Somogyi-könyvtár kiköltözésével egy Móra-szobára szűkült csupán, az irodalmi gyűjteményt bemutató részt felszámolták. “Olyan irodalmi múzeumot álmodtunk meg Szegeden, amely Dugonics Andrástól, az első magyar nyelvű regény írójától egészen modern korunk irodalmának nagyjait sorakoztatná fel” – magyarázta Szabó László. A múzeum lehetőséget nyújtana a környező iskolák diákjainak különleges irodalomórákra, ahol jobban megismerhetnék a tankönyvekben szereplő írókat költőket. Szabó Sándor irodalomkedvelő körével évek óta a költő szobránál, legszebb versei felolvasásával ünnepli Juhász Gyula születésnapját, ehhez hasonló kezdeményezések otthonául is szolgálhatna a múzeum.

A legfontosabb kérdés persze ez esetben is a hol, illetve a miből? Szabó szerint ideális épület bőven akadna Szegeden, hiszen az IKV tulajdonában számos erre alkalmas ingatlan akadna, melyek kisebb-nagyobb felújításon átesve megfelelő és méltó helyet biztosítanának a költők és írók bemutatására. Felötlött az is, hogy esetleg maga a múzeum lenne a kezelője, így a tárlat akár a Fekete Ház falai közé is költözhetne. Brit példát követve ráadásul önfenntartóvá is lehetne tenni egy ilyen múzeumot kávézó, illetve szuvenírüzlet kialakításával – tette hozzá.

Első lépésben aláírásgyűjtésbe kezdenek majd a civilek, hogy ezzel demonstrálják a társadalmi igényt egy ilyesfajta múzeum kialakítására. Szabó László szerint az idővel nem kell versenyt futniuk, hiszen Juhász Gyula lakását nem fenyegeti olyan veszély, mint Bálint Sándorét anno. Az egykori képviselő bízik benne, hogy az irodalomkedvelő szegedi polgárok nagy számban állnak majd a kezdeményezés mögé.

Forrás: Szegedma – Irodalmi múzeumot nyitnának a civilek Szegeden

The post Irodalmi múzeumot nyitnának a civilek Szegeden appeared first on Szögedöm.hu.

Faludy, Tormay és Hamvay

2012. április 25.

Három ipszilonos szerző – a harmadik jelenkorunk jeles tollforgatója, a magyarországi Népszava újságírója. Hamvay Péter mai publicisztikájának a címe: „Faludy és Tormay”. Nem tagadom, elloptam a címet és kiegészítettem Hamvay Péter családi nevével (így kevésbé lóg ki a plágium lólába). Mert így kerek a történet.

Érdemes néhány szót ejteni Hamvay úr mai remekéről, de előbb olvassuk el türelmesen a rövid publicisztikát:

„A Jobbiknak, hogy a felszínen maradjon, úgy tűnik nem marad más, mint a legalacsonyabb küszöböt megcélozni, a legprimitívebb indulatokra apellálni. Ki gondolta volna, hogy 2012-ben be lehet terjeszteni olyan törvényjavaslatot, amely szankcionálná, ha két férfi, vagy két nő kézen fogva sétál, hogy fel lehet vetni, hogy Faludy Györgyöt ki kell radírozni a tankönyvekből, mert biszexuális volt?

Egyre inkább azt gondolom, Faludynak nemcsak irodalmi rangja és közérthető stílusa miatt van helye a nemzeti panteonban és a tankönyvekben, hanem (magán)élete miatt is. Faludy példát ad arra, hogyan lehet túlélni a háborút, az üldözést. Hogyan lehet megerősödve kikerülni az Andrássy út 60-ból. Hogyan lehet lelkileg túlélni az emigrációs elszigetelődést, kicsinyes torzsalkodást, az óhazai elhallgattatást.

Hogyan lehet európainak, magyarnak maradni a tengeren túlont, s azt is, hogyan lehet elviselni öregen, betegen a nemzet koszorús költőjeként való ünneplést – és a szép magyar szokást, az irigységet és a gyűlölködést – s nem belemerevedni saját szobrának pózaiba. Amikor egy magazinban, fiatal feleségével együtt készült aktfotókat közöltek róla, rághatták a bajszuk szélét a besavanyodott kispolgárok irigykedve, Faludy az élet szeretetéről, önmaga, öregsége, fonnyadt teste vállalásáról és a szabadságról beszélt.

És igen, azt is megtanulhatják tőle, hogy a nemi identitás nem börtön, nem titkolni, elfojtani való, hanem átélni való dolog. Hogy nem történik semmi baj, ha mást ölelsz, mint elvárják tőled. Szép dolog, ha erre tanít az irodalom. A Jobbik szerint Faludy helyett Tormay Cécilét kellene tanítani. Bár a giccses regények ma már kevés fiatal számára érdekesek, de nem baj, ha megismerkednek egy magyar másik meleg történettel.

A két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezet vezetője, a Horthy-rendszer Corvin koszorúval dekorált hivatalos nőírója szerelmével, gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval élt közösen vásárolt villájukban. Egymásba is karoltak sétáik során, ha most, száz évvel később élnének, a Jobbik lecsukatná őket.”

Tudjuk, Tormay Cécile nemrég téma volt az index.hu oldalon. Megírták, hogy a jeles írónő leszbikus volt, ami persze magánvélemény, mert eleddig tudtommal senki nem bizonyította be cáfolhatatlanul Tormay leszbikus voltát. Most azonban elővették a témát, az index után már a hazai Népszava is Tormay vélelmezett nemi identitásán rágódik. Nézzük meg közelebbről ezt a kérdést.

Az index írása a Wikipédia Tormay-szócikkére hivatkozik. A jelzett szócikkben tényleg szerepel utalás az írónő nemi identitására, s forrásként Onagy Zoltán 2009-es – az Irodalmi Jelenben megjelent – írása szerepel. Onagy felettébb nyegle stílusú szövegében tényleg azt olvassuk, hogy Tormay 1937-ben „szeretője karjában” halt meg Mátraházán (Ambrózy-Migazzi Lajosné lenne ez a szerető), de hogy nemi vonatkozású tudását milyen forrásból merítette Onagyunk – nos, erre nem kapunk választ. Különös érdekessége Onagy írásának, hogy miként leszbikus-ügyben a Wikipédia Onagyra hivatkozik, viszonzásképp Onagy is a Wikipédia-szócikkre utal (vagyis a kígyó a saját farkába harap és viszont).

De Onagy Zoltán nem minden tudását merítette a Wikipédiából: például az a bugyuta megállapítása, hogy Tormay „1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta” – nem szerepel az internetes „szabad enciklopédiában”. Tény, hogy 1937-ben négy magyar irodalomtörténész – Hankiss János, Horváth János, Pap Károly és Pintér Jenő – mellett Fredrik Böök, a svéd akadémia tagja is Tormayt jelölte a díjra (az említett magyar irodalomtörténészek már 1936-ban is Tormayt jelölték), de ebből még nem következik, hogy a Nobel-díjat Tormay meg is kapta volna. Hogy halála fosztotta meg a díjtól – legenda. (Zárójelben jegyzem meg: 1935-ben szintén volt magyar jelölt az irodalmi Nobel-díjra. Méghozzá Szabó Dezső, akit Björn Collinder svéd professzor javasolt a díjat odaítélő bizottság figyelmébe.)

Nem véletlenül idéztem Onagy Zoltán írásának azt a mondatát, amely szerint Tormay azért nem kapott Nobel-díjat, mert meghalt. Ez az állítás is épp annyira „hiteles”, mint az, hogy a jeles írónő „szeretője karjában” halt meg. Tormay „szeretője” – a korábban már említett Ambrózyné – ugyanis nem tartózkodott Mátraházán, amikor az írónő meghalt. Hankiss János Tormay-monográfiájában legalábbis ez olvasható (Hankiss: Tormay Cecile. Bp., 1938, 219. o.). Persze lehet, hogy Hankiss tévedett, nem tudom. Abban azonban biztos vagyok, hogy Onagy Zoltán nem Tormay-szakértő, s nem elfogulatlan.

De hadd térjek vissza a Népszava cikkéhez, Hamvay Péter szellemi termékéhez. Csupán három megjegyzésre szorítkozom.

1./ A jobbikos javaslatok – ha igaz a hír, mert a javaslatok szövegét nem olvastam – elképesztően bugyuták. Egy írót nem lehet kirekeszteni a tananyagból csak azért, mert biszexuális vagy leszbikus volt. Mert akkor mit kezdjünk a görög-római szerzők egy részével?

2./ Faludy György „irodalmi rangja” nem egyértelmű. Sok irodalmár úgy vélekedik: Faludy nem oly jelentős író, hogy tanítani kellene. Én is osztom ezt az álláspontot: az elsősorban költőként számon tartott Faludy lírája nem oly kiemelkedő, mint legjobb kortársaié. Egyébként pedig csak az „irodalmi rang” számít, nem pedig Faludy György biszexuális volta, „(magán)élete”. Faludy – vagy más szerző – kalandosan kusza „(magán)élete” ugyanis nem ok arra, hogy bekerüljön a tantervbe. Nincs olyan író, akit a „(magán)élete” miatt tartunk jeles írónak. Hamvay kolléga érvelése tehát ostobaság.

3./ „Bár a giccses regények ma már kevés fiatal számára érdekesek, de nem baj, ha megismerkednek egy magyar másik meleg történettel” – írja Hamvay kolléga. Ebben a suta mondatban két állítás érdekes. Először is azt állítja Hamvay, hogy Tormay regényei „giccsesek”. Ezt az állítást persze meg kellene indokolnia, de ez a gesztus elmarad. A másik Hamvay-állítás ebből a kusza jelzős szerkezetből bontható ki: „egy magyar másik meleg történet”. Látjuk, összetorlódtak, hanyatt estek Hamvay kolléga jelzői, de azért a lényeget értjük. Tormay meleg volt – ezt mondja a népszavás szerző. Persze ezt is bizonyítani kellene. Mert nem elég alapforrásként a Wikipédiára, meg a tudatlan Onagy Zoltánra hivatkozni (egyébként Hamvay nem is utal a jelzett forrásokra). Ha ugyanis holnap Hamvay Péterről szóló szócikkel ajándékozom meg a Wikipédiát, s abban leírom, hogy a népszavás szerző csecsen-brazil keverék, aki ráadásul a friss emberhúst kedveli – nos, akkor az „ő” logikájuk szerint Hamvay bizonyítottan csecsen-brazil kannibál. S akkor lehet írni a fergeteges publicisztikákat, hiszen a Wikipédia is megírta…!

Mit is írhatnék zárásként? Szomorú, milyen mélyre süllyedt a magyar közélet. Szomorú, milyen mélyre süllyedt a sajtó. S ha belegondol az ember, hogy a mélypontnál is van mélyebb pont…

Szalay László

Forrás: Szalay László

Tormay Cécile: Bujdosó könyv < Katt ide!

The post Faludy, Tormay és Hamvay – ahogy jegyzi Szalay appeared first on Szögedöm.hu.