Dugonics András, királyi oktató a MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820-as (halála utáni) kiadásában „Bűntetések” között idézi ezt a szólást: ” El ért az Eb ijesztő Péntekre.”

Dugonics András (Vasárnapi Újság, 1859. július 31.)

Magyarázatul írja: „Húsvét után a’ leg első Pénteket a’ Magyarok eb ijesztő Pénteknek mongyák. Erre hamar el jutván az ebek, azon gondolattal vannak, hogy ismét az elmúltt negyvennapi bőjtre érkeztek”.

A mondás arra is utal, hogy a jólét után a megvonás még ijesztőbb, mint általában a jólét hiánya. Nehezebb, úgymond „(eb)ijesztőbb” elviselni a dolgok elvesztését, mint azoknak a mindennapos hiányát…
Érthető alatta persze az is, hogy ez igazán csak az ebeket ijeszti. Tiszta szívű, művelt, hívő ember – az ebek fölött állva – ismeri és érti, sőt érzi a dolgok értékét és mértékét…

Dugonics András Szeged szülötte, a szegedi városi kapitány fia, 1788-tól a Budai Egyetem – kora eggyetlen magyar egyetemének – rektora.

Dugonics a nyelvújító mozgalom gyökeres (radikális) alakja volt, aki a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egyetlen “somma” (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés.
Ezt az irányzatot tudálékos deáksággal ma is “purista”-ként emlegetik. Ennek illendőbb magyar megfelelője a “tisztász”, vagy pontosabban “nyelvtisztász” (Sz.) lehetne.

Rendtársa, és életrajzírója, Karácsony Chrysostom Incze ekképp jellemezte: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Az Ebijesztő Péntek feltámadása és egészségessen erősödő hagyományőrzésünk reményében

Dr Szabó László
Szögedi Védegylet

Ajánlott olvasmány: Dugonics András: MAGYAR PÉLDA BESZÉDEK ÉS JELES MONDÁSOK 1820.
valamint Bálint Sándor KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD, 1975.
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából

The post Ebijesztő Péntek appeared first on Szögedöm.hu.

Az ö-zést az irodalomban többen főként Dugonics András műveiben látták megtestesülni: „éktelen ö-zéseivel esmeretlenné, sőt, mondhatnám, gyűlöletessé tette az oly igen kedvelt Etelkát” – írta Horváth József Elek 1825-ben. Főként a debreceniek szálltak szembe harcosan az ö-zéssel. Földi János éppen Kazinczyt igyekezett lebeszélni arról, hogy Dayka ö-ző tervezetének engedjen. „Te pedig, barátom, ne engedd magadat az ilyenek által elcsábíttatni. Sőt (ezt egyedül magadnak írom) fogjuk közerővel a dolgot, nehogy a pápista magyarság, akiké mindazonáltal nem a legtisztább magyarság, felsőségre emelje magát.”
Az irodalmi és a köznyelvben győzedelmeskedett ugyan a rövid nyílt e, de idők folyamán néhány ö-ző változat mégis általánossá vált. Petőfi költői nyelvében három per áll szemben húsz pörrel. Olyanokat, mint cseber, csepeg, megett, perzsel, ser, serte, setét, szeg, veder, veres, ma már kevesen mondanak, írnak, még pestiek sem, elfogadottabb, általánosabb az ö-ző változatuk. Ady verseiben még három tájnyelvi gethes van, egy göthös és egy göthöl.
Ennek ellenére nyelvünk monotóniáját, elszikesedését ma is magánhangzóink okozzák: minden negyedik magánhangzónk e. E-kórság – minősítette Kolozsvári Grandpierre Emil. Mekegő beszéd – mondta Kodály Zoltán, és „nyelvünk kitagadottjának”, a rövid zárt ë-nek jelölésével próbálta helyreállítani beszédünk változatosságát. Kórusműveinek kottáiban, Iskolai énekgyűjteményében azonban hasztalanul jelölte ezt a hangot, énekkaraink figyelmen kívül hagyják. Esti dalában sem éneklik úgy, ahogyan a zeneköltő megkívánta: „Erdő mellett estvélëdtem, / Subám fejem alá tëttem. / Összetëttem két kezemet, / Úgy kértem jó Istenëmet.”

Illyés Gyula naplójában 1948. augusztus 3-án számolt be Balaton-parti élményéről. Versben is megörökítette: Új nép a parton a költői pillanatkép címe:

Fürdőruhában szép lépésű nő –
Jó alakja az eleganciája.
Hogy ideillik! Mily „előkelő”!
S mi mindent mond el, ahogy kisfiára
Pillantva elkiáltja:
„Hun mész te, Fercsi! Vigyázz, beeső!”

Péter László

2010. március 16., kedd

The post Az ö-zés szépsége – Anyanyelvünk appeared first on Szögedöm.hu.