A MAGYAR OKTATÁSÜGY BIZONYÍTVÁNYA

A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium éveken át afféle fantomiskolaként működött, ahol a tanárok és a hallgatók nagy része sem sejtette, hogy mi történik a kulisszák mögött. A hallgatók néha csodálkoztak, ha nagy ritkán jelenléti ívet olvastunk (hogy mi az a sok név), a tanárok pedig azon, hogy ilyen kevés hallgatóval miként működik az intézmény. Nem tudtuk, hogy a gimnázium a jelenléti íveken szereplő hallgatói létszámnak megfelelő normatív támogatást felvette. Csak a pangó tantermeket furcsállottuk, hogy munkánk egyáltalán nem érdekli az iskola vezetését, s hogy a vizsgákon olykor több volt a tanár, mint a diák. A tanárok nem kérdeztek, mert féltették az állásukat, inkább dagonyáztak a nagyszámú fiktív hallgató után felvett normatív támogatásban.

Mert volt ám itt pénz, de nem mindig annak, aki a szívét, lelkét kitette a hallgatókért. Közelebbi nexusban álló kollégáim elképesztő történeteket meséltek, hogy még igazgató helyettes, titkárhelyettes is beiratkozott, meg egyik kolléganőm lányát is „felvették”, de órán őket sosem látták, nem is vizsgáztak. Afféle baráti pénz-elosztóhelyként, csókosok kifizetőhelyeként működött az iskola, ahol nem képesítés, tudás és szakmai eredmények alapján lehetett főálláshoz jutni.

Voltak protekciós kollégák, akiknek feltétlenül órát kellett adni. Az igazgatók elismerték a tudásomat, meg a szakmai eredményeimet, de különböző magyarázatokkal (kisgyermeke van, főállású, nincs ki az óraszáma stb.) rendre képesítés nélküli kollégák, kolleginák kapták azon tantárgyak oktatását is, amelyeknek tankönyveit országos viszonylatban velem íratták. Mivel
nagy az egyes tantárgyak közti átfedés, a tanárok oktatása közti áthallás, a ténylegesen felvett hallgatók is fokozatosan lemorzsolódtak, vagy hanyagolták az óralátogatást, nem voltak kíváncsiak az internettel tanító, vázlataikból olvasgató, nyögdécselő kollégákra. Így jelenléti ívet is csak ritkán olvastunk, mert volt, hogy egyetlen hallgató tisztelte meg a tanárt.

Vizsgáztatnom viszont mindig nekem kellett, mert az intézmény vezetése bizonyára nem akart szégyenkezni a szigorú vizsgaelnökök, kamarai küldöttek előtt, meg egyes egyetemista, vagy diplomás tanítványaink sokkal többet tudtak privilegizált kollégáimnál. A gondolkodó ember számára érthetetlen, kontraszelektív tantárgyfelosztás egyre jobban elmérgesítette a helyzetet tanár – tanár, tanár – diák, igazgató – diák között, mivel utóbbiak rendszeresen kifogásolták, hogy, miért nem az tanít, aki jobban ismeri az anyagot.

Egyre kellemetlenebbül éreztem magam ebben a velejéig korrupt közegben, mint aki puszta létével akadályozza a pénzek szabad áramlását, miközben az oktatás színvonala a béka feneke alá süllyedt. A Rogers Gimnáziummal félig meddig összefonódva azt sem tudtuk, hogy melyik intézménynek ki az igazgatója, igazgatóhelyettese, mert az irodákban többen is üldögéltek, de csupán adminisztrációval foglalkoztak.

Hiába dolgoztunk akárhogy, vagy felejtettünk el órát tartani, nemigen foglalkoztak velünk. Hűvös Laci szólta el magát 2013. augusztus 30-án, amikor felhívott telefonon, hogy egyetemi kapcsolataimat latba vetve próbáljak hallgatókat toborozni, mert egyetlen idegenvezető osztály sem indul. Amikor elmagyaráztam neki, hogy miért nem jelentkeztek elegen és miért olyan nagymértékű a lemorzsolódás, az oktatásügyre hivatkozott, hogy a hivatal szerint nem taníthatok művészettörténetet, mert nincs megfelelő képesítésem, azért adták oda e tantárgy oktatását szimpla történelem szakos kolléganőnek – miközben Művészettörténet tankönyvem 7 kiadást ért meg a Képzőművészeti Kiadó és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gondozásában (lásd: Wikipédia). 51 éve tanítok, de ilyen pofátlan, átlátszó kifogást még nem hallottam, ugyanis 1997-ben a Pedagógus Képző Karon, 2010 – 11-ben pedig a Szegedi Tudományegyetem Orosz tanszékén is tartottam művészettörténet órákat az intézmény és a hallgatók egyöntetű elismerésével, s a SZTE által szerkesztett wikipédiás oldalam szerint művészettörténésznek is minősülök.

Furdalt a kíváncsiság és az egyik igazgató helyettes csendesen megsúgta, hogy az a bizonyos oktatásügy az önkormányzatnál található. Elindultam a Széchenyi tér 11 irányába, ahonnan a Rákóczi téri megyeházára küldtek. A cím: Csongrád megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály, Rákóczi tér 1, IV. emelet (most V. emelet). Hosszasan beszéltem az iroda egyik munkatársával, akivel egyszer a gimnáziumban is találkoztam. Meglepően jól tájékozott volt az iskola dolgairól, szerintem a Csongrád megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya is tisztában volt a gimnáziumban folyó eseményekkel.

A történtekért persze senki sem akarja vállalni a felelősséget, amit a média tálalásából is kiolvastam. Hiába írtam a Délmagyarországnak, meg nyilatkoztam az RTL Klub riportereinek, hogy Hűvös László 2012-től vette át a SZEFI irányítását, mindkét hírközlő 2010-et említett, ami arra utal, hogy a szálak magasabbra vezetnek. Így az egész ügyből valószínűleg nem lesz semmi. Ezt is vizsgálgatják egy ideig, aztán majd szép lassan „elévül”, mint a többi nagy disznóság. Azt sem mondtam a televíziónak, hogy észrevételeim miatt felmondtak, mert februártól még heti egy művészettörténet órát kaptam a kozmetikus osztálynál. Én mondtam fel április 30-al, mert már nem bírtam undorral. Az egyik igazgatóhelyettes el akart küldeni Székesfehérvárra múzeumpedagógiai továbbképzésre (engem!!!!!), hogy lesz kényelmes szállásom és az útiköltségemet is fizetik. Ez már felért a gúnyolódással, mivel művészettörténet könyvemnek van tömegkommunikációs fejezete is, módszertan jegyzetemben múzeumok és templomok bemutatását is ismertetem, 65 év fölött pedig mindenki ingyen utazik.

Jellemző adat, hogy 2010-ben, a két éves képzés végén mindössze négy hallgató vizsgázott + 1 máshonnan. Hogy 2013-ban hányan vizsgáztak a 44-ből? – a vizsga jegyzőkönyve tisztázza (vigyázat, ott is voltak külsősök) Találkoztam volt tanítványaimmal, akik elmondták, hogy a nyomozóhatóság tudakozódott a jelenléti íven szereplő aláírásuk valódisága felől. Persze, hogy hamis volt, mert nagyon ritkán olvastunk jelenléti ívet, mivel a csekély óralátogatás miatt nem volt értelme.

Az évközi lemorzsolódások okai: a normatív támogatással a hallgatók eleve nem vették komolyan tanulmányaikat. Nem fizettek, nem volt benne pénzük, így – ha nem találták érdekesnek a képzést – egyik napról a másikra, köszönés nélkül leléptek. Mivel évek óta nincs felvételi, még értelmi fogyatékost is felvettek. A beiratkozottak közül sokan már meg sem jelentek, mert társaiktól megtudták, hogy milyen primitív színvonalú itt az idegenvezető képzés. Általában a kedvezmények (pl. diákigazolvány) miatt maradtak, az órákat nemigen látogatták, csak a beszámolókon jelentek meg. Voltak, akik csak az én óráimra jártak. 2012-ben, tanév elején négyszer dobálták ide-oda az osztályt helyben és időben, ezért a jobbára egyetemistákból és felnőtt diplomásokból álló csoport komolytalannak minősítette a képzést és már év elején megfogyatkozott.

A vezetés évről – évre ún. főállásúak óra-kiegészítésére használta fel az idegenvezető képzést, ezért a hallgatók a képesítés nélküli, hozzá nem értő kollégák gyenge óráira nemigen voltak kíváncsiak. Voltak protekciós kollégák, akiknek az óraszámát mindenképpen biztosítania kellett az iskolavezetésnek, függetlenül attól, hogy mennyit konyítottak az egyes témákhoz.

2013-ban új, két éves, aránytalan, gyermeteg Projekt alapján kezdtük el a tanévet. Az idegenvezetői tevékenységhez kevésbé köthető, száraz tantárgyak (marketing, levelezés, idegenforgalmi és vendéglátó ismeretek) iránti csekély érdeklődés, a többszöri vezető- (igazgató, igazgató helyettes) váltás, a vezetői ellenőrzés hiánya, egyes kollégák rendszeres lógása (órák elmaradása, késés, korai távozás, betegség, agykontroll, borozó, borfesztivál, levéltár, szállodák, Agora látogatás, bivalyos program ígérgetése) és hozzá nem értő, gyenge színvonalú, internetes óravezetése miatt a hallgatók nemigen látogatták az előadásokat, többségük csak a beszámolókon jelent meg. Utóbbi jelenség egyébként végigkísérte mind a 6 tanévemet a SZEFI-ben. Leginkább a portás tudna mesélni az itt uralkodó áldatlan állapotokról, ha az állását nem féltené. 51 éves tanári pályafutásom és munkásságom után szégyellem magam a pedagógus társadalom nevében, hogy a szakma ilyen mély morális szintre süllyedt. Csodálkozom, hogy
rajtam kívül senki sem hozott nyilvánosságra hasonló történetet, pedig az eset városunkban egyáltalán nem egyedi, és aki hallgat, a bűnösök cinkosa…

Dr. Somorjai Ferenc
a SZEFI egykori tanára,
1994-2003 között vizsgaelnök,
a Magyarország útikönyvek szerzője

The post A MAGYAR OKTATÁSÜGY SZÉGYENE appeared first on Szögedöm.hu.

Az induló osztályok óráinak nagy részét a vezetés különböző trükkökkel, átlátszó indokokkal képesítés nélküli, gyenge tudású kollégáknak adta (pl. kisgyermekük van, vagy nincs ki az óraszámuk). Mindenki tudta, hogy kinek miért kell kitölteni az órakeretét. Ebben az osztozkodásban kellemetlen szereplőnek éreztem magam, mivel szakmai eredményeimmel, az óráim színvonalával, sőt puszta jelenlétemmel nyilvánvalóvá tettem a kulisszák mögött zajló sumákolásokat – ellenszenvet váltva ki a vezetésből. Nem tantestületben, hanem amolyan babazsúrban, tinédzserpartiban éreztem magam, ahol a laza együttlét, holmi „csapatépítő tréning”, a paintball, az eszem-iszom, a kávézás volt az első. Senki sem ellenőrizte a munkánkat; hogy egyáltalán megtartjuk-e az óráinkat, meg hogy mit és hogyan tanítunk.

Hiába reklamáltak rendszeresen a hallgatók (köztük egyetemisták, sőt java korú diplomások) az igazgatóhelyetteseknél, hogy miért nem én tanítom őket, semmi sem változott. 30 – 44 hallgatós jelenléti ívekkel kezdtük a tanéveket, akik közül legfeljebb 15 – 18 személlyel találkoztunk, ebből általában 7 – 8 hallgató jelent meg az órákon és volt olyan év, amikor négyen vizsgáztak.

Szerintem már induláskor a fele fiktív hallgató volt. Olyanról is tudok, amikor a kollégák „íratták be” gyermekeiket, sőt saját magukat is a létszám növelése érdekében, de órán egyetlen egyszer sem láttuk őket. Jelentéti ívet nem olvastunk, mert volt, hogy egyetlen hallgató tisztelte meg a tanárt.
Nem csoda, hogy fokozatosan lemorzsolódtak, mert komolytalannak minősítették az oktatás színvonalát. Sőt egyes tanárok rendszeresen elfelejtettek megjelenni, vagy késtek, vagy egy órával hamarabb távoztak. A hallgatókkal szállodákat, levéltárt, borozót, vendéglőt, Agorát látogattak, aminek vajmi kevés köze az idegenvezetői munkához. Az óráikat papírból olvasták fel, vagy kibérelték a számítógépes termet, ahol a hallgatókkal kerestettek rá a témára, aztán írásban számoltattak be, hogy ne derüljön ki a tudatlanságuk.

Mivel 2012 szeptemberében megjegyzést tettem Kendik Renáta igazgató helyettes asszonynak az áldatlan állapotokról, 2013 szeptemberében bosszúból heti 2 vallástörténet órát kaptam (állítólag már egyetlen órát sem akart adni). Az előző évben még heti 23 órám volt úgy, hogy a nagyobb óraszámú osztály művészettörténet óráit szimpla történelem szakos kolléganőnek adta, aki – mivel nem ismerte Európa művészeti emlékeit – óráról órára készülgetett, szemléltetőanyagot az internetről töltött le (miközben az általam írt Művészettörténet tankönyv hét kiadást ért meg a Képzőművészeti Kiadó, illetve a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gondozásában – lásd Wikipédia).

Látva a vergődést, már 2013. szeptember elején beadtam felmondó levelemet, csupán egyes kollégák kérésére és a hallgatók érdekében maradtam. Választ nem kaptam. Az igazgató helyettes asszony távoztával, februárban ismét rákérdeztem, hogy van-e szükség szakemberre, vagy továbbra is baráti alapon osztogatják az órákat, de semmi sem változott. Aztán április 30-án undoromban felmondtam. Élményeimről írásban értesítettem Orbán Viktor miniszterelnököt, Botka László polgármestert, Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt és a Jobbik oktatásügyekért illetékes felelősét, hogy ne lehessen elmaszatolni ezt a minősíthetetlen történetet.

51 éves tanári pályafutásom során vagy 20 oktatási intézményben megfordultam, de ilyen arcpirító jelenséggel nem találkoztam.

Dr. Somorjai Ferenc
az 5 kiadású Magyarország útikönyv szerzője
(aki kellemetlen szereplőnek számított, mivel puszta jelenlétével, munkájának minőségével nyilvánvalóvá tette a kulisszák mögött zajló sumákolásokat.)

The post SZEFI-S EMLÉKEIM – MIÉRT HANYATLIK AZ OKTATÁS? appeared first on Szögedöm.hu.