A minap egy „tévedhetetlen” betegem jelentkezett, hogy Ő kovidos! Éppen ugyanolyan rosszul van, köhögve légszomjjal és elment az ízlelése meg a szaglalása is, éppen ugyanúgy, mint legutóbb, amikor kovidos volt. (Teszttel is igazoltan.) Azóta megkapta a két szputnyik (védő) oltását. Most meg éppen ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint (a teszttel is) igazolt kovidosságakor, a télen… Ha még lett volna is valami kétsége, az a halálos (kovidos) fáradtság, amit soha azelőtt nem érzett, most is újrajelentkezett! Rögtön mentős (PCR) tesztet rendeltem, az meg mindenki döbbenetére negatív lett!

Az ilyen eseteket nevezhetjük bízvást laborhibának.

Talán ez az új-indi-nátha, amit antirasszista köz-elmebetegség okán „delta variáns” néven emlegetnek. Úgy tűnik, ezt nem mutatja az eddig is félimpotens PCR-teszt…

Ugyanúgy látja a röntgen(es) a gyakorbodó tüdőgyulladásokat is, csak most PCR-teszt negativitással „síma” tüdőgyulladás gyanánt mennek ki a leletek…

Na de talán hamarosan begyógyulnak a PCR-tesztek is…

Ha már itt van az ősz, itt van újra, meg itt van az új vírushiszti is, hát legalább a fogalmakkal kerüljünk végre tisztába! Még mielőtt újra elönt bennünket a pandemikus pándémia…

A koronás nyelvi zűrzavar tekintetében pedig ajánlom figyelmükbe alábbi visszafogott ítészetemet:

A PANDEMIKUSAN TERJEDŐ PÁNDÉMIÁRÓL

The post Pándémikus vírushiszti újratöltve … appeared first on Szögedöm.hu.

PANDÉMIA, PÁNDÉMIA – VILÁGJÁRVÁNY !

majd meg…

PÁ(N), KIS ARANYOM, PÁ(N)! 

Egyértelmű elv az orvosi és egyéb természettudományos szaknyelvekben a vegyes írásmód tiltása, mert helytelen. Én maradnék a szerintem helyes változat mellett, és szerencsére nem is vagyok egyedül, mint látom az Orvoskari Hírmondó legutóbbi számából.

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Mondja azt, hogy világjárvány !
Ugyanannyi szótag.

Tisztelt Kolléga Úr!

Szeretném a véleményét kérni pandémia/pándémia ügyben.

A fenti két szösszenetet, melyeket a Pécsi Orvoskar újságjába írtam. Ön, aki jártas az ógörögben, kérem bírálja el. Igazam van-e a füstölgésemmel vagy nincs. MI a Magyar Epidemiológia folyóiratnál – melyet sokáig szerkesztettem – a „pán-” alakot használtuk, szerintem logikusan.

Üdvözlettel és tisztelettel:

Varga Csaba, egy. tanár, PTE ÁOK

Válaszom-ítészetem:

Tisztelt Tanár Úr !

Sajnálatos módon folyvást levélözönben van részem. Ezek dagonyájából tisztul ma válaszom. Még ennél is sajnálatosabb, hogy nem beszélek ógörögül !!! Sajnos nincsen is kivel… Így ınkább csak olvasgatnék… azt is nagyon döcögősen… Ezen az egyre ınkább holt nyelven…

De beszéljünk, sőt értekezzünk hát…

A pandemikusan terjedő pándémiáról !

A ‘minden’ jelentésű óhellén πᾶς szó semleges πᾶν alakja szerepel a bevett és magyarban megszokott „pán”-os szóösszetételekben…

Amit Ön īrt, azzal alapjaiban egyet értek: a pándémia a magyarba illő alak !

A „-démia” nem kérdés, hiszen a nép, a démosz (δῆμος) az alapja, mely minden vıtán fölül „é”-vel, azaz étával áll… Ez ugyanaz a szótő, amely a társadalmi működéséhez illően torz „demokrácia” szavunkban is vısszaköszön… a helyes démokratia helyett következetlen konyhalatinsággal… csak gyenge „demo” változatban… Természetesen – a „pandemia” szótorzához hasonlóan – ezt is illőn hellén, de legalább görög gatyába kellene már ráznunk ! Helyesen csınosan pedig csakis démokratia esetleg démokrátia lehet magyarul, hiszen hellén eredetijében is δημοκρατία [ejt: démokrảtiả] a ’nép’ értelmű démosz (δῆμος) meg a ’hatalom’ jelentésű kratosz (κράτος) szavakból…

Az a pan vagy pán kérdés azonban már sokkal fogósabb !

A kettő között bújdosik az ıgazság !

Valóban a pán- előtag a bevettebb a magyarban. De nem teljes igényű e szabály, hiszen vannak kivételek bővivel: İtt van például a konyhalatinkodó pankráció ! Ez persze görögül pankration (παγκράτιον, azaz „minden erő” – πᾶν + κράτος) az ógörög küzdősportág, a „mindent bele!” A pánhellén játékok (többek között olümpiák) versenyeinek állandó alapvetélkedője a klasszikus korban i. e. 648-tól. Ez nem (volt) azonos a mai „pankráció”-val, amit más nyelveken nem is pankrációnak, hanem amer(ik)-angolkodón „wrestling”-nek (bırkózásnak) neveznek. Az ókori görög bırkózás, a pảlé (πάλη) és az ókori görög ököl/öklözés, a püx (πύξ) vagy a pügmé (ἡ πυγμή) avagy az ökölvīvás, a pügmakhia (πυγμαχία) összetett versenyszáma, amiről azt tartották, hogy a harcosok legjobb sportja. A ma szánalmas angolkodón, inter-sznobul MMA-ként emlegetett vıadal ennek a pánkrảtionnak verejték-harmatos utódja. Philosztratosz (Φιλόστρατος) szerint a pankrátor a legjobb ökölvīvó a bırkózók között és a legjobb bırkózó az ökölvīvók között. A Széles(vállú) Platón (Πλᾰ́των) szerint a pankrátor a legjobb ökölvīvó a bırkózók között és a legjobb bırkózó az ökölvīvók között. A Széles(vállú) Platón a csonka ökölvīvás és a csonka bırkózás ötvözetének tartotta. E küzdelem ütés-rugás-bırkózással a mai MMA klasszikus elődje volt, több, mint két és fél évezreddel ezelőtt. Nem is mellesleg majd egy évezrednyi érett-forrott gyakorlattal. (Talán a láb rug(dal)ó használata nem volt oly jellemző, mint ma.) Emlegették még pammakhon (πάμμαχον) vagy pammakhion (παμμάχιον) alakban is, a „teljes harc” (angolkodón „total combat”) a pan/pán πᾶν-, ’minden’ vagy ’teljes’, meg a makhé μάχη, ’küzdelem’ szavakból. A pankration lassan kiszórította a panmakh(i)on kifejezést.

Eredetileg az ógörögben a πᾶν rövid palócos a/á-val szerepelt, megfelelő, „fején egy pöttyes a” helyett ahogyan (itt nyomtatásban) jelölni tudom „ả”-val hangzott !

Egészen szabatosan se nem „pán”, se nem „pan” ejtéssel, az Ön „πάν-” īrásától eltérően eredetiben váltakozó hangsúllyal : πᾶν alakban.

A magam ózűrös őspéldája a πανηγυρικός, ami utóbb a panegírikosz-tól szana-szerte már igen sokféleképpen ejtetett… éppen csak a leghelyesebb pánégürikosz vagy még ınkább pảnégürikosz alakban nem hangzott el talán még sohasem ! Helyesen-magyarosan-palócosan: pảnégürikosz, no de még magyarosabban persze, természetesen „díszbeszéd” !

Vısszatérve e mindent maga alá temető pándémikus őrületre: πᾶν és δῆμος példájához mindkettő váltakozó hangsúlyú. Összevonásukban ez persze változhat is. Vıszont e szó, ez az ’össznépi’ alkotás így egyben soha nem létezett a klasszikus korban. Modern csınálmány, úgyhogy a hangsúly(a) akárhol lehet !!! (Ez is nyelvművelés, megegyezés kérdése.) A magyarban ez persze nem játszik, hiszen nálunk következetesen elöl a hangsúly ! Megjegyzem: Dr. Farkas Elektől – Leksi bácsitól – tudom, hogy orvos-édesapja, idősebb Dr. Farkas Elek védőoltás-kutatóként rendre „pandémia”-’nak ejtette 1950-es és 60-as években az influenzák kapcsán a vılágjárványt. (Ő még ógörögöt is tanult, és a magyar orvosi nyelv tudatos művelője volt.)

Pandémia vagy pándémia?!

Melyik hát a hellénesen helyes? Legınkább leszólt palócos tájszólásunkat újra fölértékelve, egy palócos rövid „ả”-val ejtett „pảndémia” a hellén-helyes ejtés, ha már minden áron görögösködünk a szabatos magyar „világjárvány” helyett…

Talán ez a pánosan hosszú „á”-nk a „pánik”-ból fakad, amely pedig Pán, azaz Πάν, azaz hogy szabatosan īrottan (hangzóhosszat és hangsúlyt is jelölve) Πᾱ́ν (hímnem, bırtokosban Πᾱνός) – Pán İsten nyomán szakadt ránk.

Homérosz Hermészhez īrott hümnuszában lelünk utalást rá, hogy már akkor úgy vélték a hellének maguk, hogy Pán (Πάν) neve a pản (πᾶν) közszóból ered, minthogy „mindannyiukat” elkápráztatta. De ez legınkább csak tetszetős okfejtés a csıklandó szóhasonlat nyomán… Pán istenség indo-európai őseredetű lehet. A szanszkrit Púsan (पूषन्) a „Gondozó”, a Védákból ismeretes İsten, aki a szent marhákat védi meg szaporītja…

Πᾱ́ν azaz Pán İsten a hellén regedelemben (műthologiában) a pásztorok és általában (a régebbiekben) a Természet İstene.

Pán-képül: A legszebb fönnmaradt Pán-szobor (letörött pánsíppal) római másolatban, vélhetően a neves hellén Polükleitosz (Πολύκλειτος) szobráról…

Érdekes, hogy az ógörög ıratában ez a Pán (Πάν) sem tűnik hosszúnak, csak palócos „rövid á”-nak hihetnénk, bár megjegyzendő : erősebb hangsúlyú… Mégis akad egy-két rıtka pontos közlő, aki utóbb (meg)jelölte rajta a hosszát meg a hangsúlyát is (eggyszerre). Ebből a Πᾱ́ν azaz Pán alakból már kitetszik, hogy az ékezetek torlódó zsúfoltsága is ındokolhatja a hosszának rendszeres rejtegetését. A vízszintes ékezet a hangzóhossz(úság), a függőleges(ből előre dőlő) ékezet pedig a(z éles) hangsúly jele.

Tudnıvaló: Az ógörög (nyelv) nem volt olyan szépen „helyesīrott”, mint a mai magyar nyelvünk ! Elég sok a zűr, mert hellénisztikus bölcseink hétköznapi szószólói a hangsúlyokat egyáltalán nem jelölték ! A „há” hangokat, azaz a hehezeteket sem !

De ami a mi szempontunkból ennél is rosszabb: a magánhangzó hosszúságokat sem !

Az „o-ó” (omikron-ömega) és az „e-é” (epszilon-éta) páron kívül a többi hangzó (mellékjelezés hīján) lehetett hosszú vagy rövid is. Ez az īrott anyagból – ha nem épp remekbe szabott (időmértékes) költemény – bızonyosan nem derül ki… De hellén őseink bızony időmértékesen verseltek, így azokból versekből mindez szépen vısszafejthető.

A (magán)hangzóhosszat a hangsúllyal pedig csak legnagyobb újkori bölcseink jelölik az ógörög szótárai(n)kban…

Honnan tudhatjuk egyáltalán, hogy hogyan is (volt/lehetett) helyes ?

A(z időmértékes) verselésük a (rejtett) bızonyíték 2500 év távlatából !

Hát nem szédületes ?!

De hogy vīgasztaljam egy kicsit kedves olvasóımat, nekem is kellett hozzá egy évtized, hogy megbızonyosodjak például arról, hogy az Íliász a helyes alak. És nem az Iliász. Lehet persze, hogy valahol Ili (a maga módján) ász, de annak Homéroszhoz semmi köze ! A legtöbb forrás és hıvatkozás a névkezdő iota hossz(úság)ának jelölése nélkül idézi az alakot, az eposz címét görög „eredeti”-jében is. Pedig a címet termő Ílion városállam meghatározó tényező volt korában vagy fél évezreden át, a Fekete-tenger bejáratában…

Saját nyelvművelő szótáramból idézve a Thrák-tenger hitelesebben: Ílion(i)-tenger, vagy Trójai-tenger, hiszen a hajdan híres Ílion, azaz Trója partjait mossa az Égei-tenger észak-keleti részén.

De hogy egy kicsit még pán-kodjak, az antik ó-balfogást is helyesbítem: A „peloponnészoszi háború” illendőbben, – hiszen nem csak a Peloponnészoszon vīvták és e hiteltelen (tév)neve is évszázadokkal lemaradt a csatazajától – találóbban, játszi belső zenével (alliterációval) Pánhellén Polgárháború, Pángörög Polgárháború, azaz magyarabbul Össz(-ó)görög polgárháború, Összhellén polgárháború.

A vılágraszóló pándémiázás közepette azonban érdemes elővenni a régi epidémia kifejezésünket, mely nem más, mint járvány ! A pándémia pedig nem több, mint ennek a nagyzolása: a vılágjárvány !

Ráférne az orvospalántákra, hogy elkezdjenek mélyebben mélázni arról, hogy miket is beszélnek !!! Például ógörögül… no meg magyarul…

Tisztelettel:

Üdvöz-Laci (Dr Sz L)
Graeculus Hellēnicus
magyaros(abb)an:
Hellénikus Graikulusz

The post A pandemikusan terjedő pándémiáról appeared first on Szögedöm.hu.

Az egyik legutóbbi Kazinczyádában azt fejtegettem, hogy mennyire hibásnak tartom a világjárvány (pándémia) pandémiaként történő említését a sajtóban. Mondhatnánk, hogy a jelenlegi helyzetben ez egy n-edleges (ennedleges?) kérdés, és igazunk is lenne. Mivel azonban az MTA Nyelvtudományi Intézete (vagy már nem is MTA?) reagált a felvetésre, vissza kell térnem rá. Ők is úgy vélik, hogy teljesen jogos a megjegyzés, és szerintük az orvosi nyelvben is kivételes ez az írásmód. Még pedig azért, mert vagy magyaros formában írunk egy szót ékezetesen (pánesztézia, pánfágia, pángenezis), vagy idegenesen, akkor pedig panesthesia, panphagia, pangenesis, stb. De ha már szótárakban is a pandémia formában, vegyes írásmóddal jelenik meg, akkor már használjuk így, ha nem is helytelenül, de meglehetősen kivételesen, „rendhagyó módon”, vegyes alakváltozatban.

De miért kellene így tennünk? Csak azért, mert valaki egyszer ekként látta jónak felvenni egy szótárba, a logikának fittyet hányva? (Más szótárakban és szakkönyvekben meg a másik formát alkalmazzák.) Vagy azért, mert a hazai nyelvészet jelenlegi fősodra már sandán tekint a nyelvművelésre, amely még egyáltalán szóvá meri tenni az új keletű, magyartalan vagy logikátlan szóhasználatot és helyesírást? Az a nyelvészet, mely nem tesz különbséget helyes és helytelen között, – véleményem szerint – túlságosan megengedően csak egyenrangú változatokat ismer el? Amely hagyná a nyelv – szerintük – „természetes fejlődését”, azaz egyenlőnek ismerne el minden újsütetű magyartalan, pl. angolból félrefordított kifejezést, ha azt elég sűrűn használják? Gondoljunk csak a bulvármédia nyelvi igénytelenségére, egyes sajtómunkások műveletlenségből fakadó bornírt nyelvhasználatára vagy a reklámok ostobaságaira.

Egyértelmű elv az orvosi és egyéb természettudományos szaknyelvekben a vegyes írásmód tiltása, mert helytelen. Én maradnék a szerintem helyes változat mellett, és szerencsére nem is vagyok egyedül, mint látom az Orvoskari Hírmondó legutóbbi számából.

Aki meg nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Mondja azt, hogy világjárvány.
Ugyanannyi szótag.

MI a Magyar Epidemiológia folyóiratnál – melyet sokáig szerkesztettem – a „pán-” alakot használtuk, szerintem logikusan.

Varga Csaba, egyetemi tanár, PTE ÁOK
a Pécsi Orvoskar újságjában

Vödd: PTE Orvoskari Hírmondó
Pécs, 2020. november-december

A vírushiszti uraihoz hasonlatosan bábozó Hyppolit a lakáj

The post Pá(n), kis aranyom, pá(n)!  appeared first on Szögedöm.hu.

Sajnálatosan aktuális kérdés a világjárvány tudományos, de az írott és elektronikus médiában (avagy médiumokban) is elterjedt megnevezése. Többnyire pandémiát írnak a magyar cikkekben, hiszen a világsajtóban is így nevezik (pandemic). De helyes-e ez így? A világnyelvekben nincs meg az a különbség, mely a magyarban az „a” és „á” között megvan. A görögből származó pán- előtag (jelentése: mind, összes) sok, jól ismert szavunkból visszaköszön: pánkromatikus, pánszlávizmus, pánhellén, Páneurópai Piknik vagy Pánamerikai Játékok. Pánáceának nevezzük a mindent gyógyító orvosságot. De talán elsőre nem is jövünk rá, hogy elrejtve más szavainkban is jelen van: πάν- + θεός (theós, “isten”) → πάνθεο (pántheo, “pantheon”). Akkor miért lenne pandémia a világjárvány, és miért nem pándémia, hiszen az eredeti görög kifejezés itt a πάνδημος (pándēmos), vagyis kb. a népességben mindenkit érintő. Egyes nyelvészek szerint a görög szóban a hangsúly az η (ē) -re esik, ezért magyarban ékezetezzük, míg az előtag hangsúlytalan, ezért nem. Én ezt túlságos precízkedésnek érzem. Ha már egyszer annyi szóban megszoktuk pánként, mi szükség van az ógörög hangsúly követésére? Nem is beszélve arról, hányan ismerik az ógörög kifejezés eredeti hangsúlyozását? Az újságírók biztosan nem. Ők általában kritikátlanul átvesznek bármit a világsajtóból, és ugye a nemzetközi cikkekben nem találtak „á” betűt.

Egyértelmű elv az orvosi és egyéb természettudományos szaknyelvekben a vegyes írásmód tiltása, mert helytelen. Én maradnék a szerintem helyes változat mellett, és szerencsére nem is vagyok egyedül, mint látom az Orvoskari Hírmondó legutóbbi számából. Aki meg nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Mondja azt, hogy világjárvány. Ugyanannyi szótag.

MI a Magyar Epidemiológia folyóiratnál – melyet sokáig szerkesztettem – a „pán- ” alakot használtuk, szerintem logikusan.

Varga Csaba, egy. tanár, PTE ÁOK
a Pécsi Orvoskar újságjában

Vödd: PTE Orvoskari Hírmondó
Pécs, 2020. május-június

The post Pandémia, pándémia – világjárvány ! appeared first on Szögedöm.hu.

Ez Ithaka, a szürkülő sziget,
Borús olajfák árnya rámborul ma
S egy tűnt gyerekség fonnyadt koszorúja
Övezi át ez elhantolt szivet.

Ez Ithaka. A nyáj lágyan kolompol,
Vén kondás ballag gödölyék után,
Álom porába hull a délután
S a tenger mormol, mint fáradt komondor.

De én e tájon túl emlékezem
Kalüpszóra virágos éveken
S eszembe jutsz : Kirkének édes éje

S a szemfödő alatt is fölzokog
A drága múlt és sírván gondolok
Aranyhajú szeirének énekére.

Juhász Gyula, 1913

Odüsszeusz búcsúzik – A Hét 1913 február 9.-ei számában jelent meg először Odysseus búcsúzik címmel, majd ugyanígy a Késő Szüret kötetében is (28.o.). Az utolsó sorban A Hétben Aranyhangu szerepel, míg a Késő Szüretben Aranyhaju …

Odüsszeusz azaz Ὀδυσσεύς (latinkodón Ulysses, olykor Ulyxes) a görög regékben Ithaka királya, Laertész és Antikleia fia. Hűséges felesége Pénelopé, tőle fia Télemakhosz. A tíz évig tartó Trójai Háború vége után még további tíz évig tartott a hazaútja. Ezt 40 napban foglalja össze az Odüsszeia (Ὀδύσσεια) akárcsak az Íliász, egy 24 fejezetre tagolt, 12 110 hexameterből álló eposz.

A történet kezdetén a főhős Kalüpszó nümphánál él, Ógügié eldugott szigetén…

A görög regerendben Kalüpszó azaz Καλυψώ azaz Atlantisz azaz Ατλαντίς a titán Atlasz leánya, tengeri nümphaként élt szolgálóival Ógügié (Ὠγυγίη vagy Ὠγυγία) szigetén. 

Kalüpszó (Καλυψώ) neve jelentése: ‘Elrejtem’, vagy ‘Kagyló(héj)barejtem’, amely az ógörög kalüpsz (καλυψ) ‘kagylóhéj’, régebbről pedig a hettita kaluppa ‘kagylóhéj’ jelentésű szóból ered…

Kalüpszó nümpha az İstenek parancsára útnak bocsátja Odüsszeuszt, aki már közel jár hazájához, amikor Poszeid(á)ón İsten haragjából hatalmas vihart zúdít rá, és az elsodorja a phaiakok mesés szigetére.

A phaiakok szigetén Athéné istennő sugallatára először Alkinoosz (Ἀλκίνοος) ‘Tehetős Ész’ király leánya, a „hókarú” Nauszikaá (Ναυσικάα) a ‘Hajóégető’ veszi oltalmába, majd maga a király. Az ő udvarában teljesedik ki a visszatekintő elbeszélés…

Kirké (Κίρκη) a görög regék Istennője, a Nap gyermeke, tehát Héliosz és Perszéisz leánya; Pasziphaé és Aiétész testvére.

Kirké (Κίρκη) a görög világ legnagyobb varázslónőjének hírében állt, és aki a szigetére lépett, azt varázsvesszőjével vadállattá változtatta. Így történt ez Odüsszeusz kíséretével is, akik bolyongásuk során kikötöttek Aiaié (Αἰαία) szigetén.

Hermész adott Ithaka királyának varázsnövényt, amelytől Kirké varázsereje hatástalan lett. Az ithakaiak egy egész éven át vendégeskedtek a varázslónő palotájában. Mielőtt elhagyták volna a szigetet, Kirké jótanácsokkal látta el őket, főleg a szirének halálos énekéről. Kirké Odüsszeusztól született gyermeke, Télegonosz (Τηλέγονος) a ‘Messzeszülött’ a türszének uralkodója lett…

A szeirének görögül: Σειρῆνας a görög regék naiászai. Csodás hangú, de gyilkos természetű tengeri nümphák, akik a kis Sirenum scopuli szigetcsoporton laktak, Campania partjainak (Dél-Olaszország, Sorrentói-öböl) közelében mai nevén La Rotonda (La Castelluccia, Il Gallo Lungo), más források szerint Szikéliában a Pelorum hegyfoknál, ill. Capri szigetén.

Akhelóosz folyamisten (vagy Phorküsz tengeristen) és Melpomené múzsa (vagy Terpszikhoré, illetve az egyik pleiasz, Szterópé) leányai, vonzóak és borzalmasak egyszerre. A kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői: bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal rendelkező szörnyek. Varázslatos hangjukkal és bölcs mindentudással elcsábítják a tengerészeket, majd megölik őket. A legelterjedtebb források szerint hárman voltak, Aglaiophoné, Thelxiepeia és Peiszinoé, de számukat egyes elbeszélések (Homérosz: Odüsszeia) kettőre, mások háromra, négyre illetve kilencre teszik. A további szeirénalakok nevei Parthenopé, Ligeia, Leukószia, Molpé, Raidné és Telesz. Parthenopé tetemét állítólag Nápoly közelében vetette partra a tenger, és sírját sokáig kultikus tisztelet övezte.

Juhász Gyula költeménye rossz latinkodó régiratban :

Odysseus búcsúzik

Ez Ithaka, a szürkülő sziget,
Borús olajfák árnya rámborul ma
S egy tűnt gyerekség fonnyadt koszorúja
Övezi át ez elhantolt szivet.

Ez Ithaka. A nyáj lágyan kolompol,
Vén kondás ballag gödölyék után,
Álom porába hull a délután
S a tenger mormol, mint fáradt komondor.

De én e tájon túl emlékezem
Calipsóra virágos éveken
S eszembe jutsz: Circének édes éje

S a szemfödő alatt is fölzokog
A drága múlt és sírván gondolok
Aranyhajú szirének énekére.

Az eredeti megjelenésben teljesen következetlenül y-i-zűrrel szerepeltek: Odysseus, Calipsó, Circé …
Ezeket természetesen javítottam… a hellén eredeti szerint…

The post Odüsszeusz búcsúzik appeared first on Szögedöm.hu.