A világ öt kontinensének több mint kétszázötven bibliakutatója tanácskozik péntekig Szegeden; az Újszövetséget több szempontból vizsgálják – mondta el a nemzetközi Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) nevű társaság szegedi tanácskozását szervező bizottság elnöke szerdán, a püspöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón. Benyik György, az SNTS egyetlen magyar katolikus tagja elmondta: a 69..
Böngészés: Irattár 2014
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt. A szentírás nélkül nem lehet megérteni a magyar kultúrát, a művészetet, nem beszélve a magyar nyelvről, amelynek sok fordulata a bibliai nyelvből, annak fordításából, elsősorban Károli Gáspártól.
Minden jegy elkelt a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásaira, a következő évadra azonban már elővételben válthatók belépők – közölte Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója kedden a Csongrádi megyeszékhelyen. Az idei évad sikerdarabja, a Mamma mia 2015-ös előadásaira már válthatók belépők – mondta a színházi szakember a fesztivál jegyirodájában tartott sajtótájékoztatón..
Csodálatos napok ! Magára lelt a lelkünk,Mely meddő és beteg békében veszni tért,Ó első, legnagyobb és tiszta győzedelmünk,Meglelte a magyar szavát, szívét, hitét ! Rákóczi-induló ! Ott zeng ma lelkeinkben,Mint föltámadt erő, mint újult diadalS békülten néz reánk az égből a nagy Isten:Ez áldott nép enyém, e hű, e szép,. .
1894. Kenyér (augusztus) hava 1.-jén született (Nagyrévi) Haranghy Jenő Debrecenben.
Tolnay Klári személyes tárgyait, jelmezeit, néhány fontosabb szerepét bemutató kiállítás nyílt a kétszeres Kossuth-díjas színművész születésének centenáriuma alkalmából, a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválhoz kapcsolódva szerdán az Art Hotel Szegedben. Elekes Zoltán fesztiváligazgató felidézte, hogy Tolnay Klári első sikerét húszévesen a Meseautóban aratta, majd több mint ötven filmben szerepelt, és felejthetetlen.
Sportol a nemzet néven Kárpát-medencei szabadidős sportmozgalom indul, amely célja, hogy a nemzet minél többet, minél rendszeresebben és minél több sportágat kipróbálva mozogjon – jelentette be Hoffmann Pál, a kezdeményezés egyik ötletgazdája szerdán Szegeden. A Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom projektvezetője a programról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kezdeményezés célja, hogy.
2014. július 10-én lezárult a rovás jelkészletünket is tartalmazó, új kiadású nemzetközi szabvány végső tervezetéről szóló szavazás.
Centenáriumi bélyeget hozott forgalomba az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Magyar Posta Zrt. a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen.
Nincs markáns változás a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) felvett hallgatók számában a tavalyi adatokhoz képest, az kevesebb mint két százalékkal csökkent, de a pótfelvételikkel még elérheti az előző évit – közölte az intézmény rektora pénteken sajtótájékoztatón, a Tisza-parti városban. Szabó Gábor akadémikus elmondta: a most felvett diákok számának kis arányú csökkenése.
Feljelentéskiegészítés keretében vizsgálja a rendőrség az égési sérüléseket szenvedő, gyomlálásra felfogadott alkalmi munkások ügyét – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére. A szegedi bőrgyógyászati klinikán hat embert ápolnak, az intézményben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondták, hogy a súlyosabb esetekben a kialakult bőrgyulladás másodfokú égési sérülésnek felel meg.