Scroll To Top

Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Pannónia nem terem a roncsországban!

Nem indul be a legendás magyar Pannónia motorkerékpár tervezett gyártása.

Külföldi gépgyáraknak milliárd forintos magyar támogatás jut, míg a hazaiaktól a 15 milliót is sajnáljuk (a magyar adófizetők pénzéből). Hazánk ma lefekszik a világ bármely multináci gépgyárának, de a sajátja föltámadását semmi módon nem támogatja.


Egy bátor – talán kicsit túlvállalós, vagy csak nagyotmondó(?) – cég a Pannónia motor(kerékpár) újragyártását kívánta megkezdeni Várpalotán. Ígéretei szerint 10-15 munkahely teremtésével is kecsegtette a helyi önkormányzatot. A gyártás és a munkahelyteremtés még várat magára…

Várpalota  – Első fokon pert nyert a várpalotai önkormányzat a Magyar Motorkerékpár Kft. ellen, amely Pannónia motorok gyártását tervezte Várpalotán – közölte Schnöller Kitti, a városháza sajtóreferense 2012. március 21.-én, szerdán.


Forrás: Felélesztik a Pannóniát

A Veszprémi Törvényszék ítélete szerint a cégnek vissza kell fizetnie az önkormányzat által nyújtott 15 millió forintot, mivel nem valósult meg a beruházás és a munkahelyteremtés – tette hozzá a sajtóreferens. Ezen kívül 900 ezer forint illetéket és a 635 ezer forint perköltséget is ki kell fizetnie a cégnek a még nem jogerős ítélet szerint.

Nagyon nem meglepő a veszett helyzet, hiszen a szegedi Csonka-ünnepségek alkalmával a Csonka János Gimnázium és autóipari szakiskola díszrendezvényein magam is az – iskolát támogató képviselő lévén – kiemelt meghívottként, díszvendégként kezeltem az új Pannónia cég vezetőit. Ajánlatom szerint a Pannónia bemutatkozhatott volna Dél-Kelet-Magyarország legnagyobb gépjárműszerelő-iskolájának diákjai előtt és egyben ifjú munkásainak toborzását is megkezdhette volna. Kezdeti telefontárgyalások nyomán a hivatalos meghívás után el sem jött a cég képviselője a rendezvényünkre.

Pannónia – a Makai Múzeum motorkiállításán 2009 tavaszán

A klasszikus Pannónia motorkerékpár a Csepeli Motorkerékpárgyárban 1954 és 1975 között gyártott magyar motorkerékpár volt.
Pannónia márka 1954-ben született meg a Csepeli Motorkerékpárgyárban. Az első Pannónia, a Pannónia TL (Teleszkóp elől, Lengővilla hátul) 1954-ben jelent meg, mely technikai megoldásait részben a Csepel 250-es típustól örökölte. A „Pannónia” márkanév Molnár László technikustól származott. Megjelenésének idején korszerűnek számított, így nem csak a belpiacra, de számos külföldi országba is jutott belőle. A T-sorozat szintén keresett volt a nemzetközi piacon. Ma már szinte hihetetlen, de a „Pannonia White” – a T5-ös modell luxusváltozata – egyenesen kaliforniai exportra készült. A Pannónia nem csak Magyarországon volt rendkívül népszerű, jelentős volt a külföldi export, melynek legnagyobb részét a szovjet megrendelések adták ugyan, de jutott Amerikába, Indiába, sőt még Brazíliába is. A gyár elmaradó fejlesztéseinek köszönhetően azonban egyre csökkentek az eladások, a gyártás 1975-ben szűnt meg, az utolsó modell a Pannónia P21 volt. (Bővebb leírás a Veteránpark oldalán.)
1975 Mag (okt.) hava 24.-én gördült le a csepeli gyártószalagról az utolsó, szám szerint a 689 039-ik Pannónia.

Pannónia

Pannónia! – Nem az számít, hogy a márkanevet birtokló cég tőkeerős-e, vagy hiteles-e!
Az a kérdés, hogy mi magyarok tudunk-e újra magunknak magyar gépjárműveket, magyar motorokat, buszokat, tehergépkocsikat és vonatokat gyártani. Mint régen. Arra kell választ adjunk, hogy van-e ahhoz lelki erőnk és szilárd elhatározásunk, hogy újra magyar gépgyár(tás)unk és ezzel a világban némi méltóságunk legyen.
Gyáva népnek nincs hazája. Mi jelenleg – a világban példátlan önföladással – vesztésre állunk!
Amíg saját önértékelésünkkel nem jövünk egyenesbe, addig a – nem csak gazdaságilag, de lelkileg is – roncs ország nem teremhet gépcsodákat!

Dr. Szabó László
a Szegedi Városvédő Egyesület
elnöke

2012. március 21., szerda

Pannóniához ajánlott olvasmány még:

  1. Pannónia motor linkgyűjtemény
  2. Pannónia márkatörténet és típusleírás (a Veteránpark oldalán.)

Beteg gondolatkör nem hoz gyümölcsöző üde ötleteket.
Hamis ház nem teremhet igaz gyöngyöket.

A legenda újra éled! – Bemutatták az új Pannoniát

Bemutatták az új Pannónia motort

Pannónia: „a Legenda újraéled”

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor