Szeged, 2013. május 30., csütörtök (MTI) – Számtalan rendezvénnyel, köztük könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják a 84.
Böngészés: kultúra
Szegedi Borfesztivál 2013. május 17-26.
Szeged, 2013. április 8., hétfő (MTI) – A húsz éve indult kommunikáció szakos képzésen végzett hallgatók vizsgafilmjeinek vetítésével kezdődik meg kedden a X.
A Vaterát megjárt honfoglaláskori koronggal, Móra Ferenc íróasztalával, nyitott igazgatói szobával és A kis Jeanne-nal készül a Múzeumi Őszi Éjszakára a Móra Ferenc Múzeum. Változatos programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum az idei Múzeumi Őszi Éjszakán november 23-án. Bemutatják azt a hajfonatkorongot, mely kalandos körülmények között került be a Kultúrpalota gyűjteményébe. A honfoglaláskori.
Szeged, 2012. november 14., szerda (MTI) – A költségvetési törvény elfogadása esetén bőven lesz forrás jövőre az önkormányzatokhoz kerülő múzeumok működtetésére – jelentette ki L.
Szeged, 2012. november 10., szombat (MTI) – Sikerrel zárult a XIV.
Szeged, 2012. november 6., kedd (MTI) – Igazi könyvritkaságokat és kultúrtörténeti szempontból is fontos kéziratokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a Somogyi-könyvtárba, ahol 14.
Lengyel bronzkori erődöt és régészeti parkot, valamint értékes kincsleleteket, aranyékszereket és egy sírrekonstrukciót is bemutat a Móra-múzeum új régészeti kiállítása. A Kárpátok Trójája című tárlatot március 23-án, pénteken 18 órakor nyitják meg.
A bécsi Hadilevéltárban a 3. hegyidandár anyagából előkerült egy, az Isonzó mellett található Mrzli Vrh védelmi rendszeréről készített térképvázlat, amelyen az alakulat kötelékében harcoló alegységek temetői is szerepelnek.
Valószínűleg egy istennőt ábrázol az az edény, amely a hónap műtárgya a Móra Ferenc Múzeumban. Az m43-as autópálya ásatásán találták meg a több mint hétezer éves edényt, amely a vallási rítusok és varázslás fontos kelléke lehetett – írja a museum.hu.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso