Hamarosan pályázatot ír ki a Virág cukrászda és a Kis Virág bérletére azönkormányzat , azt követően, hogy többéves pereskedés után kinyitották az üzlethelyiségeket. A Virág cukrászda műemlék épülete szimbolikus jelentőségű a szegediek számára, hiszen az 1879-es nagy árvíz után Tisza Lajos, Szeged újjáépítésének teljhatalmú királyi biztosa onnan irányította a munkálatokat..
Böngészés: pályázat
Közösen hirdet pályázatot az MME és a MAVIR. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és egyik fő támogatója a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Szeged, 2012. december 14., péntek (MTI) – Január 2-ig nyújtható be a pályázat a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára a kormany.hu-n és a szegedi önkormányzat honlapján olvasható kiírás szerint.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF Démász Zrt. pályázatot hirdet szociálisan hátrányos helyzetű személyek és családok számára.
Használt, de még használható számítógépet kaphatnak a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány pályázatán a rászoruló családban élő, 10-14év közötti diákok. A programban olyan gyerekek jelentkezhetnek, akiknek legalább két kiskorú testvérük van, tanulmányi átlaguk eléri a 4,5-öt, otthonukban nincsen számítógép és családjában az egy főre eső jövedelem a létminimum, azaz 71 736 forint .
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso