Európa szívéből
LEVEGŐT ! – Éppen Enyészet (november) hava 21.-én született e fohász…
Jöjj el, szabadság ! Te szülj nekem rendet !
Akár hívő, akár hitetlen… Gondolkodó ember nem értheti, hogyan lehet hazugságokból ekkora várat építeni a józan ész ellen… az internáci terror förtelmes boszorkánykonyháján…
József Attilánk – akinek szülinapját a Költészet Napjává tették és tartják, ünneplik ma is – így írt egy a mainál jóval visszafogottabb vélemény-terrorról éppen e napon 86 évvel ezelőtt… A mához szól :
LEVEGŐT !
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet ?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad !
Az én vezérem bensőmből vezérel !
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk ! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság ! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat !
1935 november 21.
Olvasói hozzászólás:
A feje tetejére állított világ őrülete, hogy nem a mostani genocidiumot kitervelő, végrehajtó aljas gengszterek viselnek maszkot, ŐK REJTŐZNEK a háttérben, miközben azokra kényszerítik rá a falanszter szerepelővé tevő maszkviselést, majd a génmanipulációval járó vakcinázást, akik mindennek elszenvedő polgárai … (F.Z.)
[…]
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
[…]
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
[…] De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
És hogyan is hangzik egy igazi terrorgép, a színházvilág rettegett cenzora szájából mindez…
Jöjj el, szabadság ! Te szülj nekem rendet !
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
Békésen…
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet ?
Békés és vidéke egészségére ügyelek… Éjjel is, míg mások alszanak… Békésen…
A fulladáshoz hívott mentő meg ma – bizonyára fölsőbb rendeletre – nem élesztette újra otthonában a volt kovidos (mára már negatív) életerős (58 éves) beteget… a friss halottat…
Nekem már csak a megkésett szemlézés jutott… az enyészet szirmait bontogató hullafoltok…
Ő (is) hiába kért… Levegőt !!!
Muronyban …
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
