Scroll To Top

Eladó a gőzös – cégpóker a Szőke Tisza fölött

Április 26-án jelenik meg a cégközlönyben a kiírás a pályázatról, melyben az irányár 7 millió forint lesz. Már most több olyan jelentkezőről tud a szegedi Szőke Tisza hajó ügyében eljáró felszámolóbiztos, akik kifejezetten megmentési szándékkal vásárolnák meg az egykor szebb napokat látott gőzöst.

Szűk két hét múlva „piacra kerül” a tápéi medencés kikötőben elsüllyedt Szőke Tisza hajó, erről a vízi járművet jelenleg kezelő felszámolóbiztos, Ézsiás László beszélt egy fórumon a Közéleti Kávéházban. Elmondta azt is, hogy a tulajdonos cég, a Szőke Tisza Nonprofit Kft. csődeljárás alá vonása után 100 nappal kell megkezdenie a vállalkozás vagyonának az értékesítését. A csődtörvény kötelezi a felszámolóbiztost, akit a Csongrád Megyei Bíróság jelölt ki, hogy a Szőke Tisza hajó csődeljárás alá vont tulajdonos cége helyett minden gazdasági és jogi ügyben eljárjon.

A pénteki fórumon a szép számban megjelent érdeklődő mellett ott volt még a beszélgetés vezetője, v. Szilágyi Árpád városvédő, Molnár János, a tápéi kikötő tulajdonos cége, a Mahart Tiszayaht Kft. képviselője és Holczer Márton civil.

7 milliót ér most a Szőke Tisza gőzös

Ézsiás László először arról beszélt, hogy az elsüllyedés utáni nagy médiavisszhang megmozgatta a jó szándékú civileket, segíteni igyekvőket, de sajnos a hajó megmentésében ez jelentett gátakat is, hiszen mindenki ment a saját feje után. Ráadásul beindultak a szakhatóságok is és a hozzájuk kötődő hivatalok, miközben egyre fogyott az idő. „Mikor két szakértő egyesület két kiemelési kísérlete sem járt sikerrel, azt javasolták, hogy részleges bontással lehet a partra vinni a gőzöst, de ekkor már a műemlékvédelem ideiglenesen védelem alá helyezte. Mire a hivatalos utat elkezdték a szakemberek bejárni, emelkedni kezdett a Tisza” – beszélt a felszámoló a felmerült újabb problémákról, majd kiemelte azt is, hogy az értékesítés során azonban a védelem alá helyezési eljárás a fémkereskedelemtől óvhatja meg a Szőke Tiszát.

Több egyesület és a kikötő tulajdonos cége – aki egyébként a legnagyobb hitelezője a hajó tulajdonosának – jelezte már vételi szándékát, kizárólag megmentési szándékkal, ami szerinte biztató jel. Megtudtuk, hogy a törvény szerint április 26-án a cégközlönyben megjelenik majd az értékesítési pályázat. A hajót hivatalosan felértékeltette, így az irányár 7 millió forint lesz majd.

100 forintért adta el a város, 1,3 milliárdért lehetett volna felújítani

A moderátor és a közönség közül többen is azt a folyamatot nem értették, hogy ha a város és a magántulajdonos között a gőzös annak idején egy szerződés keretében (melyben információink szerint kikötötték, hogy ha a hajót nem tudják Szeged és Tápé turisztikájának gyarapítására használni, akkor visszaszáll a tulajdonjog az önkormányzatra) jelképes összegért, 100 forintért cserélt gazdát, akkor a 12 év alatt hogyan és mi alapján lett bizonyos cégeknek értéktárgya, és hogyan lehetséges, hogy a nemtörődömség, hanyagság miatt így lepusztult, és senki sem kérhető számon.

Molnár Jánostól megtudtuk, hogy már jó két éve magára hagyta a tulajdonos a Szőke Tiszát, melynek a gondozásáért, tárolásáért nem kaptak egy fillért sem, pedig ők kéthavonta felmérték a hajó állapotát, és az arról szóló jelentés elküldték levélben a Szőke Tisza Nonprofit Kft.-nek. Elmondta azt is, hogy 2008-ban született egy szakvélemény a teljes felújítási költségekről, ami 1,3 milliárd forintba került volna akkor.

Cégpóker a Szőke Tisza fölött

Megpróbáltunk belelapozni abba a cégkártyába, melyben a Szőke Tisza hajó csak egy lap a sok közül, és nem a nyerő oldalon…

A hajó a Szőke Tisza Nonprofit Kft. birtokában van, ennek a cégnek pedig az egyedüli tulajdonosa a Szeviép cégcsoport egyik vállalata, a Szeviép Investment Befektetési és Vagyonkezelő Holding Kft., mely a Szeviép Zrt.-ben is tulajdonos. Mindkét cég felszámolás alá került 2010-ben. A Szeviép részt vett a szegedi villamosprojektben, az M43-as bizonyos szakaszainak építésében is. Érdekesség, hogy az egyik tulajdonos 2 milliárdos törzstőkével Faddon jegyzet be egy Szeviép nevű céget, de később portálunknak azt írta közleményében, hogy semmi köze az új cégnek a szegedihez…

A hajó haláláról és újraéledési kísérletéről született cikkeink:

Az első „reflektorfény”, az elsüllyedés

Egy hét múlva védelmet kapott

Szakvélemény született a hajóról

Az első mentési kísérletekről itt és itt

Búvárok és szivattyúk munkában

Emelkedik a Tisza

Katonák is megnézték az elsüllyedt hajót

Előkerült az elsüllyedés előtt utolsó videó felvétel a hajóról

Forrás: Délmagyar

Ossza meg: