Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Megrázta a világot a Nokia-Microsoft üzlet

Hírek 2013. szept. 10.

A rajongók siratják a finneket, a Nokia dolgozók bizonytalanok, a részvényárak elszabadultak.

Bármennyire is benne volt a levegőben az, hogy a Microsoft megvásárolja a Nokia mobilos üzletágát, mégis bombaként robbant a hír. A piac, a felhasználók csak lassan ébrednek rá, hogy milyen következményei vannak, lesznek a megállapodásnak, a Nokia jelenlegi dolgozói az érzéseikkel küszködnek, az ex kollégák negatívabb hangulatú véleménye szerint pedig Stephen Elop aknamunkája most érett be.

Disconneting People – A Microsoft összesen 5,4 milliárd euróért vásárolta meg a Nokia Devices & Services, azaz Eszközök és Szolgáltatások divízióját és a szükséges licenceket. Az üzlet majd csak 2014 tavaszán zárul le, a Nokia felhasználók viszont már most temetik szeretett márkájukat, főleg akkor, amikor világossá válik számukra, hogy a soha többé nem lesznek Nokia feliratú okostelefonok a piacon. A két vállalat által, nagyjából 6 hónap alatt összehozott szerződés szerint a Microsoft a Lumia és Asha márkaneveket szerezte meg, egyedül a Series 30 és 40 rendszerű buta mobilokon szerepelhet a Nokia név a következő 10 éven keresztül.

A Nokia arra is kötelezettséget vállalt, hogy 2015. december 31-ig egyetlen mobileszközön sem szerepelteti a cégnevet, amire nyilvánvalóan a határidő lejárta után sem fog sor kerülni, hiszen a Nokia kiszáll a mobilgyártásból. A jövőben tehát az MS által tervezett Windows Phone alapú készülékekről eltűnik a Nokia név, és hogy helyette milyen brandet vezetnek be a redmondiak, azt egyelőre nem lehet tudni, bár sokan a táblagépekkel már bevezetett Surface névre szavaznak.

Stephen Elop: átformálta a viszonyokat?

Faló vagy nem faló ő? – Elop helyzetével, illetve Ballmer nyugdíjba vonulásával kapcsolatban is vad találgatások folynak, hiszen sokan arra tippelnek, hogy ezzel a manőverrel a Nokia korábbi vezérigazgatója lehet a Microsoft új CEO-ja. Ballmer ezzel kapcsolatban egyelőre óvatosan, konkrétumok nélkül nyilatkozott, de abban nem engedett, hogy a Nokia felvásárlásának bejelentése megelőzte az ő felmondásának nyilvánosságra kerülését.

Az üzletben Ballmer és kollégai azt az előnyt látják, hogy a szoftver- és a hardverfejlesztés egy kézbe kerül, aminek köszönhetően sokkal hatékonyabban lehet majd növelni a Windows Phone részesedését. Noha a piacon lévő WP készülékek 80 százaléka Nokia mobil, a MS továbbra is támogatja a többi hardver partnert (Samsung, HTC, Huawei), ami most kicsit nehezen hihető, hiszen ezek a gyártók most már közvetlen riválisaivá váltak a Microsoftnak.

Lumia 1020: az utolsó okostelefon, amin a Nokia név szerepel

És hogy ezen kívül miért fognak jobban menni a dolgok? Nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoftnak erre egyelőre nincs kidolgozott válasza. Ballmer azt az esetlen megjegyzést tette a bejelentést követő tájékoztatón, hogy „szerintem valószínűleg sokkal jobb neveket fogunk tudni adni a végfelhasználóknak szóló termékeknek annál, mint a Nokia Lumia Windows Phone 1020”. Utalva ezzel arra, hogy hiába voltak közösek a célok a Nokiával, a marketinggel, termékelnevezéssel kapcsolatos kérdésekben csak nehézkesen, vagy alig volt esély egyeztetni a finnekkel. Most, hogy ez az akadály elhárul, Ballmer szerint sokkal hatékonyabbak lesznek a folyamatok, így a Microsoft azt reméli, hogy 5 éven belül megtriplázzák, azaz 4-ről 15 százalékra növelik a Windows Phone okostelefonok piaci részesedését.

Hurráhangulat és ijedelem – Az alkalmazottak egyelőre nehezen tudják kezelni a helyzetet, a közösségi csatornákon többen értetlenkednek, de leginkább azt írják, hogy érzelmileg viselik meg őket az új helyzet. A volt Nokia alkalmazottak már sokkal szabadabban és agresszívabban tekintenek a fejleményekre: egyesek szerint Elop egyszerűen a Microsoft kezére játszotta a Nokiát, viszont van aki úgy gondolja, hogy a legalább a világ egyik legmenőbb márkáját szerezték meg.

A tőzsde szinte hisztérikusan reagált: a Nokia részvények soha nem látott magasságokba ugrottak, 47-50 százalékos emelkedést produkáltak a papírok, amiből jól kiolvasható, hogy a befektetők örülnek, amiért a Nokia megszabadult 32 ezer alkalmazottól, egy döcögve haladó üzleti egységtől, és hozzájut 5 milliárd euró készpénzhez. A Microsoft részvényei viszont 4 százalékos csökkenést szenvedtek el, mivel Ballmerékkel szemben már szigorúbbak az elvárások, hiszen óriási kiadás mellett egy olyan feladatba fogtak, és egy olyan örökséget vettek a nyakukba, amit valószínűleg nagyon nehéz lesz termőre fordítani.

Forrás: Bitport.hu

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor