Scroll To Top

Nem kérünk a fasiszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !
Azóta is csonkák és nyomorultak vagyunk...

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

A DEMOKRÁCIA FELSZÁMOLÁSA

Cikkek 2019. jan. 04.

A veszély nem a politikai szélsőségek irányából, hanem a globális elit részéről fenyeget

Fricz Tamás

Veszélyben van a demokrácia, ám a veszély nem a politikai szélsőségek irányából érkezik, hanem a globális pénzügyi elit és a hozzájuk kapcsolódó hálózatok felől. Ennek az elitnek ugyanis útjában van a demokratikus intézményrendszer és eljárásmód, amely a nemzettudat mellett az utolsó, ami akadályokat gördít a céljaik megvalósítása elé.

Ez a globális elit, s ennek szerves részeként Soros György álcivil hálózata teszi is a dolgát: egyre látványosabb támadásokat intéz a demokratikus úton hatalomra jutott kormányzatok ellen, amelyek a nemzeti szuverenitást védik, és fellépnek a migráció ellen. Ennek láthattuk tanújelét az elmúlt napokban Bécsben, Rómában, Belgrádban és Budapesten. Nem nehéz megjósolni: az európai parlamenti választásokhoz közeledve ezek a demokrácia és a nemzeti identitás elleni támadások még tovább erősödnek és ezzel párhuzamosan eldurvulnak, ezt láthatjuk hazánkban is.

A globális elit, amelyről az ősszel jelent meg egy szociológiai, leíró jellegű, átfogó munka, mégpedig Peter Phillips munkája, Giants: The Global Power Elite (Óriások – a globális hatalmi elit) címmel, immáron egyre kevésbé titkolt célja egy kozmopolita világtársadalom létrehozása, amelyben az identitásukat veszített, fogyasztópolgárrá degradált, atomizált emberek tömegei könnyen manipulálhatók és irányíthatók lesznek.

Egy ilyen szép új világban vagy inkább falanszterben elérhető a globális piaci profit maximalizálása. Másfelől – s ez is az alapcélok közé tartozik – a világkormányzás kordában tartaná az embereket, ellehetetlenítené a lázadásokat és felkeléseket, kitörne az „örök béke” (Immanuel Kant). Az az örök béke, amely a koporsók békéje lenne, mert megszüntetne minden hagyományos emberi közösséget a családtól a nemzetig, amelyben és amelyért élni lehet és élni érdemes.

Nemrég halt meg idősebb George Bush volt amerikai elnök, egyben a Skull and Bones (Koponya és Csontok) titkos társaság tagja: ő volt az, aki a hidegháború befejeződése, a kommunizmus bukása, s a világ egypólusúvá válása kezdetén nyíltan és többször beszélt az új világrendről, először 1990. szep­tember 11-én. Nos, ebben az új világrendben – ha megvalósulna – nem fér meg a demokrácia, mert a cél éppen az, hogy a világ sorsáról ne a buta, tudatlan, maradi állampolgárok döntsenek nemzetállami keretek között, hanem a kiválasztott, erre hivatott elit.

Drábik János közíró azért nevezi szervezett magánhatalomnak a globális pénzügyi elitet, mert őket senki nem választotta meg, tehát hatalmuk nem demokratikus alapokra épül, ellenkezőleg; lényegében nem másról, mint a bankárcsaládokon belül hatalmas vagyonok dinasztikus jellegű örökléséről van szó, generációról generációra.

Ennek a zárt elitnek éppen ezért ősellensége a demokrácia, hiszen azzal, hogy választásokon nem tudnának hatalomra kerülni, pontosan tisztában vannak. (Vigyázó szemünket vessük csak újra Párizsra és Franciaországra: a globális elit által kiválasztott, Rotschild-bankházban nevelkedett Emmanuel Macron gőgös, túlzásba vitt elitizmusa felbőszítette a francia népet, Párizs napokig-hetekig lángokban állt, s ha Macront rövid időn belül még egyszer mérlegre tenné a demokrácia, lehet, hogy csúfos kudarcot vallana.)

Érdemes megfigyelnünk, hogy az elmúlt harminc évben, a hidegháború befejeződése óta milyen módszereket alkalmaz a globális elit a demokrácia leépítésére, háttérbe szorítására, manipulálására.

A globális elit által átszőtt és irányított Euró­pai Unió, illetve tágabban a brüsszeli bürokrácia új európai alkotmányt kívánt elfogadtatni a kétezres évek elején, hogy a megfelelő reformokkal közelebb kerüljön az áhított cél, a szuperföderális Európai Egyesült Államok megvalósítása felé.

Ám az európai alkotmánytervezet, amely – jól emlékezhetünk – nem tartalmazta az unió keresztény gyökereire való hivatkozást, elbukott a francia és a holland népszavazásokon. Azt hinné az ember, hogy ebben az esetben az alkotmány gyökeres átdolgozása következhetett volna.

Ám erről szó sincs, az uniós elit úgy döntött, hogy néhány fejezetet kidobva, de a szöveg döntő részét változatlanul hagyva már nem mint alkotmányt, hanem mint szerződést teszik a tagállamok elé aláírásra. A lisszaboni szerződést alá is írták a tagállamok 2007. december 13-án. Írország azonban mégis népszavazást tartott a szerződésről – egyedül a tagállamok közül –, s az ír nép 2008. június 12-én nemet mondott a kormány által már aláírt szerződésre.

Mi történt ekkor? Elkezdődött az uniós elit és az ír politikusok tárgyalása, s „kreatív” megoldásra jutottak: az íreknek garanciát adtak néhány kérdésben, s 2008. október 2-án megismételték (!) a népszavazást. Láss csodát, a kellően erőteljes propaganda hatására az ír nép ekkor már megszavazta a szöveget, így a lisszaboni szerződés 2009. december 1-jén életbe lépett. Sajnos az ír nép azóta is erős agymosáson esett át, hiszen a hagyományos katolikus ország népszavazáson fogadta el az egyneműek házassághoz való jogát is.

Innen eredeztethető a nem megfelelő eredménnyel záruló szavazások megismétlésének módszere, mint teljességgel antidemokratikus eljárás.

A következő lépés a tagállamok kormányfőinek nem parlamenti választás, hanem delegálás útján való pozícióba helyezése. Ez 2011-ben kétszer is megtörtént, mégpedig Görögországban és Olaszországban. Mindkét ország pénzügyi és adósságválságba került, s ekkor úgy döntött az uniós és a globális elit, hogy nincs idő holmi parlamenti választásra meg a demokrácia nevezetű játékra, ezért egész egyszerűen – megfelelő tárgyalások után – lemondatták Silvio Berlusconit és Jórgosz Papandréu miniszterelnököket, s utána szakértői – értsd: az IMF, Világbank, Európai Központi Bank, Európai Bizottság akaratát végrehajtó – kormányokat neveztek ki a két ország élére.

Lukász Papadímoszt delegálták a görög kormány élére, aki jellegzetesen a globális pénzügyi elit tagja. Amerikában a Columbia Egyetemen tanított, a Federal Reserve Bank (Fed) közgazdászaként dolgozott, később a globális elit egyik központi testületének, a Trilaterális Bizottságnak is tagja lett. Mario Monti került az új olasz kormány élére, aki előtte az Európai Bizottság gazdasági területeket felügyelő biztosa volt két alkalommal is. Mindketten végrehajtották a szokásos leckét: átfogó megszorítások következményképpen a nép életszínvonalának látványos romlása.

S máris elérkeztünk az utóbbi évekhez, hónapokhoz; a 2019-es európai parlamenti választásokhoz közeledve azt tapasztaljuk, hogy a globális és brüsszeli elit belehúzott, s egyre durvább támadásokat intéz a demokrácia, a demokratikus eljárások ellen.

Először is itt van a brexit: a britek kilépésről szóló népszavazása 2016 júniusában volt, s a kilépésre szavazott a brit állampolgárok mintegy 52 százaléka. Ennek teljesen logikus és legitim következményeként 2017. március 29-én a brit kormány elindította a kilépési tárgyalásokat.

Igen ám, de a szuperföderális unióban gondolkodó brüsszeli és globális elit nehezen viselte el a nép akaratát. Szinte a kilépési tárgyalások első percétől megkezdődött a politikai nyomásgyakorlás a brit kormányra, amely azt célozta és célozza, hogy meg kell ismételni a népszavazást, mert az emberek meggondolatlanul és tudatlanul döntöttek a kilépés mellett. Ez a nyomásgyakorlás a mai napig tart, s őszintén szólva nem lehet teljesen kizárni, hogy végül célt érnek a globális csoportok.

Íme, itt áll előttünk két módszer a demokratikus eljárások szétzilálására, megfúrására, ellehetetlenítésére: a delegálás és a megismételt szavazás. Utóbbit néhány héttel ezelőtt ismét elővették, mégpedig a humanitárius, vagyis magyarul szólva migránsbeengedő vízum európai parlamenti szavazásakor. Elképesztő és tanulságos volt látni a migránsbarát képviselők megdöbbenését és felháborodását a számukra sikertelen szavazás láttán. López Aguilar, a beterjesztő két másodperc múlva már „pontosan tudta”, hogy itt technikai hiba történt, és azonnal kérte a szavazás megismétlését…

Végül érdemes még megemlíteni a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazást, ahol egyértelműen elbukott a jelentés, hiszen nem szerezte meg a jelenlévők kétharmadának szavazatát. Ám mit számít ez? A kreatív liberálisok kiharcolták, hogy a tartózkodó szavazatok ne számítsanak szavazatnak. Ez nem volt más, mint a demokrácia szokásrendjének nyilvánvaló megcsúfolása. Folytathatnánk tovább azzal, hogy a brüsszeli elit, ha kell, egyszerű többségi döntésre akar áttérni, más esetekben pedig a konszenzusos elvet hangoztatja, mikor, milyen helyzetben milyen manipulációs technikákra van szükség a céljaik eléréséhez.

Delegálás, egyszerű többség, szavazások és népszavazások megismétlése, konszenzusos elv alkalmazása: mind-mind azt a „szép új világot” célozza meg, amelyben csupán színpadi kellékké, manipulatív legitimációs eszközzé silányodik, s végül elporlad a demokrácia. Nem olyan rég olvashattunk arról, hogy a holland parlament felsőháza eltörölte a véleménynyilvánító népszavazás intézményét. A politikai elit tehát döntött: akkor a továbbiakban ne nagyon népszavazgasson a nép, mert még beleszól a „nagyok” dolgába.

Ez lesz a következő módszer? Ha nem megy másként, eltörlik a demokratikus döntési formákat? S az „elsöprő” kozmopolita kisebbség elsöpri az útjából a demokratikusan választott nemzeti többséget? 2019. május 23–26. között még szavazhatunk az uniós és globális elitről. Demokratikusan!

A szerző politológus

Forrás: A demokrácia felszámolása

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor