Európa szívéből
Nem akarok gyáva csendet !
Földi ember, bús törvényül;
Vagy ifjan hal, vagy megvénül;
De sohasem túl az elégen,
Míg el nem ég, addig égjen.
Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb: sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok-zengek.
Meddig bírom, majd elválik,
Csak azt tudom, mindhalálig;
Csendes ember lesz belőlem,
De csak kint a temetőben.
Sajó Sándor
(végső verse)
Sajó Sándor tanár volt, a Kőbányai Állami Főgimnázium igazgatója.
Több területen is tanított, volt osztályfőnök, könyvtáros, kézimunka oktató, de földrajzot, matematikát, latint, filozófiát, tornát és fizikát is oktatott. Gyakran szerepelt saját verseivel iskolai ünnepélyeken.
Sajó az éneket is a kötelező tárgyak közé sorolta volna szívképző fontossága miatt, egybekötve népdalköltészetünk ápolásával. Az élő idegen nyelvek tanításában megelőzve korát hangsúlyozta az élő, beszél(get)ve tanítást, ami mára már alapvető módszernek számít.
Sajó Sándor már az 1920-as évek elején igyekezett maga körül erősíteni és képviselni a magyar nemzeti oktatás szellemét. Vallotta, hogy a tősgyökeres magyar parasztságból elégedetten és bőségesen él(hetne) a nyelvünk. Azonban „avatatlan szeszélyek csúfítják” azt, s nem tudunk magyarul. Turáni nyelvünk azért is vergődik indogermán bilincsek között, mert sokáig csak latinból és németből fordítottunk. A tanár feladata lenne a helyes stílusra, a tudatos beszédre és írásra megtanítania. Ehhez azonban példamutató tanárokra van szükség, a nyelv ügye pedig az írók és művészek dolga kellene legyen, akik maguk a leghasznosabb „nyelvbogarászok” – nem pedig a köz ügye. Éppen ezért javasolta, hogy legyenek mintaszerű tankönyvek, amiket valódi írók írjanak; az iskolai önképzőkör csakis nyelvmívelő, stílusképző legyen; az egyetemeken a tanárjelöltek olvassanak többet, készítsék fel őket a helyes beszédre és írásra. Nincs jövő nemzedék, csak jelen nemzedék van. Nem a jövőben kell cselekedni, hanem a mában és nem a jövő számára. Nem tantervi reformokra van szükség, „hanem lobogó magyar lelkű és jellemes nemzetnevelőkre: tanítókra és tanárokra!” – jó fizetéssel. Hogy a tanulók ne idegenbe pillogató halvérű, de ne is frázisos hazafiaskodást sajátítsanak el, tudatosságra és éberségre kell nevelni, „magyarabb magyarokat neveljen – nem azért, hogy majdan visszaszerezze, amit mi „most” elvesztettünk, hanem, hogy a most visszaszerzendő soha többé veszendőbe ne mehessen.”
Ah, mennyit tanulhatna ma Tőle a vírushisztis, (iskolabezárást követelő) antimagyar tanártársadalom !!!
Ha tudnák szegények, ki volt Sajó Sándor, akár büszkék is lehetnének Rá… Tisztelet a kisebbségnek, a máig magyar (érzületű) Tanároknak ! Ők Országunk Oszlopai !
Ipolyság középen, a hajdani járásszékhely
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
