Scroll To Top

Aki uzsorásokat nem ütlegelt, az nem élt őszintén krisztusi életet !

Törpe lajhármaki született a Szegedi Vadasparkban

Örömhírek, Szögedi hírek 2013. jan. 24.

Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) született a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. 

Az egyelőre ismeretlen nemű kölyök édesapja a nemzetközi fajmegmentési program keretében 2005-ben érkezett Bristolból Szegedre, párja, Malaga pedig 2011-ben Spanyolországból került a Tisza-parti város állatkertjébe. A hím először harciasan fogadta új párját, idővel azonban összebarátkoztak, és december 9-én megszületett kicsinyük. A folyamatosan rajta kapaszkodó kölyköt anyja gondosan neveli, sőt még azt is eltűri, hogy gondozója kézbe véve vizsgálja őket.
A törpe lajhármaki rendszertanilag félmajom, amely Délkelet-Ázsiában él, rohamosan fogyatkozó létszámban. Nevét napközben megfigyelhető, rendkívül lassú mozgásáról kapta. Este viszont felgyorsul, az ágak között sebesen haladva rovarokra és kisebb gerincesekre vadászik, de szívesen fogyaszt gyümölcsöket is. Érdekessége a fajnak, hogy azon kevés emlősöknek az egyike, amelynek a harapása mérgező. A szájában nincsenek méregmirigyek, a könyökén található bőrmirigyének váladékával keni be fogait. A harapásával okozott seb fájdalmas és nehezen gyógyul.
A lajhármakik vesztét az élőhely pusztulása mellett az okozza, hogy a helyiek hite szerint húsának gyógyereje van. A laoszi, kambodzsai és vietnámi piacokon százával árulják őket, plüssmaci kinézetük miatt keresett házi kedvencnek is. Amíg a veszélyeztetett állatok kereskedelmét nem szabályozta nemzetközi egyezmény (CITES), addig Európába és Észak-Amerikába rengeteg lajhármakit exportáltak. Sőt, hajdan a Vietnámban dolgozó magyarok is szép számmal hoztak haza ilyen állatokat, és itthon eladták őket.
A törpe lajhármaki európai fajmegmentési programja körülbelül száz egyed tartását és szaporítását koordinálja. A nehézséget e faj esetében a viszonylag magas újszülöttkori halandóság, valamint néhány alapító vérvonal túlreprezentáltsága jelenti.
A Szegedi Vadasparkban régóta nevelnek törpe lajhármakikat, példányaik a jelenlegi helyen, az északi mókuscickányokkal együtt 2009 óta láthatók az Ázsia-házban.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)