Scroll To Top

Böngészés: emlékmű

Zsidó holokauszt-emlékművet avattak a Dóm gyepén

A Szegedi Zsidó Hitközség és a Szeged-csanádi Egyházmegye közös szervezésében készített emlékművet avattak a holokauszt szegedi áldozataira emlékezve csütörtökön a Fogadalmi templom parkjában. Markovics Zsolt főrabbi köszöntőjében hangsúlyozta: Szegeden létesült az első olyan holokauszt-emlékmű, amelyet nem kormány, nem város, nem önkormányzat, hanem a katolikus egyházmegye állíttatott.

KETTŐS MÉRCE A SZABADSÁG TÉREN

A német megszállás emlékműve?! – 2014-ben… A szabadságtéri beteges hisztéria azt juttatja eszembe, hogy a szovjet fronton, a gulágban elpusztult katonáinknak és munkaszolgálatosainknak is kell állítani egy hatalmas emlékművet. Ugyanis, ha a kormány nem küldi ki először a Gyors Hadtestet, majd a 2.

DÉLVIDÉKI ORSZÁGZÁSZLÓ AVATÁSA

MEGHÍVÓ A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány szeretettel várja Simor Márton szobrászmûvész alkotása, A DÉLVIDÉKI ORSZÁGZÁSZLÓ EMLÉKMÛ avatására a szegedi Árpád térre, 2013. május 14-én (kedden) 18 órára A rendezvényen beszédet mond Szabó Pál Csaba történész, a Délvidék Ház igazgatója és Balczó Zoltán, az Országgyûlés alelnöke Avató beszédet mond Semjén.