Scroll To Top

Böngészés: Fidesz

Miért szenvedett ismét csúfos vereséget a szegedi FIDESZ?

Mert a helyi ifjú demokrata vezetők – csakúgy, mint 1998-2002 között is – a város élhetőbbé tétele helyett elsősorban pozíciók osztogatásával, a haveri kör gátlástalan és szégyentelen pénzhez juttatásával töltötték hivatali idejüket. Semmibe véve e várost évtizedekig legjobb tudásukkal szolgáló értelmiségiek munkáját, erőszakkal tuszkolták be képesítés nélküli, hozzá nem értő,.

Gratuláció

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Először is gratulálok a FIDESZ ismételten jó szerepléséhez. Hogy városomban, Szegeden miért végeztek ismét viszonylag gyengén az ifjú demokraták, nem véletlen.

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A Szegedi Szabadtéri ügyében

A Szabadtéri ügyével kapcsolatban A Közgyűlés figyelemmel az érintett gazdasági társaságok piaci érdekeire, a vonatkozó jogszabály szerint eljárva, zárt ülésen tárgyalta a rendkívüli közgyűlés napirendjeit. Fentieken kívül fontos rögzíteni, hogy a helyszínen az MSZP ifjúsági és nyugdíjas tagozatának fizetett, több esetben ittas, mintegy kéttucatnyi provokátora igyekezett megzavarni a Közgyűlés működését,.

Mégsem lesz szesztilalom Szeged belvárosában

Mégis árulhatnak alkoholt este tíz óra után a Szegedbelvárosában levő üzletek – döntött a közgyűlés pénteki ülésén. Gyimesi László (Fidesz-KDNP) városfejlesztési és külügyi tanácsnok javaslatát 14 igen, 2 nem és 13 tartózkodás mellett utasította el a közgyűlés.

Korlátozná az alkohol árusítását a szegedi Fidesz

Szeged – Este 10 és reggel 6 között ne árulhassanak alkoholt a boltok Szeged belvárosában – javasolja a Fidesz-KDNP három önkormányzati képviselője. Rendelettel szabályozná a belvárosban az alkohol árusítását este 10 és reggel 6 óra között a Fidesz-KDNP három belvárosi önkormányzati képviselője: Haág Zalán,Gyimesi László és Farkas László.