VI. Lótusznapok (2013.
Böngészés: Füvészkert
Minden, amit a Füvészkert ékességéről, az indiai lótuszról tudni érdemes keleti hangulattal fűszerezve. Hagyományainkhoz híven idén is kétnapos rendezvénnyel ünnepeljük a szegedi, Közép-Európában egyedülálló, szabadtéri indiai lótusz állományunk virágzását.
Szeged, 2013. május 30., csütörtök (MTI) – Megkapó látványban lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol csaknem százharminc fajta rózsa virágzik szinte egy időben.
Minikertek versenyével és kertészkedő vetélkedővel 2013. május 4-5.
Szeged, 2013. március 2., szombat (MTI) – Az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton bemutatták a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének új, 641 négyzetméteres üvegházát.
Rímbe szedett természet – versmondó verseny óvodásoknak és iskolásoknak 2012. 10.12.
A Víz Világnapja alkalmából a Füvészkert foglalkoztatójában berendezett kiállítótér és a hozzá kapcsolódó játékos feladatok segítségével a foglalkozáson a gyerekek felfedezhetik a víz sokféle szerepét, megismerkedhetnek számos tulajdonságával. Ízelítőül: hazai vizeken – ismerkedés hazai vizeinkhez, vízpartokhoz kötődő növényekkel, állatokkal.
Kivirágoztak a mimózafák az egyik melegházban a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. Az egyébként mediterrán éghajlaton élő növényeken az év első két hónapjában kis sárga bolyhokból álló, kellemes, finom illatot árasztó bugák jelennek meg.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso