Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának
végre a jog talajára lépni!

Pfaff Ferenc szülinapján

1851-ben éppen e napon Enyészet (november) hava 19.-én született Pfaff Ferenc magyar műépítész, pompás állomásépületeink tervezője († 1913).

Hasonló állomások sora hirdette, hogy e vasút és az állomásai Egy Országhoz tartoznak…
magyarországon végigvonatozva az állomások is hirdették mind az együvé tartozást !
Ezért is oly hasonlatos például a Szegedi és az (azóta oláh megszállás alatt álló) Aradi Pályaudvar…

Szeged Nagyállomás

És a (szándékoltan) teljesen hasonló téglákból épült szépség, az Aradi Állomás :

Arad Pályaudvar külső homlokzata (1913)
Arad Pályaudvar a (Szeged felől jövő) vágányok felől (1914)

Szegeden meg Aradon a Pfaff-pályaudvar ma is áll, de nem volt ilyen szerencsés a legalább oly szép Debreceni Nagyállomás…

Debrecen Pfaff-pályaudvar

Debrecen lebombázott Nagyállomását a nemzetvesztő szocializmusnak nem sikerült újjáépítenie.
A kommunizmus a bombázásba rokkant pazar épületet helyreállítás helyett szétverte és egy vasbeton barmolmánnyal helyettesítette be, mely ma is a Város hegeként éktelenkedik Debrecen arculatán, egyre több sebbel éktelen ábrázatán…

Ajánlott olvasmány:

A DEBRECENI PÁLYAUDVAR PUSZTULÁSA

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje