Scroll To Top
2021. Mag hava (Október) 28.-a - Simon, Szimóna, Júdás, Tádé neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll!

Szeged a halott Város

Ének Kupa vezérről – kerek 100 esztendeje

Ének Kupa vezérről

Tar Zerind fiát énekelem én,
Ki maga volt az utolsó remény.

A régi napnak végső fénye volt,
A Bakony árnyán örök éjbe holt.

Őt nem dalolta víg udvari lant,
A neve átok, emléke bitang.

Mert Ős Hitünkért élt s vérzett el Ő,
Új oltár alján sohse térdelő,

Új zsoltár ajkán soha nem fakadt,
Ő Ázsiából hozott szavakat :

Bús vérigéket, bánatos varázst,
Mely vérző szívre fejedelmi palást.

A honvágy volt Ő Ázsiánk felé,
Kitáruló kar vén csodák elé,

Örök Turán tékozló fia volt,
Dalold szívem ma, zokogón dalold :

Mert új Hit, új Föld mind hiába volt,
Ha régi lángunk mind hamvába holt !

Ének Kupa vezérről – Juhász Gyula költeménye először a Magyarság 1921 október 9.-ei számában jelent meg. Azután a pozsonyi Revü 1921 október 29.-ei számában, majd a Testamentom kötetében (31-32.o.). Gyalu a Hárfa (1929) kötetébe is beválogatta (110.o.), majd innen közölte 1929 augusztus 12.-én a Szegedi Szemle is.

Bibliai (ószövetségi) hasonlat a „Turán tékozló fia volt” … Ő, azaz Kupa (Koppány) a mi „tékozló fiú”-nk, „Turán tékozló fia”

Kupa (Koppány) vezérünk fölbukkan Gyalunk más költeményében is:

Nem jártam én soha Dunán túl,
Hol Kupa, Vata elesett,
Hol lankás dombok koronázzák
Az alkonyvéres egeket.

A Tisza szögén költemény először a Délmagyarország 1920 május 13.-ai számában jelent meg, majd a költő beválogatta Nefelejcs (1921) kötetébe (61.o.) is…

Koppány (neve) napján e költeménnyel köszöntjük fiainkat, a Kupákat meg a Koppányokat !

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje