Scroll To Top
2021. Kenyér hava (Augusztus) 01.-e - Boglárka, Nimród, Tulipán neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.” Ipolyi Arnold

Szeged a halott Város

Fülek vára megszállva !

1554-ben e napon, június 16.-án az oszmán hadsereg árulással elfoglalta az észak-magyarországi Fülek várát. Fülek azóta többször is fölszabadult, de 1945 óta megint megszállás alatt áll…
Európa pedig hallgat és asszisztál az ethnikai piszkolgatásokhoz, a népek, de különösen a magyar nép önrendelkezési jogának sárba tiprásához…

Bebek Ferenc miután feleségül vette Ráskai Balázs lányát, nászajándékba kapta a várat. Bebek gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új, ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Köréépítettek még egy falat – amely körülvette az egész várat – két kör alakú bástyával, amelyeknek a feladata az volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt övezve és csapóhídon keresztül lehetett csak bejutni a várba.


Mindezen védművek ellenére végül a törökök – árulással – 1554 június 1..-án mégis bevették.

Azután Trianonban az antiszemita és antimagyar terror-négyek Csehoszlovákiának ítélték…
De onnan is visszatért…

Fülek ( németül Fileck, tótul Fiľakovo ) máig is magyar többségű város. Ma egy idegen megszálló országban, a Besztercebányai kerület Losonci járásában, az ethnikai piszkolgatások nyomán is csak negyedényi szlovák kisebbséggel, egy úgynevezett Szlovákiában !!! Helyesebben antimagyar Fasisz-Tótiában… ahol csak 2/3 meri magát magyarnak vallani… bár 3/4-nek magyar az anyanyelve…

Minden jóérzésű ember beláthatja :
Itt az idő, hogy az EB-n előttü(n)k végre a négerek letérdeljenek !!!
No meg persze az EB összes többi résztvevője is…

Ma oly divatosan harsogva : Respect Fülek !!!

Respect Magyarország !!!

NO jó… engedékenységünk határtalan:
A törököknek lehet Respect Madzsarisztán !!!

A szupperhülye briteknek meg lehet : Respect Hungary !!!

Na jó… olaszoknak akár : Rispetta L’Ungheria !

Európa hibbantjainak pedig teljesen nyilvánvaló :
Csak a kirekesztők, az antimagyar rasszisták nem térdelnek előttünk ilyen napokon !

Vajszív

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Kalendárium