Scroll To Top

Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Juhász Gyula versmondó verseny a Délvidék Házban

Események, Hungarikumok 2012. szept. 24.

A hétvégén rendezték meg az újszegedi Délvidék Házban a VI. Nemzeti Juhász Gyula Vers-, Énekelt Vers- és Prózamondó Verseny döntőjét, ahol 25 versenyző mérte össze tudását, a határon túlról is érkeztek verselők.

Az ország különböző pontjairól 25 versenyző érkeztek a döntőre. A versmondó versenyt korábban, míg létezett, a Juhász Gyula Művelődési Házban rendezték meg, a bezárás után került át az újszegedi Rendezvényházba, amit idén kereszteltek át Délvidék Házzá. A résztvevőknek négy verssel kellett indulniuk, melyből egynek Juhász Gyula-műnek kellett lennie. A díjazottak nagy értékű könyvutalványokat nyertek, illetve belépőket az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba és a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítására. A mezőny egyharmada Csongrád megyei, a többiek az ország más megyéiből érkeztek, illetve a határon túlról Aradról és Lippáról.

A verseny végeredménye:

Különdíjasok:
Paulovics Tamás (Szentes)
Csikó Georgina, Osváth Gábor (Budapest)

Győztesek:
1. Mach András (Budapest)
2. Jánosi Márta (Szentendre), Kurucz Ádám (Marcali)
3. Dohányosné Gulyás Zsuzsanna (Nagybánhegyes)

 

forrás: szegedma.hu

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor