A Magyar Költészet Napján

A magyar költészet napját 1964. óta József Attila születésnapja alkalmából Szelek (április) hava 11.-én ünnepeljük.

József Attila – született Budapesten, Ferencvárosban, 1905. Szelek (április) hava 11.-én

 A rendszerváltozás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a továbbra is József Attila születésnapjával fémjelzett Magyar Költészet Napja rendezvényeihez.

Talán e napon legillendőbb éppen a Születésnapomra versével emlékeznünk a költőre.
A Csík Zenekar szellemesen meg is zenésítette. Hallgassuk hát az Ő előadásukban:

A nagyon érdeklődők kedvéért pedig íme az eredeti, csaknem végső változat, mely fönnmaradt piszkozatában is:

A Magyar Költészet Napjának ünneplését pedig akár „családiasíthatjuk” e költemény gyermekeink körében való verselésével-éneklésével is…
József Attila sem kívánhatna szebbet a szülinapján!

Akinek az ízlését és kedélyét pedig zavarná József Attila bal(j)os búbaja (és anti-Horger-izmusa), annak figyelmébe ajánljuk, hogy Szelek (április) hava 11.-én ünnepeljük – már 5 évvel régebb óta – Márai Sándor szülinapját is!
A Vörös Terror által kirekesztett Márai Sándor pedig a szovjet megszállás alatt a kisemmizett magyar polgárság elhallgatott irodalmi eszménye volt.

Márai Sándor – született Kassán, 1900. Szelek (április) hava 11.-én
Tihanyi Lajos rajza, 1924-ből

Máraitól pedig e napra talán legillendőbb az alábbi idézet:

„Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt…„

Márai szobra a szülővárosában, (a máig megszállás alatt álló) Kassán – Gáspár Péter alkotása.

Márai Sándortól ez ünnepre költeményeknél is ünnepélyesebb vallomása önmagáról: „Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.„

Ünnepi Üdvözlettel:

Dr. Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány
alapító

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...