Scroll To Top

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.”
Ipolyi Arnold

Lackner Kristóf szülinapján

E napon született 1571-ben Enyészet (november) hava 19.-én Lackner Kristóf Sopron város híres polgármestere, városbíró, jogtudós, ötvös és író.

Lackner Ádám vagyonos aranyműves és Schiffer Borbála fia. A család a bajor Pfalzból származott és már a 16. században Sopronban telepedett le. Anyját nyolcéves korában elvesztette; apja nem sokkal ezután az akkori híres Csepregi Iskolába küldte fiát a magyar nyelv megtanulására. Fiatalon kitanulta az ötvösséget is. A Páduai Egyetemen Lackner jogi tanulmányokat végzett, és négy évi tanulás után jogi doktori oklevelet nyert. Ez volt az első eset, hogy a római kathólikus diák a Páduai Egyetemen protestánst, a vallási eskü elengedésével, doktorrá avattak.

32 évi pályafutása alatt 11 évig volt polgármester, hat évig városbíró és 15 évig tanácsos. Többször volt a város országgyűlési követe és tagja azon küldöttségnek, amelyet a város a prágai királyi udvarhoz küldött.

Bocskai István és Bethlen Gábor idejében neki kellett gondoskodnia a városnak a védelméről, a támadásoktól és zsarolásoktól való megmentéséről. Érdemei elismeréseül II. Ferdinándtól pedig főkapitányi és palotagrófi (titulo et privilegiis comitis palatini) címet nyert. A latinul író, német anyanyelvű, de magyarul is jól tudó polgármester a Város fölvirágzásának kulcsa lett. 

Halála után, minthogy gyermekei nem voltak, tetemes vagyonának általános örökösévé Sopron városát tette. Végrendeletében vagyonát három egyenlő részre osztotta:

  1. A török fogságban lévő soproniak kiszabadítására, ilyenek nem lévén a szegény lányok kiházasítására.
  2. A soproni ifjak külföldi taníttatására.
  3. Az ispotályban lévő betegek gondozására.
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje