Scroll To Top

Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Nemzeti ünnep Szegeden: a programok többsége a belvárosban lesz

Egész napos program várja március 15-én a Móra Parkban az érdeklődőket.

A Móra Ferenc Múzeum a nemzeti ünnepen ingyenesen látogatható, délután egy és öt óra között pedig tárlatvezetéssel nézhetik meg a Hazádnak rendületlenül…, illetve a Sebesült Görgei című kiállításokat. Az ünnep tiszteletére a díszteremben három különleges iratot is bemutatnak: látható lesz Kossuth Lajos szegediekhez címzett üzenete, a Habsburg-ház trónfosztását kimondó szegedi közgyűlési nyilatkozat, valamint Erzsébet királyné Eötvös József miniszterhez írt levele is. A Habsburg-ház trónfosztásáról szóló irat története örök tanulságként is szolgál. Akkoriban a közgyűlési döntéseket egy nagy könyvbe kellett bevezetni; 1849 után e határozatot otrombán leragasztották, így akarták megsemmisíteni az iratot Ferenc József rezsimjéhez hű hivatalnokok. A kiegyezés utáni időkben egy ügyes restaurátor leszedte a ráragasztást, és így minden más döntésnél markánsabban látszik a trónfosztásról szóló közgyűlési határozat. Éppen a ragasztás miatt teljesen elüt a többi határozattól, és bizonyítja: a történelem tényeit nem lehet leragasztani, nem létezővé tenni.

A harmadik irat egy levél Eötvös Józsefnek, az 1867 utáni kultuszminiszternek, amit Erzsébet királyné, azaz a magyarok által szeretett Sissi írt. Egy köszönőlevél Eötvös-nek, amiatt, hogy segítette a magyar politikus a királyné magyarra tanítását. A forrás a kiegyezés évéből való és azt üzeni, 1848 nagyszerű forradalmának teljesítménye nélkül az osztrák császárné bizonyára soha nem írt volna magyar nyelvű levelet a magyar kultuszminiszternek.

Délután a Móra Parkban kalandvágyó kishuszárokat toboroz az 1848-49-iki Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület, két órától pedig Patyi Zoltán és zenekara, valamint a Cuháré Táncműhely várja az érdeklődőket. Fél háromkor lesz az eredményhirdetése annak a múzeum által meghirdetett versenynek, amelyen a lehető legkossuthabb Kossuth-kiflit kell megsütniük a vállalkozó kedvű szegedieknek.

Délután három órától a múzeum előtti színpadon a Makói Oktatási Központ és a Földeáki Szárazéri Néptáncegyüttes ad a forradalom és szabadságharc szellemiségét megidéző verses-táncos műsort.

A Móra Parkban ünneplőket Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszönti. Az idei megemlékezésen ünnepi szónoklatot mond Pálffy István, Pethő István-díjas újságíró, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke.

Az ünnepséget a hagyományoknak megfelelően koszorúzás zárja Klauzál Gábor szobránál. A Batthyány vezette első felelős magyar kormány Földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere emlékművénél pártok, intézmények civil szervezetek képviselői tisztelegnek.

A szegedi önkormányzat által szervezett megemlékezés március 15-én tíz órakor koszorúzásokkal veszi kezdetét Petőfi Sándor és Batthyány Lajos szobránál a Dóm téren, majd az Aradi vértanúk terén. Az országzászlót háromnegyed 11-kor vonják fel a Városháza előtt, a díszünnepség pedig 11 órakor kezdődik a Klauzál téren, amelyen Botka László polgármester, országgyűlési képviselő mondja el ünnepi gondolatait.

Szeged településrészein is tartanak ünnepi megemlékezéseket március 15-én. Tápén 9 órakor lesz koszorúzás az Országzászló Emlékműnél. A Kiskundorozsmán 10 órakor az Országzászló Emlékműnél műsort adnak az Orczy István Általános Iskola diákjai, majd Kozma József MSZP-s országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet.

A Csongrád Megyei Önkormányzat március 14-én délután öt órakor kezdődő rendezvényén adja át a Megyeházán a díszpolgári címet, valamint a megye sajtódíját. Március 15-én a Móra Ferenc Múzeum előtti térre várják a megemlékezőket. Fél tíztől gyermekprogramokat tartanak, majd fél 11-től perctől kezdődik „Sorsforduló” címmel a megemlékezés. Köszöntőt mond Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, ünnepi beszédet tart Koltay Gábor filmrendező, majd Bohács Zsolt, a Csongrád Megyei Önkormányzat sportnagykövete a múzeum melletti Klauzál Gábor-szobornál szól az egybegyűltekhez.

A nemzeti ünnepen a megye számos településén lesznek programok, ezekről ebben az írásunkban olvashatnak.

Ha tömegközlekedéssel utaznak a programokra, figyeljenek oda: a hosszú hétvége mindegyik napján vasárnapi menetrend lesz érvényben.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor