Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Bakondi: mindenütt rendelkezésre áll a védekezéshez szükséges szakértelem

Hírek 2013. ápr. 05.

Szeged, 2013. április 5., péntek (MTI) – Mindenütt rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem, illetve megvannak a munkához elengedhetetlen speciális eszközök – közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pénteken Szegeden.

A magyarországi folyók mentén jelenleg 1529 kilométeren folyik árvízi védekezés, ebből 523 kilométer hosszan – a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Körösökön, a Krasznán, a Taktán, a Zalán – harmadfokú készültség mellett – mondta az altábornagy az ár- és belvízi felkészüléssel kapcsolatos szegedi értekezletet követő sajtótájékoztatón.
Az elmúlt két napban mintegy 15 ezer hektárral, 173 ezerre nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. Tizenöt megye 85 településén védekeznek a belvíz ellen. Az elmúlt napokban 11 embert kellett kitelepíteni a belvíz okozta károk miatt – tudatta a főigazgató.
Kozák Péter, az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) vezetője elmondta, a Tisza szegedi szakaszának vízgyűjtőjén márciusban a sokéves átlag négyszeresének megfelelő csapadék hullott. A hóban tárolt víz mennyisége a Tisza esetében 40, a Maros esetében 30 százalékkal haladja meg az átlagot.
A Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni szakaszán másod-, a folyó alsóbb szakaszán, illetve a Tiszán, a mindszenti vízmércéhez tartozó szakaszon első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A folyók fölsőbb szakaszáról érkező árhullámok miatt azonban várhatóan még pénteken harmadfokra kell emelni a készültségi fokozatot a Körös bal partján – közölte.
A további vízszintemelkedés miatt a hétvégén vagy a jövő hét elején Szegeden is el kell rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget – tette hozzá.
Az Ativizighez tartozó belvízvédelmi szakaszok közül kettőn másod-, haton első fokú készültség van érvényben. Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül huszonhat éjjel-nappal működik, csütörtökön összesen 4,8 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Csongrád megyében Újszentivánon, Mindszenten és Székkutason másod-, hat településen első fokú a készültség. A belvízzel borított területek nagysága a megyében 28 500 hektár.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)