Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

A magyar föld maradjon magyar tulajdonban!

Hírek 2013. jún. 07.

A kormány célja, hogy a magyar föld maradjon magyar tulajdonban, erre a legnagyobb garancia a magyar termelő – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szegeden.

Ehhez a jogvédelem mellett azonban arra is szükség van, hogy megérje termelni, gazdálkodni, vidéken maradni – mondta az agrártárca vezetője a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának szegedi állomásán.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány ennek érdekében az elmúlt három évben stabilizálta az ágazatot. A magyar mezőgazdaság exportteljesítménye is növekedett, amelyre – a lengyeleket leszámítva – az újonnan csatlakozott uniós tagországok között nincs példa. Hozzátette: a belföldi piacon is sikerült 70-ről 75 százalékra növelni a magyar élelmiszerek arányát.
Fazekas Sándor kifejtette, az elfogadás előtt álló földtörvény – amely célja a termőföld megvédése mellett az agrárközéposztály, a családi gazdálkodók megerősítése – a ciklus legfontosabb jogszabályai közé tartozik, ezért szántak csaknem tíz hónapot a vitájára. Az Országgyűlés elé terjesztett javaslat több száz, több ezer vélemény figyelembevételével készült el.
A miniszter kiemelte: a törvény megvédi a magyar földet a spekulánsoktól, legyenek azok külföldiek vagy hazaiak. A magyar földművesek lesznek azok, akik földet tudnak vásárolni. A helyi gazdálkodók a földbizottságokon keresztül kontroll alatt tarthatják a földforgalmat, a Nemzeti Földalapot korlátlan elővásárlási jog illeti majd meg, és a hatósági engedélyezés eljárás révén ellenőrizhetővé válik a vásárláshoz szükséges feltételek – többek között a helyben lakás, a tényleges mezőgazdasági tevékenység végzése – teljesítése – közölte a politikus.
A földtörvény elfogadást a mezőgazdasági vállalkozások működését szabályozó üzem törvény, illetve az integrációs törvény megalkotása követi. Ezek elfogadása kiszámítható viszonyokat teremt, és hosszú időre tervezhetővé teszi a gazdálkodók tevékenységét – tudatta a miniszter.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor