Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Lázár most a pályázatíróknak üzent hadat

Hírek 2014. júl. 02.

Szép új világ köszönt az önkormányzatokra: az EU-pályázatok mostantól maguktól íródnak, a projektek önmagukat menedzselik – feltéve, hogy beteljesül Lázár János álma.

Lázár János  szemléletváltást hirdetett a városok irányításában, tette mindezt Makón. A Magyar Nemzet online tudósítása szerint a miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a következő négy évben az önkormányzatok feladata nem a települések üzemeltetése lesz, hanem munkahelyek megteremtése és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulás. Ez azt jelenti, hogy a helyi közösségeknek is rendelkezniük kell helyi gazdaság-fejlesztési elképzelésekkel. Ehhez szeretne a kormány forrásokat hozzárendelni. A pályázati lehetőségek a tervek szerint augusztus végén nyílnak meg.

A politikus beszélt a következő uniós ciklus forrásainak felosztásáról is. Üdvözlendőnek nevezte, hogy azoknak az önkormányzatoknak, melyek közfeladat ellátásra igénylik a forrást, például óvodafejlesztésre, alanyi jogon jár majd a támogatás. Ennek kapcsán megjegyezte: kiemelt feladatának tartja a pályázatírók és a projektmenedzserek kivonását a pályázati rendszerből, akik az előző uniós ciklusban a 8400 milliárdból 1200 milliárdot „vittek el”.

Forrás: NOL.HU

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)