Scroll To Top

„Most jer : bölcs eleink hamvait tiszteljed,
Virágot szórj rájuk! - Tettüket kövessed !” (Vedres István)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Döbbenetes banki díjemelések

Barmolmányok, Hírháttér 2013. júl. 17.

2013. július 15. Nagy meglepetések érhetik a pénzügyeiket figyelmetlenül intézőket a következő hónap végétől. Pénzükhöz csak alaposan megcsapolva juthatnak hozzá a pénztáraknál vagy a rosszul választott ATM-ekből. Az egyéb díjaknál is akad 40-60 százalékos emelés is.

Lassan körvonalazódik, mit lépnek a bankok a tranzakciós illeték emelésére. A jelentősebb hitelintézetek közül mostanra csak a CIB, a K&H és az UniCredit nem terítette ki lapjait. Az már most jól látszik, hogy a készpénz piszok sokba kerülhet. Az elsők között módosító Budapest Bank (BB) a pénztárból kivett pénz után legfeljebb 11 ezer forintos díjat számít fel, de augusztus végétől ez az összeg már 95 ezer forintra nő. A Volksbank ennél is sokkal durvábban lép. A készpénzkifizetés hatezer forintos felső díjkorlátja 250 ezer (!) forintra emelkedik. Kártyával viszont ez könnyen kivédhető. Meglepetések azonban így is akadhatnak. Például az Ersténél, ha valaki idegen automata használatára vetemedik, tízezer forintjához szeptemberben már csak 1240 forintos költséggel juthat hozzá. Különösen kell az ügyfeleknek figyelniük tehát, hogy csak a bank saját bankjegykiadóját (ATM) használják. Annál is inkább, mivel így némelyik csomagnál akár több is megúszható díjmentesen.

Az FHB „mindössze” az illetéket hárítja át. A számlavezetésnél, kártyadíjaknál nem emelnek. A bank azonban több számlatípusnál is díjat számít fel a kártyás vásárlásért, és még a saját jelzálogbankjának teljesített hiteltörlesztésnél is alkalmazza az emelt adót (mindennél az illeték korábbi mértéket is áthárították). A BB is azoknál a csomagoknál kér a kártyás vásárlásért díjat, amelyeknél ezt korábban is megtette.

Átalakultak a számlákhoz kapcsolt akciók is. Ennek keretében több bank is csak a saját díjat engedi el, a tranzakciós illetéket a kedvezményezett tranzakciók (például saját ATM-ből pénzfelvétel, netes utalás) esetében terheli.

Erősen fogyatkoznak a nullák

Csak a Citibank hárítja át (eddig) szinte minden bankkártyás vásárlásnál a tranzakciós illetéket. Egyetlen folyószámla jelent kivételt.  A tehetősebbek körében – legalábbis az eddig megismert feltételek alapján – viszont éppen ez arathat majd.  A Citi új nullás csomagjánál egyetlen díjat sem emel. Miközben a többi számlánál például a közüzemi díjfizetés 64 százalékkal drágul. A nullásnál a mára igazán különlegesen jó feltételek viszont csak akkor járnak, ha legalább kétmillió forintot tart valaki a banknál.  Az egyenleget a Citi havonta magyar forintban számítja ki, az adott hónap napi záróegyenlegeinek számtani átlaga alapján. Figyelembe veszik a folyószámlán, megtakarítási számlán, pénzpiaci indexált számlán, lekötött vagy piaci indexált betétben, sőt az értékpapírszámlán levő pénzt is. A deviza is beleszámít, ezt saját középárfolyamukon számítják át forintra. (Így azért, már annak, akinek folyamatosan van többmilliós nélkülözhető pénze, nem is hangzik annyira rosszul a dolog.)

Közben a Raiffeisen Díjnullázója már rég nem nulla díjú, az ezt használó ügyfelek költségei pedig az adóemeléssel tovább nőnek. A közüzemi számlákat azonban továbbra is ingyenesen emelik le. Mint arról korábban írtunk, az Erste SzuperNullája is megsínyli a költségvetés étvágyát. A tranzakciók mindenütt drágulnak. Néhány egyéb jellemző, markánsabb változtatást, és nem mellékesen az új kondíciók hatályba lépésének dátumát a mellékelt táblázatban foglaltunk össze. (A mostani díjak alapján a számlaköltségeket itt kalkulálhatja.)

A tranzakciós illeték emelésére reagáló új banki kondíciók

Bank Hatálybelépés Megjegyzés
AXA 2013. szeptember 21. Az elektronikus plasztik díja 43 százalékkal, a dombornyomotté 23 százalékkal emelkedik
Budapest 2013. augusztus 28. A kártyás vásárlás (csomagtól függően) drágul, a számlavezetési díjak nem nőnek
Citibank 2013. szeptember 5. Az Új 0 Ft-os csomag kivételével minden kártyás vásárlás pénzbe kerül, a készpénzfelvételnél a korlát kétszereződött (12 ezer Ft )
FHB 2013. szeptember 9. A kártyás vásárlás (csomagtól függően) drágul, a mobilfeltöltés sem ingyenes már
Erste 2013. szeptember 2. Pénzbe kerül a SzuperNulla birtokosainak a netbanki utalás és a közüzemi díjterhelés, a havi díj is nőhet
MKB 2013. augusztus 28. A kártyás vásárlás csak akciósan díjmentes, a fíx díjtételek is némiképp emelkednek
OTP 2013. szeptember 4. Az elektronikus plasztik díja 30 százalékkal, a dombornyomotté és a közüzemi díjfizetésé 12 százalékkal emelkedik
Raiffeisen 2013. szeptember 12. Egyes csomagoknál az elektronikus plasztik díja 23 százalékkal, a dombornyomotté 13 százalékkal emelkedik
Volksbank 2013. szeptember 2. A pénztári készpénzkifizetés felső korlátja igen jelentősen nő, amúgy alapvetően az illetékemelést hárítják át

Forrás: azenpenzem.hu

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor